A vasárnap Spanyolország győzelmével zárult labdarúgó Európa-bajnokság a covid és a katari vébé évei után végre újra igazi fociünnep volt. Összegzés az elmúlt egy hónap örömeiből, bánataiból és legemlékezetesebb pillanataiból.
Nem kérdés, hogy a legjobb csapat győzött
HIRDETÉS
A szakértők és a sportújságírók között is konszenzus van azt illetően, hogy a legjobb csapat nyerte meg az Európa-bajnokságot. A spanyol válogatott mind a hét mérkőzésén győzni tudott (bár Franciaország ellen csak a hosszabbításban), összesen tizenöt gólt szerzett és csupán négyet kapott. A csoportját előzetesen halálcsoportnak nyilvánították, de itt is simán vette az akadályokat: kapott gól nélkül verte meg a címvédő Olaszországot, valamint Horvátországot és Albániát is.
A sorsolással az egyenes kieséses szakaszban sem volt szerencséjük a spanyoloknak. A nehezebb ágra kerültek, úgyhogy az európaiként utoljára, hat éve vébét nyert franciákkal és a házigazda, remek formában lévő németekkel is játszaniuk kellett, de ez sem állította meg őket. A legkiegyenlítettebb párharcot a németekkel vívták, abban a meccsben simán benne volt az is, hogy nem jutnak tovább. A többi mérkőzésen viszont előbb-utóbb felülkerekedtek az ellenfelükön, és ez a döntőben is így volt.
A spanyol csapat ráadásul nemcsak a legeredményesebb volt a tornán, de szépen is játszott. Miközben a sztárokkal teletűzdelt angol és francia válogatott végtelenül óvatos volt, és inkább csak ölte, mint játszotta a játékot, a spanyolok mindig támadni és dominálni próbáltak, és rendszerint akkor sem álltak vissza védekezni, ha megszerezték a vezetést. A spanyolok meccseit jó volt nézni, még a bunkerfocit játszó csapatok ellen is.
A színvonalat és az izgalmakat tekintve azért volt már jobb EB is
5-1, 3-1, 3-0, 2-1: támadófocival, látványos meccsekkel, szóval ígéretesen indult a torna, még úgy is, hogy az egyik első vereséget pont a magyar csapat szenvedte el Svájc ellen. A csoportkör első két fordulójára egészen biztosan nem lehetett panaszuk a semleges szurkolóknak, nagy gólokat, jó meccseket láthattunk. A Törökország-Georgia mérkőzéstől például előzetesen valószínűleg nem sokat várt a legtöbb szurkoló, de aki megnézte, még sokáig nem fogja elfelejteni a torna egyik legjobb meccsét és Georgia első EB-gólját. Azt, hogy ezt mit jelentett a szurkolóknak, a legjobban talán ennek a georgiai újságírónak a reakciója mutatja meg:
A csoportkor harmadik fordulójára aztán elfogyott a lendület, vagyis inkább az történt, ami sokszor előfordul a hasonló nagy tornákon: ahogy nőtt a tét, egyre óvatosabbak lettek a csapatok, és ezért időnként kifejezetten unalmas meccseket játszottak. Meg persze néhány jót is, de ezt a fordulót jól jellemzi a június 25-i játéknap, amikor Ausztria egy izgalmas mérkőzésen 3-2-re megverte Hollandiát, hogy aztán lássunk három nagyon szenvedős meccset, egy 1-1-et és két 0-0-át. Az igazi mélypontot egyébként a C csoport jelentette: a kvartett hat mérkőzésén összesen hét gól született a csoportkörben.
Unalmas meccsek sajnos bőven jutottak az egyenes kieséses szakaszra is, és bár voltak izgalmas esték (például az angol-holland elődöntő első félideje, vagy a remek török-osztrák meccs), összességében azt lehet mondani, hogy nem ez volt az utóbbi évek legemlékezetesebb EB-je – legalábbis ami a játékot illeti.
Bukdácsoló nagyok, szárnyaló kicsik
A legnagyobb csalódást talán az keltette a játékot illetően, hogy az előzetesen a végső győzelemre is esélyesnek gondolt csapatok közül többen is gyengén szerepeltek. Az angol, a francia, a belga és az olasz válogatott is sokszor ötlettelen, defenzív, unalmas focit játszott, és a portugálok is egyértelműen alulteljesítettek - bár ezt sokan nem a csapat, hanem a rivaldafényt hajszoló, de a régi formájától már távol lévő Cristiano Ronaldo számlájára írják.
A francia és az angol csapat ekézése odáig fajult az interneten, hogy sokan egyenesen futballterrorizmusnak bélyegezték azt, ahogy játszottak. Az embereket felháborította az, hogy bár mindkét csapatnak elképesztően erős a kerete, Didier Deschamps és Gareth Southgate unalmas, a végletekig bebiztosított taktikával küldi ki a pályára a játékosait. A legbeszédesebb talán az a statisztika, hogy a franciák úgy jutottak el az elődöntőig, hogy öt meccs alatt nem szereztek akciógólt. Igaz, kapni se kaptak, úgyhogy Deschamps lehet, hogy így is elégedett volt.
A vészharangot Marcelo Bielsa kongatta meg bő egy héttel ezelőtt: az uruguayi válogatott különc szövetségi kapitánya azon kesergett, hogy a profi labdarúgás egyre kevésbé vonzó, mert azzal senki sem törődik, hogy a játék szép is legyen, ne csak profitábilis.
A kisebb csapatok közül viszont többen is felülmúlták a várakozásokat. Svájc nagyon stabilan játszott, ahogy azt sajnos a magyar válogatott is megtapasztalta, és csak a tizenegyeseken múlt, hogy nem jutottak be az elődöntőbe Anglia ellen. Törökország hasonlóan közel volt a legjobb négyhez, kiélezett meccset játszottak a hollandokkal a negyeddöntőben, és róluk az is elmondható, hogy mindig jó volt nézni a meccseiket, szép, támadó focit játszottak.
A legnagyobb sztori pedig talán Georgiáé. A kis nemzet válogatottja most először jutott ki nagy világeseményre, de a legtöbben arra számítottak, hogy csak a pofozógép szerepét játsszák majd el Németországban. Ehhez képest rögtön az első meccsen megszerezték az első góljukat, majd a másodikon már egy pontot is elcsíptek a csehek ellen. Az utolsó csoportmeccsen pedig jött a mennybemenetel: óriási meglepetésre 2-0-ra megverték a tartalékos portugál válogatottat, és ezzel bejutottak a legjobb 16 közé (és elintézték, hogy Magyarország ne jusson tovább). A nyolcaddöntőben aztán már egy sima vereség következett a későbbi győztes Spanyolország ellen, de eddigre a válogatott tagjai már bőven beírták magukat a georgiai történelemkönyekbe.
A magyar válogatott hozta a papírformát, de nem volt szerencséje
A zsinórban harmadszor EB-résztvevő magyar csapat nagyon más tornát játszott, mint az előző két alkalommal. 2016-ban már annak is örült mindenki, hogy kijutottunk, 2021-ben pedig senki nem számított továbbjutásra a végtelenül nehéz csoportból. Mindezek ellenére nyolc éve csoportgyőztes lett a válogatott, és három éve sem volt messze a továbbjutás, a franciákkal és a németekkel is döntetlent játszottak a mieink.
Ezúttal viszont egy 19 meccses veretlenségi szériával és egy megnyert selejtezőcsoporttal a háta mögött érkezett a tornára a magyar csapat, ennek megfelelően pedig a várakozások is sokkal nagyobbak voltak: az általános közvélekedés az volt, hogy a csoportból azért illene továbbjutni.
Erre jött a Svájc elleni hidegzuhany, egy sima, 3-1-es vereség, ahol minimális esélyünk mutatkozott a pontszerzésre. Az eredményen túl pedig az is aggodalomra adott okot, hogy az első félidőben kifejezetten gyengén játszottak a magyarok, főleg a hátsó szekció volt nagyon ingatag, több óriási hibát is elkövettek a védőink. Németország ellen aztán már biztatóbb volt a játék, helyzetei is voltak a csapatnak, de bő húsz perc után jött Gündogan vitatott gólja, innentől kezdve pedig a németek már kézben tartották a mérkőzést.
Két vereség után egyértelmű volt, hogy győzni kell Skócia ellen az utolsó fordulóban. A magyar csapat a meccsen átengedte a területet a skótoknak és elsősorban kontrákkal próbálkozott, aminek egy elég gyenge színvonalú és meglehetősen unalmas meccs lett az eredménye. Egészen a századik percig, amikor egy gyors kontra végén Csoboth Kevin megszerezte a torna egyik legdrámaibb gólját, és ezzel a győzelmet is a magyar csapatnak.
Ebben a pillanatban még elég jó esélyeink voltak a továbbjutásra, és a fogadóirodák a másnapi olasz győzelem után már 70-80 százalékra becsülték azt, hogy ott leszünk a legjobb 16 között. Végül azonban éppen azokon a nagy csapatokon ment el az esély, amelyekről már szó volt. Az olaszok még kiszenvedték a döntetlent Horvátország ellen, de Anglia már nem tudta megverni Szlovéniát, ahogy Portugália sem Georgiát. És mivel a többi mérkőzés sem alakult számunkra kedvezően, hiába a Csoboth gólja utáni eufória, a magyar csapat elbúcsúzott a tornától.
Ezzel együtt összességében azt lehet mondani, hogy a papírformának megfelelően teljesített a válogatott. A svájci és a német csapat is jobb, nem szégyen tőlük kikapni, az előzetesen alacsonyabbra rangsorolt Skóciát pedig sikerült megverni. A továbbjutás csak a szerencsén múlott, illetve persze azon is, hogy az előző két tornával ellentétben a magyarok ezúttal nem hoztak bravúreredményt, nem teljesítettek jóval a játékerejükön felül.
A torna fiatal sztárjai
2004-ben, a portugáliai Európa-bajnokságon robbant be igazán a köztudatba a labdarúgás történetének egyik legkiemelkedőbb játékosa, Cristiano Ronaldo. Az akkor 19 éves támadó megszerezte első válogatott gólját a tornán, és egészen a döntőig menetelt a házigazdákkal, majd bekerült az EB álomcsapatába is. Szimbolikus, hogy a húsz évvel későbbi EB-n Ronadlo kénytelen volt átadni a stafétát néhány fiatal játékosnak, akik a következő időszak meghatározó egyéniségei lehetnek.
Elsőként persze Lamine Yamalt kell említeni közülük. A Barcelona spanyol szélsője elképesztően fiatal, egy nappal a tizenhetedik születésnapja után lett Európa-bajnok, de már most meghatározó tagja volt a csapatának. Négy gólpasszt is adott a tornán, de a legemlékezetesebb pillanata persze a franciáknak lőtt óriási gólja volt, amivel egyrészt visszahozta az elődöntőbe a spanyolokat, másrészt pedig megszerezte a torna egyik legszebb találatát.
De a címlapokra nemcsak a játékával került fel, hanem a korából adódó vicces helyzetekkel is: az EB-történelem legfiatalabb játékosának bizony házi feladatot is kellett írnia a meccsek között, a német törvények értelmében pedig fiatalkorúként nem dolgozhatott volna este 11 óra után. A hatóságok akár 30 ezer euróra is megbüntethették volna a spanyol szövetséget azért, mert illegálisan dolgoztatták Yamalt.
Talán még Yamalnál is jobban játszott a szélsőtársa a spanyol válogatottban, Nico Williams. Az Athletic Bilbao játékosánál rengeteget volt a labda, és folyamatos veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Ő is még csak 22 éves, úgyhogy nem csoda, hogy több nagy csapat radarján is rajta van, meglepő lenne, ha a következő idényt is Baszkföldön kezdené meg. A pletykák szerint a Barcelona a legesélyesebb a szerződtetésére, és ha ez tényleg összejön, a katalán klub félelmetesen jó és nagyon fiatal szélsőpárossal mehet majd neki a következő éveknek. A torna játékosának egyébként Rodrit választották, megérdemelten. A Manchester City védekező középpályása elképesztően stabil volt, ahogy azt a klubjában is megszokhattuk már tőle.
A döntő másik résztvevőjénél szintén egy fiatalra hárult a legtöbb figyelem: a 21 éves Jude Bellingham óriási szezonon van túl a Real Madridban, és az angol válogatottban is tőle várták leginkább azt, hogy átlendítse a csapatot a holtpontokon. Ez Szlovákia ellen sikerült is, a 95. percben egy ollózós góllal egyenlített ki, és mentette meg ezzel csapatát a kieséstől, az edzőjét pedig minden bizonnyal attól, hogy kirúgják. A 22 éves Cole Palmer szintén remek klubszezonon van túl, és bár az EB-n a legtöbbször a padról szállt be, mindig sokat tett hozzá a játékhoz, a döntőben pedig gólt is szerzett. Nem kérdés, hogy ő is a jövő egyik nagy angol reménysége.
Németország jól vizsgázott
A 2016-os Európa-bajnokság, tehát a torna 24 csapatosra bővítése óta már csak a legnagyobb futballnemzetek vállalkozhatnak arra, hogy önállóan megrendezzenek egy EB-t. Németország ilyen szempontból biztonságos választás volt: Európa legnépesebb államában az infrastruktúra gyakorlatilag már a bejelentés napján készen állt a rajtra, legyen szó a stadionoktól a szállodakapacitáson át az autópályákig bármiről, ami egy sikeres EB-hez szükséges.
A német rendezés nem is okozott csalódást, profin és olajozottan ment szinte minden. Ezt pedig különösen úgy lehet nagyra értékelni, hogy azt is látjuk, hogy az Egyesült Államoknak beletört a bicskája a Copa Americába. A magyar idő szerint hétfő hajnalban, Miamiban rendezett döntő kezdése több mint egy órát csúszott, a bejáratoknál káosz alakult ki, többen rosszul lettek a hőségben, és olyanok is voltak, akik a szellőzőnyílásokon át másztak be a stadionba. A szervezők szerint több ezren próbáltak meg jegy nélkül bejutni a lelátókra, a szurkolók közül pedig volt, aki arra panaszkodott, hogy nem kapott levegőt, amikor a rendőrök szorították őket kifelé az egyik kaputól.
Németországban sikerült elkerülni a hasonló veszélyes helyzeteket, és bár néhány összecsapás volt a szurkolói csoportok között (még olyan is, ahonnan kórházba kellett szállítani egy résztvevőt), a nagyobb balhékat is sikerült megúszni. A legjobb dolog talán az volt, hogy a szervezők nemcsak központi szurkolói zónákat alakítottak ki a rendező városokban, hanem az egyes csapatok is kaptak külön meccsnézős helyszíneket. Márpedig szükség is volt rájuk, mert rengeteg szurkoló utazott el az EB-re.
A futball hazatért – a lelátókra
Legalább hat, de inkább nyolc éve nem volt akkora fociünnep a világon, mint a 2024-es németországi Európa-bajnokság. A 2022-es katari vébén a rendezés körüli botrányok, az emberi jogok lábbal tiprása és a fizetett statisztákkal feltöltött lelátók gyilkolták a hangulatot, egy évvel korábban pedig a koronavírus-járvány nyomta rá a bélyegét az Európa-bajnokságra, na meg az is, hogy a tornát tizenegy különböző országban rendezték meg. A 2018-as oroszországi világbajnokságot szintén politikai aggályok kísérték, így az utolsó viszonylag problémamentes, igazi ünnepi hangulatú világverseny a 2016-os franciaországi EB volt (bár ott is komoly összecsapások voltak az ultrák között).
Idén viszont ismét milliók utaztak el a stadionok közelébe, jeggyel vagy jegy nélkül, hogy részesei lehessenek annak az élménynek, amit csak egy ilyen, egy hónapon át tartó sportünnep adhat az embernek. Az internetet elözönlötték a jópofa, vicces vagy éppen libabőrös hangulatú szurkolói videók. Ezekből jó párat itt gyűjtöttünk össze, az őrült skót szurkolóktól az albánok tésztatörésén át a magyar drukkerek legszebb pillanataiig. Végül nagyjából 2,6 millió jegyet adtak el a torna 51 mérkőzésére, de nagyon sokan voltak olyanok is, akik nem jutottak be a stadionokba, és a rendező városok szurkolói zónáiban és kocsmáiban nézték a meccseket.
A világ legfontosabb sportja
Lehet vitatkozni azon, hogy melyik sport a legizgalmasabb, és lehet bosszankodni a sok unalmas meccsen és szimuláláson. Az azonban nem kérdés, hogy a labdarúgás továbbra is a világ legfontosabb sportja, és ezt a németországi Európa-bajnokság is bizonyította. Egy hónapig szinte minden a fociról szólt Európában, a döntő híre sok portálon még a Donald Trump elleni merénylet utóhatásait is letaszította a címlapról.
A torna alatt számos statisztika jelent meg arról, hogy mekkora hatása van az Európa-bajnokságnak az emberek életére. A Fővárosi Vízművek például arról osztott meg egy fotót, hogy a budapestiek vízfogyasztása drasztikusan visszaesett a magyar-skót meccs alatt, tehát nem nagyon mentek ki vécére vagy zuhanyozni a lefújásig.
A legjobban persze a németországi vendéglátósok és a szállásadók jártak a szurkolók özönével. A Mastercard felmérése szerint az éttermi vásárlások értéke jelentősen nőtt a rendező városokban a torna ideje alatt. Dortmundban az egyik meccsnapon 280 százalékkal nagyobb éttermi forgalmat regisztráltak, mint egy évvel korábban ugyanazon a napon, de a magyar csapat meccseinek helyszínein is 60-70 százalékos volt az emelkedés.
A szexipar szintén felpörgött: egy német escortkövetítő cég, az Erobella számításai szerint 14 ezer prostituált érkezett Németországba a torna idejére, elsősorban a szegényebb kelet-európai országokból. Velük együtt nagyjából 100 ezer szexmunkás dolgozott az országban az EB ideje alatt.
Hiába azonban néhány szektor kiemelkedő forgalma, az nem valószínű, hogy az évek óta stagnáló német gazdaságot az Európa-bajnokság fogja tartósan növekvő pályára állítani. A szakértők szerint ugyanis az emberek nem feltétlenül költenek a szokásosnál több pénzt az ilyen tornák alatt, inkább csak másra költenek, mint általában: nyaralás helyett például arra, hogy ott legyenek az EB egyik mérkőzésén.