1999 őszén Putyin nevét szinte nem is ismerte a lakosság, pedig már miniszterelnök volt. Akkoriban a közvéleménynek mindössze tizede gondolta úgy, hogy Oroszország jó irányba halad. Mára ez gyökeresen megváltozott, és az elnök akár ki is jelölheti majdani utódját.
El lehet-e képzelni a mai Oroszországot Vlagyimir Putyin nélkül? A kérdés ilyen súllyal legutóbb Joszif V. Sztálin halálakor merült fel dráma erővel 1953-ban, egy olyan hatalmi korszak után, aminek hosszát Putyin már megközelíti, és túl is szárnyalhatja. Sztálin elvesztésekor sokan gondolták úgy, hogy a vezető pótolhatatlan, és a legfelsőbb bolsevik vezetői kör szoros összetartására volt szükség a rendszer átrángatásához a mély szakadékon. Ilyen egységes és azonos érdekű orosz politikai elit most nem látható. Magukat mutogató személyiségek, erős emberek (szilovikok), média-szájhősök és nagyotmondó törtetők viszont akadnak bőséggel. Közülük eggyel, a kevésbé ismert kelet-ukrajnai szakadár gyilkossal érdemes külön megismerkedni.
Sztálin halálakor az ország nem állt háborúban, és utána még évtizedekig fél Európa ura volt
HIRDETÉSSztálin utolsó két évében a szovjet lakosság egy főre eső nemzeti jövedelme fele volt a nyugat-európai átlagnak, ami nem mondható tragikusnak. Az SZKP vezetése ezt a hátrányt a borzalmas világháborús veszteségeknek tulajdonította, és nem alaptalanul, mert az ország termelő kapacitásainak fele elpusztult. A moszkvai optimizmus szerint a lemaradás fokozatosan csökkenthető, tekintettel a folyamatos iparfejlesztésekre.
Az 1961-ben megrendezett XXI. pártkongresszuson Nyikita Hruscsov főtitkár 1981-re vizionálta az Egyesült Államok gazdasági szintjének elérését, ami persze vágyálom volt. Az viszont igaz, hogy a világháború utáni parázs gazdaságfejlesztés kitartott Mihail Gorbacsov félidejéig. Az is tény, hogy a szovjet csapásmérő technológia a hatvanas évek során egyensúlyban állt az amerikaival, sőt egy időszakban fölénybe is került, ami rémületet váltott ki Washingtonban, mivel a szovjet nukleáris robbanófejek száma ötszöröse volt az amerikainak.
1988 után viszont előbb süllyedés, majd drámai zuhanás állt be, elérve az 1995/96-os mélypontot. A két puccsal is színezett züllési folyamat során a megzavarodott és félretájékoztatott lakosság nem is észlelte, hogy közben az ország vagyonának javát széthordja az orruk elől egy alig száz fős elit. Tíz olyan oligarcha is akadt köztük, akik százezernél több munkás felett rendelkeztek, miután megszállták az ország stratégiai iparágait, az olaj- és gáztermeléstől a fémiparon át a gépgyártásig.
A korábban villanyszerelő Oleg Gyeripaszka például 1993-ban még állásvesztéséről és nyomorúságáról panaszkodott, majd rá három évvel a legnagyobb alumíniumkonszern főrészvényese lett. (A nyugati szankciós csapások folytán vagyona mára 3 milliárd dollárra töpörödött.) Az ország erőtartalékai kivéreztek, a jövedelmezőség és a termelékenység zuhant. A KGST felbomlásával a kelet-európai piac is elillant az orosz export számára.
A pusztulás és a zűrzavar mielőbbi vezetőváltást követelt
A Nyugat-Európával szembeni jövedelmi hátrány 2000-re már az ijesztő 24%-ra süllyedt, ami nem érte el Mihail Gorbacsov legjobb évének a felét. Oroszországnak nem sikerült a piacgazdasági átállás, ezért is van az, hogy sok középkorú és idős orosz ma is úgy érzi, hogy jobban élt a szovjet korszakban. Súlyos és reális fenyegetés lett a kommunista visszarendeződés is. A viharos korszakot az idült alkoholista és korrupciós szövevényekbe gabalyodott Borisz Jelcin elnök fémjelezte, aki úgy menekült ki a záródó csapdából, hogy gyorsan keresett magának valakit a saját helyére.
Anatolij Szobcsak, a befolyásos pétervári polgármester saját káderét, a fiatal ex-KGB tisztet, Vlagyimir Putyint ajánlotta a feladatra, aki aztán szabad elvonulást engedett Jelcinnek.
A Levada Központ jegyzetei szerint 1999 kora őszén Vlagyimir Putyin nevét szinte nem is ismerte a lakosság, pedig már miniszterelnök volt. Akkor a közvélemény alig tizede gondolta csak úgy, hogy Oroszország a jó irányba halad.
Putyin elnöki előléptetésével a gazdaság hatalmasat lendült. Az oligarchák megfékezésével és tömeges külföldi tőke bevonzásával egyre több jövedelem áramlott a lakosság felé, akit cserébe sikerült fokozatosan apolitikussá tenni. Az ellenzéki pártok, vezetők és a szabad sajtó iránti érdeklődés folyamatosan csökkent. 15 évvel később Putyin elfogadottsága már meghaladta a 75%-ot, és az erős többség úgy látta, hogy az elnök az optimális időben lépett, amikor 'visszavette' a Krímet Ukrajnától.
A Putyin-korszak ekkor rendezkedett be végleg, és még ma is kevesen gondolják, hogy ezen változtatni kellene
Száz év óta Vlagyimir Putyin volt az első vezető, aki nagy és stratégiai fontosságú területet szerzett (vissza) Oroszországnak 2014-ben, és nyíltan megígérte, hogy ezt a politikát folytatni is fogja. A társadalom vállalta a 'Krím-kockázatot', és nagyobb gond nélkül át is vészelte az agressziót követő nyugati szankciókat. A tömeglélektani és tradicionális okok mellett az annexió társadalmi elfogadását elősegítette az is, hogy az orosz nemzeti jövedelem a krími invázió előtti évben mintegy tízszerese volt annak, mint amit az elnök hivatalba lépésekor feljegyeztek.
A Krím után az orosz nemzeti jövedelem ismét mélyrepülésbe kezdett, és 2020-ban alig haladta meg a hat évvel korábbinak a felét. Mégis, az átlag oroszok életében a félsziget megszállása a szovjet időkre emlékeztető magasságba emelte a nemzeti büszkeség érzületét, és ez azóta sem változott. A 2022. februári ukrajnai agresszió első féléve után az oroszok fele még mindig úgy gondolja, hogy a válságot az Egyesült Államok és a NATO provokálta ki Oroszország kárára, és ebben az ukrán vezetést is vétkesnek tartja 16%.
Mindössze 4% veti fel Oroszország felelősségét. Az ő többségük 20-25 éves fiatal, viszont a nagyobb városokban általuk szervezett háborúellenes tüntetések gyakorlatilag megszűntek. A szeptemberben elrendelt 'különleges mozgósításkor' tapasztalt feszültség is enyhült, miután a sorozások befejeződtek – legalábbis egyelőre.
Nem muszáj utódot keresni, bár lehet, hogy kellene. Ez viszont kizárólag az elnöktől függ.
A megtámadott ország elnöke nem sokat kertel, amikor azt mondja, hogy „ha Putyin meghal, akkor vége a háborúnak”. Ha Putyin nincs jelen, akkor az oroszok belpolitikával fognak foglalkozni, nem külpolitikával – fejezi be baljós jóslatát Volodimir Zelenszkij. Nem csak ő, de sokan mások is a háborút az orosz elnök személyes ügyének, történelmi ígéretének tekintik, aminek folytatását tavalyi mély históriai esszéjében meg is ígérte.
Az viszont, hogy a háború befejeződne-e ilyen drámai esetben, és nem lépne elő egy végzetesen extrém figura, mint például Kadirov csecsen elnök, aki az atomfegyverek használatának meghitt barátja, az megjósolhatatlan.
A kérdés nem valamilyen fatális végkifejlet, például elnökgyilkosság vagy politikai puccs (leváltás), hanem inkább az, hogy készül-e egyáltalán Vlagyimir Putyin az őt követő politikai korszak és egy vezető felépítésére, miként látjuk most Szaúd-Arábiában, vagy láttuk Francisco Franco spanyol diktátor utolsó éveiben, amikor felkészítette Juan Carlos későbbi királyt a hatalom puha átvételére.
Arról még mindig csak találgatások léteznek, hogy az elnök egészségi állapota mennyiben befolyásolja az utód kiválasztásának sürgősségét. A titkosszolgálati forrásokra és Kreml-bennfentesekre hivatkozó jelentéseket Putyin napi aktivitása jelenleg nem támasztja alá.
A Sky News például Parkinson kórt és előrehaladott hasnyálmirigy rákot említ, de az erre vonatkozó közlések kétségesek. Nem tekinthető döntő forrásnak a brit katonai hírszerzés, az MI6 korábbi vezetőjének, Sir Richard Dearlove-nak a vélekedése, mely szerint Putyint hamarosan szanatóriumba fogják szállítani és 2023-ban le kell lépnie a politikai színpadról.
Továbbra is érkeznek találgatások az elnök kézfején látható szúrásnyomokról, amiket intravénás kezelésnek gondolnak, és rendre előkerül bizonytalan viselkedése a Sojgu védelmi miniszterrel folytatott megbeszéléséről. Emlegetnek a Kremlből kiszivárgott e-maileket is Putyin állapotáról, de mindezekre politikai stratégiát építeni nem lehet. A legutóbbi hetekben érkezett jelentések szerint a 70 éves vezető aktív, sokat szerepel és nyilatkozik, találkozókon vesz részt, külföldön is járt, szemben a COVID-korszak bezárkózásával. A korábban gyakran mutogatott hosszú asztal is kikerült a díszletből.
Az egyelőre a titkok világában marad, hogy az elnök miért mondta le szokásos újévi nemzetközi sajtóértekezletét és a törvényhozásban rendszeres éves beszédét. A valószínű oknak a háborús megtorpanás tűnik, amit nehéz megmagyarázni az őszi eufória után, amikor a kelet-ukrajnai régiókat beléptették az Orosz Föderációba.
HIRDETÉSIdőnyerésről is szó lehet, mert a nyugati katonai elemzők szerint Oroszország belátható időn belül újraindítja a háborús gépezetet. Eddig sem az ukránok jobb morálja és rohamosan javuló technológiája, sem a frissen behívott oroszok felszerelésének, kiképzettségének és motivációjának hiánya nem akadályozta meg Moszkvát abban, hogy elviselhető politikai költségek mellett elérje átmeneti katonai céljait.
Az ukrán hadsereg vezérkari főnöke szerint januárban, vagy legkésőbb tavasszal újabb nagy orosz offenzíva várható, 200 000 katonával Kijev elfoglalására. Ezt a vélekedést támasztja alá a Háborús Tanulmányok Intézetének (ISW) prognózisa is.
'Senki nem szeret minket, de az nem baj...'
Ha a mostani állapot nem változik lényegesen, akkor az elnök politikai órája két évvel későbbre van beállítva, amikor ismét szavazni lehet az államfő személyéről. A menetrend szerint a kétfordulós elnökválasztásra 2024 március-áprilisban kerül sor. A 2020-ban meghozott alkotmánymódosítás értelmében Putyin újra indulhat a választáson, miközben egyetlen jelentős politikai ellenfelét, Alekszej Navalnijt a bíróság távol tartja a jelöltség lehetőségétől, és legkorábban 2028-ban engedi színre lépni, már ha valaha is...
„Természetesen mindenki a jövőre gondol” – mondta Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő, amikor neki szegezték a következő időszak kérdését, de ennél tovább természetesen nem merészkedett. Annyit ismert el, hogy „senki nem szeret minket és nem is fog szeretni, de ez nem számít”. Azaz bárki lép majd színre, Oroszországnak nem olyan vezető kell, akit kedvel a világ, hanem olyan, aki érti az orosz emberek igényeit.
Peszkovnak hivatalból ismernie kell a Pew Research júniusi mérését, ami szerint Oroszország nemzetközi megítélése a valaha ismert legmélyebb pontra került. Malajzia kivételével az összes vizsgált helyen súlyosan negatív a vélekedés Oroszországról és politikájáról. Az elítélő élbolyt Lengyelország vezeti (91%), nyomában az USA-val, Kanadával, Japánnal, Dél-Koreával és Svédországgal. Más országokban is 25-30 százalékkal csökkent az Oroszország iránti rokonszenv az utolsó ilyen mérés óta (2020).
HIRDETÉSEzek az arányok hajszálra azonosak magát Putyint illetően is, vagyis a nemzetközi közvélemény uniós és NATO-tagjai az orosz politikát teljes mértékben azonosítja az elnök személyével. Az Oroszországgal szembeni negatív vélekedés még a radikálisan jobboldali európai párttagok körében is megfigyelhető, akik korábban oroszpártiságot mutattak.
A görög 'Megoldás' párt hívei közül csak 18% bízik Putyinban, és ugyanez a helyzet a populista tömbök támogatói körében is, mint Németországban az AfD vagy Hollandiában a Fórum a Demokráciáért. Nem kivétel az ősszel választást nyert Svéd Demokraták sem, ahol a támogatók tizede bízik Putyinban, szemben a 2021-es egyharmaddal.
A rokonszenv zuhanása egyértelműen az ukrajnai háborúval és az ott mutatott orosz magatartással függ össze. Peszkov vélekedésével szemben az ilyen adatok azért fontosak, mert az orosz gazdaság rendkívüli mértékben (45%) függ az energiahordozók felvevő piacától, és azon belül is kiemelten Európától. A függőség még kölcsönös és mindkét oldalt sújtja, de ez idővel változni fog Oroszország hátrányára.
A kieső európai szállításokat befogadó országok, elsősorban Kína és India máris mély diszkont árakat követelnek, egészen le 33 dollárig, ami az atlanti Brent könnyűolaj harmada. Ebből eredően az orosz exportőrök jelenleg havi négymilliárd dolláros profitcsökkenést kénytelenek elkönyvelni.
Oroszország extrém erőfeszítésekkel nyerheti meg a háborút, de nem adja fel
Az egyre bővülő nyugati szankciók mellett egyre több katonai jel is mutat arra, hogy az orosz hadviselő fél csak totális háborúval érhetné el az alapcélt, azaz Ukrajna meghódítását és csatolását az Orosz Föderációhoz.
HIRDETÉSAz elmúlt egy évben Oroszország elveszítette két katonai műholdját (Kozmosz 2551 és 2555), mert nem volt képes pályán tartani őket, és mindkettő visszazuhant a Földre. Egy másik hír szerint Oroszország 2023 első negyedévében kifogy a precíziós rakétákból és tüzérségi lövedékekből. Eközben Ukrajna már képes jelentős csapásokat mérni orosz területeken is, elpusztítva két stratégiai bombázót.
Mindez nem lebecsülendő, még akkor sem, ha az orosz állami televízióban a műsorvezető Ukrajnát csúfolja a légiriadók és a szirénák miatt, ami inkább túllicitáló talpnyalás a Kreml felé, mintsem újságíróinak nevezhető szakmai teljesítmény.
Továbbra is késlekedik az 5. generációs orosz vadászbombázó, a Szojuz-57 (PAK FA) rendszerbe állítása, ami többször is kiváltotta az elnök haragját, és emiatt fejek hullottak. Pedig a fegyver bevetése nagyot fordíthatna a hadműveletek menetén, de erre 2027-nél korábban nem kerülhet sor. Ha a háború addig elhúzódna, akkorra már az ukrán légvédelem már a PAK FA ellen is eredményes lenne.
Az orosz vezérkarnak elő kellett hozatni a hangárokból 40 éve gyártott cirkálórakétákat és gyakorló eszközöket is, melyek bár nem képesek robbanótöltetet szállítani, de lekötik az ukrán légelhárítás kapacitásait, és jobb esélyt adnak az ütőképes egységeknek. A legutóbbi Kijev elleni légicsapások során az ukrán légvédelem 17 cirkálórakétát lőtt le, de azt nem tudni, hogy ezek közül mennyi volt a 'csali', vagyis a veszélytelen elterelő.
A legújabb fejlemény az, hogy hosszas töprengés és vonakodás után az Egyesült Államok elszántnak látszik Patriot típusú légvédelmi rendszerek szállítására Ukrajnának, ami nagymértékben rontja az orosz cirkálórakéták csapásmérő lehetőségeit.
HIRDETÉSKik nyüzsögnek?
Ilyen körülmények között nagy a valószínűsége annak, hogy egy esetleges utódlás Vlagyimir Putyinhoz mérten inkább a szélsőértékek felé vinné az országot. A legfőbb potenciális lehetőségnek Mihail Medvegyev volt elnök-miniszterelnököt látják, akinek hangvétele erősebb, mint Putyin elnöké. Ő azért engedhet meg magának fenyegetőbb retorikát, mert jelenleg nem tölt be számon kérhető politikai tisztséget, viszont kizárólag ő rendelkezik államvezetői gyakorlattal és külföldi kapcsolatrendszerrel.
Az önmagukat nyíltan pozicionáló más személyek, így a már említett Ramzan Ahmadovics Kadirov mellett gyakran kerül elő a Wagner zsoldoshadsereg vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinnak a neve, aki nyílt bírálója az orosz hadvezetés 'puhaságának' és tehetetlenkedéseinek az ukrán frontokon. Miként Kadirov, úgy Prigozsin is a nukleáris megoldás híve, és egyszerűen csak 'hulladéknak' nevezi az orosz vezérkart.
Cserébe a hivatásos katonák viszont a Wagner veszteségeire spekulálnak és és megkérdőjelezik az egység katonai jelentőségét. A minap például Donyeck körzetében semmisítette meg egyik alakulatukat az Ukrán Különleges Erők grúz osztaga. (Riasztó felvételek)
Hirtelen előbukkanó új szereplő válhat Viktor But multinacionális fegyverkereskedőből, akit nemrég szerzett vissza Oroszország egy fogolycsere során. Erre abból lehet következtetni, hogy hosszú amerikai fogsága után But első dolga nem a pihenés vagy a tájékozódás volt, hanem hogy rögvest csatlakozzon az egyik legszélsőbb nacionalista orosz párthoz. A csak nevében liberális Demokrata Pártról van szó, ami Vlagyimir Zsirinovszkij botránypolitikus halála óta rátermett vezető nélkül vergődik.
Viszont politikai ugródeszkának kiváló, mert létezik kiépített parlamenti bázisa és politikai hálózata. A párt jelenlegi elnöke, Leonyid Szluckij csak súlyos hendikeppel indulhatna, mert korrupciógyanús ügyei, zavaros meggazdagodása és irritáló életmódja sokak szemét szúrja. Ellenben But nemzeti hősként is beállítható.
HIRDETÉSBut az ukrajnai háborúnak és folytatásának elkötelezett híve, duzzadó aktivitással és bosszúvággyal, nem lebecsülendő karizmával és férfias megjelenéssel. Ha lesz tolakodás az utódlásért, az ő neve biztosan forogni fog. A TIME magazin értékelése szerint But a gyors és egyszerű megoldások híve, akit nem csak az anyagi haszon, hanem a megtorlás és az 'igazságosztás' is motivál.
Az ő esetében fontos tényező, hogy széles és rejtett nemzetközi kapcsolatrendszer birtokában van. Erről azt írja az őt ismerő elemző, hogy a tiltott fegyverkereskedelmet ugyanazok irányítják, akik a legális kereskedelmet felügyelik. Olyan emberekről van szó, akiknek a nevét nem lehet látni a hírekben, mert elbújnak a folyamatok mögött, de But ismeri őket, és némelyiküket a mai napig is 'tartja'.
A legveszélyesebb figura a kelet-ukrajnai szakadárok egyik hangadója
Ha Putyin elnök sakkozik a politikai táblán, akkor az eddig említett nevek inkább gyalognak vagy könnyűtisztnek tekinthetők. Van viszont valaki, akiből bástya erejű figura is válhat. Az illető Igor Girkin, aki több éves rejtélyes bujkálás után most ismét feltűnt az ukrajnai fronton.
Girkin a felelős az emlékezetes katasztrófáért, amiben 283 utas és 15 tagú személyzet vesztette életét a maláj légitársaság MH17-es járatán. Az utasok kétharmada holland állampolgár volt, jórészt tudósok és kutatók, akik az ausztráliai Melbourne-ben rendezett nemzetközi AIDS-konferenciára utaztak, de köztük volt egy holland szenátor, egy ausztrál író és egy maláj színésznő is.
Az Amszterdamból induló gépet 2014. július 17-én orosz szakadárok lőtték le a Donyeck terület felett egy orosz gyártmányú föld-levegő rakétával, amit Girkin szállított a helyszínre, és a tüzelési parancsot is ő adta ki. A 49 éves férfi, aki korábban az orosz biztonsági és hírszerző szolgálat (FSzB) tisztje volt, Igor Ivanovics Sztrelkov néven is szerepel. Az őt közelről ismerők vérszomjas szociopatának tartják.
HIRDETÉSAz amszterdami Schiphol repülőtéren kialakított ideiglenes tárgyalóteremben a holland büntető bíróság novemberben hozott ítéletet három orosz és egy ukrán vádlott felett. A döntés életfogytiglani szabadságvesztést szabott ki Girkinre és két társára, egy vádlottat pedig felmentett.
Az áldozatok hozzátartozói most azt követelik, hogy Hollandia tegyen lépéseket Girkin elfogására és az ítélet tényleges végrehajtására. Ukrajnában is indult közösségi akció, amiben eddig 150 000 dollárt gyűjtöttek össze. Az adományozók között politikusok és profi sportolók is vannak, akik nem csak az elfogás, de a kiadatás jogi költségeit is ebből finanszíroznák.
Girkin szerepe azért lehet jelentős, mert az orosz invázió kezdete óta vitathatatlanul a legkiemelkedőbb hanggá vált az ultranacionalista és háborúpárti bloggerek csoportjában, akik folyamatosan szidalmazzák a Kremlt az ukrajnai katonai kudarcok miatt. Girkin október közepe óta van a fronton, noha előtte az orosz parancsnokság megpróbálta onnan távol tartani, mivel nem tekintik profi katonának, amiben igazuk is van.
Egy felvétel szerint valóban feltűnt a hadműveletekben (bal felső kép), de még nem világos, hogy milyen cégér alatt és kinek a támogatásával.
Girkin nem csak a maláj utasszállító pusztulásáért felelős
A 2014-es orosz behatolást követően Kelet-Ukrajnában halálosztagokat és 'rendkívüli bíróságokat' működtetett, melyekről maga is elismerte, hogy kivégzéseket rendeltek el, sőt, az egyik elítéltet ő maga ölte meg tarkólövéssel. Ezeket a cselekedeteket jogszerűnek és morálisan kötelezőnek tartja.
HIRDETÉSA szlovjanszki hóhérok néven rettegetté vált vérbíróságok áldozatai közül eddig kilencet azonosítottak. Köztük volt a 30 éves Olekszij Picskó, akit egy üres kétszintes épületbe vittek, ahol két ing és egy nadrág ellopásával vádolták meg. Veréssel kényszerítették beismerő vallomásra, majd rövid úton agyonlőtte egy szeparatistákból álló lövészosztag. Holttestét a frontvonalra dobták, ahol a becsapódó tüzérségi lövedékek darabjaira tépték.
A 32 éves Dmitro Szlavovot és a 25 éves Mikola Lukjanovot ugyanebben az épületben ölték meg, dezertálás vádjával. Őket is egy kivégző osztag gyilkolta meg. Esetükben Girkin az 1942-ben kiadott hírhedt 227. számú sztálini hadparancsra hivatkozott, ami elrendelte a dezertőrök helyszíni kivégzését. Szerinte az utasítás nem vesztette érvényét máig sem. Érvelése azért abszurd, mert az ukrajnai szakadárok nem tekinthetők reguláris orosz alakulatoknak, így semmi közük Sztálin egykori utasításához.
A kisebb vétségek miatt találomra kiszemelt és elrabolt egyének kivégzése merőben ellentétes a tisztességes eljárás követelményeivel, és inkább háborús bűncselekményekre utaló bizonyíték.
Girkin most azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy éles és kétkedő szavakkal beszélt arról, hogy az orosz hadsereg képes-e 'felszabadítani' Ukrajnát. Nyilatkozatában például Sojgu orosz védelmi minisztert olyan keveréknek tartja, aki a tolvajból, a gazemberből és a síkhülyéből lett összemixelve.
Girkin szemlélete az, hogy nem Oroszország fogja felszabadítani és megtisztítani Ukrajnát, hanem ez fordítva történik majd. A romlatlan és harcokban már évek óta kipróbált ukrajnai oroszság lesz az, aki rendbe teszi az egész országot. Noha Vlagyimir Putyin hívének és követőjének tartja magát, Girkin kétli, hogy az elnök körüli slepp alkalmas-e a háború lefolytatásához, mert az nem elég, hogy pusztán katonai és technikai kérdésként kezeljék a hadműveleteket. Nemzeti ügyről van szó, és Novorosszija (Új-Oroszország), azaz az orosz befolyás alá került Kelet-Ukrajna lesz az orosz nemzet újjászületésének kovácsa.
HIRDETÉSGirkin már a háború első szakaszában kirukkolt egy részletes tervjavaslattal, ami egyébként részletesebb, mint az orosz vezérkar kapkodó nyilatkozatai, melyek többnyire csak rohannak az események után. A terv részletesen ismertette a megteendő lépések sorozatát, időrendjét és az ezekhez szükséges eszközöket. Egyben politikai program is, ami tartalmazza Oroszország, Belarusz és a visszahódított Ukrajna további együttélésének kereteit is.
Ha nem így lesz, akkor Girkin az elnök véres végzetét jósolja. Az 'udvaroncok' meg fogják ölni Putyint, és szerinte „elég az infláció kirobbanása vagy még néhány katonai vereség, hogy végezzenek vele". Az aggódó hang félreérthetetlenül cseng, hogy adott esetben ő is készen áll a haza megmentésére sietni, azaz átvenni az ország vezetését.