A német határellenőrzés visszaállításának inkább Olaf Scholz kancellár politikai népszerűsége fenntartásához és szavazóinak megtartásához lehet köze, mintsem valós politikai meggyőződéshez a Politico feltételezései szerint.
Az intézkedés következményei ezzel együtt kiszámíthatatlanok. A szigorú határellenőrzések bevezetésére a szélsőjobboldali AfD thüringiai és szászországi előretörése miatt lehet szükség, amit a szeptember 1-jei választásokon ért el. A következő tartományi választást 11 nap múlva, szeptember 22-én tartják Brandenburgban – az AfD közelmúltbeli sikereit látva nem alaptalanok a kancellár félelmei, hiszen minden esély megvan rá, hogy a tartomány lehet a harmadik helyszín, ahol a szélsőjobb erősebb befolyást tud kiépíteni.
A Politico szerint elsősorban a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) tagjai szorgalmazzák, hogy Scholz kormánya utasítsa vissza a Németországba, más uniós tagállamokból érkező menedékkérőket. Korábban a CDU vezető politikusai többször elhatárolódtak az AfD-vel való együttműködéstől, most mégis hasonló politikai értékajánlat mögé állva igyekszik a párt – Olaf Scholz-cal karöltve – szavazókat meggyőzni Brandenburg tartományban.
A menedékkérők visszafordítása a határról valószínűleg dominóhatást váltana ki egész Európában: követve a példát, más országok is lezárnák határaikat a menekültek előtt - latolgatja a határellenőrzések visszavezetésének lehetséges következményeit a lap.
Úgy tűnik, hogy a választások előtt bejelentett, a migráció mérséklésére tett kísérletek részben az AfD visszaszorítását célozzák. A párt népszerűségének egyik kiváltó oka ugyanis éppen a Németországba érkező menedékkérők számának ugrásszerű növekedése. Sok migrációs szakértő és politikai elemző viszont arra figyelmeztet, hogy a fokozott határellenőrzés nem jelent hosszú távú megoldást. Sőt, inkább negatív hatást eredményezne, ha a választók azt látnák, hogy a korábbi migrációellenes intézkedéseknek kevés eredménye volt.
Azért is különös fordulat ez Olaf Scholz politikájában, mert az intézkedés nagyon hasonló irányba tereli a németek határ- és migrációs politikáját, mint amit Orbán Viktor és más euroszkeptikus vezetők régóta képviselnek.
Ezt a magyar miniszterelnök is észrevette, aki sajátos hangnemben gratulált Scholz-nak az intézkedés bevezetéséhez X-en: “Bundeskanzler Scholz, welcome to the club!”