NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hová menekültek az oroszok a mozgósítás elrendelése óta?

Oroszországból kiutazók a Verkhny Lars-i átkelőnél, Grúzia felé
Oroszországból kiutazók a Verkhny Lars-i átkelőnél, Grúzia felé Szerzői jogok Zurab Tsertsvadze/AP
Írta: Euronews/Ács Gábor - Reuters, AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több százezerre tehető a szeptember 21. óta távozó oroszok száma.

HIRDETÉS

Az oroszok kiutazását számos intézkedés nehezíti, amelyekkel a nemzetközi közösség sújtja Oroszországot Ukrajna megtámadása óta. A légiközlekedés erősen korlátozott és a külső orosz határok felé több nyugati ország korlátozza az orosz állampolgárok beutazását.

A légi úton elérhető desztináció kevesebb tehát, a járatok száma véges, így a repülőjegyek nagyon megdrágultak (több ezer eurósra emelkedtek) szeptember 21. óta, amikor Vlagyimir Putyin bejelentette a részleges mozgósítást.

Hányan menekültek el Oroszországból a bejelentés után?

Pontos összesítést nem ismer a világsajtó, olya becslésekre hagyatkoznak a médiajelentések, amelyek a szomszédos országok által közzétett adatok alapján készültek. Ezek szerint több százezerre tehető a szeptember 21. óta távozó oroszok száma.

A határstatisztika nem részletezi, hogy az utazók közül hányan katonaköteles vagy behívható férfiak, hányan családtagok, illetve kik azok, akik nem a mozgósítástól tartva menekülnek el Oroszországból.

A független Novaja Gazeta Europe szeptember 26-án egy Kreml-forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a mozgósítás meghirdetése óta 261 000 ember távozott. A jelentés független forrásból való ellenőrzésre támaszkodik, írja a lap.

A repülőjegyek eladási adatai a távozók számának megugrására utaltak. Az Oroszországból eladott egyirányú jegyek száma 27 százalékkal nőtt szeptember 21. és szeptember 27. között az előző héthez képest, emeli ki a spanyolországi székhelyű ForwardKeys, amely a foglalásokat elemzi.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a napokban jelentette be, hogy Oroszország 300 ezer polgára besorozását tervezi, és azt mondta, hogy eddig több mint 200 ezer embert soroztak be.

Hová menekülnek a legtöbben?

AP Photo/Shakh Aivazov
Sokan kelnek át gyalog a határokon - Verkhny Lars, grúz határAP Photo/Shakh Aivazov

Sokan mennek Kazahsztánba, aminek Oroszországgal közös határa a második leghosszabb a szomszédos államok közül. Az oroszok útlevél és vízum nélkül léphetnek be.

A kazah belügyminiszter október 3-án azt mondta, hogy szeptember 21. óta több mint 200 ezer orosz állampolgár lépett be, míg ugyanebben az időszakban mintegy 147 ezren távoztak. A határstatisztika ez esetben sem részletezi az utazási célokat.

Grúzia belügyminisztériuma, ahová az oroszok szintén vízum nélkül léphetnek be, azt közölte, hogy szeptember 21-29. között 68 887 orosz érkezett, míg 45 624-en távoztak.

Se a grúz, se a kazah adatokból nem derül ki, hogy hányan utaztak tovább harmadik országba, ugyanakkor életszerűnek mondható, hogy a korlátozott határátlépési lehetőségek miatt minden adandó kivezető utat kihasználnak a menekülni szándékozók, függetlenül attól, hogy melyik a célország.

Nem mindenki fogadja örömmel a menekülő oroszokat

AP Photo/Shakh Aivazov
A menekülő oroszok érkezése ellen tiltakozó tüntetők a grúz határonAP Photo/Shakh Aivazov

Oroszellenes transzparenst tartottak tüntetők a menekülők felé az egyik grúziai határátkelőnél szeptember utolsó napjaiban. A demonstrálók szerint a hatóságoknak meg kellene tiltani az oroszok belépését. 

A Tbilisziből érkező tüntetők megmozdulását a Droa nevű párt szervezte szeptember 28-án, az ellen tiltakozva, hogy tömegessé emelkedett a naponta érkezők száma.

Megugrott az egyirányú repülőjegyek iránti kereslet

A ForwardKeys légijárat-foglalási adatai szerint a szeptember 27-én véget ért héten három számjegyű növekedés volt tapasztalható az Oroszországból Tbiliszi, Almati, Isztambul, Tel-Aviv és Dubaj felé szóló egyirányú repülőjegyek esetében.

Törökország, amely az oroszok és mások számára is népszerű turisztikai célpont, a mozgósítás bejelentése óta az orosz érkezések és járatok számának növekedéséről számolt be. A sorozás elől menekülők közül azok, akik feljutottak egy isztambuli repülőgépre, a szerencsések között vallják magukat, mert nem kellett a hosszadalmas, vasúti vagy közúti utazást végig csinálniuk.

Idén augusztus végéig mintegy 3 millióan érkeztek Oroszországból Törökországba, ami 22 százalékkal több, mint tavaly, derült ki a hivatalos adatokból. Sok orosz úticélja azonban Európa.

Hányan jutnak el az EU területére vagy más európai országokba?

AP Photo/Shakh Aivazov
A számok mögött mindig emberek, valódi életek állnak, figyelmeztetnek jogvédőkAP Photo/Shakh Aivazov

Megugrott az Európai Unióba érkező orosz száma Putyin bejelentése után. Szeptember 19-25. között mintegy 66 ezer orosz állampolgár lépett be az EU-ba, ami 30 százalékos növekedés az előző héthez képest. Ez a közös határvédelmi ügynökség, a Frontexnek adataiból derül ki.

A szeptember 26-án kezdődő héten ez a szám 53 ezerre csökkent. A Frontex közlése szerint ez a szigorúbb uniós vízumpolitikára és a katonakorú férfiak távozásának megakadályozását célzó orosz intézkedések hatása.

HIRDETÉS

Az EU-ba belépő oroszok többsége már rendelkezett tartózkodási engedéllyel vagy vízummal, míg mások kettős állampolgársággal, közölte a Frontex.

Finnország vált a fő belépési ponttá az EU-ba

Finnországnak 1300 kilométeres határa van Oroszországgal, az EU-ba való fő érkezési ponttá vált. A finn adatok szerint a négy déli határátkelőn keresztül érkező orosz turisták száma megduplázódott a szeptember 21-ét követő napokban.

Szeptember 21. és október 5. között 59 975 orosz érkezett Finnországba a négy ellenőrző ponton keresztül, sokan tovább utaztak más európai országokba, míg 36 116 orosz utazott haza. A részletes adatokat a finn határőrség közölte október 5-én.

Hogyan reagálnak az európai országok?

Sasu Makinen/Lehtikuva
Ellenőrzés a finn-orosz határonSasu Makinen/Lehtikuva

Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország szeptember 19-én kezdte el visszautasítani az úgynevezett schengeni turistavízumokat felmutató oroszok beutazását. Az EU bármelyik schengeni övezeti országa felé szabad volt eddig ezzel a mozgás.

Több európai ország vezetői következetesen hangoztatják, hogy Oroszországgal szemben olyan szankciókat is kell alkalmazni, amiket az átlagemberek is megéreznek, mivel Ukrajnában is civilek szenvedik el az orosz háborús pusztítást. Finnország ennek szellemében szeptember 30-án követte a példát, és azóta nem fogadja el a schengeni turistavízumot az oroszoktól.

HIRDETÉS

Norvégia az utolsó európai kapu

Norvégia Oroszországgal közös sarkvidéki határa az utolsó közvetlen útvonal Európába, amely nyitva áll az orosz schengeni vízummal rendelkező turisták előtt.

Norvégia igazságügyi minisztere ugyanakkor szeptember 30-án azt mondta, hogy a kormány szükség esetén rövid időn belül megtilthatja az Oroszországból érkező további turisták beutazását.

Németország az egyik legnépszerűbb célország

AP Photo/Markus Schreiber
Berlinben egymást érik a háborúellenes tiltakozásokAP Photo/Markus Schreiber

A mozgósítás kezdete óta az örményországi, kazahsztáni, grúziai, kazahsztáni és fehéroroszországi német nagykövetségeken megugrott a Németországba és az EU-ba utazni kívánó orosz állampolgárok kérelmeinek száma.

A német belügyminisztérium közleményben emlékeztet, hogy a német alkotmány rögzíti a politikai menedékjogot, de hozzáteszik: a kérelmek pozitív elbírálását erőseb korlátozza az eseti vizsgálat és az Oroszországból Németországba való utazás erősen szűkülő lehetőségei.

Franciaország sem nyújt automatikusan menedéket

A francia kormány azt közölte, hogy Franciaország is szelektív elbírálást végez abban a tekintetben, hogy kik maradhatnak az országban, figyelemmel az adott személy helyzetére és a biztonsági kockázatra.

HIRDETÉS

"Biztosítani fogjuk, hogy a menekülő újságírók, a rezsim ellen harcoló emberek, művészek és diákok továbbra is jöhessenek" - fogalmazott Laurence Boone európai ügyekért felelős államtitkár október 5-én.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ha nem telik Iphone-ra a lányodnak, menj harcolni Ukrajnába - így toboroz az orosz hadsereg

Nehéz a mozgósítás elől elmenekülő orosz férfiak és családjaik élete

Orosz katonáknak kötnek zoknit önkéntesek