Lindsey Graham szenátor szerint véget kell vetni annak, ami Iránban történik, és meg kell ölni azt, aki embereket ölet.
A dél-karolinai szenátor a Fox Newsnak mondta, hogy az idők változnak, és eljött az új nap. Úgy véli, hogy Trump elnök tisztában van azzal, hogy kell segíteni az irni népet és végezni az ajatollahhal.
Graham azzal érvelt, hogy Irán legfelsőbb vezetőjének, Ali Khamenei ajatollahnak erőszakos eltávolítása a hatalomból (ahogyan az Nicolás Maduro venezuelai elnökkel történt) véget vetne annak, amit Irán „állam által támogatott terrorizmusának” nevez a Közel-Keleten.
Az ajatollahot „modern kori Hitlernek” és „vallási nácinak” nevezte
Trump az utóbbi napokban fokozta retorikáját az iráni rezsimmel szemben, és megtorlással fenyegetőzött, ha megölik a tüntetőket. Graham megfogalmazása szerint az amerikai elnök „egy Ronald Reagan+” – azaz nem riad vissza a kemény eszközök alkalmazásától.
Lindsey Olin Graham 2003 óta ül az Egyesült Államok Szenátusában, de korábban a képviselőháznak tagja is volt. Jogász-katonai háttérrel az USA Légierejében is szolgált, és a Republikánus Pártban a Sólyom-szárny, azaz a beavatkozáspárti irányzat egyik legismertebb alakja.
A 2000-es években határozottan támogatta az amerikai katonai beavatkozásokat Irakban és Afganisztánban, és tartós híve a NATO-szövetségnek. Gyakran hangoztatja, hogy az USA-nak „vezetnie kell” a világban, és nem engedheti meg ellenségeinek a terjeszkedést.
Graham az ukrajnai orosz invázió kitörése óta Kijev hangos támogatója, aki több szankciós javaslatot is előmozdított Moszkvával szemben. Egy 2022-es nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az USA-nak fegyvereket és támogatást kell nyújtania, mivel „Putyin nem áll meg Ukrajnában”, és a történelmi lágyítás hibáit (appeasement) nem szabad megismételni.
2026 elején Graham bejelentette, hogy Trump jóváhagyott egy szankciós törvényjavaslatot, amely Oroszország gazdaságát és azt támogató országokat is célozza az invázió folytatása miatt. Többször hangot adott annak a véleményének, hogy a krízis lezárásához Putyin eltávolítása a kulcs.
Graham rendszeresen kemény retorikát használ Iránnal kapcsolatban, aminek most is hangot adott. Korábbi nyilatkozataiban hadieszközök vagy akár katonai akciók támogatását szorgalmazta Irán nukleáris programja ellen, mondván, hogy a diplomáciai erőfeszítések kudarcot vallottak.
Graham több kongresszusi látogatást vezetett Tajvanba, ami azt tükrözi, hogy kiemelten kezeli a szabadság és demokrácia védelmét a kínai nyomással szemben.
A szenátor gyakran használ éles és provokatív retorikát, ami a republikánus gyakorlatban nem szokatlan, de ő még azon belül is kiemelkedik. Kritikusai szerint néha a beavatkozáspárti „sokkolás eszközéhez” nyúl, hogy figyelmet kapjon és hatást gyakoroljon, például amikor Putyin eltávolításáról vagy Irán vezetőjének megcélzásáról beszél.
Ayatollah Ali Hoszajni Khamenei Irán legfelsőbb vezetője (rahbar) 1989 óta, így a teokratikus rendszerben gyakorlatilag az ország legfőbb politikai és vallási hatalmassága. Szentesíti a legfontosabb állami döntéseket, ő nevezi ki a fegyveres erők vezetőit és az igazságszolgáltatás élére kerülőket, és dönt a külföldi politikai irányvonalról is.
A hatalmat Ruhollah Khomeini után örökölte, miután az alkotmány módosításával eltörölték az eredeti vallási kvalifikációs követelményeket, amelyek korábban alkalmatlanná tették volna a pozícióra. Eredetileg a legfelsőbb vezetőnek olyan nagy tekintélyű síita vallástudósnak kellett lennie, akit hívők tömegei követnek jogi-vallási kérdésekben, viszont Khamenei ezt a lécet nem ugrotta meg. Vallási rangban középkategóriás klerikus volt, nem számított elismert nagyajatollahnak, nem volt saját jogi iskolája, és nem volt széles követőtábora a síita világban.
Khamanei uralmát tömeggyilkosságok, sorozatos kivégzések, kínzások és polgári jogsértések övezik, melyekre Graham szenátor is hivatkozik.