Az izraeli miniszterelnök kapcsolata Donald Trumppal kiváló, de nem korlátlan. Ez az oka annak, hogy Netanjahu semmit nem közölt a múlt heti washingtoni tárgyalásokról, mert az elnök parkolópályára küldte, és Netanjahunak most jobb ezt tudomásul vennie.
HIRDETÉS
A washingtoni kulisszák mögött az amerikai légierő és flotta koncentrációja tovább nőtt az elmúlt napokban a térség peremén, példátlan amerikai nyomás alatt tartva Teheránt, ahonnan eddig csak egyértelműen elutasító válaszok érkeztek az amerikai diplomáciai kezdeményezésekre.
Egykor és most - szakadéknyi különbségek
A 2000-es évektől a regionális katonai és vallási vezetői szerepére törekvő Irán jelentős kapacitásokat épített ki a nukleáris fegyverkezés terén. Mahmud Ahmadinezsád elnökség nagyszabású kutatási és fejlesztési programokat indított és bevásárolt az elérhető legjobb nyugati technológiákból, így hálózati rendszerekből és urándúsító centrifugákból. A törekvés 2008-tól teljes világossággal látható volt.
Netanjahu jelenlegi amerikai pozíciója össze sem vethető azzal az időszakkal, amikor Barack Obama ült a Fehér Házban. 2013 szeptemberében a két vezető Washingtonban találkozott, amikor is az amerikai elnök felfedte Netanjahu előtt, hogy már hónapok óta titkos nukleáris tárgyalásokat folytat Iránnal, egy ománi rejtett helyszínen.
Obama kibökte azt is, hogy három nappal korábban telefonon beszélt Irán elnökével, Hasszán Róhanival, akitől az Iszlám Köztársaság megreformálását remélte. Ezt a csalfának bizonyult vágyakozást sokan táplálták akkoriban, és maga Obama is úgy gondolta, hogy az új elnök néhány reformista szlogene kellő garancia a változásokra.
Később Róhani rákos daganatnak nevezte Izraelt.
Noha Izraelt tartották az USA legközelebbi szövetségesének, Netanjahut elkeserítette, hogy elhallgatták előle a létfontosságú tárgyalási információkat. Dühét és frusztrációját fokozta, hogy az izraeli titkosszolgálat nem tudott a háttérben folytatott konspiratív amerikai-iráni egyezkedésekről, és a miniszterelnök emiatt arra kényszerült, hogy felkészületlenül üljön le az amerikai elnökkel. Tömören: hideg zuhanyt kapott a fejére.
Másnap Netanjahu az Egyesült Nemzetek Szervezetének emelvényénél állt, ahonnan retorikai támadást intézett Róhani ellen, „báránybőrbe bújt farkasnak” bélyegezve a teheráni vezetőt. Az üzenet értelme világos volt: Irán becsapja Obamát, és a titkos tárgyalások mentőövet dobtak Teheránnak, szükségtelenül és veszélyesen.
„Azt akarom, hogy ne legyen félreértés ebben a kérdésben. Izrael nem fogja megengedni, hogy Irán nukleáris fegyverekhez jusson, és ha erre kényszerítik, akkor ellen fog állni" – mondta Netanjahu a világ színe előtt.
Hiába volt a tiltakozás: a JCPOA-alku mégis megköttetett
Netanjahu ismételt figyelmeztetései falra hányt borsónak bizonyultak. Az Iránnal megkötött nukleáris alku, amit nem lehet sem egyezménynek, sem szerződésnek nevezni, 2015 július 14-én, Bécsben megszületett, majd nem sokkal később könnyűnek találtatott.
A megállapodás, amit az USA (Obama elnök), Irán, Kína, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és az EU hoztak tető alá, hivatalosan a Közös Átfogó Cselekvési Terv – JCPOA nevet kapta. Az egyezség lényege az volt, hogy Irán ne jusson el a nukleáris fegyver elkészítéséhez szükséges technológiai szintre, kapacitásait kizárólag békés célokra használja, cserébe pedig újra kereskednek vele, energiahordozókat vásárolnak tőle, feloldják az ellene hozott amerikai és uniós szankciókat, és újra beszerezhet fegyvereket külföldről.
A kötelezettségeket és garanciákat mellőző irat, amelyet alá sem írtak, jogilag nem érvényesíthető, és mentesítette Iránt egy sor korábbi szankció alól. Feltöltötte a kiapadt teheráni államkasszát, ugyanakkor viszont nem szavatolta, hogy Irán megálljon a nukleáris dúsítás útján.
Egy amerikai külügyi tisztviselő Gentlemen's Agreement-nek nevezte az egyezséget, aminek a betartásához viszont két úriember szükséges. Hamar bebizonyosodott, hogy az egyik fél nem az.
Az alku nem hozta meg a hozzá fűzött ködös reményeket az Iránon belüli reformfolyamatban sem. Ali Khamenei vallási vezető puhának tartotta Róhanit a Nyugattal szemben, és még kevesellte az elért előnyöket. Emiatt később nem is engedélyezte az elnök újabb indulását, és helyére a keményvonalas egykori tömeggyilkos vérbírót, Ebrahim Raiszit juttatta hatalomra.
Obama republikánus ellenzéke kezdettől bírálta az atomalkut, amelynek részleteiről nem kapott előzetes tájékoztatást. Amikor Mike Pompeo kansasi képviselő megismerkedett a szöveggel, azonnal követelte az alku felbontását, de ez visszhang nélkül maradt.
Pompeo azzal a kéréssel fordult a Külügyminisztériumhoz, hogy magyarázzák el neki, mi az ördög is a JCPOA. A minisztérium válasza szerint az egyezség nem aláírt dokumentum vagy végrehajtási megállapodás, nem is elnöki rendelet, hanem politikai szándéknyilatkozat. A dokumentum nem is viseli a 'szerződés' vagy 'egyezmény' nevet, és nem szerzett törvényhozási megerősítést sem.
Ekkor jött Trump, de eleinte döcögősen
A 2016-os elnökválasztási kampányban Donald Trump előre jelezte, hogy mit gondol az egyezségről. Rühellte. Mint akkor mondta: „Iránnak semmije sem volt, és most egy hatalom lettek. Az éj leple alatt hatalmat csináltunk belőle. Ez az egyezség a szakszerűtlenség magasiskolája”.
2015-ben a Trumpot támogató Tea Party jobboldali szövetség egy weboldalt is indított az iráni atomalku ellen, amely a mai napig működik.
Trump győzelme után az ügy egy ideig lebegett, mert az JCPOA (Irán)-pártiak mindent megtettek az alku életben tartásáért. John Kerry volt külügyminiszter tárgyalt is erről a teheráni vezetéssel, amivel rálépett a Logan-törvény vörös vonalára. Az USA ősrégi kémkedés-elleni jogszabálya tiltja amerikai állampolgárok kapcsolattartását ellenséges kormányzatokkal, és Kerry akkor már nem volt hivatalban, vagyis közembernek számított, de végül elkerülte a vádemelést.
Lassította a felszámoló lépést, hogy Trump első külügyminisztere, Rex Tillerson olajmágnás „okésnak” tartotta az atomalkut. Amikor őt az elnök leváltotta, a szakítás fő okának az Iránnal kapcsolatos véleménykülönbséget nevezte meg. De ez még nem volt elég.
Trump akkor Pompeót rakta Tillerson helyére, de ennél keményebb diónak bizonyult James Mattis védelmi miniszter, aki a Kongresszus színe előtt védelmébe vette a nukleáris egyezséget. A tábornok úgy érvelt, hogy ha Irán betartja a feltételeket, akkor az alku működhet. Viszont nem tudott felelni arra a kérdésre, hogy hogy milyen garanciát lát az USA arra, hogy Irán az egyezség tiszteletben tartására lehet kényszeríteni.
Holtverseny állt elő a kérdésben, és emiatt Trump vágya, hogy mihamarabb kivezeti az USA-t a kedvezőtlen alkuból, másfél éves késedelmet szenvedett.
Jött Netanjahu és besegített
A döntő lépés megtételéhez Trumpnak szüksége volt egy erőteljes argumentációra Irán és a nukleáris alku ellen, ám ehhez kellett Netanjahu segítsége is. Végül Izrael csúsztatott adu ászt Donald Trump mandzsettájába.
„Ma este meggyőző és leleplező bizonyítékokat mutatok be Önöknek Irán titkos nukleáris fegyverprogramjáról, amit évekig rejtegetett a nemzetközi közösség elől és archívumaiban dugdosta” – jelentette be élő tévéadásban Benjámin Netanjahu.
A miniszterelnök fél tonnányi dokumentumot tárt a világ elé, melyeket az izraeli hírszerzés iráni hivatalokból, irattárakból és nukleáris intézményekből lopott el. Netanjahu részletes prezentációja azt igazolta, hogy Teherán nem állt meg az urándúsítás ipari (polgári) igényeinél, hanem halad a katonai szint felé, azaz semmilyen tekintetben nem tartja be az adott szót.
Az iráni vezetés reflexszerű közlése szerint a bemutató csak egy hazudozásairól közismert politikus teátrális produkciója volt. Az amerikai elnök viszont nagyon is komolyan vette, mert eszközt adott a kezébe az egyezség lenullázásához.
Donald Trump azonnali reakciója az volt, hogy: „Tudtam, hogy ez lesz, és hogy nem fognak tétlenül ücsörögni [mármint az irániak]. De még nem mondom meg, hogy mit tervezek”. Hozzáfűzte, hogy ha kilép az alkuból, az erős üzenet lesz Észak-Korea számára is, hogy mihez tartsa magát nukleáris kérdésekben.
Nyolc nappal rá a kilépés megtörtént, és később a Joe Biden által újra kezdeményezett bécsi tárgyalások is semmittevésbe fulladtak.
Ez volt eddig, de mi jön most? A helyzet hasonló, de rengeteg a különbség a korábbiakhoz képest
2025. április 7-én Netanjahu ismét az Ovális Iroda vendége volt, és ismét Donald Trump elnökkel. A téma megint Irán, azzal a lényeges eltéréssel Obamához képest, hogy az elnök előre értesítette az izraeli vezetőt az Iránnal tervezett tárgyalásokról (ismét Ománban). Már ez is valami a 10 évvel korábbi esethez képest, amikor Netanjahu vakon repült.
Újabb feltűnő eltérés 2013-hoz képest, hogy ezúttal Netanjahu heves reakciója elmaradt, sőt, szinte el sem hangzott. Nincs tüzes beszéd, nincs médiavillámlás, nincs lobbizás a Kongresszusban. A közvélemény csak annyit kapott, hogy „egyetértünk abban, hogy Iránnak nem lesz atomfegyvere. Ezt megállapodással is el lehet érni. Ha az Irániak hajthatatlanok maradnak, akkor a katonai lehetőség továbbra is az asztalon marad”.
A legnagyobb különbség az, hogy Obama idején maga Irán és a közel-keleti proxy-hadtestek fellendülőben voltak, míg mára gyakorlatilag szétzilálódtak. Azt túlzás lenne állítani, hogy Izrael túlnyerte magát, de a helyzet mégis az, hogy képes uralni a térség valamennyi katonai konfliktusát. Közben Irán gazdaságilag megtépázódott, és a nemzetközi szankciók is keményen haraptak.
Teherán szíriai, gázai, libanoni, iraki és jemeni meghatalmazottjai leépültek, légvédelme veszélybe került, és folyamatos a hazai elégedetlenség is .
A meghatározó döntéseket kimondó papi vezető igen idős (85) és súlyos betegségekkel küzd, viszont a stabil utódlás kérdése bizonytalan, főként Ebrahim Raiszi elnök végzetes helikopterbalesete óta. Éleződnek a korábban szőnyeg alá söpört ellentétek a hadsereg és az Iszlám Forradalmi Gárda között, amelynek vezetői sorra meghaltak, és egy kiélezett helyzetben az új szövetséges, Vlagyimir Putyin közbelépése sem vehető biztosra.
Eközben az Egyesült Államok már Joe Biden utolsó évétől kezdve hatalmas tengeri és légierőket koncentrált a körzetben, ezért - Netanjahu szemszögéből - a pillanat megérettnek tűnt a végső nyomásgyakorlásra – de kevésbé a diplomáciára.
Mit kezdjen Izrael a sok győzelemmel?
Obama idején Netanjahu megengedhette magának, hogy szembe szálljon a Fehér Házzal. Voltak barátai a Kongresszusban, akik visszhangozták aggodalmai, de ezt a fajta nyomásgyakorlást most nem engedheti meg magának. Főként azért, mert nem is tudna olyan alapkérdést felmutatni - a vámterhelés kivételével -, amiben ne élvezné az Egyesült Államok teljes támogatását..
Netanjahunak nincs miért panaszkodnia, hiszen Donald Trump
- megújította a Joe Biden idején befagyasztott fegyverszállításokat, köztük a 2000 fontos nehézbombákat,
- zöld utat adott Izraelnek, hogy saját belátása szerint folytassa a gázai háborút,
- fokozta a katonai nyomást a jemeni lázadókra,
- meglebegtette a palesztinok gáza kitelepítésének tervét,
- megszüntette a palesztinokat segélye ENSZ-szervezet, az UNRWA finanszírozását,
- kilépett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, ahol rendre Izrael-ellenes határozatok születtek,
- kíméletlen szankciókat hirdetett meg a Nemzetközi Büntetőbíróság azon tisztviselői ellen, akik részt vettek az Izrael elleni büntetőeljárásban,
- a legújabb híresztelések szerint pedig el fogja érni a Hamász lefegyverzését és vezetőinek eltávolítását Gázából és Katarból.
Netanjahu inkább a nyelvébe harapott
Az izraeli miniszterelnöknek látnia kell, hogy legjobb barátja egyben olyan személyiség is, aki nem tűri, ha ellentmondanak a szándékainak. Ezért is fogalmazott úgy, hogy „Ön Izrael Állam figyelemre méltó barátja, mellettünk áll, velünk áll, és életünk nagy bajnoka”.
Azt is láthatta, hogy mi történt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, amikor nyilvánosan megkérdőjelezte az amerikai diplomáciai kezdeményezéseket Oroszországgal. A világ felé sugallt üzenet egyértelmű volt: az amerikai elnökkel való szembeszállás, még ha a legnagyobb barátjának is tartja magát, rideg ellenállásba tud ütközni.
Netanjahu nem kérdőjelezte meg Trump tárgyalási szándékát Iránnal – sem az Ovális Irodában, sem hazafelé, sem azután, hogy visszaérkezett Izraelbe. Ez az ára a politikai igazodásnak, mert minél szorosabb a kapcsolat, annál nehezebb nemet mondani. Trump megingathatatlan támogatása fontosabb lett és maradt, mint Irán térdre kényszerítésének szüksége.
Az alkalom nem megfelelő arra, hogy összecsapjon egy olyan elnökkel, aki ennyire támogató, ezért most a legjobb módszer az udvarias beletörődés és a felkészülés egy majdani helyzetre. Egyszerűen meg kell várni, amíg Trump diplomáciai bicskája beletörik az iráni makacsság falába, és akkor elő fog állni egy új helyzet. Hiszen - mint említettük - a Diego Garcia szigetén felhalmozott erőcsoportosítás ugrásra készen áll, és két B-2 stratégiai lopakodó bombázó fegyverzetét már feltöltötték.
Így lett Netanjahu 10 héten belüli második Washingtoni látogatása siker és kudarc egyszerre. A vámcsökkentés iránti kérelmét Trump egyszerűen nem vette figyelembe, amivel üzenni akart a világnak, hogy még lejobb barátaival sem lesz kíméletes. Netanjahu látogatása megadta Trumpnak azt, amire szüksége volt, vagyis egy olyan színpadot, ami megmutatta, hogy Amerika szabályai szerint kell játszani.
Láthatóan a múlt ködébe vesztek azok az idők, amikor Izrael alapvető kérdésekben ellentmondhatott Amerikának, miként Golda Meir tette a '73-as háború idején Henry Kissingerrel szemben.
A Fehér Ház ajtói továbbra is nyitva állnak, de ez nem jelenti azt, hogy Izrael mindig megkapja, amit akar. Például amikor Netanjahu nem kérte, hanem csak megkérdezte Trumptól, hogy eltörölné-e a vámokat, az elnök azzal válaszolt, hogy Izrael évente 4 milliárd dolláros katonai segélyt kap. Ez kevéssé burkoltan azt jelenti, hogy „várj, és most ne kérj mást”.
A baráti kapcsolatoknak megvannak az előnyei, de a korlátai is. Az ellenvélemény kimondásának lehetősége beszűkült, és nemet mondani vagy ellenlépéseket tenni manapság nem lehet.