Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Magyarország Buszjárat, orvosi rendelő - videóban vallanak a hiányzó dolgokról borsodi és baranyai gyerekek Az Ügyvideó projekt keretében filmezni tanítottak hátrányos helyzetű településeken lakó gyerekeket, hogy hallathassák a hangjukat, és elmondhassák, mi tenné könnyebbé az életüket. Nem nagy dolgokra kell gondolni. 27/09/2024
Izrael Kivonult egy sereg küldött Netanjahu beszéde előtt az ENSZ közgyűléséről Az izraeli kormányfő pár nap késéssel érkezett meg az ENSZ idei közgyűlésére a libanoni fejlemények miatt. Beszéde szokás szerint retorikus volt, határozott, de a korábbiaknál visszafogottabb. 27/09/2024
Libanon Izrael szerint megölték a Hezbollah vezérét a pénteki bejrúti bombatámadásban A csapást az izraeli légierő 119. „Denevér” százada hajtotta végre, a „Sufa” (Vihar) néven ismert F-16i vadászgéppel. Amennyiben a támadás elérte a célját, az új dimenziót nyit Izrael és a Hezbollah háborújában. 27/09/2024
Sorozatok az én Európámról State of the Union: gyengélkedik a német gazdaság, az ukrán pedig még inkább State of the Union című műsorunk vendége az Európai Újjáépítési és Beruházási Bank vezető közgazdásza, Beata Javorcik volt, aki az európai inflációs helyzetről és az ukrán gazdaság állapotáról is megosztotta velünk a legfrissebb tudnivalókat. 27/09/2024
Európai hírek Belga nők százai utaznak külföldre évente, hogy elvetethessék a magzatjukat Nagy különbségek vannak az uniós tagállamok között a művi terhességmegszakítás szabályozását illetően. Máltán és Lengyelországban szinte teljes a tiltás, Magyarország pedig a középmezőnyben van azzal, hogy a terhesség tizenkettedik hetéig engedélyezi az abortuszt. 27/09/2024
Tech Hirek Így védd meg az adataidat Az Instagramon terjedő, több ezer, köztük hírességek által is megosztott vírusos átverés tévesen állítja, hogy az újraposztolás megakadályozza, hogy a Meta személyes adatokat használjon fel mesterséges intelligenciája fejlesztésére. 27/09/2024
Világ "A méreg, a gyógyszer és a drog közötti különbség a dózisban van" Interjú Alexis Goosdeellel, az Európai Unió Kábítószerügynökségének ügyvezető igazgatójával. 27/09/2024
Amerikai Egyesült Államok Hat amerikai államban is szükségállapotot hirdetettek a Floridában lecsapó Helene hurrikán miatt A Helene hurrikán Mexikó felől érkezett Florida Big Bend térségére, ahol felbecsülhetetlen károkat okozott, 2 millió otthont áram nélkül hagyott. Habár a hurrikán csillapodott, hat államban is alaposan felkészülnek lehetséges érkezésére. 27/09/2024
Világ Szívélyes köszöntés helyett durva kirohanást intézett Ferenc pápa ellen a belga kormányfő A katolikus egyházfő belgiumi látogatása alkalmából tartott szemrehányó beszédében Alexander De Croo azt mondta, hogy az egyházi tisztségviselők által elkövetett szexuális visszaélések áldozatai számára mielőbbi jóvátételre és igazságszolgáltatásra van szükség. 27/09/2024
Európai hírek Ausztria történelmének első szélsőjobboldali győzelmét is hozhatja a vasárnapi parlamenti választás Kevesen számítottak arra a felívélésre, amit 2024 hozott az osztrák szélsőjobboldali, populista pártnak, az FPÖ-nek. Szeptember végére az FPÖ a közvélemény-kutatások szerint 27 százalékos támogatottságával beérte a jelenlegi kormánypártot, a konzervatív ÖVP-t. 27/09/2024
Tech Hirek Újabb bírságot kapott a Meta Európában, mert nem védte a felhasználók adatait Az ír adatvédelmi hatóság 91 millió eurós (36,1 milliárd forintos) bírsággal sújtotta a Facebook és az Instagram üzemeltetőjét egy 2019-ben feltárt ügyben. 27/09/2024
Kulturális hírek Elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter és a Downton Abbey sztárja A brit színésznő 89 éves volt. 27/09/2024
Ciszjordánia A Palesztin Hatóság is megerősítette, hogy a Hamász ellopja a gázai segélyeket Izrael továbbra is beengedi a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe, a Hamász terrorszervezet tagjai azonban folyamatosan ellopják a szállítmányokat, hogy biztosítsák a háborújukhoz szükséges utánpótlást, és drága pénzért eladják az árut a rászoruló civileknek. 27/09/2024
Európai hírek Egyre többen menekülnek Libanonból Ciprus - szükség esetén – hajlandó megkönnyíteni beutazásukat. 27/09/2024
Európai hírek Újabb migrációs nyomás alatt Lengyelország a belorusz határ felől A lengyel-belorusz határon az elmúlt hetekben egyre súlyosabbá vált a helyzet – mondta Władysław Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter. 27/09/2024
Szudán Szudán éhínségbe és kolerába süllyed, de a világ nem tehet ellene semmit A Szudánban ellenségeskedő katonai erők mindegyike blokkolja az országnak szánt segélyszállítmányokat, miközben milliókat fenyeget az éhhalál közvetlen réme. Mindezt tetézi a kolera újbóli megjelenése és terjedése az országban. 27/09/2024
Izrael Legnehezebb időszakát éli az UNIFIL békemissziója Libanonban 50 ország 10 000 békefenntartója járőrözik rendszeresen a Kék Vonalon, amely az ENSZ Libanon és Izrael között meghúzott határát jelenti. A konfliktus azonban nem enyhül, sőt: Izrael már Libanon megszállásáról kommunikál, miközben elutasítja a nemzetközi tűzszünet-javaslatokat. 27/09/2024
Magyarország „Üdv, Mark elemző vagyok!" - így lopják el a csalók a gyanútlan magyarok pénzét a WhatsAppon Évente 21 ezer milliárd forintnyi pénzt lopnak el az interneten az úgynevezett disznóvágásos módszerrel, ami Magyarországon is egyre jobban terjed. Végigkövettük az akár hetekig is eltartó folyamatot, és most bemutatjuk, hogyan lehet rájönni arra, ha valaki a pénzünkre pályázik. 27/09/2024
Európai hírek Bulgária örül, hogy az EU egyelőre blokkolja Észak-Macedónia csatlakozását Szkopje dühös, Szófiában azonban üdvözölték az EU azon döntését, hogy Albániával ugyan megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat, de addig blokkolja Észak-Macedóniát, amíg az nem bele nem veszi a bolgár kisebbség jogait az alkotmányába. 27/09/2024
Európai hírek Zajlik a zöld átmenet Szardínia szigetén, de milyen áron? A Witness riportere, Monica Pinna a sziget délnyugati részén, Portoscusóban járt, ahol múlt és jövő áll egymással szemben: a fosszilis tüzelőanyagok korszakának mementói és a megújuló energiaforrások fejlesztési projektjei. 27/09/2024
Európai hírek "Magyarország mindig megvédi magát" - Orbán helyreigazította a politikai igazgatóját Magyarország mindig megvédi magát, az 1956-os hősök szentek és sérthetetlenek - jelentette ki a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban. Orbán Viktor hibának nevezte, hogy politikai igazgatója, Orbán Balázs félreérhetően nyilatkozott az Oroszországgal szembeni védekezésről és 1956-ról. 27/09/2024
Amerikai Egyesült Államok Az FBI lecsapott New York főpolgármesterére - vádak láncolata a megapolisz vezetője ellen A szövetségi nyomozók csütörtökön szállták meg a főpolgármester otthonát, ahol dokumentumokat és többféle eszközt foglaltak le, és őrizetbe vették a városvezetőt. Ha a vádemelés nyomán Adams lemondásra kényszerül, akkor egy radikális szélsőbaloldali aktivista kerül átmenetileg a helyére. 27/09/2024
Izrael Izrael tovább harcolna a Hezbollah ellen, Libanon nemzetközi beavatkozást sürget Miközben a Hamásszal szövetséges síita terrorszervezet ismét rakéták tucatjait lőtte ki Izrael északi részére, az izraeli hadsereg egy Jemenből érkező rakétát is elfogott. Az IDF szerint Izrael középső részén több helyen is megszólaltak a szirénák egy Jemenből kilőtt rakéta miatt. 27/09/2024
Európai hírek A NATO felkészül a hibrid orosz támadások fokozódására Amióta Oroszország 2014-ben először megszállta Ukrajnát, a fosszilis tüzelőanyagok alternatíváit kínáló energiavállalatokat egyre több támadás éri. 27/09/2024
Oroszország Oroszország visszaadott kilenc ukrán gyereket, de még maradt nála vagy húszezer A gyerekek visszajuttatását Katar közbenjárásával szervezték. 27/09/2024
Libanon Gázai tűzszünetet sürget a libanoni egészségügyi miniszter „A libanoni nép békét akar”, de a diplomáciai megoldás csak Gázában kezdődhet - állítja Firass Abiad, a Hezbollah által túszul ejtett ország egészségügyi minisztere. 27/09/2024
Európai hírek "Oroszország nem fog nyerni" - Biden és Harris is támogatásáról biztosította Zelenszkijt Washingtoni tárgyalásukon az amerikai elnök további több milliárdos segítséget ígért Zelenszkijnek az Oroszország elleni harchoz. Harris bírálta Trump javaslatát, hogy Ukrajna engedjen át területeket Oroszországnak. A republikánus exelnök előbb megalázta, most mégis tárgyalni fog az ukrán elnökkel. 27/09/2024