"Van, ami rosszabb a halálnál" - mondja az Euronews Lyonban élő ukrán riportere

Natalja Ljubcsenkova, az Euronews szerkesztője
Natalja Ljubcsenkova, az Euronews szerkesztője Szerzői jogok Natalja Ljubcsenkova
Írta: Beatrix AsbothNoémi Mráv
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szétbombázott házak között forgatott házájában Natalja Ljubcsenkova, az Euronews Lyonban dolgozó ukrán szerkesztő-újságírója. A munkájáról kérdeztük.

HIRDETÉS

Szétlőtt házak között interjút készíteni honfitársakkal, azt látni, hogy az ember hazája romokban. Hogyan lehet ilyen körülmények között dolgozni, erről kérdeztük ukrán kollégánkat, Natalja Ljubcsenkovát, aki a kelet-ukrajnai konfliktus 2014-es kezdete óta többször járt a feldúlt területeken forgatniNatalja már több mint egy évtizede dolgozik az Euronews központjában, a franciaországi Lyonban. A családja azonban továbbra is Ukrajnában él. Legutóbb ősszel forgatott háború sújtotta hazájában.

- Nem mondtam el a családomnak, hogy hazamegyek forgatni, hogy ne aggódjanak. Csak a munkámra akartam koncentrálni. De persze rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, már amennyire lehet a folyamatos áramkimaradások mellett. Rettegek, hogy a helyzet rosszabbra fordul és nem fogok hírt kapni róluk.

-Honnan kerültél az Euronews nemzetközi csapatába?

-Kijevi vagyok, ott végeztem az egyetemet is, nemzetközi kapcsolatokat és nyelvészetet tanultam, majd egy helyi televízió-társaságnál dolgoztam szerkesztőként.

Nem mondtam el a családomnak, hogy hazamegyek forgatni, hogy ne aggódjanak

-Hol lakik a családod, hogyan élnek most, a háború idején?

A közvetlen rokonaim Kijevben élnek. De vannak, akik Kanadába menekültek. Akik maradtak, nekik nagyon nehéz. Egyik napról a másikra élnek, próbálnak valahogy biztonságban maradni és többnyire egészségesen. Az áramkimaradások nagyon nehézzé teszik a hétköznapokat. Van katonakorú férfi a családban, akit bármikor behívhatnak, miatta is aggódunk. És nehéz, hogy nem lehetünk együtt.

Natalja Ljubcsenkova
Burgonyát vásárló asszonyok MikolajivbanNatalja Ljubcsenkova

-Elképzelni sem tudjuk, hogy háborús időben miként lehet a hétköznapokat menedzselni. Van például áru az üzletekben?

-Az alapvetően szükséges dolgokhoz, mint az élelmiszer, hozzá lehet jutni. A nehézséget inkább az jelenti, hogy ha vásárlás közben felhangzik a légiriadó szirénája, rögtön óvóhelyre kell menekülni. Nehézség például a teljesen sötét városban közlekedni. Kijevben sok 9-25 emeletes ház van, de áram nélkül nem működnek a liftek, nincs víz, nincs internet. A nagymamám egy társasház 9. emeletén lakik. Nemrég beszéltem vele, három napig nem volt áram, idős, nem tudott lemenni, mert nem működött a lift. Képzeljék el milyen lehet az idős vagy beteg emberek számára, ha napokig nincs áram! Nagyon fárasztó és nagyon veszélyes az élet így. De persze a helyzet sokkal, sokkal nehezebb a megszállt városokban, mint amilyen Mariupol, vagy a nemrég felszabadított településeken, mint Herszon és környéke, ahol szó szerint mindent lebombáztak, elpusztítottak. Ott az embereknek tényleg nincs semmijük.

Natalja Ljubcsenkova
Mikolajiv egyik utcájaNatalja Ljubcsenkova

-Milyen volt most a hazádban forgatni?

-Őszintén? Jobb, mint mindent csak a tévén kersztül látni. Örülök, hogy sokan foglalkoznak a háborúval; hálás vagyok, hogy sokan követik a híreket, ennek hatására pedig sokan próbálnak segíteni az ukrán embereknek.

Részemről ez egy hálás munka volt, ha mondhatom ezt. Háború idején minden átértékelődik. A felesleges, céltalan dolgok eltűnnek, elszállnak mint a homok a levegőben. Az emberek nagyon egyenesek, mindenkinek van véleménye és el is mondja azt. Oroszország 2014 óta aktív Ukrajnában, azóta igyekszik - sokszor sikeresen - meggyőzni a világot, hogy az ukránok akarták a háborút. Ezzel a teljes körű agresszióval azonban kiterítették a kártyáikat. A legtöbb ember most minden erejével harcol, a bátorságukat látni nagyon inspiráló volt.

Natalja Ljubcsenkova
Egy szétlőtt üzlet MikolajivbanNatalja Ljubcsenkova

-Forgattál szétlőtt városban, átéltél légiriadót, de találkoztál pozitív történettel is, például amiről egy mikolajivi kerámiaműhelyben forgattál. Milyen túlélési technikákat láttál? Hogyan próbálnak alkalmazkodni az emberek a háborús valósághoz?

-A gyász és amit pozitív történetnek mondunk, együtt jár. Amikor az életedért harcolsz, vagy azokért a dolgokért, amik fontosak számodra, nem lehet leülni és sajnálni magad. A sokk, a bénító gyász, a düh persze gyakran eluralkodik az emberen, de ezzel együtt az az érzés is, hogy méltósággal folytathasd az életet. Megfosztottak minket a boldogságtól. Ha azt látod, hogy az életedet újra és újra lerombolják, mint ami most főleg a Kelet-Ukrajnában élőkkel történik, soha többé nem leszel boldog, legalábbis nem úgy, mint azelőtt. De mégsem adhatjuk fel, márcsak azért sem, mert mindenki ismer olyan férfit vagy nőt, aki a harcban halt meg, vagy éppen szolgálatot teljesít valahol, a szabadságunkért harcol, szóval miattuk sem lehet feladni. Az emberek összeszedik magukat és megtalálják a módját, hogy éljék tovább a hétköznapokat, csinálják amit szeretnek, összeszedjék amijük van és újra beindítsák a vállalkozásukat. A trauma elviselésében sokat segít a művészet, a kultúra. Ha két órát ülsz egy színházi előadáson az egyik fronthoz közeli városban, az azt jelenti, hogy két órán át normális életet élsz. Így felértékelődött például a színészek munkája, akik érzik, hogy küldetést teljesítenek.

Natalja Ljubcsenkova
Útakadályok egy vasútállomásnálNatalja Ljubcsenkova

-Azt tudjuk, hogy a katonák nem adják fel, de a civilek meddig fognak kitartani?

-Nincs alternatíva, csak a kitartás az egyetlen lehetőség. Ha az emberek feladnák, azt mondanák, hogy OK, ennyi volt, akkor sem lenne happy end; még csak elfogadható vége sem lenne. Mert van, ami rosszabb a halálnál. Az ukránok pontosan tudják milyen hatalmas árat fizetnek a szabadságukért, az Oroszországtól való függetlenségért. Mindenkinek van szerette a fronton és mindenki vesztette már el hozzátartozóját a háború miatt. Sokan azt mondják, ha valaki támogatja az ukrán hadsereget, az a háborút támogatja, de ez nem igaz! Az ukrán hadsereg támogatása azt jelenti, hogy esélyt adnak a békére, esélyt adnak arra, hogy azok az anyák és apák, akik most fegyvert fogtak, hazatérhessenek a gyermekeikhez.

Az ukrán hadsereg támogatása azt jelenti, hogy esélyt adnak a békére, esélyt adnak arra, hogy azok az anyák és apák, akik most fegyvert fogtak, hazatérhessenek a gyermekeikhez.
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A háború dacára Ukrajna rohamtempóban készül az EU-tagságra

Visszatekintés 2022-re: az Ukrajna elleni háború véglegesen megváltoztatta Európát

Késnek a Nyugat által ígért katonai segélyek, bajban az ukrán hadsereg