12 január 2026 | Euronews
Keresési eredmények 38 Találatok
-
Világ Az ENSZ bírósága előtt megkezdődött az eljárás a mianmari rohingya népirtás ügyében Gambia 2019-ben nyújtotta be a keresetet a Nemzetközi Bírósághoz, azzal érvelve, hogy a mianmari hadsereg által, 2017-ben végrehajtott úgynevezett "tisztogatási művelet" megsértette az 1948-as népirtási egyezményt. -
Spanyolország Rekord drogfogás: tíz tonna kokaint foglalt le a spanyol rendőrség az Atlanti-óceánon A nemzeti rendőrség elfogott egy kereskedelmi hajót az Atlanti-óceánon, amelyen 9,994 kilogramm kokain volt elrejtve sóbálákban. A DEA és az NCA által támogatott nemzetközi akcióban tizenhárom embert tartóztattak le. -
Világ Folytatta a politikai foglyok elengedését a venezuelai kormány Azt is közölték, hogy a következő hetekben „jelentős számú” politikai fogoly számíthat erre. -
Világ XIV. Leó pápával találkozott Maduro egyik ellenzéki riválisa, María Corina Machado 2011 és 2014 között a venezuelai Nemzetgyűlés tagja volt, majd az ellenzék elnökjelöltje lett, de nem indulhatott a Maduro-rezsim elnyomása alatt. -
Európai hírek Közelebb került az uniós és a kínai álláspont a kínai autókra kivetett uniós vámok ügyében Kína ajánlatot tehet minimumárakra, amit ha betart, akkor mentesül különvámok alól. Noha Brüsszel Pekinggel tárgyal, a meccset gyártónként külön-külön kell lejátszani. -
Kulturális hírek Átadták a Golden Globe díjait Négy díjat kapott az Egyik csata a másik után és a Kamaszok. -
The Cube Tényellenőrzés: Miért tartott ilyen sokáig a berlini áramszünet? Megalapozatlanok azok a hamis állítások, amelyek szerint Németország az összes áramfejlesztő generátorát Ukrajnába küldte volna a második világháború óta legsúlyosabb áramszünet idején. A The Cube utánajárt, hogy miért. -
Uzlet A Paramount beperli a Warner Bros.-t, és proxy-háborút indít a Netflix-üzlet meghiúsítására A Paramount Skydance szerint a WBD Netflix-ügylete alulértékeli a céget; a részvényesek döntését sürgeti. -
Világ Donald Trump Venezuela ügyvezető elnökének nevezte magát Az amerikai elnök többször is azt állította, hogy az Egyesült Államok "irányítja" Venezuelát, noha Delcy Rodríguez ideiglenes elnök azt mondta, hogy nem idegen hatalom vezeti az országot. -
Földünk Súlyos környezeti károkat okozhat, ha nem renoválják Venezuela olajipari infrastruktúráját A venezuelai olajkitermelés szerény növelése is ökológiai katasztrófát okozhat, csakhogy a tervezett növelés távolról sem nevezhető szerénynek. -
Világ Venezuelai menekülők fogadására készül Kolumbia A határhoz közeli Cúcuta város kórháza nagyobb számú venezuelai páciens ellátására készül. -
No Comment Ezrek vettek részt egy dél-koreai jeges pisztránghorgászaton A dél-koreai Hwacheon Sancheoneo Fesztivál a tél egyik fő látványossága. -
Európai hírek Kaja Kallas további szankciókat vetne ki az iráni vezetésre a tüntetések véres elfojtása miatt Iránban december 28. óta tüntetnek, a hatóságok eddig közel 500 tüntetőt öltek meg. -
Focus Kazahsztán átalakítja munkaerő-állományát a gazdasági növekedés támogatása érdekében Kazahsztán a fiatalok között népszerűsíti a munkás szakmákat, hogy kezelje a munkáshiányt. -
Piacok Szárnyal az arany és az ezüst, miután az amerikai jegybankot vették célba a Powell-vizsgálatban Vegyesen zártak az európaai indexek az ázsiai rali után, míg az amerikai határidős indexek estek a Fed-elnök elleni igazságügyi vizsgálat miatt. Az arany és az ezüst új csúcsra futottak. -
Magyarország FOTÓK: megindult a jégzajlás a Dunán A rendkívülinek ugyan nem számító, de az elmúlt évek tapasztalatainak tükrében kétségkívül szokatlannak mondható hidegben elkezdtek befagyni a vizeink - nincs ez másként Budapestnél sem. -
No Comment Japán: 100 hívő jeges vízbe merült egy sintó szertartáson Tokióban Az évről évre megrendezett Kanchu Misogi téli rituálén nagyjából száz hívő merült jeges vízbe egy tokiói sintó szentélynél vasárnap. -
Világ A volt lengyel igazságügyminiszter is politikai menedékjogot kapott Magyarországon Zbigniew Ziobrót 26 vádpont miatt akarja bíróság elé állítani hazájában az ügyészség. Helyettese, a 11 pontban vádolt Marcin Romanowski már 2024 végén menedékjogot kapott az Orbán-kormánytól. -
Grönland Németország nagyobb felelősséget vállal az Északi-sarkkörön, Trump szerint Grönlandot "két kutyaszán" védi A Grönland felé intézett agresszív amerikai retorika rossz hatással van az Egyesült Államok és az európai NATO-tagországok diplomáciai kapcsolataira. -
Világ Trump: "Lehet, hogy már előbb cselekednünk kell, mint tárgyalnánk Iránnal" Amerikai jogvédők szerint a két hete tartó tüntetések során legkevesebb 544 ember halt meg, és több mint 10 600-at tartóztattak le. -
No Comment Merz német kancellár Indiába látogat gazdasági és védelmi kapcsolatok erősítésére Első hivatalos útján Friedrich Merz német kancellár és Narendra Modi indiai kormányfő kereskedelemről, technológiáról és zöld fejlődésről tárgyaltak, Kína-függésük mérséklésére. -
Klima Tanulmány: az európaiak klímaügyi „pszichológiai torzítása” lassíthatja a haladást A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás által felerősített kockázatok megértése és észlelése „korlátozott és hibás”. -
Europe Today A volt francia kormányfő szerint egy külföldi beavatkozás hatalmas káoszt szülhet Iránban Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta, hogy az iráni nép a vallási vezetők rendszere ellen küzd. -
No Comment Szíria: Aleppó lakosai hazatérnek a kormány és az SDF közötti összecsapások után Vasárnap enyhült a harc, a lakosok visszatértek Aleppó vitatott északi negyedeibe. A térséget a kormányerők ellenőrzik, de a fel nem robbant lőszerek veszélyesek. -
Világ Az ortodoxok imaórával, Putyin az abortusz betiltásával növelné a születési rátát Oroszországban Putyin szerint fontos a család, az apaság és az anyaság is, szerinte a nők későn szülnek. -
Amerikai Egyesült Államok Meg kell ölni Ali Khameneit, a „modern kor Hitlerét” - sürgeti Trumpot régi szövetségese Lindsey Graham szenátor szerint véget kell vetni annak, ami Iránban történik, és meg kell ölni azt, aki embereket ölet. -
Világ A Hamász közölte, hogy feloszlatja gázai kormányát, ha kinevezik az övezet új vezetését Nevek egyelőre nincsenek. A rendezési terv második szakaszának része a terrorszervezet lefegyverzése. -
Tech Hirek A szexuálisan explicit deepfake-ek miatt Indonézia és Malajzia blokkolta Musk "Grok" chatbotját A két ázsiai ország a világon elsőként tiltotta be a mesterséges intelligenciával működő eszköz használatát. -
No Comment Megint alsóneműs utasok lepték el a londoni metrót A No Trousers Tube Ride elnevezésű akció többéves múltra tekint vissza, célja teljesen ártalmatlan: mosolyt csalni az emberek arcára. -
No Comment Egy teheráni hullaház előtt heverő holttestekről készült videó kering a neten A mostanra hitelesített képsorok az iráni tüntetések elleni véres fellépésre utalnak. Emberi jogi szervezetek már több száz halálesetről számoltak be a tüntetések és zavargások kirobbanása óta. -
No Comment Ezrek tüntettek Párizsban az iráni tüntetők mellett, nemzetközi támogatást követelve Teheránnak Vasárnap a demonstrálók monarchista zászlókat lengetve követelték az évtizedek óta száműzetésben élő iráni koronaherceg, Reza Pahlavi visszatérését. -
Gazdaság Büntetőeljárás indul Jerome Powell, a Fed elnöke ellen A vizsgálat a jegybank washingtoni székházának 2,5 milliárd dolláros felújítására és Powell kapcsolódó kongresszusi vallomására fókuszál. A Fed-elnök szerint Donald Trump meg akarja félemlíteni. -
Cinema Kiosztották a 83. Golden Globe-díjakat Los Angelesben Az Oscar előszobájának tartott átadón a legfontosabb elismeréseket Paul Thomas Anderson Egyik csata a másik után című filmje, illetve a Shakespeare magánéletét bemutató Hamnet vitte el. A legjobb minisorozat a Netflix Kamaszok című szériája lett. -
Irán Lehet-e remélni Perzsa Tavaszt, avagy lesz-e a lázongásból rendszerdöntő forradalom Iránban? Irán hetek óta forrong, de vajon összesűrűsödött-e az a kritikus társadalmi töréspont, amely a zárt rendszer összeomlását elindíthatja – vagy a rezsim újra átvészeli a válságot? Eközben Donald Trump beavatkozási terveket mérlegel. -
Uzlet Sorozatok „Minden tizedik ember a turizmusban dolgozik”: Mi alakítja az iparág jövőjét? Európa küldi és fogadja a világ legnagyobb turistaforgalmát. A viselkedésre vonatkozó adatok összegyűjtése forradalmasíthatja az iparágat a Globális Turisztikai Fórum elnöke szerint. -
Amerikai Egyesült Államok Trump megkéri Elon Muskot, hogy vesse be a Starlinket Iránban a tüntetők segítségére Az USA vizsgálja a Starlink műholdas internet-szolgáltatás Iránba juttatását az országban tartó széleskörű internet-leállás közepette. -
Venezuela Trump nem Venezuela olaját akarja, hanem hogy ne legyen valaki másé A közbeszédben gyakran jelenik meg az a leegyszerűsítő és kissé elcsépelt magyarázat, hogy az Egyesült Államok „el akarja lopni Venezuela olaját”, és a klasszikus gyarmatosító logikát követ. Ez a magyarázat kényelmes, de tényszerűen gyenge. Amúgy az olajtársaságok sem tülekednek a lehetőségért. -
Olaszország Meloni nem hiszi, hogy Trump kezet emel Grönlandra, de nem ártana lehiggasztani Az olasz miniszterelnök erős NATO-jelenlétet sürget az arktiszi térségben, és kerülné a partnerek közti konfliktusokat. Ebben az összes társ egyetért, de sokakat megzavart az amerikai elnök követelőző hangvétele, amit viszont jórészt csak a sajtóból ismertek meg.