A 2. világháború után arab országokba menekült SS és Gestapo parancsnokok segítették a szíriai és egyiptomi diktátorok brutális elnyomását saját népük ellen. Az Aszad-család is több náci szakértőt foglalkoztatott, ami a rendszer bukása után most napvilágra kerül.
HIRDETÉS
A damaszkuszi diktatórikus rezsim gyors bukása óta folyamatosan kerülnek elő felvételek és dokumentumok al-Aszad elnök titkos börtöneiről, ahonnan sok rab kiszabadítása a földalatti cellákból napokat vett igénybe.
Az egyik legutóbbi felvétel a Sydiana börtönben készült, ahol a foglyok olyan állapotban voltak, mint a náci haláltáborok túlélői. A horrorszerű videó itt tekinthető meg.
A náciktól tanulták a kínzási módszereket
A világháború vége felé közeledve a német terrorapparátusok vezetői (SS-Gestapo, RSHA) felkészültek a várható vereségre, és menekülő útvonalakat szerveztek Dél-Amerika, Franco Spanyolországa és az arab világ felé.
A titkos művelet elnevezése 'ODESSA' volt (Organization der Ehemaligen SS Angehörigen), amiben - sajnálatosan - a Vatikán államtitkára, Alois Hudal osztrák bíboros is részt vállalt. Ezt a tevékenységét a háború után egy passaui lap leleplezte, és emiatt XII. Pius pápa, Eugenio Pacelli lemondásra kényszerítette, de egyéb bántódása nem esett.
Az ODESSA - felhasználva az SS Európa-szerte főként zsidóktól összerablott vagyonát - útleveleket, hamis személyazonosságokat és pénzt bocsátott a 'patkányútvonalak' rendelkezésére, és vízumokat szerzett a befogadó országokba. Ezt a lehetőséget felhasználva háborús bűnösök tömege tudott családostul elrejtőzni azokban a diktatúrákban, amelyek rokonszenveztek a hitleri rezsimmel, és garantálták a szökött nácik védelmét.
Venezuelában például egy egész település állt rendelkezésükre, Colonia Tovar néven, amely mindmáig egy német kisváros tipikus díszletei között létezik tovább, de már újabb nemzedékekkel.
Az ismertebb bűnözők közül az ODESSA nyújtott szökési lehetőséget Josef Mengelének, az auschwitzi haláltábor emberkísérleteket végző főorvosának, Otto von Skorzeny SS kommandós parancsnoknak, aki Mussolini kiszabadítását és ifj. Horthy Miklós magyar kormányzó-helyettes elrablását vezette, és mindenek előtt Adolf Eichmannak, aki a holokauszt egyik tervezőjeként 6 millió ember meggyilkolásáért felelt. Ezt a feladatot a hírhedt Wannsee-i értekezlet után teljesítette gőzerővel, amikor a cseh ellenállók Prágában már végeztek Reinhardt Heydrich SS tábornokkal, akinek végleges megsemmisítési tervét (Endlösung) Eichmann vitte végbe Európa-szerte, így Magyarországon is.
Eichmannt Argentínába szöktették, ahol 15 éven át üzletemberként élhetett zavartalanul, míg az izraeli hírszerzés felkutatta, Jeruzsálembe hurcolta és ott 1962-ben kivégezték. Mengele viszont sose került elő.
Az arab világ kockázatmentes búvóhely vagy továbbjutási állomás volt
Alois Brunner, Franz Stangl, Gustav Wagner és Aribert Heim Szíriában és Egyiptomban találtak menedéket, miután megszöktek a világháborút követő szövetséges igazságszolgáltatás elől. Egyiptom több német tudóst is befogadott, akik Gamal Abdel Nasszer egyiptomi vezető rakétaprogramját segítették, míg Szíria inkább a politikai foglyok őrizetével, és fizikai vagy pszichikai kínzásával kapcsolatos tapasztalatokra tartott igényt.
Itt megjegyzendő, hogy a háború utáni zűrzavar lehetővé tette náci tudósok igénybe vételét az Egyesült Államok javára is, főként Wehrner von Braun SS rakétamérnök személyében, aki korábban a Londont bombázó V1 és V2 programok vezetője volt. Később azonban az USA neki köszönhette a holdutazásokhoz nélkülözhetetlen Saturn-V rakéta kifejlesztését, a valaha gyártott leggyorsabb embert szállító űrjárművet, ami elsőként érte el a második kozmikus sebességet. Az Egyesült Államok nem tekintette von Braunt háborús bűnösnek, de csak vonakodva ismerte el kulcsszerepét az Apollo programban.
Nácik, akik Szíriába menekültek
A MailOnline gyűjtése szerint Alois Brunner szökése és szíriai menedéke volt a legsúlyosabb eset a több tucat befogadás között. Brunner Eichmann helyetteseként felügyelte a zsidók deportálását olyan országokból, mint Franciaország és Ausztria. 47 000 zsidót küldött halálba Ausztriából, 44 ezret Görögországból, több mint tízezret Szlovákiából is.
Brunner a kínzási módszerekről adott részletes útmutatót, amelyet olyan megbízatásai során szerzett, mint a Párizs melletti Drancy internálótábor parancsnoki posztja. A háború befejezése után Brunner kezdetben Nyugat-Németországban élt Alois Schmaldienst néven, és - rejtélyes módon - az amerikai hadsereg sofőrjeként szerzett megélhetést. A lebukást páratlan szerencsével kerülte el, mert helyette egy Anton Brunner nevű alacsony rangú SS-alkalmazottat végeztek ki a szovjet hatóságok.
A legendás nácivadász Simon Wiesenthal, aki több tucat volt SS tisztet nyomozott le és állíttatott bíróság elé, azt írta emlékirataiban, hogy a Harmadik Birodalom bűnözői között szerinte Brunner volt a legrosszabb típus. "Amíg Adolf Eichmann elkészítette a zsidók kiirtására vonatkozó általános vezérkari tervet, Alois Brunner végre is hajtotta azt" - emlékezett Wiesenthal.
Amikor forróvá vált a talaj Brunner talpa alatt, az ODESSA Georg Fischer néven biztosított számára útlevelet, amivel előbb Amszterdamba, majd Rómába szökött, ahonnan turista vízummal jutott be Kairóba. Onnan ment tovább Damaszkuszba, ahol előbb letartóztatták, de amikor felfedte valódi kilétét, tárt karokkal üdvözölték.
Damaszkuszi lakásán gyakran fogadta régi ismerősét és 'kollégáját', Franz Stanglt, a treblinkai megsemmisítő tábor parancsnokát, aki később Brazíliába szökött tovább. Brunner otthonának rendszeres látogatója volt Franz Rademacher SS Standartenführer is, aki a háború alatt a belgrádi gettó parancsnoka volt.
Brunner az első szíriai években fegyverkereskedőként segítette a rezsimet, de feljebb lépett, amikor értékessé vált az 1971-ben hatalomra került Aszad-rezsim számára, amely megkezdte az ellenzékiek és a másként gondolkodók szisztematikus üldözését.
Később azonban Brunner 'elszemtelenedett' és elkövette a szarvashibát, hogy nyilvánosan is leleplezte kilétét a Chicago Sun Times-nak 1987-ben adott telefonos interjújában. Ebben kijelentette, hogy nem bánta meg a holokausztban játszott szerepét, mert "mindannyian megérdemelték a halált [mármint a zsidók[, mert az ördög ügynökei voltak és emberi szemét. Nem bántam meg, és újra megtenném” – mondta az amerikai lapnak.
Az idősebb Aszad éktelen haragra gerjedt az önleleplezéstől, mert az rosszat tett nemzetközi békeapostoli szerepének és nyugati kapcsolatainak, ezért határozatlan idejű börtönbüntetést varratott Brunner nyakába. A szír börtönparancsnok arra utasította az őröket, hogy "ne öljétek meg ezt a disznót, de ne is próbáljátok életben tartani". Brunner azonban végül egy évvel túlélte Háfezt.
Franz Stangl
Az osztrák születésű Stangl a hírhedt lengyelországi treblinkai és sobibori haláltábor vezetője volt, ahol egymillió zsidót gyilkoltak meg a parancsnoksága során. A náci rezsim összeomlása után szülőhazájába menekült, ahol az amerikai katonai rendőrség elfogta, de 1948 májusában sikerült megszöknie, és Rómába menekülnie, ahonnan - Wiesenthal a feltételezése szerint - őt is Hudal bíboros segítette Szíriába jutni.
Felesége és családja is csatlakozott hozzá a városban, és ekkor kezdett tanácsokat adni a szír titkosszolgálatoknak. Később azonban tovább kellett állnia, mert a városi rendőrfőnök szemet vetett 14 éves lányára, és a kapcsolat elmérgesedett. Simon Wiesenthal a 60-as évek közepén bukkant a nyomára Brazíliában, ahol letartóztatták és kiadták az NSZK-nak. Nyugat-németországi bírósági tárgyalásán azt állította, hogy semmi köze nem volt a zsidók meggyilkolásához, noha elismerte, hogy parancsnoka volt a treblinkai tábornak.
1970-ben bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Rá egy évvel szívrohamban halt meg a düsseldorfi börtönben.
Gustav Wagner
Gustav Wagner SS-parancsnok irányította a napi műveleteket Sobiborban, ahol körülbelül 250 000 zsidót gyilkoltak meg. A „Halál angyalának” is nevezett Wagnerről a túlélők azt mesélték, hogy nem tudta megenni az ebédjét, hacsak nem ölt meg előtte két-három zsidót a saját kezével.
A háború után Wagner szoros kapcsolatban maradt Stangllal, követte őt Damaszkuszba, és később együtt szöktek tovább Brazíliába. Stangl halála után Wagner házassági ajánlatot tett az özvegynek Sao Paulóban, és ezen bukott le, mert Wiesenthal ügynökei figyelték az asszony házát, és azonosították a látogatót.
A brazil hatóságok 1978-ban fogták el Wagnert, de elutasították a német kiadatási kérelmeket. 1979-ben a BBC panorámaműsorában a múltról azt nyilatkozta, hogy nem volt, és ma sem antiszemita. "Esküt tettünk. Engedelmeskednünk kellett. De egy idő után nem voltak érzelmeim, és az egész csak egy feladat lett, amit el kellett végeznünk. Tudtuk, hogy rossz. De mit kellett volna tenni? A Führer parancsa volt."
1980 októberében Wagner öngyilkos lett Rio de Janeiroban.
Franz Rademacher
A háború alatt Rademacher a német külügyminisztérium „zsidóügyi” hivatalának vezetője volt, és közvetlen szerepet játszott szerbiai zsidók meggyilkolásában. Neki nem sikerült a számonkérést elkerülni, de a nemzetközi büntető bíróság mindössze 3 és fél év börtönt rótt ki rá. Óvadék ellenében szabadlábra helyezték, és ezután menekült Szíriába, ahol Brunnerrel és más nácikkal segítette a diktatórikus rezsim titkosszolgálatait.
A legendás izraeli szuperkém, Eli Cohen, aki beépült a szíriai állami vezetés legmagasabb szintjeire, levélbombával próbálta meggyilkolni Rademachert 1962-ben, de sikertelenül. Cohen később lebukott és nyilvánosan felakasztották Damaszkuszban, Rademacher viszont zavartalanul visszatelepülhetett az NSZK-ba, ahol békés körülmények között halt meg 1973-ban, mielőtt újabb háborús bűnügyi pere megkezdődött volna.
Walter Rauff, a mobil tömeggyilkos
Rauff volt a gázkamrákat megelőző népirtási szakaz (1936-42) legveszélyesebb SS-parancsnoka, aki azokat a furgonokat találta fel és működtette, melyekben zsidókat, kommunistákat, romákat, fogyatékkal élőket és homoszexuálisokat gyilkoltak meg az utastérbe vezetett kipufogógázzal.
A háború után hírszerzési információkkal üzletelt az Egyesült Államok, Szíria, Egyiptom és még Izrael is számára is, majd szintén vatikáni segítséggel szökött Damaszkuszba, ahol katonai tanácsadóként alkalmazták.
Onnan később Argentínába költözött, majd végleg Chilében telepedett le, ahol élvezte Augusto Pinochet katonai diktátor oltalmát, aki megtagadta az NSZK ismételt kiadatási kérelmeit Rauff ellen.
1984-ben bekövetkezett halálig Rauff Santiago de Chilében élt, ahol temetésén „Heil Hitler” kiáltások hangzottak el.