Magyarországon csak átfolyik a víz, de hogyan tudnánk megtartani?

HIRDETÉS

Magyarország Európa legnagyobb vízgyűjtő területének szívében helyezkedik el, de a víz csak átfolyik. Hogyan tudnánk megtartani, vízbázist fejleszteni és hatékonyan felhasználni? Ez a nyári aszály idején különösen aktuális, de a globális felmelegedéssel a hosszú távú szárazodás miatt jövőbeli stratégiai kihívás is. A téma szakértőjét kérdezzük. Dr. Jakab Gusztáv az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetében a Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék egyetemi adjunktusa, a szegedi és a gödöllői egyetem diákjai is ismerik a nevét, természetfotósként pedig lencsevégre kapta mindazt, amiről beszélgetünk.

Egyre több vizet használunk, miközben egyre kevesebb lesz belőle. A XIX. századi folyószabályozás óta csak átfolyik a víz a Kárpát-medencén. Mit kellene tennünk?

Talán a legfontosabb problémánk az, hogy egyre gyakoribbak a vízhiányos időszakok a klímaváltozás miatt. Bizonyára szerencsésebb lenne klímaváltozás helyett klímaválságról beszélni, és ekként is kezelni ezt a helyzetet. A globális vízfelhasználás az elmúlt 70 évben mintegy négyszeresére nőtt, de a vízkészleteink korlátozottak. Hiába van bolygónk felszínének 70 százalékán víz, a sós tengervizet nagyon költséges felhasználni. A vízkészletek csak 1 százaléka édesvíz, de jelentős részben az is fagyott állapotban van. Ezt kell tudnunk beosztani, ezért alkalmazkodásra kényszerül az emberiség. Magyarországon jelenleg azt látjuk, hogy a kormányzat és a vízügyi ágazat még a régi beidegződések szerint dolgozik, vagyis le vagyunk maradva egy-két lépéssel az előttünk álló kihívásoktól.

Ez mit jelent?

Gyakorlatilag olyan régi protokollokkal és üzemtervekkel dolgoznak, amiket bár komoly számítások alapján állítottak össze, de az egy más klimatikus adottságú területre készült. Például a belvízelvezetés rendszerét a csapadékmaximumok valószínűsége alapján tervezték meg. Ma a csapadékhiány miatt ez a csatornahálózat inkább kárára van az Alföldnek, mint hasznára, a kiszáradást fokozza, hiszen száraz időszakban is elvezeti a vizeket, a talaj mélyéről is. Pedig a mezőgazdaságnak már most is kétszer annyi kárt okoz az aszály, mint a belvizek. Ez a különbség a jövőben sokkal nagyobb lesz.

Egyre szélsőségesebb az időjárás, vagyis olykor rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esik, a hirtelen lezúduló víz nem tud elszivárogni a talajba. A vízhiányos időszakokban pedig a csatornarendszer szárítja a talajt. Mi lehet a megoldás erre az ellentmondásos helyzetre?

A jelenlegi vízgazdálkodás azon a szemléleten alapul, hogy a képződő vizeket minél gyorsabban el kell vezetni, majd szükség szerint a megfelelő mennyiséget visszajuttatni a tájba. Néha egyszerre a kettőt. Felgyorsult a hidrológiai ciklus és ezt a klímaváltozás csak tovább erősíti! A víz egyre rövidebb ideig van a tájban. Ezzel szemben a helyben képződött vizek visszatartására, tárolására és lassú elvezetésére lenne szükség. Ezzel nőne a tájban egyidőben jelenlévő víz mennyisége. Ez történhet kis léptékben akár egy családi ház szintjén, vagy nagyobb léptékben, gazdaságok szintjén. Bizonyos területeket ki kell jelölni vízvisszatartásra, odavezetni a csapadékvizeket és a belvizeket, majd ugyanezekről a területekről kell megvalósítani a visszatartott vizek felhasználását. Ez segítené a felszín alatti vizek pótlását az elszivárgás révén. Ezzel szemben most gyorsan átfolyik a tájon a csapadék és az érkező folyóvizek és a vízveszteséget az újonnan beérkező vizekből igyekszünk pótolni. Már ha éppen van elég víz a folyókban. Ha pedig nincs elég, akkor kész a katasztrofális a helyzet.

Mit tehet, aki a családi házak szintjén fogná meg a vizet?

Erre nagyon egyszerű megoldások vannak, már sokan használnak csapadékvízgyűjtőket. Ez nem újdonság, de az még igen, hogy a vízvisszatartás a városok szintjén is alkalmazható, ez az úgynevezett „szivacsváros modell”. Ez sem bonyolult, esőkerteket lehet kialakítani, hogy a víz ne a csatornahálózatban végezze, hanem a talajba szivároghasson.

A kertekben az öntözéshez elég lehet egy-két hordó az ereszhez, de mi létesüljön városban?

Nem csak hordókba, hanem felszín alatti vízgyűjtőkbe is folyhat az esővíz, például a járdákról. A városokban hatalmas felületet adnak a tetők és a leburkolt földfelszín, ezekről nagy mennyiségű víz fogható meg. Az összefolyó csapadék városi tavakban vagy erre a célra kialakított vizes élőhelyekben is tárolható. Családi házak, lakónegyedek, intézmények vagy városrészek, sőt egész tájegységek is összefoghatnak, hogy közösen tartsák meg a vizet. Ez a városklíma szempontjából is előnyös.

Míg a városokban szennyezett víz gyűlik össze a járdákról, a tájegységekben jobb minőségű víz fogható meg. Tényleg a folyószabályozás miatt nem marad meg a víz a Kárpát-medencében?

A XIX. századi folyószabályozások és ármentesítések miatt az Alföld képe jelentősen átalakult. Ezt a kort egész Európában a természeti tájak felszámolása jellemezte. De ma már eljutottunk arra a felismerésre, hogy jelentős területeket kellene visszavadítani. Ez nem egy utópia, éppen most hozott erre vonatkozó döntést az Európai Unió. Itt tudni kell azt, hogy a XIX. században elkezdődött vízszabályozásoknál mintegy 40 ezer négyzetkilométernyi rendszeresen vagy időszakosan vízjárta és vízborította területet ármentesítettek, csapoltak le, majd vontak művelés alá. A felmelegedés és a szárazodás miatt nagyon hiányoznak az így elvesztett vizek. Számítások szerint évente másfél Balatonnak megfelelő víz folyik ki az Alföld területéről. Ma már tapasztaljuk, hogy a csapadék mennyiségének csökkenését a felszíni vizek hiánya is okozza. A szakemberek évtizedekig megkérdőjelezték a nagy párolgó felületek szerepét a csapadék kialakulásában, de már tudjuk, hogy a helyi zivatarok kialakulásában milyen jelentősek.

A két fő forrás tehát: az égből hulló csapadék és a határokon túlról érkező folyók vize. Több vizet tarthatnánk meg, ha ismét kanyargóssá tennénk a kiegyenesített folyókat?

A kettő közül a csapadék megtartása a könnyebb. Különösen a nemzeti parkok és a védett területek hálózata alkalmas a csapadékvíz visszatartására. Ezeket a területeket azonban alkalmassá kell tenni a víz befogadására, például a vízgyűjtő területek áttervezésével. Az árvizek visszatartása technológiai kihívás, ugyanis ilyenkor hatalmas mennyiségű vizet kellene egyszerre visszatartani. Áradáskor a víz többnyire nem a megfelelő időszakban érkezik, amikor igazán nagy szükség lenne rá, és nem a megfelelő helyre érkezik, ahol visszatarthatnánk vagy közvetlenül felhasználhatnánk.

Mekkora különbség van a folyóink és környezetük adottságában?

A Dunán keresztül kapjuk a legnagyobb mennyiségű vizet az árvizekkel. A Tiszán is érkezik, de jóval kevesebb. Az árvizek egyre inkább a téli időszakban érkeznek, miközben a nagy mennyiségű vízre nyáron lenne szükség az öntözési időszakban. Ezt a 2022-es aszálykatasztrófa is megmutatta, amikor rekord alacsony vízszintek alakultak ki a Tiszán és a Körösökön a vízkivétel miatt. Nem volt elég víz a Tiszában ahhoz, hogy a tiszántúli területeken öntözni lehessen. A Tiszából nagy mennyiségű vizet vezettek át a Körösök vízgyűjtőjére, például Békés megyébe, mert ez a legaszályosabb területe az országnak és a Körösök vízhozama önmagában nem elég az öntözéshez.

Tehát kora tavasszal jön az a nagy mennyiségű árvíz a Dunán, amit valahol tárolni kellene. Nincs hol víztározót kialakítani, hasonlóan a Tisza-tó létesítéséhez?

HIRDETÉS

Nagy mennyiségű vizet hegyvidéki víztározóban lehet tárolni. Ezek elég mélyek, bennük nagy mennyiség elfér. De magas hegyeink nincsenek. Alföldön csak sekély tározókat lehet létesíteni, mint amilyen a Tisza-tó. Mivel sekély a víz és nagy a felület, jelentős a párolgás miatti vízveszteség. Jelenleg a leggyakoribb megoldás a medertározás. A hagyományos gyakorlat szerint a vízügy a folyómedrekben és csatornákban tartalékol vizet, felkészülve az aszályos időszakokra. Ez egy klasszikus, de nem hatékony megoldás. Nem csak a párolgás és az elszivárgás jelentős, de nem is lehet elégséges mennyiségű vizet tartalékolni. Ezt a 2022-es év aszálykatasztrófája is bebizonyította.

Ha az sem jó, hogy a Tisza-tóhoz hasonlóan Duna-tavat létesítsünk, és a medertározás sem megfelelő, akkor mit lehet tenni?

Síkvidéken a legnagyobb mennyiségű vizet a talajban lehet tárolni, méghozzá olyan talajban, amit növényzet borít. Tehát hasonló megoldásra lenne szükség, mint a Tisza-tó poroszlói öblözete, vagy a Kis-Balaton Fenéki-tava vagy még ezeknél is sekélyebb vízterekre. Tehát nagy kiterjedésű, mocsaras területeket kellene helyreállítani. Ha itt elindul a tőzegképződés, hamar létrejöhet egy olyan „természetes szivacs”, ami nagy mennyiségű vizet képes magába zárni.

Miként segíthető az ehhez ideális növényzet kialakulása?

Az árasztás és vízvisszatartás nyomán a növényzet magától is megtelepszik, a vizes élőhelyek fenntartásához viszont tájhasználati változásra is szükség van. Itt elsősorban a külterjes állattartásra, vagyis legeltetésre kell gondolni. A legeltetés célja elsősorban az inváziós növényfajok féken tartása.

HIRDETÉS

Visszatérve a folyók átvágásához és a művelés miatti tájrendezéshez. Nem emlékezik a talaj? Ha visszavezetnénk az árvizet, akkor ott nincsenek meg a szivárgás útjai a talaj emlékezetében, hogy mit csináljon a vízzel?

Visszaforgatni az idő kerekét, visszahozni a régvolt természeti viszonyokat csak korlátozottan lehet. Gyakran fölmerül az az ötlet, hogy visszahozzuk a vízrendezések előtti, a XIX. századot megelőző állapotokat, az Alföldre jellemző eredeti tájképet és tájhasználatot. Ezt nagy területeken már nem lehet megcsinálni, csak bizonyos tájrészletekben. Az a történelmi tapasztalat, hogy miután kialakul egy új és hatékony gazdálkodási forma, a társadalom már nem fog visszatérni a korábbi gazdálkodáshoz. Például a külterjes extenzív legeltetés, bár nagyon jellemző volt a XIX. század elejéig, ma már kevéssé rentábilis. Kisebb léptékben azonban, például nemzeti parkokban vagy Natura 2000-es területeken működik, a gazdák támogatása mellett. Amit a talaj „emlékezőképességéről” kérdezett, ugye itt az a nagy probléma, hogy a természeti folyamatok az elmúlt 150 évben is folyamatosak voltak. A régi medrek, amiket egykor az alföldi folyók bejártak, jelentős részben feltöltődtek, vagy ami rosszabb, infrastruktúra épült az egykori mederszakaszok helyén: lakónegyedek, utak, üzemek létesültek. Az egykori árterekben van körülbelül 300 ezer lakóingatlan. Nem az ártéri, cölöpös nyaralókra kell gondolni, hanem a már száraz területeken épült házakra. Tehát ezt szinte képtelenség visszacsinálni.

Egy-egy szakaszokon sem lehet megtenni?

Egyes helyszíneken igen, de én arról beszélek, hogy a teljes eredeti vízrajzi állapotot és egykori árteret nem lehet már visszaadni a folyóknak. A vízügy több helyen is szélesített a hullámtereken, ezt lehetne még folytatni. A költségek viszont jelentősek lehetnek.

A beépítés akadályozza a folyók mentén a vizek visszatartását célzó tavak kialakítását is?

HIRDETÉS

Nem, a helyben képződött csapadékvizek vízvisszatartása viszonylag könnyen megvalósítható és ezt szükség esetén ki lehet egészíteni a folyókból. Abba kell belegondolni, hogy óriási területeken vannak még nemzeti parki és egyéb védelem alatt álló területek. A problémát itt a feleslegessé vált vízügyi infrastruktúra, a lecsapoló- és öntözőcsatorna hálózat jelenti. És itt nem csak a csatornákra kell gondolni, hanem az 50-es, 60-as években létrehozott óriási rizsföldekre is. Van még valamennyi rizstermesztés egyébként az Alföldön, Szarvas, Karcag, Kisújszállás határában, de ez már csak töredéke az egykori rizsföldek területének. Viszont az ötvenes évek óta ez a rizsföldi infrastruktúra a csatornákkal, kis töltésekkel még mindig jelen van és károsan befolyásolja az Alföld vízháztartását. A fennmaradt töltések és csatornák nem engedik a természetes vizek megfelelő mozgását a felszínen, ezáltal folyamatosan szárítják a környezetüket. Ezt a haszontalan infrastruktúrát is fel kell számolni, hogy újra alkalmas legyen a vízvisszatartásra az Alföld. Ezekre a területekre gravitációsan lehet odavezetni a vizeket, illetve visszatartani a helyben képződött csapadékvizet, ami még a jelenlegi klimatikus viszonyok között sem kevés! Szomorú látni, én is sok helyen tapasztalom, hogy sokszor még nemzeti parki területekről elvezetik a vizeket.

Minden vizet meg kell-e tartanunk, ami befolyik az országba? Ami a Dunán jön, Németország, Ausztria és Szlovákia felől, talán kevésbé szennyezett, mint a Tisza, ahol időnként szemmel látható szeméthegyeket hoz a víz. A határon túli folyószakaszokon sok szeméttelep a folyóparton van, belesodródik vagy belökik a szemetet, ráadásul a külföldi bányákból is érkezet már szennyezett víz a Tiszába.

Igen, ez az egyik legjelentősebb akadálya a vízvisszatartásnak. Eddig csak a víz mennyiségéről esett szó, de az is kérdés, hogy az áradó víz milyen minőségű. Már Vásárhelyi Pál is tudta a XIX. században, hogy az árvíz nagy mennyiségű hordalékot hoz, ami feltölti az árteret. De ez legfeljebb hidrológiai szempontból jelent gondot. Ma egy további probléma, hogy a víz hozza a műanyagokat és a vegyi szennyeződést is. Tehát nem csak a műanyag szemétről, pillepalackokról van szó, hanem a növényvédőszerekről, gyógyszermaradványokról és mikroműanyagról is. Fel vagyunk arra készülve, hogy ezt megtisztítsuk és úgy engedjük akár a szántóföldekre? Egyelőre nem. Mielőtt kiengedjük az áradmányvizeket a tájba, meg kell oldanunk az érkező víz kezelését.

Amíg nem tudjuk megugrani ezt az akadályt, előnyt élvezhet a Duna?

Az a nagy probléma, hogy a nagy vízigény nem a Duna mellett jelentkezik. A legtöbb vizet az öntözés igényli a tiszántúli agrártájban. Tehát az, hogy a Duna mellett vizet tároljunk, önmagában nem oldja meg a gondot.

HIRDETÉS

Ha politikus lennék, és azt kérdeném öntől, hogy hova küldjem az első brigádot, akkor melyik helyszínt javasolja?

Az alföldi árterekbe, a Tisza és a Körösök völgyébe. A hullámtéri vízvisszatartására már vannak szép projektek. Például a Hortobágyi Nemzeti Parknak, ahol az egykori középkori fokgazdálkodási rendszerekhez hasonló szisztémákat próbálnak kialakítani. Tehát ez annyit jelent, hogy szabályozható módon kiengedik a vizeket az ártérbe, ott visszatartják és valamilyen célra, például legeltetésre hasznosítják a környezetet. Nagyon szép ilyen projekt van Tiszakürt mellett. Ilyen projektekkel nagyon hamar lehet kisebb sikereket elérni.

Van-e olyan külföldi példa, amit követhetnénk?

Nagyon nehéz külföldi párhuzamot említeni, hiszen a magyar Alföld egyedi táj Európában. Egy olyan síkság, ahol nagyon kicsik a térbeli különbségek, tehát néhány méter, néhány centiméter dönti el azt, hogy merre folyik, merre áramlik a víz. A nyugati, fejlettebb országok természeti környezete nem ilyen, ezért nehéz nemzetközi párhuzamokat, európai példákat követni. A beavatkozások technikai részleteire azonban rengeteg példát vehetünk át Hollandiából vagy az Egyesült Királyságból.

Márpedig a klímaválság miatt a felmelegedéssel a szárazodás is elkezdődött. Képesek vagyunk lépni?

HIRDETÉS

Az jelenti a fő problémát, hogy miként tudunk majd a klímaváltozáshoz alkalmazkodni. Furcsa módon a csapadék mennyisége a Kárpát-medencében várhatóan növekedni fog. A csapadék területi eloszlásával azonban lehetnek gondok, az Alföld szárazodni fog. A másik baj az, hogy hó helyett főleg eső formájában fog a csapadék érkezni. A havazások és az olvadás idején a víz lassan szivárgott a talajba, így az jobban tárolódott. A gyorsan lezúduló eső viszont lefolyik a felszínen, majd távozik a folyókon. Az is nagy probléma, hogy a hosszú, csapadékmentes, hőhullámokkal súlyosbított időszakok egész tájakat képesek kiszárítani. Ha hagyjuk a talajt kiszáradni, ahogy láthattuk ezt a 2022-es aszálykatasztrófa idején, a végletesen kiszáradt talaj nem tudja felvenni a csapadékot. A kialakuló hatalmas repedések azonnal a mélybe vezetik az esőt, a talajvíz felé, azt a növényzet azt nem tudja felvenni.

Az átlaghőmérséklet növekedésével a szélsőségek is nőni fognak.

A felmelegedés önmagában is baj, mert a párolgást az átlaghőmérséklet emelkedése jelentősen növeli. Jelenleg nagyjából 1,4 Celsius-fokos globális hőmérséklet emelkedésnél járunk az ipari forradalom kezdete óta és ez a század végére akár a 3 Celsius-fokot is elérheti. Tehát ez a két tényező, a ritkábban érkező csapadék és a hőmérséklet emelkedése együtt jelenti a problémát. Egyszerre lesznek nagy árvizek, súlyos villámárvizek, illetve ezzel párhuzamosan erősen aszályos, katasztrofálisan száraz időszakok és megfékezhetetlen erdőtüzek. A laikusok ebből azt veszik csak észre, hogy egyre furcsább és kiszámíthatatlanabb az időjárás, egyre veszélyesebb a szabadban tartózkodni.