EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

A férjüket visszakövetelő katonafeleségek is „külföldi ügynöknek” számítanak Oroszországban

Orosz katonafeleségek a Védelmi Minisztérium előtt
Orosz katonafeleségek a Védelmi Minisztérium előtt Szerzői jogok Novaja Gazeta
Szerzői jogok Novaja Gazeta
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az orosz igazságügyi minisztérium felvette a „külföldi ügynökök” listájára a Puty Domoj (Út haza) mozgalmat, amely nők által vezetett tüntetéseket szervezett Moszkvában, hogy visszahozzák a mozgósított férfiakat Ukrajnából.

HIRDETÉS

A minisztérium közölte, hogy a mozgalom „negatív imázst” alakított ki Oroszországról és az orosz hadseregről otthon, valamint illegális tiltakozásra szólítottak fel. (Ez utóbbi állítás valótlan, mert a szervezet összes demonstrációja előre bejelentett és engedélyezett volt.) A hatóság nem nevezett meg egyetlen külföldi forrást vagy adományozót sem, amelytől a feleségek bármilyen támogatást kaptak volna rendezvényeik megszervezéséhez.

Térden állva könyörögtek

Hétfőn egy nőkből álló csoport térdre ereszkedett az orosz védelmi minisztérium előtt, hogy kérjék mozgósított férjeik és fiaik hazatérését Ukrajnából. A nők találkozót kértek Oroszország új védelmi miniszterével, a civil Andrej Belouszovval, akitől a katonák szolgálati idejének korlátozását kérték.

Javaslatuk az, hogy a mozgósított férfiakat olyan szerződéses katonákkal cseréljék le, akik - pénzért - beleegyeztek a harcba. A miniszter reagálása még nem ismert, de tudni kell, hogy a remélt válaszra nem is ő a jogosult, legfeljebb továbbíthatja az elnök felé.

A minisztérium elé nem sokkal a tüntetés kezdete után rendőrautó érkezett, és figyelmeztették a résztvevőket, hogy demonstrációjuk „illegális akciónak” minősül, a nők azonban továbbra is feltartották a táblákat. „Azt ígérték, hogy a Honvédelmi Minisztérium képviselője most kijön” – mondta Paulina, egy mozgósított katona felesége a Telegramon közzétett videóban.

A védelmi minisztérium egyik képviselője, Borisenko vezérezredes végül kifáradt az épületből, és azt mondta a nőknek, hogy kormányrendeletre lesz szükség a sorozott katonák leszereléséhez. Ugyanakkor megvádolta őket azzal, hogy "borogatják a csónakot", és nincs joguk orosz állampolgároknak nevezni magukat egy ilyen tüntetés után.

A tábornok felszólította a tiltakozókat, hogy hivatalos csatornákon nyújtsanak be petíciót a védelmi minisztériumhoz, és nem adott nekik semmilyen konkrét felvilágosítást.

„Azt akarjuk, hogy a férjeink élve térjenek vissza, és a gyermekeinknek legyen apjuk” – mondta erre az egyik tüntető, aki a megtorlástól tartva csak Antoninaként adta meg a nevét a SOTAvision független orosz hírügynökségnek. Múlt héten ez a médiaszervezet is felkerült a külföldi ügynökök listájára, miként Marina Litvinovics jogvédő is (a képen).

A kormányzat nemcsak a csoportot, hanem annak egyes tagjait is ügynöklistára tette, így például Maria Andrejevát is, aki az alulról építkező, és a Kreml számára egyre kényelmetlenebb mozgalom vezető arca lett. Az aktivista jelezte hogy törvénytelennek tartja a rá és csoportjára aggatott negatív jelzést, és jogi úton fog küzdeni ellene.

Marija Andrejevna
Marija AndrejevnaYouTube

Az orosz hatóságok a mozgalom kezdeti szakaszában viszonylag kesztyűs kézzel bántak a katonafeleségekkel, mert a jelenség meglepően újszerű és sokak szemében rokonszenves volt. Néhány előállításra sor került, de csak pár óra erejéig, eljárások viszont nem indultak.

A Kreml médiabábjai viszont nem kímélték a tiltakozó nőket

A "televíziós verőember", Vlagyimir Szolovjov műsorvezető egyik kedvenc korbácsa az egyszemélyes jegyzet, ami voltaképpen a saját eszmefuttatása egy aktuális ügyről, kizárva bármilyen ellenvéleményt vagy kontrollt. Februárban nem hagyhatta szó nélkül a feleségek tiltakozását sem, nem mellőzve lealacsonyításukat és sértegetésüket. Ennek során tette fel a költői kérdést, hogy "Akkor ki harcoljon? Talán Puskin?"

A férfiak hősök, a kötelességüket látják el, mondta a kommentátor. „De te hol érsz fel a férjed értékeihez, aki a szülőföldjét védi? Ő hazafi és hős. De ki vagy te? Egy senki.”  

Szolovjov csúsztatása az, hogy a moszkvai feleségek a behívott hadkötelesek és tartalékosok hazaengedését követelték, nem pedig a toborzott szerződéseseket. Utóbbiak valóban személyes kockázatot vállalnak a harctérre való jelentkezésükkel.

Egyre többen kerülnek ügynöklistára, még egy elnökjelölt is

Több civil szervezet, polgárjogi csoport és médiaszerv után a múlt héttől külföldi ügynök Jekatyerina Duncova is, aki jelöltként indult Vlagyimir Putyin elnök ellen a márciusi elnökválasztáson. Duncova függetlenként nyújtott be dokumentumokat a regisztrációhoz, és kampánya során többször is az ukrajnai háború befejezésére szólított fel.

Jekatyerina Duncova
Jekatyerina DuncovaEuraktiv

Számára a hatóság lépése nem meglepő, csak azt nem érti, hogy miért nem a választások előtt történt meg. Duncova kijelentette, hogy nem adja fel erőfeszítéseit egy új politikai párt létrehozására, de ügynöki pecséttel a homlokán nehezebb lesz az önkifejezés. További hátrány számára az, hogy „külföldi ügynökként” egyetlen hivatalos tisztségre sem pályázhat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

"És akkor ki harcoljon? Talán Puskin?" - durva és lekicsinylő válasz az orosz katonafeleségeknek

Az Ukrajnában harcoló orosz tartalékosok feleségei követelik párjuk hazatérését

Putyin nem irgalmaz: kezdődik az amerikai újságíró kémpere Oroszországban