NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Legalább 200 rohingyát öltek meg egy dróntámadásban Mianmarban

Rohingyák kelnek át a Naf folyón Mianmarból Bangladesbe 2017-ben, a rohingyák elleni népirtások idején
Rohingyák kelnek át a Naf folyón Mianmarból Bangladesbe 2017-ben, a rohingyák elleni népirtások idején Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az áldozatok közt nők és gyerekek is vannak, a jelentések további 300 sebesültről számolnak be.

HIRDETÉS

Az 53 milliós országban évek óta elnyomásban élő, és nagyjából 1 millió főt számláló muzulmán népcsoport tagjai az erőszak elől menekülve próbáltak Bangladesbe jutni, amikor hétfőn támadás érte őket. A támadás után készült, a közösségi médiában publikált videókon holttesteket és a földön szétszórt táskákat látni.

Nay San Lwin, a Free Rohingya Coalition társalapítója a túlélőkkel folytatott beszélgetését követően elmondta, hogy információi szerint a drónok legalább három-négy tucat rakétát lőttek ki a menekülőkre, és hogy a kétszáznál is magasabb számú halálos áldozat mellett körülbelül háromszázan sérültek meg a támadások során. Hozzátette, hogy a menekülők a holttesteket maguk mögött hagyták, így nincs, aki összegyűjtse és eltemesse őket, ugyanis aki csak teheti, "rohan" Banglades felé, sőt egyeseknek már sikerült is átjutni a két országot elválasztó Naf folyón.

Milíciák az állami haderő ellen

A Mianmart uraló katonai junta megdöntésére létrejött Arakan milícia az elmúlt hónapokban visszafoglalta az ország északi részén fekvő Rakhaing régió jó részét a reguláris hadseregtől, a kisebb összecsapások viszont így is mindennaposak.

A dróntámadásért az Arakan és a mianmari hadsereg is egymásra mutogat. Utóbbi a 2016-os és 2017-es etnikai tisztogatás idején került a nemzetközi figyelem fókuszába, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság pedig a rohingyák ellen elkövetett népirtással vádolta meg őket.

A Free Rohingya Coalition aktivistái szerint az eheti incidens az Arakan számlájára írható, és emlékeztettek: akcióik során a milícia tagjai Rakhaingban számos rohingyát öltek meg, és több rohingya falut felgyújtottak, így kényszerítve menekülésre a kisebbség tagjait.

A mostani támadás egyik túlélője már Bangladesben nyilatkozta a Guardiannek, hogy a drónok szerinte egy, az Arakan által irányított faluból indultak.

Rengeteg sebesült érkezik Bangladesbe

A rohingyákat hosszú ideje üldözik Mianmarban, korábban megtagadták tőlük az állampolgárságot és olyan alapvető jogokat is, mint az országon belüli szabad mozgás. Legnagyobb részük a már fentebb említett Rakhaingban él, ahol Nay San Lwin szerint az Arakan úgy viselkedik a rohingyákkal, mintha az állami hadsereg csatlósaként vegzálná a őket. „Jogunk van emberi lényként élni – közölte a támadás egyik túlélője. – Emberként akarunk élni a saját országunkban és a saját városunkban.”

Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet közölte, hogy augusztus 10-ig a bangladesi Cox's Bazarban dolgozó munkatársai ötven Mianmarból menekült beteget kezeltek, köztük tizennyolc gyermeket. A kezeltek közül többen is lőtt sebekkel kerültek be hozzájuk. Elmondásuk szerint a páciensek arról beszélnek, és hogy a rohingyák legtöbbje menekülni akar Rakhaingból, sokan csónakot keresnek, hogy átkeljenek a folyón, és belépjenek Bangladesbe. Azt mondják, hogy a folyóparton rengeteg holttestet látni, akikért senki nem fordul vissza, ugyanis minden menekülő arra összpontosít, hogy életben átjusson a határon.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ezer Bangladesbe menekült rohingya hajózott Indonéziába

Hajókon próbálnak Indonéziába és Malajziába jutni a rohingják

Folytatódik a rohingja népirtás vizsgálata az ENSZ Nemzetközi Bíróságán