Izrael megnyeri a Hamász elleni háborút, de lassan le kell tenni arról, hogy katonai csapások kierőszakolja a túszok elengedését. Egyelőre működik a Hamász mesterterve, hogy nemzetközi nyomást idézzen elő Izraelre, bár a jelen válságot a kétállami tervek sem oldanák fel.
Összeegyeztethetetlen a túszok megmentésének és a Hamasz megsemmisítésének kettős célja, mondják izraeli katonai vezetők
HIRDETÉSA The New York Times az IDF négy magas rangú parancsnokára hivatkozva azt állítja, hogy a Hamász teljes leszerelését célzó elhúzódó csata - nagy valószínűséggel - az október 7-e óta Gázában fogva tartott izraeli túszok életébe kerülne. Ezért szerintük újra kellene kezdeni a diplomáciai erőfeszítéseket.
A stratégiai nehézségeket (sűrűn lakott települések, alagútrendszerek és bunkerek, nehezen azonosítható ellenséges fegyveresek) tovább rontotta Izrael politikai vezetésének kezdeti határozatlansága. A legfontosabb hiányosság, hogy Netanjahu miniszterelnök válságkormánya még mindig nem vázolt fel tervet Gáza jövőjéről a háború befejezése utáni korszakra, amit a világ elé tárhatna, és megvitatását kezdeményezné. Ennek hiányában az Izraelre nehezedő nemzetközi nyomás lassan tűrhetetlen súlyú.
Az izraeli parancsnokok szerint az ország külkapcsolatainak további romlása súlyos hatással lesz arra, hogy Izrael biztonsága a jövőben kellően biztosítható-e. Ezért a tisztek nem a katonai, hanem elsősorban a diplomáciai megoldásokat tartják esélyesebbnek a túszok megmentésére.
A katonai vezetők beismerték, hogy erősen alábecsülték a Hamász katonai infrastruktúráját, ami jóval kifinomultabbnak bizonyult, mint azt korábban képzelték. Például az alagútrendszer közel négyszer akkora kiterjedésű, mint feltételezték, ezért attól tartanak, hogy a túszok megmentésére tett katonai kísérletek a halálukhoz vezethetnek az áttekinthetetlen hálózatban.
A hadsereg folyamatosan tárja fel a Hamász alagútrendszerét Hán Júniszban is, ahol túszok korábbi fogva tartásának jeleit találták, de hogy hányan élnek még közülük és hova vitték át őket, arra nincs válasz.
A megkérdezett katonatisztek szerint politikai program és stratégiai célok nélkül a hadsereg nem tud megfelelő taktikai döntéseket hozni arról, hogy mit lépjen a Hamász kezében maradt részek elfoglalására.
A jelen helyzet
A súlypont most főként az egyiptomi határövezetre és a rafahi átkelőpontra nehezedik. A megkérdezett parancsnokok közül három azt mondta, hogy Egyiptom nem fog segíteni a Hamász felszámolásában, ameddig nem látja világosan a háború utáni garanciákat. Sziszi egyiptomi elnök számára a fő szempont egy esetleges menekültáradat megelőzése, valamint a határ alatt elburjánzott alagútrendszer biztonsági problémája.
A politikai helyzetet súlyosbítja, hogy Gázával párhuzamosan a megszállt területeken (Ciszjordánia) is folyamatosan nő a feszültség. Még nem lehet pontosan tudni, hogy izraeli katonák vagy telepesek golyója végzett-e azzal az amerikai tinédzserrel múlt pénteken, aki az USA-ban született és nevelkedett, és rokonlátogatásra érkezett egy Ramallah közeli faluba.
Az ilyen esetek nyilván növelni fogják Biden elnök nyomását is Izraelre az erőszakos cselekmények visszafogására, és a békés megoldások határozottabb keresésére.
A gázai válság közepette az ENSZ főtitkára, az Egyesült Államok és az Európai Unió is újra a kétállaminak nevezett rendszert tekinti kiútnak. Ez a távlati elképzelés viszont nem pótolja a halasztást nem tűrő megoldásokat.
Mint megírtuk, António Guterres szerint „a palesztin nép jogát saját államának felépítésére mindenkinek el kell ismernie”. A kétállami rendszert a világ országainak többsége már jó ideje elismerte, és az erről szóló 1947-es ENSZ határozat érvényes és végrehajtható.
Az ENSZ főtitkára azonban nem részletezte, hogy Izrael milyen biztonsági garanciákra tarthatna igényt, hogy a jelenleg megszállt területekről nem fenyegeti támadás az új arab állam létrejötte után. Szinte áthidalhatatlan nehézséget jelent az is, hogy a kétállami rendszer kidolgozása évekbe kerülhet, miközben a gázai krízis azonnali lépéseket követel.
A világszövetségi főtitkárra reagálva Netanjahu miniszterelnök szombaton az X-en kijelentette, hogy nem köt kompromisszumot Ciszjordánia teljes körű izraeli biztonsági ellenőrzése kérdésében. Ez azt jelenti, hogy garanciák nélkül nem hajlandó kivonni a megszálló erőket a Jordán nyugati partjáról.
További fogolycserékre most nem látszik esély, az pedig szinte kizárt, hogy valamennyi izraeli túsz záros határidőn belül kiszabadulhasson. Emiatt a Hamász katonai megsemmisítése lett a vezető prioritás.
Ezzel a gázai civil lakosság is végzetes csapdába került. Az októberi terrortámadás tervezése során a Hamász biztosra vehette, hogy az izraeli megtorlás először a gázai övezet északi szektorát, és főként Gázavárost fogja sújtani, annak súlyponti jelentősége és földrajzi közelsége miatt. Már az invázió első hetében látható volt, hogy a bombázásoktól fenyegetett lakosság déli irányba menekül, és előbb a szektor közepén fekvő Hán Júnisz, majd az Egyiptom-menti Rafah városa körül fog feltorlódni.
Január elejére ez be is következett, és elhúzódó patthelyzet állt elő
A lassan három hónapos harcokban a kétmilliónál nagyobb civil tömeg létfeltételei rohamosan romlanak, és továbbra is ki vannak téve annak, hogy a közéjük vegyülő Hamász-fegyveresekkel együtt ők is a csapások áldozatai közé kerülnek. Az izraeli véderő (IDF) becslése szerint a Gázában elpusztult palesztinok mintegy fele a Hamász tagja, ami nagyjából a szervezet fegyveres létszámának harmadát teszi ki.
A bizonytalanságot jelzi, hogy a Hamász politikai és katonai vezetője – állítólag – már egy hónapja nem beszélt egymással. A hírszerzői források szerint az Iszmail Hanijeh és Jahja Sinwar közti kapcsolat szünetelése azt mutatja, hogy a Hamász sem biztos még abban, hogy újra kezdje-e a fogolycsere-tárgyalásokat, annak érdekében, hogy elkerülje a totális katonai vereséget és a lakosság további pusztulását. Ebben a kérdésben ellentétek lehetnek a terrorszervezet politikai és katonai vezetése között.
A kétállami rendszernek valamikor létre kell jönnie, viszont nem csak Izrael nem akarja, de a Hamász sem
A 90-es években ígéretes egyeztetések, találkozók és megállapodások sora jött létre („oslói folyamat”), melyek előkészítették volna az új és független arab állam létrehozását.
HIRDETÉSA későbbi események viszont újra rossz irányt vettek.
A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) 1988-ban már hallgatólagosan elismerte Izraelt, majd egy 1993. szeptemberi levélváltásban Arafat azt írta Jichák Rabin izraeli miniszterelnöknek, hogy „a PFSZ elismeri Izrael Állam jogát a békében és biztonságban való létezéshez”.
Egy évvel később egy utómegállapodás azt is kimondta, hogy „mindkét fél megtesz minden szükséges intézkedést az egymás elleni terrorcselekmények, bűncselekmények és ellenségeskedések megelőzése érdekében”.
A kiegészítő egyezség leszögezte, hogy "a palesztin fél minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza az ilyen ellenséges cselekményeket, amelyek a telepek, az azokat kiszolgáló infrastruktúra és a katonai létesítmények területe ellen irányulnak".
Utóbbi viszont nem történt meg, mert közben a palesztin mozgalom újra radikalizálódott
A békésebb korszakban még jórészt az 1957-ben, Kuvaitban megalapított Fatah nevű szervezet képviselte a palesztin lakosság érdekeit Izraellel szemben, élén Jasszer Arafattal. Viszont a 90-es évek végén a többpárti PFSZ elnöke folyamatosan veszített befolyásából. Ennek következtében a békemegállapodás alapvető garanciáit egyre kevésbé tudta biztosítani Izrael számára, a terrorcselekmények megakadályozását pedig egyáltalán nem. A folyamat végül a palesztin felkeléseken (Intifada) rekedt meg végleg.
HIRDETÉS
Az elsorvadt békefolyamatot gyakorlatilag a nulláról kellene újrakezdeni
A Fatah térvesztésének fő oka a radikális megoldást követelő gázai Hamász létrejötte (1987) és szívós erősödése volt a szervezeten belül. Ez - Arafat halála után - véres belháborúba sodorta a palesztin mozgalmat, távolra tolva a békés egyeztetések esélyeit.
A PFSZ immár legerősebb pártja a Hamász lett, amely kezdettől fogva hallani sem akart bármiféle kétállami megoldásról, hanem a korábban brit fennhatóság alá rendelt Palesztina egészét követelte. Ez egyet jelent a zsidó állam felszámolásával, amely nézetet a PFSZ csak első korszakában hirdette, ám az elveszített hatnapos háború után (1967) letett róla, és a békésebb irányba fordult.
A kétállami megoldást elutasító politikához csatlakozott északról, Libanon felől az Irán által szponzorált Hezbollah politikai-katonai szervezet (alapítva 1985-ben), amely nem tekinthető palesztin mozgalomnak, hanem Teherán kihelyezett (proxy) haderejének, amely Szíria jóváhagyásával vert gyökeret Izrael északi szomszédjában. Befolyása meghatározó a térség egészében, noha vannak ellentétei a PFSZ-szel.
Izrael nem tesz le a Gáza feletti későbbi ellenőrzésről sem
A békefolyamat utáni korszak összegzése az, hogy Izrael végül együttes négyes nyomás került, Ciszjordániából, Gázából, Libanonból és Szíriából. Ez azt jelenti, hogy hat földrajzi szomszédja közül négy folyamatos katonai és terrorveszélyt jelent számára az oslói folyamat összeomlása óta. Ez áll az izraeli miniszterelnök érvelése mögött, amivel a háború után is igényt tart a terület biztonsági ellenőrzésére.
Külső hivatkozások
HIRDETÉSIzraeli tisztek véleménye a túszmentésről
A békefolyamat első szakasza
A terrorizmus elleni garanciák
Palesztin belháború Gázában
A Hanijeh-Sinwar kapcsolat