Mélyvízbe ugrásával egy időben, január 24-től látható ukrán képzőművészek tárlata az osztrák követség budapesti épületében.
Fabian Ortner diplomáciai karrierje kalandosan alakult: az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdetekor képviselte Ausztriát Oroszországban, és szolgált Dél-Afrikában is. Tavaly ősz óta ő irányítja a budapesti Osztrák Kulturális Fórumot. Meggyőződése, hogy a kulturális diplomácia valódi feladata az olyan érzékeny témák megjelenítése, mint a demokrácia, a sajtószabadság vagy a női jogok, és ezáltal kulturális hidak építése. Az új igazgatóval oroszországi tapasztalatairól, a propagandával szembeni ellensúlyról és a 2026-os budapesti terveiről beszélgettünk.
Miért akart diplomata lenni?
Azt hiszem, minden azzal kezdődött, hogy a gimnáziumi éveim alatt elkezdtem oroszul tanulni. Ráébredtem, hogy nemcsak a nyelv, hanem az orosz történelem és a nemzetközi kapcsolatok is érdekelnek. Mint később kiderült, a diplomácia voltaképpen e területek metszéspontjában helyezkedik el. Először közgazdaságtant tanultam orosz nyelvvel kiegészítve Ausztriában, később cserediákként Moszkvában tanultam – ott sajátítottam el igazán a nyelvet, és ott kerültem először kapcsolatba a moszkvai osztrák nagykövetség diplomatáival. Ez tovább fokozta az érdeklődésemet, így tanulmányaimat jogi és diplomáciai irányban folytattam.
Kamaszként miért pont az orosz nyelvet választotta?
Abban a bizonyos vidéki gimnáziumban választanunk kellett, milyen tárgyat veszünk fel emelt szinten: olaszt, franciát, spanyolt vagy valami mást. Néhány osztálytársammal úgy döntöttünk, hogy valami újat szeretnénk tanulni.
Valami furcsát?
Igen, mondhatjuk így is. Elmentünk az igazgatóhoz, és közöltük vele, hogy oroszul szeretnénk tanulni. Ő azonban mindössze négy fő kedvéért nem akart órát indítani. Egy héttel később már húszan álltunk az irodájában azzal a kéréssel, hogy ennyi jelentkező esetén mégis tegye lehetővé az oroszoktatást. Így kezdődött minden.
Mik voltak az első tapasztalatai Moszkvában?
2014-ben jártam először diákként Oroszországban. Ez volt a krími válság éve. Azt kell mondanom, hogy akkori első benyomásaimat kevésbé a politika, sokkal inkább a kultúra és a társadalom határozta meg. Természetesen érezhető volt, hogy történt valami, de egyetemistaként akkoriban más témák domináltak. Kulturális szempontból egyébként igazi mélyvíz volt – bár tanultam az ország nyelvét és történelmét, az elméletnek gyakran kevés köze volt a gyakorlathoz. Ez a tapasztalat később is gyakran elkísért: egy diplomata számára pontosan ilyen, amikor új országba helyezik ki. Nagyon gyorsan kell alkalmazkodni – különösen a kulturális területen –, meg kell ismerni az intézményeket és szervezeteket, hogy a munka beindulhasson. A diplomata munkája nemcsak a számítógép mögött, hanem „odakint” zajlik, és minél gyorsabban igazodik el az ember, annál hamarabb válik operatívvá.
Oroszországban miközben magas a kultúra színvonala, hatalmas a szakadék a gazdagok és a szegények között. Ez Magyarországon is így van, és nem feltétlenül a gazdagabbakat érdekli a magaskultúra.
A szakadék extrém, nincs rá jobb szó. Különösen Moszkvában látni a szupergazdagokat és a mélyszegényeket, vidéken viszont szinte csak az utóbbiakat. Mi a Kulturális Fórummal – a nagykövetség részeként – mindig a független, szabad orosz művészeti szcénával dolgoztunk együtt, amely nem kap állami támogatást. Amikor 2021-ben megkezdtem diplomáciai munkámat Oroszországban, már egyértelműen érezhető volt, mennyire nehéz a helyzetük. Ezek a művészek és intézmények rendkívül alulfinanszírozottak voltak. Valójában a külföldi diplomáciai képviseletekkel való együttműködés volt az egyetlen esélyük. Tudatosan rájuk koncentráltunk, nem az állami intézményekre. Utóbbiak rendelkeztek pénzzel és infrastruktúrával; nem volt szükségük ránk ahhoz, hogy például szerződtessék a Bécsi Filharmonikusokat – ezt saját zsebből is meg tudták fizetni.
Mondana egy példát egy sikeres eseményre?
Egyik legsikeresebb moszkvai projektünket más európai kulturális intézetekkel közösen szerveztük, már az ukrajnai háború 2022-es kitörése után. Akkoriban a kulturális együttműködés nagy része leállt. Továbbra is támogatni akartuk a független szcénát, de ez egyre nehezebbé vált. Végül más uniós nagykövetségekkel összefogva európai filmművészeti fesztivált szerveztünk Moszkvától Vlagyivosztokig. Hivatalosan nem „Európai Filmfesztiválnak” neveztük, mert az orosz kormány azonnal betiltotta volna. Az emberek tömegesen vettek részt rajta – sokkal többen, mint a korábbi években. Tisztán érezhető volt, milyen hihetetlenül fontos szerepet játszhat a kulturális diplomácia a nehéz időkben.
Magyarországon mit tehet azért, hogy a kultúra az európai értékeket erősítse?
Fontos megmutatni az embereknek a valós képet, mivel sajnos gyakran ér minket dezinformáció vagy propaganda. Kötelességemnek érzem, hogy kiálljunk olyan értékek mellett, mint a demokrácia, a véleménynyilvánítás szabadsága vagy az információhoz való jog. Kulturális Fórumként a teljes társadalmi spektrumot megszólítjuk – az utca embere egy séta után betér a galériánkba. A Kulturális Fórum nem egy „exkluzív klub”, mi Magyarország minden embere számára itt vagyunk, és igyekszünk átfogó szemléletmódot kínálni az érdeklődő közönségnek. Osztrák diplomataként Magyarországon – amely egy EU-tagállam – feladatom, hogy az osztrák érdekek mellett természetesen a közös európai értékeket is képviseljem.
Egyetlen mondattal tartott tükröt a magyar közönségnek a bécsi Burgtheater társulata, amikor Budapesten, a Nemzeti Színházban léptek fel, és Csehov darabja után a színészek egyike felolvasta közös nyilatkozatukat: „Magyarország demokratikus választások útján sodródott egyre távolabb a demokráciától”. Ez 2015-ben volt, és sokak szerint még mindig ez az a közeg, amiben önnek a 2026-os programokat kell terveznie.
Az idei témáink mindenekelőtt a demokrácia, az európai értékek, az emberi jogok és a női jogok. E négy köré építjük fel éves programunkat. Január 23-án a Fórum galériájában nyílik meg az elsewhereland című kiállítás, amely tíz ukrán képzőművész alkotásait mutatja be. Ez az orosz agresszióról és a háborúról szól, de érinti a trauma, a migráció, a reziliencia és a propaganda kérdéseit is. Ezzel párhuzamosan szakmai beszélgetéseket szervezünk az információszabadságról, a sajtószabadságról, valamint arról, hogyan válik a dezinformáció és a propaganda az autoriter rendszerek eszközévé. Egyesek ezt talán túl „progresszívnek” találhatják, de hiszem, hogy pontosan ebben rejlik egy kulturális intézet valódi haszna; ebben látom szerepünk hozzáadott értékét. Májusban, a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából, a dalfesztivál által közvetített értékek mentén válogatunk programokat, és együttműködünk az LMBTQI+ közösséggel is. Tematikus kiállítást, filmvetítéseket és beszélgetéseket is tervezünk.
Hogyan tudja kezelni, hogy a valódi értékeket dezinformált térben kell védenie? A közönség szemléletét álhírek és valótlan tartalmak sokasága torzítja.
Az osztrák, illetve európai álláspontot és gondolkodásmódot mutatjuk be. Olyan tényekre mutatunk rá, amelyek ellentétesek az „európai családon” belüli értékekkel. Azonban az, hogy egy társadalom melyik utat választja, a demokrácia lényege, amibe mi nem avatkozunk bele. Oroszországban megtapasztaltam, ahogy a propaganda szintje a háború alatt új magasságokba emelkedett; ott is igyekeztünk ellensúlyt képezni.
Amikor tavaly ősszel átvette a budapesti Fórum vezetését, szinte rögtön az Orange the World elnevezésű kampányra, a nők elleni erőszak problémájára hívta fel a figyelmet.
Ez egy ENSZ-kampány, amelynek az osztrák nagykövetségek világszerte kiemelt prioritást biztosítanak. Sajnos Ausztriában is magas a nők elleni erőszakos cselekmények száma, tehát őszintének kell lennünk: nekünk is van még tennivalónk. Magyarországon a statisztikák hasonlóan aggasztóak. Ezért tartottuk fontosnak, hogy rendezvényt szervezzünk ebben a témában. Kulturális Fórumként másfajta kapcsolatunk van az emberekkel, mint a „szokványos” diplomáciának. Ha a nagykövetség szervez egy eseményt az Orange the World kapcsán, azokon általában más közönség vesz részt, hozzánk viszont a civil közönség, személyes érdeklődésből jönnek el.
Bevallom, az önök eseménye előtt én sem hallottam erről az ENSZ-kampányról.
Pontosan ezért olyan fontos ez. A rendezvény sikerét egy magyar művészcsoportnak, a Lilith Örökségének köszönhetjük, akik véleményem szerint nagyon erőteljes performanszot mutattak be. Elsősorban az egymásra való odafigyelésről volt szó, a központi motívum pedig a tükör volt. Az üzenet, amelyet közvetítettek, hogy „hogyan szeretnénk látni magunkat a tükörben”? Ez meglehetősen sokrétű felvetés, különösen a téma, a bántalmazás kontextusában – a kérdés egyszerre irányulhat a bántalmazást elkövetőkre és az azt elszenvedőkre.
Hogy került diplomataként Budapestre?
A diplomáciában ritkán lehet választani; általában négyéves ciklusokban mozgunk. De ez a négy év nincs kőbe vésve; néha három, néha kettő, néha akár öt év is lehet. Amikor megjelent a lehetséges állomáshelyek listája, Budapest is rajta volt. A családommal közösen döntöttünk úgy, hogy megpályázom. Sikerült, és immár közel öt hónap elteltével is úgy gondolom, hogy jó döntés volt.
Kérem, ne legyen udvarias: mi volt az első benyomása?
Valóban nagyon jó, jobb, mint vártam. Amitől a legjobban tartottam, az volt, hogy nem lesz elég „új” vagy „más”, mivel diplomataként az ember többnyire teljesen ismeretlen helyre számít. Osztrákként ismertem a várost, többször jártam itt turistaként. Oroszországban, és főleg az azt megelőző állomáshelyemen, Dél-Afrikában minden ismeretlen és izgalmas volt. Budapestről azt gondoltam, ismerem – de kiderült, hogy tévedtem. Naponta tanulok újat a mentalitásról, a társadalomról, a gasztronómiáról és a történelemről. Úgy érzem magam itt, mint egy idegen, és ez így is van jól, hiszen a diplomácia lényege éppen ez a tanulási folyamat és az új dolgok felfedezése. Ahogy az elején mondtam: nincs ellenemre a mélyvíz és az az érzés, ha kezdetben kicsit kényelmetlenül érzem magam, mert így lehet a leggyorsabban tanulni és alkalmazkodni. Ez teszi a munkámat olyan vonzóvá.
Mi a legfontosabb a sikeres munkához?
Három dolgot említenék: csapatmunka, alkalmazkodóképesség és nyitottság az újra.
A Fórum a Benczúr utcában, egy csendes környéken található. Hogyan vonzzák be a közönséget?
A legtöbb rendezvényt külső partnerekkel közösen valósítjuk meg, ami eleve nagyobb láthatóságot biztosít. Bár a Benczúr utca valóban csendes, a kisföldalattival könnyen elérhető. Szeretném, ha a galériánk még nyitottabbá válna, és eloszlatnánk azt az előítéletet, miszerint egy követségi épületbe való belépés bonyolultabb, mint egy belvárosi kortárs galéria felkeresése. Kollégáimmal egyetértünk abban, hogy a tervezett programokon keresztül a jövőben még több élettel akarjuk megtölteni ezt a teret.
Mivel lenne elégedett a mandátuma végén?
Ha sikerül megvalósítanunk a tervezett kulturális programunkat, és növelni tudjuk a látogatók számát a budapesti Osztrák Kulturális Fórumon. Talán azzal is, ha az a kép, amellyel az emberek az Osztrák Kulturális Fórumot azonosítják, a professzionalizmusról, a minőségről és a progresszivitásról tanúskodik. Mert valóban úgy gondolom, hogy a mai időkben rendkívül fontos a demokráciáról, az európai értékekről, a női jogokról és az emberi jogokról beszélni – nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol. Még egy mondat eszembe jutott erről: ha sikerülne a nagyszabású irodalmi projektünket a tervek szerint megvalósítani, miszerint a német nyelv lesz a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál kiemelt fókusza. Dimitré Dinev, a 2025-ös Osztrák Könyvdíj kitüntetettje már el is fogadta a meghívásunkat.
És végül, van már kedvenc budapesti helyszíne?
Nehéz választani, mert minden városrésznek más a hangulata. Nem érdemes összehasonlítani őket, mert mindegyik önmagában vonzó. Szeretem az Osztrák Kulturális Fórum környékét – különösen, amikor az ősz kezdetén a levelek aranyszínűre festik a tájat, és az Andrássy út új fényben pompázik.