Miközben a nyugat-balkáni ország esélytelenként ünnepli története második tornaszereplését, egy 15 éves, külföldi életről szóló dal egy közkedvelt együttestől a bosnyák szurkolók nem hivatalos himnuszává vált.
Miután a beugró csatár, Jovo Lukić a 21. percben fejjel a kapuba csúsztatott egy szögletet Bosznia és Hercegovina számára a világbajnokság egyik házigazdája, Kanada elleni nyitómeccsén pénteken, a Toronto Stadionban egy kisebb, ám annál vibrálóbb boszniai szurkolótábor tört ki ünneplésben.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A mintegy 3 milliós nyugat-balkáni ország feszült izgalommal várta vb-szereplését – függetlenségének 1992-es kinyilvánítása óta ez mindössze a második, ami heteken belül véres, négy évig tartó háborúba torkollott.
Bosznia utolsóként harcolta ki a részvételt, miután hazai pályán, őrületes tizenegyespárbajban kiejtette a négyszeres világbajnok Olaszországot az európai pótselejtezőn.
Két hónappal később, több ezer kilométerrel arrébb, a stadiont vörösbe borító kanadai szurkolók tengerében – köztük Ryan Reynoldsszal és Mike Myersszel –, az Ontario-tó partján Lukić gólja örömkönnyeket csalt a felső karéjban ülő, kékbe öltözött boszniai drukkerek szemébe.
A csapat vezéregyénisége, a sztárcsatár Edin Džeko helyett kezdő Lukić, aki a román Universitatea Cluj játékosa, egy szép csapatakció végén pöccintette a kapuba a labdát az élénk iramú meccsnyitány után, pedig a várakozások szerint Bosznia afféle esélytelen statiszta lett volna, akit a kanadaiak könnyedén elsöpörnek.
Bosznia végül rekorddöntő mérkőzést játszott: a világbajnokság történetében mindössze negyedikként lépte túl a hetven védekező felszabadításos határt egyetlen meccsen. Kanada azonban összeszedte magát, és a 78. percben szépített, így a találkozó döntetlennel zárult.
A Sárkányok – a boszniai labdarúgó-válogatott régóta használt beceneve – a lefújás után így is tapsot kaptak az örökké barátságos kanadai közönségtől.
Bosznia jelenleg a FIFA-világranglista 64. helyén áll, ezzel a B csoport legalacsonyabban rangsorolt csapata Svájc (19.), Kanada (30.) és Katar (56.) mögött.
Feladni azonban soha nem volt opció Bosznia számára – nagy örömére azoknak a szurkolóknak, akik közül sokan a háború idején, több mint harminc éve Nyugat-Európába és Észak-Amerikába szétszóródott boszniai diaszpóra tagjai.
Mások a háború utáni időszakban hagyták el Boszniát, ahogy az országot egyre inkább megbénította a megrekedt fejlődés és az ország három fő etnikai csoportja – a boszniai szerbek, a boszniai horvátok és a bosnyákok – képviselői közötti állandó politikai torzsalkodás.
A világbajnokságra a bosnyákok magukkal hoztak egy himnuszt is, amely az idei torna egyik nagy slágerévé vált: a Dubioza Kolektiv közkedvelt boszniai zenekar 15 éves dala, amely a „I am from Bosnia, take me to America” sorral kezdődik.
„Amerikai futballálom egy egész nemzetnek”
A dal, amely vírusszerűen terjedt a közösségi médiában, miután a szurkolók azonosultak vele, amikor Bosznia közel került a kijutáshoz, és amelynek szövegét azóta transzparensekre és pólókra is rányomtatják, nem csupán egy balkáni fülbemászó sláger.
A szám, amely eredetileg „USA” címmel jelent meg, ironikus fricskaként született: a háború utáni boszniaiak hajlamát gúnyolta ki, hogy mindig úgy gondolják, máshol zöldebb a fű.
Eredetileg így szólt a szöveg: „I want to start all over, return to no man's land, send greetings to your leader, don't want your green card, I want to fly back like a rocket to the Balkans.”
„Érdekes történet, hogyan kapott ez a dal 15 év alatt második, harmadik, majd negyedik inkarnációt” – mondta Vedran Mujagić, a Dubioza Kolektiv basszusgitárosa.
Most pedig a lehetséges világbajnoki siker filmzenéjeként született újjá.
„A bevándorlásról és az amerikai álomról szóló szatirikus kommentárból indult, és az egész nemzet amerikai futballálmává fordult át.”
A Dubioza vírusos himnusza tovább hódított: a Kanada elleni meccs után a sztárkommentátor páros, Thierry Henry és Zlatan Ibrahimović élő adásban ismételte el a fülbemászó „I am from Bosnia, take me to America” sort.
Pályafutásuk csúcsán mindketten a világ legjobb csatárai közé tartoztak, és szorosan kötődnek Boszniához és a dal üzenetéhez: Henry gyermekei félig boszniaiak, Ibrahimović édesapja pedig maga is onnan származik.
„Ez a legjobb dolog, ami egy zenekarral vagy egy dallal történhet: amikor az emberek átveszik, új jelentést töltenek bele, és attól kezdve már az övék” – mondta Brano Jakubović, a Dubioza Kolektiv billentyűse. – „Már nem a miénk.”
Meddig romolhat még a helyzet?
Az elmúlt évek boszniai hírei szinte kizárólag lehangolóak voltak. Az ország gyakorlatilag megrekedt az EU-csatlakozás felé vezető úton, miközben az etnonacionalista vezetők továbbra is készséggel áldozzák fel a haladást személyes, politikai és pénzügyi hasznukért.
A lakosság becslések szerint egynegyede relatív szegénységben él, a munkanélküliségi ráta történelmi csúcson van. Az ország egészségügyi rendszere romokban hever, átható korrupció sújtja.
Mindehhez hozzájárul, hogy Bosznia szédítően bonyolult államszerkezete megkönnyíti a hatalmon lévők számára a megosztottság elmélyítését: külön oktatási rendszerekkel és azzal, hogy nincs valódi szándék a múlttal való szembenézésre, amit a háborús bűnök és a népirtás nyílt tagadása is jelez.
Mindez annak ellenére, hogy a felelősöket sorra ítélték el a nemzetközi bíróságok, és a nemzetközi közösség újra és újra a megbékélés felé próbálja terelni az országot.
2024-ben az állami szintű biztonsági minisztérium úgy becsülte, hogy nagyjából 1,8 millió, az országban született boszniai él már máshol – a világ 54 országában. További félmillióan már külföldön születtek.
A legutóbbi, 2013-as állami népszámlálás szerint 3,7 millió boszniai élt szülőhazájában. Azóta ezt a számot 2,8 millió alá becsülik, ami Európa egyik legdrámaibb népességfogyását jelenti.
Miközben a Dubioza Kolektiv „USA” című száma máshogy cseng azok fülében, akik kívülről figyelik az országot, a boszniai kivándorlók pontosan értik a dal mélyebb üzenetét: hogy a kivándorlás saját problémákat hoz magával.
Miután elmennek, mondta Mujagić, „az ottaniak – a helyiek, a szélsőjobboldaliak – ellenségességével szembesülnek, akik egyszerűen nem kérnek belőlük.”
„Ez egy skizofrén helyzet: menni akarsz, de valahol belül tudod, hogy a másik oldalon sem lesz igazán jó” – fogalmazott Mujagić. – „Ebben az értelemben a dal ma is ugyanúgy működik, mint korábban.”
Még mindig álmodnak
Mindez közepette a futball maradt az egyetlen igazán összetartó erő, a remény szikrája a félelemre és megosztásra építő politika árnyékában.
Miután a selejtezőkben hosszú éveken át Európa futball-nagyhatalmai törték le reményeit – Bosznia hírhedten Portugáliával szemben bukta el egymás után két világbajnoki és Eb-pótselejtezőjét –, az ország végül kijutott a 2014-es brazíliai világbajnokságra, és akkor is hasonló futballőrület söpört végig rajta.
A csapat a szövetségi kapitány, Safet Sušić irányításával – aki maga is legendás csatár, a PSG-szurkolók máig kedvence az 1980-as, 1990-es években mutatott játékának köszönhetően – 2–1-re elveszítette a nyitómeccsét Argentína ellen. A győztes gólt Leo Messi szerezte.
Az igazi tüske azonban a Nigéria elleni meccs, amely a mai napig feszíti a boszniai szurkolók lelkét: a Manchester City akkori sztárcsatára, Džeko a karmester Zvjezdan Misimović passza után lerázta a nigériai védőket, és betalált, a gólt azonban les miatt érvénytelenítették.
Mindez a VAR előtti időkben történt, így a döntés érvényben maradt, noha a ma is fellelhető televíziós visszajátszások egyértelműen mutatják, hogy Džeko nem volt lesen. Bosznia 1–0-ra elveszítette a meccset, és bár a záró csoportmérkőzésen legyőzte Iránt, a brazil álom szertefoszlott.
Újabb 12 év várakozás következett, mígnem a jelenlegi szövetségi kapitány, Sergej Barbarez – aki korábban a válogatott csapatkapitánya volt, és Németországban a Borussia Dortmund és a Hamburger SV színeiben is brillírozó támadó középpályásként tett szert hírnévre – valóságos csodát vitt véghez a Wales és Olaszország elleni, kétmeccses pótselejtezőkön.
A brazíliai vb-keretből ma már csak két játékos lép pályára a boszniai csapatban: Džeko, aki a torna néhány 40 feletti, még mindig csúcsformában futballozó labdarúgója közé tartozik, valamint az Atalanta balhátvédje, a pénteken csapatkapitányként pályára lépő Sead Kolašinac.
„Boszniai vagy, a világ a lábaid előtt hever”
A Kanada elleni mérkőzés előtt nem sokkal a The Players’ Tribune oldalán megjelent, a boszniai gyerekeknek címzett levelében Džeko felidézte saját útját a világhírig.
Írt arról, milyen volt gyerekként, az ostromlott Szarajevóban futballozni a bombázások közötti szünetekben, miközben a mesterlövészek elől bujkált, szerény kezdeteiről a Željezničar csapatánál – a boszniai főváros két nagy klubjának egyikénél –, és kételyeiről, amikor 17 évesen mindössze 25 ezer euróért a cseh Teplicéhez igazolt.
„Őszintén szólva, azt sem tudtam pontosan, mi az álmom. Csak jobb akartam lenni. Hittem magamban” – írta Džeko.
„A testem legerősebb része az elmém volt. Amikor Teplicébe érkeztem, azt mondtam magamnak: Edin, túl kell dolgoznod ezeket a srácokat, különben hazaküldenek.”
Amikor a City elvitte Wolfsburgból, értékét már csaknem 40 millió euróra taksálták.
„A háború árnyékában nőttem fel. Egyszer csak mesébe illő életet éltem. Semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy Boszniát kijuttassuk a világbajnokságra” – fogalmazott.
Az általa most irányított csapat tele van fiatalokkal, akik közül a legtöbben második generációs bevándorlók, és Džeko üzenete egyszerre szól fiatal csapattársainak és egy régóta megosztott nemzetnek.
„A népemért játszom. A szarajevói utcákon focizó fiúkért és lányokért játszom. Minden kultúráért és vallásért, amelyek olyan széppé teszik az országunkat, még ha egyesek ma is azon dolgoznak, hogy szétszakítsanak minket” – írta Džeko. – „Soha nem fognak sikerrel járni.”
„Nem miattam. Nem a felnőttek miatt. Mi soha nem tanulunk. Miattatok, gyerekek… Ti nem változtok.”
„Tegyétek meg nekem az utolsó szívességet, rendben?” – kérte Džeko.
„Akár Szarajevóban, akár Rómában, akár St. Louisban éltek… Akár muszlimok, zsidók, katolikusok vagy ortodoxok vagytok… Soha ne felejtsétek el, honnan jöttetek. Boszniaiak vagytok. A világ a lábatok előtt hever.”