A hódok gátépítési hajlama természetes tűzvédő sávokat hozott létre Európa-szerte, amelyek segíthetnek a halálos tüzek megfékezésében.
Perzselő hőhullámok és alig némi csapadék táplálják azokat a történelmi léptékű erdőtüzeket, amelyek Franciaország és Spanyolország egyes térségeit pusztítják, és egyelőre kevés jele van annak, hogy enyhülne a helyzet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Emberek százezreit kényszerítették otthonaik elhagyására; ez Európa egyik legnagyobb evakuálási művelete a második világháború óta.
Az Európai Bizottság aktiválta vészhelyzeti reagálási rendszerét, hogy támogatást nyújtson a két országnak, miközben a sűrű füstoszlopokat és megfékezhetetlen lángokat ábrázoló felvételek jól érzékeltetik, mekkora pusztítás történt már eddig.
Ám az unió tűzoltó kapacitása nehezen tud lépést tartani a tüzek mind nagyobb intenzitásával, amelyek Spanyolországban már több mint 80 000, Franciaországban pedig 42 000 hektárt perzseltek fel.
Tegnap (július 27-én) Franciaországban egy tűzvész olyan erősre duzzadt, hogy a saját füstoszlopa zivatarfelhővé alakult, villámokat generálva, amelyek újabb tüzeket gyújtottak az eredeti tűzgócon túl. A zivatarfelhő ráadásul „heves, kiszámíthatatlan szelet” is keltett, amely a hírügynökség, az AP szerint képes volt új irányokba hajtani a lángokat.
Hogyan táplálja a szélsőséges hőség az erdőtüzeket
A további fellángolásoktól való félelem is erősödik, miközben Európa nagy része újabb, még szélsőségesebb kánikulára készül.
Már néhány napos kánikula is növelheti az erdőtüzek kockázatát, mivel a fűből, cserjékből és egyéb növényzetből elpárolog a nedvesség, így sokkal könnyebben lángra kapnak.
Ha a növényzet kiszárad, egy apró szikra – például egy grillezőből vagy eldobott cigarettából – is hatalmas tűzvészt indíthat, amely gyorsan továbbterjedhet.
A hőhullámok okozta aszályok miatt kiégett talajok tovább súlyosbítják a problémát, és megnehezítik a tüzek eloltását.
Van azonban egy állat, amelyet egykor a húsa miatt irtottak, és kártevőnek tartottak, mára pedig titkos fegyverré válhat a halálos tüzek elleni küzdelemben.
Segíthetnek-e a hódok megelőzni az erdőtüzeket?
2020 őszén a súlyos aszály sújtotta Colorado erdeiben tűz ütött ki. Az erős szél által felkorbácsolt lángok végigsöpörtek a Rocky Mountain Nemzeti Parkon, főutakat zártak le, házak százait rombolták le, és vastag füstfelhővel borították be a térséget.
Az East Troublesome névre keresztelt tűzvész csaknem 200 000 acre (mintegy 80 000 hektár) területet perzselt fel – ezzel a tagállam történetének egyik legnagyobb tűzesete lett –, és két ember halálát okozta.
A tűz után készült légi felvételeken az erdő hatalmas részei látszottak hamuvá égve. A pusztítás közepén azonban megmaradt egy zöld oázis, amelynek sikerült elkerülnie a lángokat – mindez a szerény hódnak.
A hódok gátakat építenek, csatornákat ásnak, és kis patakokat kiterjedt vizes élőhellyé alakítanak. Ennek köszönhetően a növényzet dús és zöld marad, még elhúzódó aszályok idején is.
Ez azt jelenti, hogy amikor erdőtűz üt ki, a hódgátak körüli zöld növényzetet sokkal nehezebb felégetni, mint a kiszáradt területeket.
Szakértők szerint a tűz gyakran a legkisebb ellenállás irányába terjed: inkább a száraz növényzetet emészti el távol a hódgátaktól, mintsem megpróbálna átjutni a nedves területeken.
Ez biztonságos menedéket teremt olyan állatok számára, amelyek nem tudnak elmenekülni az erdőtűz elől, például békák, kisebb emlősök és halak számára.
Egy 2020-as tanulmány, találó címén „Smokey the Beaver” (forrás: angol), öt nagy nyugati amerikai tűzeset növényzeti adatait elemezte, hogy feltérképezze, mennyire hatékonyan képesek a hódok klímareziliens tájakat kialakítani.
A kutatás megállapította, hogy a hódgátakkal tagolt folyosók az erdőtüzek során „viszonylag érintetlenek” maradnak azokhoz a térségekhez képest, ahol nincsenek hódok. Átlagosan háromszor nagyobb mértékben romlott a növényzet állapota a hódoktól mentes területeken, mint azokon a területeken, ahol élnek hódok.
Egy későbbi, tavaly a National Library of Medicine folyóiratban megjelent tanulmány Kalifornia Sierra Nevada vidékén modellezte, milyen hatással lehetnek a hódok egy, az aszály és az erdőtüzek szempontjából különösen veszélyeztetett régióban.
A kutatók megállapították, hogy a történelmi állapothoz képest a hódok gátépítési kapacitásának 51 százaléka még megvan a térségben, és „jelentős” gátépítési potenciál minden vízgyűjtőben fennmaradt. Ez olyan területet jelöl, amely az esőt és az olvadó havat egy közös víztestbe vezeti, mintegy hatalmas tölcsérként működve.
A tanulmány „óvatos” becslése szerint a hódgátak összesen akár 120 millió köbméter felszíni vizet tárolhatnának, és 2 200 négyzetkilométernyi tűzálló övezetet hozhatnának létre magas tűzkockázatú területeken.
„Emellett azokon a vízfolyásokon, ahol a hódok a domborzati és élőhelyi adottságok miatt a legnagyobb víz- és tűzvédelmi hasznot képesek nyújtani, gyakran olyan vízgyűjtőkben találhatók, amelyek egyszerre tartoznak a nagy aszály- és tűzkockázatú kategóriába” – áll a tanulmányban.
„Még azokon a területeken is, ahol kisebb a tűz és az aszály valószínűsége, a hódok visszatelepítése várhatóan hasonló előnyökkel jár.”
Képesek-e a hódok „begyógyítani” az erdőtüzek utáni égési sebeket?
Miután feltárták, hogyan segíthetnek a hódok megfékezni az erdőtüzek terjedését, a kutatók azt is vizsgálni kezdték, hogy a félig vízi rágcsálók a tüzek utáni tájrehabilitációban is szerepet kaphatnak-e.
Tavaly a kutatócsoport a Colorado állambeli Fort Collinstól nyugatra fekvő hegyekben mesterséges hódgátakat (forrás: angol) épített égési sebekben (vagyis az erdőtüzek után megmaradó elszenesedett területeken), hogy tanulmányozza, miként befolyásolják a gátak által létrehozott vizes élőhelyek az ökoszisztéma helyreállását és a vízminőséget a tűzvészek után.
„Ez számunkra afféle merőben új világ” – mondja Tim Fegel vezető kutató, a Colorado Állami Egyetem doktori hallgatója.
Az erdőtüzek felbolygatják a talajszerkezetet, és csökkentik a talaj képességét, hogy magába szívja az esőt és az olvadó havat, ami nagyobb lefolyást és fokozott árvízveszélyt eredményez. A nagy víztömeg és a növényi gyökerek hiánya miatt több üledék és törmelék sodródik lefelé, rontva a vízminőséget és terhelve a víztisztító rendszereket.
A kutatók abban bíznak, hogy a mesterséges hódgátak lassítják a víz áramlását, és a folyómeder helyett a hullámtérben terítik szét azt. Ha az akadályok lelassítják a víz mozgását, az abban lebegő üledék nem sodródik tovább, hanem a meder aljára ülepedik.
Fegel azt is vizsgálja, hogy a lelassított, a hullámtérben szétterülő víz miként tarthatja vissza a szén- és nitrogéntartalmat a vízrendszer felsőbb szakaszain, ahelyett, hogy lejjebb sodorná, ahol felboríthatja a vízi ökoszisztémákat vagy elősegítheti az algavirágzás kialakulását.
Bár a kezdeti eredmények arra utalnak, hogy a hódgátak javítják a vízminőséget, a kutatócsoport most azt is felméri, mennyire alkalmazhatók nagyobb léptékben.
Hódrobbanás Európában
A hódokat egykor a kipusztulás széléig vadászták, ám az utóbbi években látványosan visszatértek, részben a szigorúbb jogi védelemnek és a természetvédelmi programoknak köszönhetően.
1960 és 2016 között az európai hódállomány (Oroszország nélkül) megdöbbentő, 16 000 százalékos növekedést produkált – ma már több mint 1,2 millió egyed él.
A rágcsálók ráadásul messzebb terjeszkednek, mint valaha: élőhelyük 1955 és 2020 között mintegy 835 százalékkal bővült. Ez azt jelenti, hogy a kontinens egyre több pontján alakulnak ki természetes tűzvédelmi sávok, amelyekhez olyan további előnyök társulnak, mint az árvízvédelem és a tisztább víz.
2023-ban hódokat telepítettek a skóciai Cairngorms Nemzeti Parkba is, amely jelenleg egy folyamatban lévő tűzeset miatt zárva tart a turisták előtt.
„Ahogy az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak az erdőtüzek, a hódok által uralt vidékek értékét nem lehet eléggé hangsúlyozni” – írja a Rewilding Europe (forrás: angol). „Ahogy egy bölcs ember mondta: »a víz nem ég!«”