EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Rakétákat lőtt ki egy orosz vadászgép egy brit felderítő repülőre tavaly szeptemberben

Orosz SZU-27-es vadászrepülő a levegőben
Orosz SZU-27-es vadászrepülő a levegőben Szerzői jogok Brit Királyi Légierő via AP
Szerzői jogok Brit Királyi Légierő via AP
Írta: Magyar ÁdámBBC
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az incidens a Fekete-tenger fölött történt. Az orosz pilóta félreértette a parancsot és megpróbálta lelőni a brit gépet, csak a szerencsén múlt, hogy nem találta el. A brit védelmi minisztérium ködösít az ügyben.

HIRDETÉS

Megpróbált lelőni egy SZU-27-es orosz vadászrepülőgép egy brit Boeing RC-135-ös felderítő gépet tavaly szeptember 29-én a Fekete-tenger felett, nemzetközi légtérben. A pilóta két rakétát lőtt ki, miután azt hitte, hogy megkapta a parancsot a támadásra.

Az orosz védelmi minisztérium műszaki hibával magyarázta a történteket, ezt pedig később a brit védelmi minisztérium nyilvánosan is elfogadta. A BBC-nek viszont három különböző hiteles forrás is megerősítette, hogy valójában nem a technológia mondott csődöt az incidensnél.

A véletlenen múlt, hogy nem történt tragédia

A brit RC-135 Rivet Joint típusú repülőgép felderítő küldetést hajtott végre szeptember 29-én a Fekete-tenger fölött. Azt nem lehet tudni, hogy pontosan hányan voltak a fedélzetén, de egy ilyen repülő legénysége a 30 főt közelíti.

A gép a nemzetközi légtérben volt, amikor találkozott két orosz SZU-27-es vadászgéppel. A brit repülő felderítő eszközeivel rögzíteni tudta az oroszok rádiós kommunikációját, a legénység azt a beszélgetést is lehallgatta, amelyik könnyen a saját halálukhoz vezethetett volna. A vadászgépek félreérthető üzenetet kaptak a bázisukról, azt mondták a pilótáknak, hogy „megvan a célpont". 

Az ukrán légierő SZU-27-ese egy magyarországi légi parádén

A szakértők szerint egy ilyen üzenet rendkívüli amatőrizmusról ad tanúbizonyságot, a NATO-nál sokkal pontosabban fogalmaznak a pilóták és a földi irányítók az ilyen kényes helyzetekben, meg egyébként is. Az egyik pilóta mindenesetre úgy értelmezte az üzenetet, hogy megkapta az engedélyt a támadásra, és hamarosan ki is lőtt egy rakétát a brit felderítő gép felé.

A rakéta nem találta el a repülőt, de ennek csak az az oka, hogy a röppályáját nem sikerült jól rögzíteni a célponthoz. Ezután a másik orosz vadászgép pilótája kiabálni kezdett a támadó SZU-27-es vezetőjével, szidalmazta őt, és konkrétan meg is kérdezte tőle, hogy mégis mit képzelt, hogy ezt csinálta. Ettől függetlenül az első gép pilótája elindított még egy rakétát. Ez egyszerűen leesett a gép szárnyáról, ami vagy a fegyver műszaki hibájának köszönhető, vagy annak, hogy menet közben megszakították a kilövést.

A brit védelmi minisztérium elfogadta az orosz magyarázatot

A beszámolók szerint tehát egyáltalán nem technikai probléma volt az oka annak, hogy szeptember végén egy orosz rakéta tartott egy brit repülő felé, hanem a pilóta hibázott, ami legalábbis részben a földi irányítás pongyola megfogalmazására vezethető vissza. Mindezt pedig a felderítő repülő által elfogott rádióbeszélgetésekből a brit hadvezetés is tudhatta.

A brit felderítő repülőgép bemutatója

Ettől függetlenül a brit védelmi minisztérium három héttel az eset után megerősítette az orosz hivatalos álláspontot. Ben Wallace akkori védelmi miniszter így fogalmazott:

„Nem tekintjük ezt az esetet szándékos eszkalációnak orosz részről. A vizsgálatunk megerősítette, hogy az incidens egy meghibásodás következménye volt."

A frissen nyilvánosságra került információkra reagálva a minisztérium szóvivője csak egy ködös kijelentést tett, melyben az áll, hogy a céljuk mindig is a műveleteik védelme és a felesleges eszkaláció elkerülése volt, valamint az is, hogy tájékoztassák a közvéleményt és a nemzetközi közösséget a történésekről.

A cél az eszkaláció elkerülése

Az már korábban is kiderült, hogy az amerikai hadsereg borúsabban látja a helyzetet. A légierő egyik tagja, Jack Teixera egy az interneten nyilvánosságra hozott dokumentumban azt írta, hogy majdnem lelőtték a brit gépet, az incidens így sokkal komolyabb volt, mint amilyennek prezentálták, és akár háborús cselekménynek is lehetett volna minősíteni.

Az viszont egyáltalán nem véletlen, hogy a brit védelmi minisztérium nem minősítette annak. A háború kezdete óta megfigyelhető, hogy bár a retorika időnként rendkívül harcias, igazából sem a NATO-tagállamok, sem az oroszok nem szeretnék eszkalálni a helyzetet, és mindenképp el szeretnék kerülni a katonai konfliktust a két fél között.

Jól mutatja ezt egy idén márciusi eset is: akkor egy orosz pilóta SZU-27-es vadászgépével nekiment egy amerikai pilóta nélküli felderítőgépnek a Fekete-tenger felett, majd ezután az amerikai gép a tengerbe zuhant. Bár a pilóta a tettéért kitüntetést kapott, a nyugati szakértők szerint inkább balesetről lehetett szó, mint szándékos károkozásról. Eszkaláció ezután sem történt.

A brit légierő a tavaly szeptemberi eset ellenére is tovább folytatja a misszióit a térségben. Jelenleg az Egyesült Királyság az egyetlen NATO-tagállam, amely legénységgel is rendelkező felderítő gépeket reptet a Fekete-tenger felett. Az incidens óta viszont már rakétákkal felszerelt Typhoon vadászgépek kísérik a felderítő repülőket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megtalálták a vasárnap eltűnt amerikai vadászgép roncsait

Elkezdődött: amerikai eszközökkel is lőnek oroszországi állásokat az ukránok

Zelenszkij: megállítottuk az orosz offenzívát, de újabb hullámok várhatók Harkivban