A kubai gyökerű amerikai külügyminiszter nem fogalmazott meg ilyen vágyat, de mások már felvetették a lehetőséget, ami elnyerte Trump elnök tetszését.
Nicolás Maduro elfogását követően az amerikai külügyminiszter alakja ismét a középpontba került. Sokan őt tekintik Washington jelenlegi latin-amerikai politikája megalkotójának, és az elnök már Kuba élén is el tudja képzelni őt.
Amióta 2010-ben megjelent a nemzeti politikai színtéren, Marco Rubio (54) Washington egyik legbefolyásosabb személyiségévé vált. Alig egy év alatt a korábban konszenzusra nyitott törvényhozóból a Trump-doktrína meghatározó védelmezője lett, főleg Latin-Amerika ügyeiben, amelyek nagyon fontosak Washington számára. A pozitív bírálók szerint ő az egyetlen a Fehér Házban, aki érti, hogy mi történik a Rio Grandétól délre.
Így került elő az a gondolat, hogy ő lehetne majd Kuba köztársasági elnöke, ami jellemző a Washingtonban eluralkodott expanzionista hangulatra. Donald Trump a saját platformján jelezte, hogy a felvetést jó gondolatnak tartja.
Az ilyen híreszteléseket erősítheti, hogy a minap Rubio kifejezett fenyegetést címzett Havannának, mondván a The Hillnek, hogy „ha Havannában élnék és a kormányban lennék, legalább egy kicsit aggódnék” - utalva a Maduro elleni kommandós akcióra. Ez persze nem azt jelenti, hogy beülne a helyükre, de jelzi lankadatlan érdeklődését a szülői gyökerek iránt.
Megalkuvó vagy alkalmazkodó?
Rubio egy évtized alatt az Egyesült Államok korábbi elnökének egyik legszókimondóbb kritikusából a jelenlegi elnök hűséges segédévé vált. 2016-ban még sarlatánnak nevezte Trumpot, amikor a republikánus jelölésért viaskodtak, cserébe pedig Trump „kicsi Marco”-ként emlegette, de később a kapcsolat gyorsan konszolidálódott.
Nem lehet kétséges, hogy a 2028-as elnökválasztáson Rubio a jelenlegi elnök pártfogoltja szeretne lenni. Ehhez van már saját mozgástere és jelentős legitimitása is, hiszen ő volt a Trump-kormány egyetlen tagja, aki egyhangú szavazással ment át a Szenátus meghallgatásán, ami azt jelzi hogy szélesebb körű támogatásra számíthatna. A sikerhez viszont erősebb startpozíciót kell elérnie a republikánusoknál, mint JD Vance alelnöknek, aki sokkal inkább számít a párt öklének.
Rubio népszerűbb a teljes amerikai lakosság körében, de csak pár százalékkal (49-45), viszont a republikánus párton belül Vance jelentős előnnyel vezet, és jelenleg inkább őt tekintik Donald Trump politikai örökösének.
Ugyanakkor a hispán (latin) szavazók körében Rubio népszerűsége egyértelműen növekszik, míg Vance támogatottsága csökken. A külügyminiszter sikeresen építi kapcsolatait a latin közösségekkel, különösen Floridában, amely döntő csatatér államnak szokott bizonyulni az elnökválasztásokon. Spanyol nyelvtudása mellett a venezuelai Maduro-rezsim elleni határozott fellépése még népszerűbbé tette az antikommunista emigráns csoportok körében.
Rubio jövőbeli esélyeit növeli a spanyolajkú lakosság erőteljes növekedése is, amivel már meghaladják a fekete szavazók arányát.
A külügyminiszter politikai taktikája követi Trump pillanatnyi lépéseit, de olykor mérsékli azokat, ezért is tartják egyszerre megalkuvónak és alkalmazkodónak. „Odafigyel Trumpra, először dicséri, és csak aztán minősíti és hajtja végre: ez az ő befolyásolási módja. Mindig tétlen marad, amíg meg nem találja a pillanatot, hogy kidugja a fejét és befolyást gyakoroljon” – mondta az Euronews spanyol szerkesztőségének Carlota García Encina, az Elcano Királyi Intézet vezető kutatója.
Rubiónak nem árt emlékeznie arra, hogy előző elnöksége során Trump hogyan eresztette szélnek megalázó módon Rex Tillerson külügyminiszert, az ExxonMobil volt vezetőjét, az olajipar egyik fejedelmét. „A fődiplomatai poszt próbatételként szolgál majd, hogy a volt szenátor képes-e stabilitást teremteni egy olyan világban, ahol a vezetők négy évnyi kiszámíthatatlan külpolitikára készülnek” – írta a robogó karrierről a The New York Times. Egy évvel ezelőtt Rubio lett az első latino külügyminiszter, majd májusban megbízott nemzetbiztonsági tanácsadó, és ezzel a legbefolyásosabb külügyér Henry Kissinger óta.
Egy republikánus a Reagan-korszakból
Kevés dolog maradt meg a fiatal republikánusból, aki 1998-ban kezdte politikai pályafutását, röviddel azután, hogy feleségül vette a Miami Dolphins futballcsapat egyik pompomlányát, Jeanette Dousdebes-t.
Egy kubai pincér és takarítónő fiaként választották helyi képviselővé Floridában, ahol kezdetben a bevándorlást támogató intézkedésekkel, például az illegális kiskorúaknak nyújtott ösztöndíjakkal szerzett hírnevet. Magasabb politikai törekvései azonban később arra késztették, hogy megváltoztassa stratégiáját, és 2010-re, amikor először indult a szövetségi szenátusért, már antimigrációs retorikával állt elő, amit máig is tart.
„Soha nem fogom feladni a küzdelmet azért, hogy Ronald Reagan pártja konzervatív párt maradjon” – mondta akkoriban. Ebben az értelemben Rubio klasszikus ’reaganista’ volt, aki szorosan azonosult a hagyományos külpolitikával.
Egy „fiatal sólyom” Washingtonban
Ezt a kifejezést Washingtonban a külpolitika iránt különös érdeklődést mutató törvényhozókra és tisztviselőkre használják, akik általában az amerikai intervencionizmust, a beavatkozás elvét tartják elsődlegesnek. Tagja lett a Szenátus hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottságának, miáltal folyamatos hozzáférést szerzett az USA minősített katonai titkaihoz.
Személyes viszonya Trumppal folyamatosan javult, egyre gyakoribb vendége volt a Mar-a-lagói biroknak, amit megkoronázott azzal, hogy egyike volt azoknak a republikánus szenátoroknak, akik Trump leváltása ellen szavaztak a második impeachment-eljárás során. Kapcsolatuk fennmaradt Trump bukása után is, és a 2024-es kampány során a Joe Bidennel folytatott vitára is felkészítette.
Végül elásták a csatabárdot, és azóta Rubio az elnök egyik legmegbízhatóbb tanácsadójává vált. Trump azt mondta: „ha problémám van, felhívom Marcót”. A 2024-es kampányban nagy kérdés volt, hogy Trump kit vesz maga mellé a running mate (alelnök-jelölt) szerepkörébe, és Rubio neve minden jóslatban megjelent. Trump azonban végül JD Vance ohiói szenátor mellett döntött, aki a nemzetközi tapasztalat hiányát az elnökéhez teljesen illeszkedő erőteljes retorikával kompenzálja.
Rubio vigaszdíja a külügyminiszteri poszt lett, amire amúgy is régóta vágyott. Portfóliójához megkapta az USAID átalakításának feladatát is, ami hatalmas mértékben növelte befolyását világszerte, amikor megrettent államok sora kereste hozzá a kapcsolatot. Azóta fel is hagyott azokkal az ügyekkel, amelyeket szenátorként még támogatott vagy követelt, így például az UFO-ügyek vizsgálatát.
Rubio mindig megpróbál az arany középúton haladni, hogy egyensúlyt érjen el, ami lehetővé teszi számára, hogy a Trump-pártiak más befolyásos alakjaival, például Elon Muskkal vagy JD Vance-szel szemben is érvényesítse céljait. Ebben helyzeti előny a számára, hogy külügyminiszterként jóval több alkalma nyílik a médiaszereplésekre és nyilatkozatokra, mint bármelyik riválisának, és ezzel sűrűn él is.
Ugyanakkor ügyel arra, hogy a jelentős ügyekben az elnök legyen a hangadó, amihez másodhegedűsként csatlakozhat. Élénk példa volt erre a gázai konfliktus rendezését megelőző időszak, amikor Trump megpendítette az erőszakos beavatkozás lehetőségét, majd Rubio a Hamász teljes felelősségéről kezdett beszélni az ügy kapcsán.
Jellemző az is, hogy az első szakaszban még ő vezette a tárgyalásokat az oroszokkal Ukrajna ügyében, de látva az akadályokat, teljes mértékben átengedte a feladatot Steve Witkoffnak, az elnök különmegbízottjának, hogy az hordozza a politikai felelősséget.
Ami pedig Kubát illeti, a mai állapotok szerint inkább csak tréfa, hogy Rubio a szigetország elnöke lehessen, bár vannak, akik komolyan gondolják. Elnézve az elnök befolyási ambícióit Venezuela, Irán, Kolumbia, Mexikó, Kanada, vagy Grönland irányába, nem zárható ki, hogy Havanna felé is megjelenik majd az eddiginél erősebb rendszerváltó nyomás, és abban Rubiónak nyilvánvaló szerepe lehet.