Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Hol az oligarchák pénze? A Chelsea és a jachtok csak a jéghegy csúcsa

Access to the comments Kommentek
Írta: SzéF
Az oligarchák élik túl legkönnyebben a válságot
Az oligarchák élik túl legkönnyebben a válságot   -   Szerzői jogok  AP

Van-e jó és rossz orosz oligarcha? Tényleg mindegyik bűnöző? Van, aki egyáltalán nem is az? Hogyan lehetett az orosz pénzügyi hatalmat politikai, társadalmi és jogi befolyásra váltani az elmúlt 30 évben? Mekkora a valós súlya a pénzmogulokra kivetett szankcióknak, ha befektetéseiket és profitjukat a Nyugat legjobb tanácsadói és jogi cégei rejtették el, politikai segítséggel is? Sorozatunk második része a sűrűre font hálózat néhány szereplőjét mutatja be.

Az érem peremvidéke: jótékonyság és mecenatúra. Még Sztálin se álmodhatott ekkora nyugati befolyásról

A legális és illegális oldal közt húzódik egy tarkabarka zóna, mivel az orosz oligarchia költekezéseinek nem minden centje kerül a piacra vagy a törvénytelen szövevénybe. Szerteágazó jótékonysági, kulturális és tudományos célokra áldoznak orosz mágnások, amivel befolyásuk messze túllépett a piaci kereteken.

Az orosz vezérjátékosok jelentős összegeket adományoztak olyan intézményeknek, mint a New York-i Modern Művészetek Múzeuma, a Guggenheim Múzeum, neves fesztiválzenekarok, művészeti és akadémiai intézmények, mondhatni az amerikai kultúra ékkövei. Most minden szereplő erős nyomás alá kerül, hogy szakítsák meg egymással a kapcsolatot, sajnos oda és vissza. (Az Amerikai Űrkutatási Alapítvány például levette címkéjéről Jurij Gagarint és egy semmitmondó névvel cserélte fel.)

Anton Szvjatszkij, az alsó-Manhattani 'Fragment' galéria vezetője – egyben az LMBT-művészek kiállításainak szervezője – attól tart, hogy ha csupán orosz mivoltuk miatt bojkott alá kerülnek, akkor értelmetlenné válik küzdelmük a homofób rendszer ellen, ami elől Amerikába menekültek. Szvjatszkij is kapott támogatást orosz pénzemberektől, de erről nem közöl részleteket.

AP Photo
Demonstráció Ukrajna mellett New Yorkban, 2022 februárAP Photo

Az elharapózó bojkott-hangulat több orosz kulturális intézményt arra késztet, hogy nyilvánosan jelezze távolságtartását a moszkvai kormánytól. Mark Meister, a minneapolisi Orosz Művészeti Múzeum ügyvezetője korábban semmilyen negatív hatást nem érzett az amerikai közönség részéről, de az Ukrajna elleni támadás után mégis összehívta az igazgatótanácsot, mert „szólnunk kell azokhoz, akik esetleg nem értik, hogy kik vagyunk és mit csinálunk itt". Hasonló nyilatkozatot tett közzé a Barisnyikov Művészeti Központ, melynek világhírű alapítója orosz szülőktől származik.

Az orosz relációk feltárásán dolgozó szervezetek előtt a legnagyobb akadály az, hogy a kulturális és kutató intézményeknek csak az adóhivatal előtt kell felfedniük a finanszírozás forrásait, így a kialakuló kép az orosz adományok egy részét tükrözi csak. Viktor Vekszelberg, a Kremlhez kapcsolt energiamágnás például nem csak a Clinton Alapítványt dotálta, de az egyetemi világrangsor egyik főszereplőjét, a 78 Nobel-díjassal büszkélkedő Massachusetts Institute of Technologyt is (MIT), ahol még ösztöndíjat is alapítottak a nevére.

Vekszelberg mély társadalmi és politikai kapcsolatai Amerikában évtizedesek. Még Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzóságának idején fő támogatója volt a San Franciscó-i Fort Ross Történeti Park rekonstrukciójának. A hely mindkét nép számára emlékezetes, mert kaliforniai szőrmekereskedők itt alapították meg az első orosz-amerikai vegyesvállalatot 1812-ben. Az erődöt és környékét nagyon szépen rendbehozták, és még némi Kreml-hangulatot is csempésztek bele.

Dmitry Astakhov/AP
Vekszelberg és Schwarzenegger - 2010, California, USADmitry Astakhov/AP

Mihail Fridman (az Európai Unió által is szankcionált milliárdos) egy emberbaráti szervezeten keresztül folyamatosan támogatja a Los Angeles-i Zsidó Szövetséget, és 8 milliót adományozott a Brandeis zsidó Egyetemnek. Vlagyimir Potanyin, aki 17 milliárdra dollárra becsült vagyonával Oroszország egyik leggazdagabb embere, milliókat juttatott a Kennedy Központnak és a Guggenheim Múzeumnak. Őt egyelőre nem érték el a szankciók, noha olykor Putyinnal hokizik, és jelen volt az elnök és az oligarchák találkozóján is az ukrajnai támadást követő napokban.

Ott volt a februári 'eligazításon' Leonyid Mikelson gáziparos is (14,7 milliárd dollár), aki a Chicagói Művészeti Intézet támogatója. Jeles szponzor Dmitrij Ribolovljev nagytőkés (6,6 milliárd dollár), aki a Mayo Clinicet segítette többmillió dollárral, AIDS-kutatási keretként.

Téves lenne az gondolni, hogy ezek a hatalmas összegek kizárólag politikai célokból jutottak rendeltetési helyükre. Az adományozók sokszor valóban egyéni ízlésük, szenvedélyeik vagy vallási érintettségük folytán nyújtanak támogatásokat. Ugyanakkor az is biztos, hogy a szponzoráció segíti a hírnevet, a pozitív vállalati képet, és alkalmanként pénzek átjátszására is szolgál.

Miért nehéz a széleskörű feltárás?

Oroszország kihelyezett vagyona egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy apródonként követni lehessen. A gigantikus értéktömeg jórészt olyan off-shore joghatóságokban lapul, mint Ciprus, a Seychelles-szigetek, a Brit Virgin-szigetek – de több nyugati demokráciában is.

A londoni főpolgármester, Sadiq Khan által megrendelt vizsgálat, amit a Transparency International végzett el, a nagyvárosban fellelhető orosz ingatlanvagyont ezermilliárd font értékűre becsülte. Ezek mintegy fele valamilyen fedőcég, vagyonkezelő vagy vegyesvállalat nevén szerepel. Ehhez képest üdítő kivételnek számít Polina Kovaljeva, Lavrov orosz külügyminiszter házasságon kívüli gyermeke, aki nyíltan élvezi nagyvilági életét Londonban, miközben luxuslakása előtt tüntetők skandálják a „Gyilkos! Gyilkos!" jelszavakat és hűvösön szeretnék látni őt is.

Az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma, amely 200 újságíróval dolgozik szerte a világon, már egy évtizede kutatja a rejtett vagyonelemek valódi tulajdonosait. Törekvésük nem volt teljesen eredménytelen, mert több országban születtek jogszabályok a tisztábban látás érdekében, de ezek nem álltak össze globális rendszerré. A nyugati hatóságok gyakran szemet hunynak a bonyolult ügyek felett, és az Egyesült Államokban is elakadt a törvényjavaslat, ami feljogosítaná a vagyonkezelő cégeket, ügyvédeket vagy műkereskedőket, hogy legalább az alapvető tényeket rögzítsék az elit ügyfelek forrásairól.

A tényfeltáró újságírók csoportja fedte fel a többszörös fesztiváldíjas producer és mozimágnás Konstantin Ernst off-shore érdekeltségeit is. Sok egyéb mellett ő a tulajdonosa az orosz 1-es csatornának, ahol minap zavart keltett az élő adásba berontó háborúellenes újságírónő. A piacvezető tévéadót Putyin elnök rendelettel privatizálta két évvel ezelőtt, és ezzel lezárta a vitát a csatorna felett marakodó oligarchák: Ernst, Abramovics és Arkagyij Rotenberg (Putyin cselgáncspartnere) között. A magánosítást a VTB Bank finanszírozta, amit „Putyin malacperselyének" is becéznek.

A médiamágnás sem kerüli el a korlátozásokat

Macron francia elnök rendeletére nemrég Ernst is uniós szankciós listára került. A sokféle gyanú között szerepel, hogy éveken át dugdosott illegális orosz pénzforrásokat a Brit Virgin-szigeteken, és ezeket visszafolyatta a Vörös tér irányába. Ezért volt a tévécsatorna veszteséges, és halmozott fel hatalmas tartozásokat a műsorokat beszállító ellen-oligarchák felé.

Senki, de senki nem számított arra, hogy a történelmi kép egy év alatt ilyen drámaira fordul

Elnökségének korábbi (és hosszabb) időszakában Vlagyimir Putyin nem számított Amerika és a Nyugat első számú ellenségének.

Az orosz rendszerváltás idején Slobodan Milošević, Oszama bin-Láden, Szaddám Huszein, Hugo Chávez jóval termetesebb mumusok voltak a washingtoni döntéshozók szemében. Az USA katonai stratégiájában a vezető ellenség szerepéből is 'kiszorult' Oroszország, olyannyira, hogy szenátusi meghallgatásakor Lloyd Austin védelmi miniszter már kizárólag Kínát említette meg név szerinti veszélyként.

A két nemzet 220 évre visszatekintő hivatalos kapcsolata (ami ősibb, mint a britekkel), csak egyszer gerjedt fel valódi háborús veszedelemmé. A kubai rakétaválság vészes 13 napját leszámítva (1962 októberében) a két hatalom együttélése mindig átbotorkált a válságokon. Így vagy úgy, a két ország nagyobb veszteségek nélkül mindig kijött egymással.

Amikor a Kínai Népköztársaság túlzottan előre csörtetett az atomfegyverek fejlesztésében – kiváltva ezzel a szovjet vezetés haragját és rettegését –, Richard Nixon amerikai elnök volt az, aki vaskesztyűvel rángatta vissza a feleket a nukleáris szakadék pereméről. Ekkor közölte Henry Kissinger külügyminiszter a washingtoni szovjet nagykövettel, Anatolij Dobrinyinnal, hogy az Egyesült Államok elnöke parancsot adott 160 szovjet város és katonai létesítmény elleni nukleáris megtorló csapásra, abban a pillanatban, ahogy a szovjet rakéták felemelkednek Kína irányába. Így a konfliktus el is maradt.

Akkor tehát most jött el a pillanat, hogy az Egyesült Államok válasszon, hogy kínai barátaival, vagy a Szovjetunióval akar-e inkább békés együttélésben létezni.
Leonyid Iljics Brezsnyev
a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, a Szovjetunó elnöke, 1969

Amerika mindkettőt választotta, és a következő közel fél évszázadban ez a tripoláris egyensúlyozás biztosította a világ viszonylagos nyugalmát. Paradox módon az derült ki, hogy végül mindkét kommunista vezetés hálával tartozott az amerikai félnek, és ezt hamarosan követték a legmagasabb szintű békekötések Moszkvában és Pekingben.

AP
Ha akkor nem lépnek fel keményen, ma már talán nem is élnénkAP

Amikor a Szovjetunió végzetesen meggyöngült, majd fel is bomlott, Amerikának nem volt kifogása az ellen, hogy a tervutasításos pórázon tartott orosz vállalatok megjelenjenek a nemzetközi színtéren. A behatolás már Gorbacsov alatt megkezdődött, amit a szabadpiaci kapitalizmus új sikerélményének tekintettek. „A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején az volt a hit, hogy Oroszország globalizálni és nyugatosodni fog, átveszi a jogállamiságot, és hogy a külföldi befektetések hatalmas előnyökkel járnak majd az orosz nép és a demokrácia számára is" – idézi fel Greg Bean, a Houstoni Egyetem energetikai igazgatója.

Az idilli egyensúly viszont idővel kezdett felborulni, mert egyre több energiavagyont vett vissza az orosz állam, vagy adták át a Putyinhoz szorosan kötődő személyeknek. „Ez már egyre kevésbé hasonlított a korábban megálmodott piaci viszonyokra" – teszi hozzá a kutató, aki testközelből szemlélte, ahogy a texasi ConocoPhillips kiszorul a Rosznyeftből. A cég hét évvel ezelőtt be is dobta a törölközőt az orosz piacon.

A kezdetben hirdetett nyitottság egyre kevésbé lett az orosz tőkebehatolás jellegzetessége

A cikkünk első részében emlegetett orosz 'eredeti tőkefelhalmozás' Oroszországban alig öt év alatt lezajlott, míg ehhez 300 évre volt szükség Nyugaton, a történeti múltban. Az ilyen folyamatok alapjaiban rengetik meg a társadalmakat és új osztályokat hoznak létre. Az orosz átalakulás – mondhatni varázsütésre – olyan vagyontömegeket juttatott magánkézbe, melyeknek az orosz gazdaság szerkezete azonnal szűknek bizonyult.

A nyersanyagok, ipari alapanyagok és főként az energiahordozók messze túlcsordultak az ország szükségletein. Az orosz termelők kedvező áraikkal és megbízható szállításaikkal meglepő gyorsasággal zárkóztak fel a világpiac befogadó szükségleteihez. „Mára nem is maradt túl sok tere Oroszországban a nyugati befektetőknek" – mondja Bruce Mismore, aki korábban a Jukosz pénzügyi vezetője volt. „A BP sem tudta igazán uralni a saját eszközeit az állami nyomás alatt".

Az orosz cégek külföldi térfoglalása viharos volt, bár idővel beleütköztek a különféle piacvédelmi akadályokba. De ezek még csak nem is lassították a folyamatokat. Nem mért végzetes csapást a Rosznyeftre 2009-ben kivetett ötmilliárd rubeles amerikai szövetségi bírság, miként a Hollandiában kirótt kártérítés a Jukosz ellenséges felvásárlása miatt. A korlátok és bírságok nem változtattak azon a meghatározó tényen, hogy Oroszország nemzeti jövedelmének 60%-a továbbra is az energetikai és nyersanyag ágazatokból származott, hónapról-hónapra növelve az oligarchák vagyonát, és vele a nyugati függőséget.

Óriási a függőség - mindkét irányban

Nyomulás az energiaszektorban, egyes zöldnek álcázott mozgalmak támogatásával

Putyin elnök alapeszméje szerint az oligarchák vagyona nem a sajátjuk, hanem végső fokon az államé, vagyis Oroszországé. Nem dolgoztak meg érte, hanem csak kezelik, és Jelcin óta az állam mondja meg, hogy egyáltalán ki lehet jelentős oligarcha. Mint például Dmitrij Kamencsik, aki sokáig egy off-shore cég mögül birtokolta a moszkvai Domogyedovó nemzetközi repülőteret. A drágakő átmenetileg a kormány tulajdonában van, de legalább 4,5 milliárd dollárért hamarosan átkerül a csillapíthatatlan étvágyú Rosznyefthez, aki a légikikötő üzemanyag-ellátója. (Kamencsik volt az, akit 2011-ben alaposan megizzasztottak egy büntető perben, amikor első menetben őt tették volna felelőssé a reptéren elkövetett öngyilkos merényletért, ami 37 lelket követelt.)

Putyin elnök már 2000-ben, az oligarchákkal szervezett bemelegítő és házirendet ismertető megbeszélésen világossá tette, hogy a mágnásoknak nem csak melegen ajánlott tartózkodni a haza politizálástól, de szolgálniuk kell az állam céljait külföldön is. Persze élhetnek nagylábon, dőzsölhetnek a nyugati jólétben és vásárolhatnak sportklubokat, mert ezek csak morzsák a nagyobb cipóban. Ám ha zeng az ég, akkor bele kell nyúlni a zsebbe, és oldalágról finanszírozni a moszkvai érdekeket.

A Putyin-oligarcha tandem egyáltalán nem volt zsarnoki kényszer, mert a politikai és a privát érdekek végülis egybeestek. Eleinte néhányan berzenkedtek, de ők már nincsenek jelen. Viszont a fosszilis energiaexportban érdekelt nagyvállalati vezetők, mint Igor Szecsin (Rosznyeft) vagy Alekszej Miller (Gazprom), és az iparbárók is zokszó nélkül támogattak olyan nyugati mozgalmakat, melyek az atomenergia elterjedése ellen szerveződtek és a polgári célú reaktorok bezárását követelték. Sok helyütt sikerrel, mert például Belgium 2025-ig bezárja maradék hét reaktorát. Ebben tehát nem volt semmilyen érdekellentét az elnök és a mágnások között.

Dominique Reynié, a párizsi Politikai Innovációs Alapítvány igazgatója azt állítja, hogy „különösen a környezetvédelmi civil szervezeteknél bukkantunk nyomára a Gazprom finanszírozásának, amelyek bizonyos európai országokban kormánytagokat is megtaláltak, és a szívesség viszonzásaként képviselték az atomenergiától való elszakadást”.

Hasonló összjáték látszott más energiahordozók piaci viadalában, amiről a legmagasabb politikai szintről kaphattunk képet.

Oroszország kifinomult információs és dezinformációs műveletei részeként aktívan együttműködött nem kormányzati szervezetekkel, például a palagáz ellen küzdő környezetvédelmi mozgalmakkal, hogy fenntartsa Európa függését az importált orosz gáztól.
Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára 2009-2014 között
The Guardian, 2014. június 19.

Európa és Amerika egyes körzetei alatt jelentős palagáz-mezők (alapkőzetgáz) találhatók. Ezek kiaknázása az orosz gázfüggőségtől való szabadulás egyik eszköze lehetett volna, és idővel az is lesz. Ebben a veszélyes kihívásban gyökerezett az orosz kormány dezinformációs kampánya a palagáz és a nukleáris energia ellen Európában, de az Egyesült Államokban is.

2017 júniusában két texasi képviselő, Randy Weber és Lamar Smith levelet intézett Steven Mnuchin pénzügyminiszterhez, azt követelve, hogy a Trump-kormány vizsgálja meg az orosz befolyást az amerikai környezetvédelmi szervezetekre. Bizarr módon a republikánus képviselők a fő-fő mumusra, Hillary Clinton korábbi külügyminiszterre hivatkoztak. Eszerint Clinton egy magántársaságban olyan megjegyzést tett, hogy „bár én nagy környezetbarát vagyok, de egyes klímavédelmi csoportokkal szembe kellett szállnom, mert ezeket az oroszok finanszírozták". A képviselők szerint az alapképlet a következő: orosz kormánytól származó pénzeszközök > Bermudán bejegyzett fedőcég > amerikai alapítvány > amerikai környezetvédelmi szervezet, név szerint például a Sea Change.

A levélnek akkor nem lett következménye, de a történet most újra megnyílik, mivel a szankciók erős fényt vetnek az amerikai energiaforrások kérdésére. Ismét republikánus képviselők írtak levelet, most Janet Yellen pénzügyminiszterhez, hogy vizsgálja ki az amerikai „zöld csoportok” orosz manipuláltságát.

Biden elnök belföldi energiaellenes háborúja folytán az Egyesült Államok olajtermelése 10%-kal esett vissza, felnyomta az árakat, gazdagította és felbátorította Putyint, mielőtt megtámadta Ukrajnát.
Jim Banks és Bill Johnson
republikánus kongresszusi képviselők, 2022. március 14.

Állításuk szerint a bahamai pénzforrások olyan klímavédelmi csoportoknál landolnak, mint a Sierra Club és a Center for American Progress, melyek a repesztéses politikák ellen lobbiztak, gyöngítve az orosz olajjal és gázzal szembeni versenyképességet. Emlékeztetnek arra, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal tavaly márciusi jelentése is kimutatja az orosz energiatermelők érdekeltségét az amerikai források hátraszorításában.

Kötetekre rúgna azoknak az ügyeknek a leírása, ahol felfedezhető volt az orosz üzleti körök beavatkozása a legmagasabb politikai viszonyokba, így például Paul Manafort esetében. Donald Trump kampánymenedzsere azt írta egy emailben Oleg Gyeripaszkának, hogy "ha privát tájékoztatásra van szüksége, akkor állunk rendelkezésére". Gyeripaszka hamisítottnak mondta a levelet, és az orosz kapcsolat ügyében később vizsgálatot folytató Robert Mueller volt FBI-igazgató sem talált konkrét adatokat ellene, noha nagyon iparkodott. Viszont jelezte azt is, hogy a lehetőségét sem tudta teljes bizonyossággal kizárni.

A személyes szankciók ereje minden korábbinál fájóbb, de nem döntő súlyú

Amore Vero (Igaz szerelem) a neve annak a luxusjachtnak, ami Igor Szecsin Rosznyeft vezér egyik francia vállalatának neve alatt várakozott március elején La Ciotat kikötőjében, Marseille közelében. A legénység parancsa az volt, hogy azonnal szakítsák félbe a tavaszi karbantartást és sürgősen hajózzanak ki nemzetközi vizekre, de erre nem maradt idejük, mert a francia hatóságok megszállták a járművet.

Bishr Eltoni/AP
Nem volt idő kihajózniBishr Eltoni/AP

Olaszországban is történtek foglalások, Spanyolországban pedig mozgásképtelenné teszik a luxushajókat, amíg az elkobzással járó jogerős döntések meg nem születnek. Addig is Pedro Sánchez miniszterelnök személyesen felügyeli a szankciók végrehajtását. Szecsinnek Barcelonában is pechje volt, mert Crescent nevű másik hajóját megszállta a spanyol csendőrség, a Guardia Civil. További két oligarcha vízi járműve is erre a sorsra jutott.

A foglalásokról és befagyasztásokról szóló időközi mérések robosztus összegeket mutatnak. Mégis, figyelembe kell venni, hogy Oroszország a legnagyobb néptömeg és gazdaság, aki ellen valaha is nemzetközi szankciókat hirdettek meg, messze meghaladva Irán és Észak-Korea súlyát. Ezért a rájuk rótt terhek is jobban szétoszlanak, teljesen eltérő módon érintve meg a gazdasági szektorokat és a lakosság egyes csoportjait.

Szerte az USA-ban és az Európai Unióban zár alá kerültek bankszámlák, kastélyok, luxusvillák, farmok és tengerparti birtokok, belvárosi apartmanok, csúcsmárkás autók és persze vállalatok is - ha Putyinhoz közel álló mágnásokhoz köthetők. De persze a mágnások is kimentették már, ami kimenthető volt, így Abramovics több repülő szerkezete biztonságba került Törökországban, Izraelben vagy a Bermudákon. Az éberen figyelő közösségi média rendre jelzi is gépeinek aktuális helyzetét. Izraelbe mentett gépéhez a hatóságok egyelőre nem engedik hozzáférni.

Mivel nem az oligarchák a gazdaság tulajdonosai, nem is ők a fő vesztesek

A korábbi esetek azt mutatták, hogy az oligarchákat ritkán rendítik meg a szankciók, sőt olykor gazdagabbak is lesznek utána. A Krím annektálását követően például korlátozásokat szenvedett el a már említett cselgáncspartner, aki kibekkelt néhány hetet, majd a vihar elülte után akadály nélkül vásárolt meg egy 7,5 millióra kikiáltott festményt és folytatta vagyona gyarapítását.

A legsúlyosabb azonnali következmények az Orosz Központi Bankot érintik. Az ukrajnai invázió kezdetén a pénzintézet külföldi devizafelhalmozása 640 milliárd dollár volt, aranytartaléka pedig 2,5 ezer tonna. A CBR eszközeinek és számláinak befagyasztása a G7-országokban azt hozta, hogy mindössze 127 milliárd dollár értékű tartalék maradt Oroszországban, és el van még spájzolva 70 milliárd dollár renminbi (jüan). Ezzel nem lehet biztosítani a rubel nemzetközi stabilitását, ami néhány óra alatt meg is rendült.

A támadás napja és március eleje között a jegybank 4,4 ezermilliárd rubelt kölcsönzött ki az orosz kereskedelmi bankoknak, ami az orosz GDP 3,4 százalékával egyenértékű. A belső kényszerhitelezés áprilisban el fogja érni a honvédelemre fordított összes kiadást. A helyzetet csak időlegesen enyhíti, hogy az olajárak jelenlegi szintjén Oroszország költségvetése többletet mutat, ezért a Pénzügyminisztérium még nem szorult a tartalékok teljes felhasználására.

Némi dinamikai előny az is, hogy a pénzforgalom jórészt az ország határain belül zajlik, vagyis amikor a Pénzügyminisztérium eladja devizatartalékait, a vevő a központi bank lesz, ezért az államnak egyelőre még nem kell kilépnie a nemzetközi devizapiacra. A moszkvai tőzsde negyedik hétbe lépő bezárása egy darabig megóvja a hazai részvénypiacot, viszont ez sem tartható fenn a végtelenségig, mert ez valójában egy Patyomkin-művelet, azaz a bajok elfedése.

A helyzet akkor fog igazán kiéleződni, amikor Oroszországnak újra kell kezdenie a külföldi beszerzéseket, például repülőgép-alkatrészeket, elektronikai technológiákat, járművek pótalkatrészeit, amiket nem tud saját kapacitásaiból biztosítani. Ebben nem nagyon számíthat Kína vagy India jelentős támogatására sem. Mivel Japán is csatlakozott a nyugati szankciókhoz, kiterjesztve azokat 26 technológiai csomagra (például felvonók pótalkatrészeire), onnan sem érkezhet high-tech utánpótlás. Ugyanez a helyzet Dél-Koreával, pedig korábban az orosz piac évi 7-8 százalékos kényelmes exportnövekedést engedett a koreai elektronikai, autóipari és hajóépítő cégeknek. Ezek a hatások már az oligarchákat is elérik majd.

A mágnásokra leselkedő legnagyobb távlati veszély a SWIFT elszámolási rendszerből való kiszorulásuk lenne. Az orosz bankrendszer forgóeszközeinek 33 százalékát birtokló Sberbank már most sem tudja teljesíteni saját, vagy ügyfelei dollárban jegyzett kifizetéseit. Négy másik bank, a VTB, az Otkrityie, a Novikombank és a Szovkombank ugyanerre a sorsra jutott. De az eurószámláik még működőképesek, és a francia kormány is csak a Központi Bank eszközeit zárolta minap, 22 milliárd euró értékben.

Új értelmezést kaphat a régi mondás, hogy az acél annál erősebb, minél többet ütik. Az orosz elnök és az oligarchák valószínűleg meg tudják találni az újjászervezés, újraelosztás módjait, hogy a bajba került vagyoneszközök legalább egy részét vagy akár egészét áthelyezzék a szankciókkal nem sújtott vállalatokba. Vlagyimir Potanyin fémipari mágnás (5,4 milliárd) például beillesztheti Roman Abramovics egyes részesedéseit Evraz nevű óriáscégébe, vagy a világvezető Norilsk Nickelbe, amiben Abramovics amúgy is résztulajdonos.

Mi a rejtőzködés titka? Hatalmas hálózatokat kell működtetni hozzá

Sokáig elégséges módszer volt a különféle off-shore rejtőzés, vagy az országon kívül nyitott bankszámla. Ma már ezekre is egyre szélesebb ellenőrzés terjed ki, és a Panama Papers megjelenése óta nem is nyújtanak biztos névtelenséget. Nem számítanak már bombabiztos menedéknek a svájci bankok sem, akiknek egyre gyakrabban néznek a körmükre a decens bankházakba rejtett számlák miatt. Akár lenyűgözőnek is mondható a névsor, ami felsorakozott a fedőtevékenységek ellátására.

Helyzetük viszont egyre nehezebb és kényelmetlenebb. Világszerte fenik a kést az adatbázis-építők, kutatók és gazdasági elemzők, akik egyre mélyebbre hatolnak a feltárásban. Korábban alig ismert nevek és történetek kerülnek elő, immár rendszerszerűen.

Alastair Tulloch brit ügyvéd neve nemrég már az angol Alsóház vitájában is felmerült, mint rémítő példája az oroszokat fedő brit jogászoknak. Irodájának fő kliense Andrej Vavilov volt orosz pénzügyminiszter-helyettes, akinek javára teljes vállalathálózatokat rejtettek el a világ több pontján.

Szergej Roldugin milliárdos csellóművész mellett Peter (Pjotr) Kolbint emlegetik Vlagyimir Putyin 'amerikai pénztárcájaként'. A két férfi szülei 1954-ben ismerkedtek meg egymással egy Leningrád-körzeti faluban, ahol az idősebb Kolbin iskolaigazgató volt, a Putyin-család pedig dácsát bérelt a környéken. Vologya és Petya sokat lógtak együtt nyaranta, eljártak a helyi diszkóba és még a falusi huligánokkal is megverekedtek.

A később hentesként dolgozó Pjotr váratlan szerencsecsillaga 2001-ben ragyogott fel, amikor hirtelen egy olajvállalat élén találta magát, és 550 millió dolláros magánvagyona bármikor a vezetés rendelkezésére állt – készpénzben vagy hitelkártyákban. Az USA-ban pénzmosás miatt körözik, de nem tudni biztosan, hogy egyáltalán hol van jelenleg. Egyesek szerint már 2018-ban meghalt és Alexander fia vette át a feladatkörét, mások úgy sejtik, hogy visszavonult szülőfaluja környékére és nem áll szóba senkivel.

Egy Moores Rowland nevű ingatlanügynök Monacoból intézte a vezetés ingatlanbefektetéseit több országban, amiben Gennagyij Timcsenko, a Belső Körhöz tartozó milliárdos segédkezett. Őt az Egyesült Királyság szankcionálta nemrég. Mark Omelnitski londoni ügyvéd a Rotenberg fivérek (Arkagyij és Borisz) rejtett ügyeit intézte a Barclays bankon keresztül. A szingapúri Asiaciti Trust nevű cég Kirill Androsovnak, Putyin egykori munkatársának segített egy bonyolult struktúrában. Ennek lényege az volt, hogy olcsón felvásárolt olyan bajba jutott olajcégeket, amik Oleg Gyeripaszkának tartoztak, majd ezeket emelt értéken átvezette a milliárdos portfóliójába.

De ezek kismiskák a Concord mellett

A New York állambeli Concord Management LLC pénzügyi tanácsadó cég orosz személyek és vállalatok sokaságát rejtette el amerikai fedezeti alapokban és magántőke-társaságokban, Michael Matlin vezetése alatt. Esetében nehezíti a felderítést, hogy a cég tagja az amerikai és európai jogtanácsosok szervezetének, ami jogi esernyőt tart a vállalat feje fölé. Onnan delegálták azt a két ügyvédet is, akik megvédték őket azzal a váddal szemben, hogy részesei voltak Donald Trump és az orosz kormány összejátszásának a 2016-os választások befolyásolására.

További nehézség, hogy Matlin legalább 8 milliárd dollárt olyan apróbb befektetési darabokba szórt szét, melyek között nem mindig lehet összefüggést felfedezni. Azt viszont ki lehetett deríteni, hogy a Concord jelentős orosz pénzeszközöket telepített át John Paulson hírhedt alapjához, ahol az amerikai lakáspiac összeomlására spekuláltak.

Ugyancsak a Concord juttatott orosz pénzt Bernard Madoffhoz is, akit elítéltek a Ponzi-sémájú csalássorozata miatt, amiben még az Elie Wiesel Alapítványt és Steven Spielberg Wunderkinder Alapítványát is megkopasztotta. A Ponzi-séma egy százhúsz éve kidolgozott piramisjáték, amiben a korábbi befektetőket az újonnan érkezők befizetéseiből elégítik ki, mindaddig, amíg a rendszer össze nem omlik. Vagyis az orosz tőketulajdonosokat amerikai kisbefektetők premizálták hosszú éveken át.

150 éves börtönbüntetésének végét Madoff nem tudta kivárni, de 22 évet derekasan lehúzott belőle, annak ellenére, hogy egyik rabtársa egy alkalommal félholtra verte, mivel adósának gondolta, némi joggal.

A Concord-pénzek egyik célállomása volt a brit Brevan Howard társaság is, amely több milliárd dolláros fedezeti alap felett rendelkezik. Ők most azt mondják, hogy visszaküldik az orosz eredetű pénzeket a Concordnak, és a maguk részéről szeretnék mielőbb elfelejteni ezt az egészet.

A rettegés oka az, hogy előkerülhetnek korábbi kellemetlen esetek is

Egyes fedezeti alapok azt fontolgatják, hogy visszaadják a pénzt olyan oligarcháknak, akikre még nem szabtak ki szankciókat, de várható, hogy a célkeresztbe kerülnek. Ehhez viszont előbb be kell szerezniük az amerikai Pénzügyminisztérium engedélyét. A baj az, hogy a kormány ilyenkor évekre visszamenően átvizsgálja a kapcsolatokat, és ezzel kell számolnia például az Appleby ügyvédi irodának, ami magánrepülőgépeket és más vagyoneszközöket rejtett el fantomcégekbe. Ezek nem túl régi példák ahhoz, hogy ne lehessen emlékezni rájuk.

Mások a rossz hírnévtől való félelem miatt lépnek vissza a képviselettől. Vannak olyan jogi cégek, akik – biztos, ami biztos alapon – mostantól semmilyen orosz ügyfelet nem fogadnak be.

A trumpista Robert Stryk nevével fémjelzett kongresszusi lobbicég a jövőben csak akkor enged a környékre orosz partnert, ha az lobogtat egy nyilatkozatot, hogy elítéli az Ukrajna elleni agressziót. Pedig Stryk még Maduro venezuelai elnököt és a véreskezű Joseph Kabila (demokratikus) kongói diktátort is szemrebbenés nélkül képviselte.

A meghatározó régi nagyok közül páran még vívódnak, hogy mit kezdjenek a pénzügyi púppal, ami korábban jól jövedelmezett, de hirtelen kényelmetlen lett cipelni. A Baker McKenzie-vel, a világ egyik legnagyobb ügyvédi irodájával kapcsolatban az újdonság az, hogy leválasztotta magáról oroszországi irodáit, és már nem képviseli sem a Gazpromot, sem más, állami vagy szankcióval sújtott vállalatot.

Nem küldött egyelőre szakító üzenetet a Skadden Arps ügyvédi iroda (Abramovics képviselője) és a Norton Rose Fulbright sem, ami 2 milliárdos forgalmával az USA második legnagyobb jogi cége, és engedélye volt külföldi ügynöknek minősített vállalatok képviseletére. A növekvő nyomás miatt valószínű, hogy le fognak mondani a gyümölcsöző kapcsolatokról, de hogy az általuk fedezett befektetésekkel mi történik, azt egyelőre senki nem tudja.

A Szovkombank továbbra is a Mercury Public Affairs nevű lobbicéget tolja maga előtt, aki viszont hajlik a szakításra.

De azért nem mindenki pánikol be, mert ahogy lenni szokott, most is megjelennek a pillanat vadászai. Az orosz cégek és üzletemberek képviselete pár hét alatt iparággá fejlődött, és a magas hírnévkockázatot borsosan be is hajtják az ügyfeleken. Viszont a legtöbbjük politikailag súlytalan lufi, akik most megszedik magukat a pánikon, de nem fognak változtatni a folyamatokon.

A szankciók egyre mélyebbek és kétpártiak

A még megmaradt fedőcégek helyzete napról-napra nehezebb. Az elnök és a Kongresszus Pearl Harbor óta nem látott egységben támogatja az egyre szigorúbb intézkedéseket, köztük olyan súlyosakat is, amiket csak közvetlen háborúk esetén szoktak kivetni, mint például a tengerhajózási és légi tilalmakat. Nem lesz egyszerű egy olyan ország üzletembereinek az érdekeit képviselni, akinek vezetőjét háborús bűnösnek bélyegezte az amerikai elnök.

Az oligarchákról szóló sorozatunk következő részében a mágnásokról alkotott belső oroszországi képet mutatjuk be, ami talán már fenyegetőbb is számukra, mint a Nyugat által kirótt szankciók.