Máris 500 fölé teszik az oroszországi Kurszk körzetében elesett észak-koreai katonák számát, pedig épp csak megérkeztek a harcvonal közelébe. Egy ukrán dróncsapás nem csak velük végzett, hanem az őket eligazító orosz tábornokkal is.
HIRDETÉS
Kim már október végén veszített katonákat a kurszki körzetben, de az erről szóló híreket az orosz külügyminisztérium 'szemenszedett hazugságnak' nevezte, és az ukrán fél sem tudott bizonyítékokat felmutatni a csapásokról. Az amerikai ENSZ-delegáció szóvivője mégis figyelmeztette Phenjant, hogy ha nem vonja vissza csapatait egy olyan háborúból, amihez semmi köze, úgy katonái „egész biztosan hullazsákokban fognak hazatérni”.
A rá következő napokban inkább csak a koreai egységek és fegyverzet folyamatos beáramlásáról szóltak a hírek, amelyek tízezerre tették a koreai kontingens végső létszámát, de bizonytalankodtak abban, hogy mikor és hol fogják ezeket bevetni. Erre nézve Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter sem tudott részletekkel szolgálni.
Az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló egyik forrás szerint a kijelölt koreai kontingens létszáma sokkal nagyobb lesz, és elérheti a százezret. Itt Phenjan logikus veszteségpótló mechanizmusáról van szó, különben az alapállomány gyorsan felőrlődik a csatákban és elveszíti harci értékét. A nyilatkozó hozzátette, hogy a százezres adat azt jelzi, hogy Putyin hosszú időre tervezi a harcot, és ehhez kap majd rendszeres és biztos humán utánpótlást Kimtől.
Nagyon készülnek valamire
November 14.-15. között azonban bízvást történelminek nevezhető esemény zajlott Phenjanban, aminek a nemzetközi sajtó nem nagyon szentelt figyelmet. Ekkor rendelték az elnök színe elé a Koreai Néphadsereg parancsnokainak és politikai tiszjeinek összevont testületét, amire az állam fennállása során csak háromszor volt példa.
Mindegyik ilyen értekezlet egy kimagasló jelentőségű stratégiai ügyhöz kapcsolódott. Az első tanácskozást 1953-ban hívták össze, amikor a vezetői dinasztiát megalapító Kim Ir-szen elnök bejelentette a koreai háborút lezáró fegyverszüneti megállapodást. A következőt már a fia, Kim Dzsongil tartotta 2006-ban, és a téma Észak-Korea első nukleáris kísérletének megtárgyalása volt.
Az unoka, vagyis Kim Dzsognun kereken tíz éve nem hívta össze a védelmi elit tagjait. Legutóbb 2014-ben vázolta nekik az országra váró totális rém- és egyeduralom körvonalait.
Az, hogy 10 év óta először rendeznek egy ilyen jelentőségű konferenciát, nemcsak az észak-koreai csapatok oroszországi küldésével kapcsolatos. Cél az is, hogy megelőzzék és leverjék az esetleges belső nyugtalanságot, ha a veszteségek túlzóak lennének. Itt megjegyzendő, hogy az északi nemzetvédelmi hatóságok kezdetben eltitkolták a lakosság elől a csapatszállításokat, de a déli hírszerzés gondoskodott a pletyka elterjesztéséről, és erre a phenjani vezetésnek már reagálnia kellett.
Az ország 1953 óta nem viselt hadat senkivel, de most új helyzet állt elő, amire mondani kell valamit. „A Kim-rendszer ezért arra törekszik, hogy a lakosság szemében újabb súlyt adjon a külvilág elleni lépéseknek is, főként Dél-Korea és Japán felé, és a kurszki beavatkozással globális szereplőnek tüntesse fel magát” – mondja a szöuli Egyesülési Minisztérium egyik magas rangú tagja.
Az okfejtés helyállónak látszik, mert a phenjani rendszer most valóban világméretű szereplővé lép elő, hiszen rajta kívül eddig egyetlen más külföldi kormány sem avatkozott be Moszkva oldalán az ukrajnai háborúba. (Irán és néhány árnyékhatalom részvétele a fegyverzetekre terjed ki, de élő haderőre nem.)
A legutóbbi riói G20 értekezlet egyik fő témája ezért már a koreai intervenció okozta új veszély volt, amit a nyugati kormányok a közel-keleti válság elé soroltak.
Növekvő magabiztosság, párosulva az elődők háttérbe szorításának merészségével
A dél-koreai elemzők szerint a megbeszélés - ami inkább eligazítás és feladatkiosztás volt - azt a célt is szolgálta, hogy tovább erősítse a Kedves Vezető hatalmának érinthethetetlenségét és kivételességét. Az észak-koreai rendszer nem ideológiai vagy nacionalista autokrácia, hanem határozottan dinasztikus jellegű, azaz egy család hatalmának folyamatos kiterjesztését jelenti.
A phenjani vezetés új Kim Dzsongun jelvények és arcképek hirtelen tömeges megjelentetésével hangsúlyozza a vezető személyének növekvő fontosságát. Lecserélik a korábban jellemző grafikai háttereket, és több nyilvános helyen leszedték a két nagy előd portréját. Hűlt helyükön az utód képmása tekint a polgárokra.
Beszédes jel az is, hogy a minden állampolgárra kötelező éves hűségeskü napját most áthelyezték január 8-ra, azaz Kim születésnapjára. Korábban ezt az államalapító nagyapa születésnapján tartották, április 15-én. A politikai jelképek világában ez merész lépés, mert azt mutatja, hogy az elnök immár magasabbra értékeli saját magát, mint legendás elődeit. (Apja január 1.-én tétette le az állampolgári esküt.)
Volt még egy sürgető szempont, amit az értekezleten egyeztetni kellett, ez pedig Oroszországgal épített „új határtalan szövetség” ügye. Azért is, mert elmúlt egy évben magasra pörgetett viszony kérdéseket vet fel a Kínával való további kapcsolatokat is, mert Pekingnek nincs túlzottan kedvére, hogy korábbi pincsije új patrónust keres magának, amivel összezavarhatja Kína stratégiai szempontjait a Távol-Keleten és Szibériában.
Kim elnök számára fontos tudni, hogy alárendeltjei közül kik és milyen hagyományos viszonyt tartanak fenn Kínával, és teljesen a kezébe kell vennie ezek felügyeletét, tartják a szöuli megfigyelők.
Helyet az asztalnál
Az okok láncolatának végén áll egy olyan szempont is - mondják a dél-koreai megfigyelők -, hogy Phenjan Moszkván keresztül akar odaférkőzni az ukrajnai tárgyalóasztalhoz, ahol majd Donald Trump és a jelentősebb európai vezetők is helyet foglalnak. Ha ott valamilyen egyezményes alku születik, akkor annak áttételesen Kim is a haszonélvezője lehet, például az országát sújtó szankciók enyhítésével.
Ha Kim úgy tünteti fel magát, mint Putyin sikerének részese, akkor hullhatnak falatkák a számára is. Nem mellékes, hogy újra kontaktusba kerülhet az amerikai vezetéssel, ami Joe Biden idején teljesen megszakadt, míg korábban Donald Trump a legnagyobb külpolitikai sikereként kezelte a Kimmel való operett-találkozóját.
Az akkori amerikai elnök 2019 nyarán tett ajánlatot Kimnek egy találkozóra a demarkációs zóna peremére, ami már másnap meg is történt, és a két vezető kézenfogva lépte át a bűvös vonalat.
Az északi vezető ezért nem minden alap nélkül reménykedhet abban, hogy sikerülhet újjáépíteni az amerikai vonalat, és ezzel nem csak enyhíteni a rá nehezedő nyomást, de új erőre kapni a Távol-Keleten.
Összességében mindez azt jelenti, hogy a véráldozatokért cserébe Kim többféle előnyhöz juthat
A fokozódó magabiztosság jele az is, hogy az illetékes északi minisztérium közölte, hogy Phenjan levágta a Kaesŏng ipari komplexum áramellátását biztosító távvezetékeket. Ez a lépés már része annak a célnak, hogy eltüntesse az egyesülési szándék minden nyomát, miután Kim Dzsongun tavaly decemberben „ellenséges” államként határozta meg Dél-Koreát.
Ez fontos újdonság az elődökhöz képest, akik inkább a két ország egyesülésének illúzióját kergették, míg az unoka a Dél elfoglalását és Phenjan alá rendelését tűzi célul.
„A hadsereg vasárnap észlelte, hogy észak-koreai katonák eltávolították a katonai demarkációs vonal közelében az adótornyokat összekötő távvezetékek egy részét. Határozottan reagálni fogunk a déli tulajdonjogok törvénytelen megsértésére” – mondta a szöuli Egyesülési Minisztérium tisztviselője.
A demilitarizált vonaltól néhány kilométerre fekvő Kaesŏng-zóna a két koreai rezsim többé-kevésbé közös projektje, amelynek alapcélja a konfliktusok enyhítése volt az ipar és a kereskedelem eszközeivel. A körzetbe több déli nagyvállalat is beköltözött - köztük a Hyundai -, és ötvenezernél több északi alkalmazottnak biztosít munkalehetőséget.
Az ipari parkok politikai státusza mindvégig bizonytalan volt, de a gyakori viták ellenére is bevételeket biztosított mindkét félnek. A mostani incidens feléleszti a déli radikálisok korábbi figyelmeztetéseit, melyek szerint reménytelen az északi rezsimmel bármilyen békés és tartós kapcsolat fenntartása, és helyette a katonai nyomás eszközét kell alkalmazni, az amerikai kapacitások maximális kihasználásával.