Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Orosz taktikai atomfegyvereket telepítenek Belaruszba

Belarusz pilóta egy orosz katonai bázison
Belarusz pilóta egy orosz katonai bázison Szerzői jogok  Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Szergej Sojgu védelmi miniszter belarusz kollégájával Minszkben írta alá az erre vonatkozó megállapodást. Állításuk szerint az oroszok már kiképeztek egyes belarusz katonákat a rakétahordozók használatára.

Oroszország megkezdte taktikai atomfegyvereinek telepítését Belaruszba, közölte Aljakszandr Lukasenka, Belarusz elnöke. Az amerikai külügyminisztérium már korábban elítélte a nukleáris töltetek áttelepítésével kapcsolatos terveket, de az utóbbi hónapokban többször is elmondták: annak ellenére sem látják jelét annak, hogy Oroszország atomfegyver bevetésére készülne, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök többször is vészjóslóan nyilatkozott a témában.

Lukasenka egy volt szovjet tagállamok vezetőivel folytatott megbeszélés után Moszkvában közölte, hogy a Putyin által aláírt parancsnak megfelelően már mozgásban vannak az atomfegyverek, de állítását a Kreml nem erősítette meg. Újságírói kérdésre, miszerint a töltetek már megérkeztek Belaruszba, mindössze annyit válaszolt, hogy lehetséges, és hogy amint hazaér, ellenőrizni fogja.

A szerződést aláírták

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter – az orosz védelmi minisztérium közlése szerint – Minszkben felmondta a Kreml narratíváját a belarusz védelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján, miszerint "a Nyugat lényegében egy be nem jelentett háborút folytat országaink ellen", és hogy

"mindent megtesz az ukrajnai fegyveres konfliktus meghosszabbítása és eszkalálása érdekében.

Fotó: AP
Szergej Sojgu orosz, és Viktor Krenin belarusz védelmi miniszter Minszkben Fotó: AP

Sojgu hozzátette, hogy a Minszkben aláírt dokumentumok a taktikai nukleáris fegyverek Belaruszba szállítását és tárolását rögzítik. Közölte, hogy a belarusz erőknek már átadták az Iszkander-M rakétákarendszert, mely alkalmas hagyományos és nukleáris robbanófejek hordozására, illetve néhány átalakított Szu-25-ös repülőgépet. Sojgu leszögezte: a belarusz katonák megkapják a szükséges kiképzést az eszközök használatához. 

A megegyezést Washington sem hagyta szó nélkül. Matthew Miller külügyminisztériumi szóvivő a terveket a felelőtlen viselkedés legújabb példájának titulálta, és leszögezte: súlyos következményekkel jár, ha Oroszország vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyvereket vet be Ukrajnában. Arról nem szólt, hogy ezek a súlyos következmények valójában mit takarnak. 

Mire jó a taktikai atomfegyver?

Vlagyimir Putyin az ukrajnai orosz invázió kezdete óta többször is elmondta, hogy Oroszországnak minden más országnál több nukleáris fegyver van a birtokában, és minden eszközt bevet, hogy megvédje magát "a Nyugat által ellene vívott háborúban." A Nyugat erre természetesen azt mondja, hogy eszük ágában sincs elpusztítani Oroszországot. 

Az Egyesült Államok szerint Oroszország mintegy 2000 működőképes taktikai robbanófejjel rendelkezik. 

A taktikai töltetek harctéri fegyverek, és közel sem olyan mértékben pusztítanak, mint a stratégiai atomfegyverek, melyek képesek porig rombolni egy várost.

Az oroszok fölénye valóban jelentős a taktikai atomfegyverek számában, az Egyesült Államoknak mindössze tizedannyi van a birtokában, azoknak a fele, tehát  mntegy 100 darab európai katonai bázisokon pihen (Belgium, Hollandia, Németország, Olaszország és Törökország).

32 éve nem volt ilyen

1969-ben a Szovjetunió is aláírta a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló nemzetközi atomsorompó-szerződést. A szerződés kimondja, hogy egyetlen atomhatalom sem adhat át nukleáris fegyvereket vagy technológiát másik, nem nukleáris hatalomnak, de lehetővé teszi, hogy a fegyvereket a határain kívül, az ellenőrzése alatt telepítsék.

A Kreml 1991, tehát a Szovjetunió felbomlása óta nem telepített nukleáris töltetet Oroszország határain túlra, az idei belaruszi lesz az első eset.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Kegyelmet kap egy orosz tüntető Belaruszban

Amerika és Magyarország is megfigyelő az orosz-belorusz hadgyakorlaton

Csehország, Románia és Magyarország leleplezett egy belorusz kémhálózatot Európában