Az orosz közvélemény idősebb fele pártolja az ukrajnai katonai erőfeszítéseket és jórészt az állami médiából tájékozódik. A másik tábor viszont önmagán belül is megosztott és billegő. 72%-a osztja az elnök vélekedését, hogy Oroszországnak nem sürgető a háború lezárása.
HIRDETÉSEz az írás még az oroszországi sorozásokat bejelentő elnöki beszéd előtt készült.
Az orosz kormány az ukrajnai támadás után több nyugati és hazai kutatóintézetet külföldi ügynökké nyilvánított, vagy blokkolt. A leghitelesebb felmérő szervezet továbbra is az immár 30 éves Levada Központ, ami augusztusban részletes kérdéssorokban vizsgálta az orosz lakosság viszonyulását az elnökhöz, a háborúhoz és saját egyéni életéhez. Ebből az derül ki, hogy az oroszok többsége támogatná a kelet-ukrajnai területek csatolását az Orosz Föderációhoz.
A többség arra épít, hogy a háború mindenképpen meg lesz nyerve
Az oroszok kétharmada úgy véli, hogy Ukrajna keleti vidéke feltétlenül felszabadul a 'kijevi elnyomás' alól és kiszakad Ukrajnából. Azt követően Zaporizzsjának és Herszonnak is Oroszország részévé kell válnia (annexió), vagy független államokat, esetleg államszövetséget kell alkotniuk. Az orosz közvélemény támogatja egy népszavazás megtartását ezekben a régiókban, hasonlóan ahogy a Krímben is történt 2014-ben.
A donyecki területen már meg is hirdették egy népszavazás haladéktalan megtartását, ami viszont nem önállóságot, hanem az Oroszországhoz való csatlakozást vetné fel. Ebben az esetben Oroszország arra hivatkozhatna a továbbiakban, hogy Ukrajna már közvetlenül őt támadja. Megoszlanak a vélemények, hogy ez pánikjelnek számít-e, vagy éppen ellenkezőleg a Kreml teljes eltökéltségét mutatja.
Amúgy a hazai lakosság nem türelmetlen, és 72%-a osztja Putyin elnök vélekedését, hogy Oroszországnak nem sürgető a háború lezárása. Eszerint az ország katonai kapacitásai sokszorosan elegendők a katonai győzelemhez, ezért a diplomáciai megoldások várhatnak a sorukra. Az államfő Szamarkandban, a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcsértekezletén illúziónak nevezte, hogy Ukrajna győztesen kerülhet ki a háborúból, és maga Zelenszkij ukrán elnök sem értékeli túl az ősz eleji katonai sikerek súlyát.
A téli hadműveletek sorsa szerinte jórészt azon múlik, hogy a nyugati fegyverzetek és más katonai eszközök milyen ütemben és mennyiségben érkeznek, mivel Ukrajna saját erői nem elegendők a támadó erők teljes kiszorításához.
Továbbra is többségi az oroszok negatív viszonyulása az USA-hoz, az EU-hoz, Észtországhoz és Ukrajnához. Utóbbi esetében a pozitív csúcs 1999-ben volt 72%-kal, jelenleg csak 21. Leginkább Kínát és Belaruszt említik barátként, de a Grúziával és Törökországgal szembeni érzelmek is inkább kedvezők. Utóbbi ismét orosz fegyvervásárlásokról tárgyal (S-300 légvédelmi rendszer), és a két vezető barátságosan viselkedett egymással legutóbb Szamarkandban, ahol viszont Kína és India nem mutatott lelkesedést a háború folytatása iránt.
Ugyanakkor a török elnök azt is közölte orosz partnerével, hogy "a Krím visszajár jogos tulajdonosának", és továbbra is érkeznek török gyártmányú harci drónok és tüzérségi lövedék Kijev katonai készletébe.
Sokan depolitizálták az életüket és a hírigényüket
A felmérés során Sztyepán Goncsarov kutatócsoportja személyesen beszélt az emberekkel, mivel sokan nem szeretnek telefonon nyilatkozni politikai érzelmeikről és meglátásaikról. A minta az Orosz Föderáció egészére kiterjedt.
A nyilatkozók 79%-a egyetért az álhírek terjedése elleni kormányzati lépésekkel. Meghökkentő felismerés azonban, hogy az így vélekedők kétharmada csak részben bízik az állami információforrásokban a háborút illetően, és csak harmaduk fogadja el, hogy az események úgy zajlanak, ahogy azt számára közvetítik.
Igen magas a bizonytalanság az ukrajnai orosz veszteségek tekintetében, ugyanis 42%-uk még a kormány által közölt adatokat is sokallja a halottak és sebesültek számáról, vagyis nem tudja elképzelni, hogy az orosz hadsereg ilyen mértékű csapásokat szenvedhet el. (Mivel a felmérés augusztusban készült, az őszi ellentámadás adatait még nem tudták figyelembe venni a kutatók.)
Az ellenoldalon a megkérdezettek negyede mondja, hogy hajlandó lenne támogatni a háború-ellenes felhívásokat és petíciókat, de a demonstrációkon való személyes részvételre már csak 5% vállalkozna. Az óvatosságot növelni fogja az Állami Duma sebtében meghozott legújabb büntető törvényalkotása a háborús szigor erősítésére. A minden előzetes figyelmeztetés vagy egyeztetés nélkül benyújtott javaslatokat azonnal elfogadták, és ezzel közelebb vitték Oroszországot a teljes mozgósítás lehetőségéhez. Egyben szigorú büntetéseket írnak elő a katonai szolgálat elmulasztásáért, a megadásért vagy a harc megtagadásáért.
Hatalmas a száma azoknak (55-65% között), akik teljesen depolitizálták a gondolkodásukat, és nem érdeklődnek sem a hazai, sem a nemzetközi események iránt. A médiában a szórakoztató, a történeti és a sporteseményeket keresik elsősorban. Az ukrajnai háború iránti közönyük jórészt annak eredménye is, hogy a központi híradásokban alig szerepelnek negatív vagy aggasztó jelentések, ezért a hadjárat menetét „terv szerint alakulónak” gondolják, ezért nem is érdeklődnek felőle.
Amikor a központosított televíziók népszerűsíteni kezdték a kemény háborús propagandát, nézettségük hanyatlani kezdett. A politikai laikusok, akik a közönség többségét jelentik, hiányolják megszokott szappanoperáikat, a főzős műsorokat és a táplálkozási szakértőket, standupokat akarnak, nem pedig kellemetlen híreket a frontvonalakról. Ez a magyarázata annak, hogy ezek a hírcsatornák továbbra is erősek, de egyre kevésbé képesek alkalmazkodni a közönség reális igényeihez.
A háborús lelkesedés csökkent, de a támogatottság nem
Főként az idősebbek körében erős az a vélekedés, hogy a kormányt és a háborús politikát nem szabad bírálni (87%), és ezt a teljes lakosság több mint fele is nagyrészt így gondolja, bár bizonyos kritikai elemeket szívesen látna.
A média iránt érdeklődők és a hírgyárosok mintegy 12-15%-a számít a rendszer radikális támogatójának, akik bármilyen eszközt el tudnak fogadni a háborús politika javára, és közülük többen a frontra is eljutnak. A vezető ideológusnak számító Alekszandr Dugin minden további nélkül elfogadja a harmadik világháború koncepcióját, és a médiacelebek is felsorakoznak mögötte. Az ő fő hangadójuk Vlagyimir Rudolfovics Szolovjov, tévés műsorvezető és blogger, sok meghökkentő álhír gyártója. A szeptember elején kibontakozott ukrán ellenoffenzíva során viszont a pánik elkerülésére figyelmeztetett, és óvott a veszteségek túlértékelésétől, de a katonai értékeléstől tartózkodott, ami korábban nem volt rá jellemző.
Szeptemberben a radikális támogatók hangja fölerősödött a katonai vezetés és olykor még az elnök ellen is. A háború kitörése óta először nyílt keményebb vita saját köreiken belül is, mivel egyesek még megfelelőnek látják az elnök politikáját, de másik már keveslik az elszántságát. Abban egyetértenek, hogy a háború totalitását növelni kell és ki kell terjeszteni az egész társadalomra.
HIRDETÉSA radikálisok nagyon mérgesek a társadalom közömbös többségére, akiket nem érdekel a háborús erőfeszítés, mert ezzel gyöngítik a kollektív elszántságot. Megkezdődött tehát a bűnbakkeresés és mások hibáztatásának korszaka.
Maga Szolovjov márciusban éktelen haragra gerjedt, amikor az olasz hatóságok elkobozták tőle a Como-tó melletti villáját, aminek értékét 8 millió euróra teszik, és más vagyontárgyaitól is megfosztották. Személyes érintettsége és jelentős médiasúlya folytán a rendszer szilárd támaszának számít a tájékoztatási frontokon.
Hasonlóan befolyásos médiaszereplő Olga Szkabejeva, a Rosszija TV '60 perc' című műsorának házigazdája, akit Putyin elnök „Vas-babájaként” és fő propaganda-parancsnokaként is emlegetnek (Propagandist in Chief).
Szkabejeva volt az első, aki márciusban III. világháborút emlegetett egy műsorában. Szintén ő állt elő azzal, hogy a bucsai mészárlás az ukrán titkosszolgálat által kreált művelet volt. Gyakran felhozza, hogy a NATO-t „demilitarizálni” kell, amit kevesen értenek, mivel kollektív biztonsági szervezetről van szó, de ő ragaszkodik hozzá.
A műsorvezető már Trump elnök idején is harcias hangot ütött meg az Egyesült Államokkal szemben, amikor 2019-ben egy műsorában kijelentette, hogy ”Ukrajna a miénk”, és és gyakorlatilag lehülyézte az amerikai elnököt.
HIRDETÉSHozzájuk csatlakozik a RIA Novosztyi hírügynökség munkatársa, Viktoria Nikiforova, aki szerint az USA arra szervezkedik, hogy teljesen elpusztítsa Oroszországot. Nem atomfegyverekkel, hanem a diplomácia, a nemzetközi szervezkedés, a szankciók és a civil szervezetek befolyásolásával. Állítását egy lengyel származású amerikai szakértő, Janusz Bugaisky könyvére alapozza, amit egy nagyszabású hollywoodi filmdráma forgatókönyvének nevez. Nyikiforova szerint ez az „új Brzezinski” olyan álmot sző, amiben Oroszország összeroppan a gazdasági bajok súlya alatt, és megjegyzi, hogy az eszme már megint egy lengyeltől származik.
A 'régi' Zbigniew Brzezinski szerint, aki Jimmy Carter elnök lengyel származású főtanácsadója volt, a szovjet rendszer repedéseket mutat, melyeken keresztül a Moszkva uralma megrendíthető, és a birodalom részekre szedhető. Nyikiforova szerint Washington most leporolta ezt a régi forgatókönyvet, és olyan helyzetbe akarja sodorni Putyin elnököt, hogy részben vagy egészben lemondjon az orosz föderációról.
Nyikiforova elmélete szöges ellentétben áll a nyugati értékelésekkel. A Foreign Policy szemleírója már tavaly novemberben megjósolta, hogy Oroszország nem fog háború nélkül lemondani csökkenő ukrajnai befolyásáról. Többek között azért sem, mert a Krím elfoglalásával a második világháború utáni legnagyobb földfoglalást zsebelte be, és annak bágyadt szankciós következményei nem lettek megrendítőek a számára. Nem okozott nagyobb nemzetközi fejfájást a kelet-ukrajnai területek szakadárjainak támogatása, és szilárdan kézben tartotta az európai energiafrontot is. A tavaly júniusi genfi csúcstalálkozón Biden elnök sem pendített meg figyelmeztető hangokat, majd az őszi európai energiaválság során Oroszország gigantikus extraprofitra is szert tett.
Bátorító jel volt Moszkva számára az amerikai külpolitikai érdeklődés szinte teljes átfordulása Kína és Tajvan felé, ami több hónapra teljesen levette a diplomáciai nyomást Putyin elnök válláról.
Az elnök pozíciója szilárd, de sokféle ellenséggel kell számolnia
A társadalomban nincs egyértelmű vélekedés arról, amit orosz köztisztviselők gyakran emlegetnek, amikor „ötödik hadoszlopról” és „nemzeti árulókról” beszélnek. Sokkal inkább megfigyelhető, hogy a közvélemény három nagy kategóriát lát az ellenfelek körében: (1) általában a Nyugatot, egyes országokat és vezető politikusaikat, a NATO-t, az EU-t és ezek ázsiai szövetségeseit, (2) az orosz elit körében azokat, akik külföldre költöztek vagy ott tartják a pénzüket, (3) azokat a hazai csoportokat, ahol a kormány kritikusai gyülekeznek.
HIRDETÉSPutyinnak nincs különösebb oka nyugtalankodni a belső ellenzék miatt. A Levada felmérése szerint az elnök elfogadottsága jelenleg 83%, ami megközelíti a Krím visszafoglalásának idején mért adatot. Ezzel párhuzamosan zuhant az elnök személyét elutasítók aránya is, ami most 15%-on áll.
Az elnök elfogadottságának vagy elutasítottságának arányai pontosan azonosak Mihail Misusztyin miniszterelnök, a kormány és a hadsereg megítélésével.
A Putyinra leselkedő egyetlen reális veszély, de ez is csak hosszabb távon az, ha az erős emberek (szilovikok) és a legerősebb üzleti vezetők már nem érzik elég erősnek és elszántnak. Mivel az elnök legtöbbjükkel nem egyeztette, hanem csak közölte a háborús lépést, megtörténhet, hogy egy esetleges kudarcért őt fogják hibáztatni.
Jelenleg ez nem fenyeget, de az alapkövetelmény adott: szilárdan tovább kell gyakorolni a hatalmat, és használni az erre szolgáló eszközöket. Akár a háború folytatásának árán is. Ezek a fontos szereplők ugyanis azzal számolnak, hogy az elnök gyengülése az ő befolyásukat is megrendítheti. Mivel ők a távolabbi jövőbe is tekintenek, az az érdekük, hogy Oroszország rendíthetetlenül stabil képet mutasson a világban, és szűnjön meg a Nyugat 30 éves lenézése és arroganciája vele szemben.
Nem látszik félelem a szankciók miatt sem
Az oroszok fele nem mutat semmilyen aggályt a nyugati gazdasági korlátozások miatt. A szankciók miatt leginkább a közepes jövedelmű válaszadók és a nagyvárosok lakosai aggódnak, de ők is csak egyharmad részben. Az uralkodó vélemény az, hogy a gazdasági büntetések végül az ország javát is szolgálják, mert a belső fejlődés ösztönzőjévé és kikényszerítőjévé válnak.
HIRDETÉS2022 őszéig az oroszok 5%-a járt külföldön, és ennek csak ötöde Nyugaton. A napi életben csak a nyilatkozók harmada szembesült nehézségekkel a megszokott áruk vásárlása során. A moszkvaiak és péterváriak főként az IKEA, a McDonald’s, a ruházati márkák és az okostelefon-gyártók távozását sajnálják, de úgy gondolják, hogy ezek az árucikkek és szolgáltatások pótolhatók. A legtöbben kínai, indiai és más ázsiai termékekre számítanak, de sürgetik a hazai kínálat felpörgetését is.
A válaszadók főként az élelmiszer-kínálat terén várnak el gyors importhelyettesítést, de más iparágakban már kevésbé. Az energiaszolgáltatás biztonsága felől senki nem aggódik, még a kormányzat ellenzői sem.
A főváros lakói elsősorban a migránsokra, a forgalmi dugókra és a magas árakra panaszkodnak. A tömegközlekedést dicsérik, viszont nehezményezik, hogy a lakásállomány minősége nem javul és a kínálat sem bővül.
Az ellenoldal félénk és képlékeny
A többség arra rendezkedik be, hogy a hadjárat még sokáig eltarthat, és csak harmaduk reménykedik abban, hogy belátható időn belül megkezdődhetnek a háborút lezáró béketárgyalások.
Az uralkodó közhangulatot a háború ellenzőinek is tudomásul kell venniük és – kevés kivétellel – nyilatkozataikban legtöbbször igen óvatosak is, vagy általánosságokban fogalmaznak. A lázongó önkormányzati képviselők a két nagyvárosban kénytelenek azzal is számolni, hogy mandátumuk éppen most jár le, és a továbbiakban nem tudják majd használni hivatali pozícióikat a tiltakozásra.
HIRDETÉSA már korábban is disszidens vagy külföldön élők természetesen sokkal bátrabbak, így Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok vagy Mihail Hodorkovszkij egykori olajmágnás. Az ő soraikban most feltűnt az oroszok egyik közkedvelt sztárja, Alla Pugacsova táncdalénekesnő is (73), akit Nyugaton moszkvai Tina Turnerként vagy Edit Piafként is emlegetnek.
Az Instagramon közzétett nyilatkozatában az énekesnő nem említi Ukrajnát, de háborúellenes megfogalmazása egyértelművé teszi, hogy ellenzi az erőszakot és a szenvedések okozását. Az énekesnő férje már a háború kitörésekor erős ellenhangot képviselt, és a pár el is hagyta az országot, Izraelbe távoztak. A konferanszié férj nem is szerepelhet többé az orosz képernyőkön
Pugacsova megszólalását rendőrségi vizsgálat alá vetik, bár a nyilatkozat nem fogja befolyásolni az eseményeket. Viszont kellemetlen Putyin elnök számára, mivel olyan nemzeti ikonról van szó, akinek több millió követője van a közösségi médiában, 250 millió eladott lemezzel büszkélkedhet világszerte, és akit maga az elnök is nagyra tart(ott), sőt a Haza Érdemrenddel is kitüntetett.
Reformhiány mutatkozik
Az orosz-ukrán háborúban körvonalazódó kihívás inkább Oroszország terhére és Ukrajna javára szolgál, aki most lélegzetvételnyi időt kap hadserege továbbfejlesztésére és újra fegyverzésére. Eközben belevághat olyan politikai és társadalmi reformokba, melyekkel még erősen adós és nem halogathatja, ha valóban a nyugati szövetség teljes jogú tagjává akar válni.
Vlagyimir Putyin erős politikai pozíciója ellenére Oroszország gazdasági rendszere egyelőre nem áll készen jelentős szerkezeti reformokra. Bár az orosz gazdaság belátható távon átvészeli a szankciókat, kérdéses lehet, hogy meddig képes egyszerre fenntartani a háborús erőfeszítéseket és az oroszok életminőségét.
HIRDETÉSA RAND-csoport értékelése szerint Oroszország az elmúlt 20 évben végzetesen elhanyagolta azokat a reformokat, amelyek birtokában most magabiztosabban állna a nemzetközi színtéren és így a frontvonalakon is. Ez azért is nehezen érthető, mert Oroszország korábbi nagy vezetői, akiket Putyin elnök is példaképnek tart, jóval fogékonyabbak voltak a rendszer reformjaira. Az orosz közigazgatás és adóbehajtás reformja már IV. (Rettegett) Iván alatt megkezdődött, majd kiteljesedett a későbbi cárok, főként I. (Nagy) Péter idején.
Nagy léptékű reformfolyamat zajlott a 19.-20. század fordulóján, gróf Szergej Witte kormányzása során, majd Pjotr Sztolipin miniszterelnök alatt, amikor a magánvállalkozások köre óriási mértékben megnőtt.
A bolsevik rendszer semmiféle reformra nem volt fogékony, még Lenin vézna új gazdaságpolitikája (NEP) is villámsebesen megbukott. Viszont a Szovjetunió 1991-es összeomlása lehetőséget adott Oroszországnak, hogy újrakezdje gazdasági reformjait, és integrálódjon a globális gazdasági rendszerbe. Ezt Vlagyimir Putyin, aki 2000-ben lett elnök, meg is ígérte, látva, hogy a rendszerváltás utáni években a nemzeti jövedelem a felére zuhant.
A gazdaságpolitikai változások ugyanakkor politikai reformokat is megkövetelnek, ám ezek is elmaradtak. Az elnöki hatalom koncentrálása és a társadalmi kontroll kiiktatása az oligarcha-típusú gazdasági modellnek kedvezett, ám ezek végül nem bizonyulnak a rendszer megmentőjének.
Oroszország vezetői pazarló importhelyettesítésre és a gazdasági autarkia egyéb formáira törekedtek, akadályokat építve az európai piacokkal való csere előtt. A változékony olaj- és gázártól való túlzott függés továbbra is kiemelten fontos az orosz gazdaság számára. Az egyetlen dicséretes gazdasági vívmány a makrogazdasági stabilitás volt, de a hatalmas devizatartalékok felhalmozódása jórészt az alacsonyabb befektetések, az életszínvonal, valamint a növekedés kárára ment végbe.
HIRDETÉS
Az elmúlt két évtized során számos reformtervet ismertettek az oroszokkal, amelyek növelték volna a termelékenységet és a növekedést, diverzifikálták volna a gazdaságot és javították volna az életszínvonalat. Ezek legtöbbjét nem hajtották végre, vagy nem kellő mértékben. Ehelyett a gazdaságra hivatali korrupció telepedett, a kevéssé hatékony és korrupt állami irányítású vállalatok uralma alatt, Putyin közeli munkatársainak vezetésével.
A gazdasági reformokat félretették, amint az olajárak újra emelkedni kezdtek, és megnégyszereződtek Putyin hatalomra kerülése és 2008 között. Nem volt tehát égető szükség a változtatásokra, így a politikai és társadalmi reformok kockázataira sem. A többpárti demokrácia, a sajtószabadság, az elnöki hatalom megtámadhatósága vagy a civil jogok megint kevésbé lettek sürgetők.
Amikor a Putyin előtt álló fő dilemmákat tárgyalják, a kommentátorok gyakran a belső politikai korlátokra összpontosítanak. Ennek ellenére legfeljebb pletykaszinten van jele egy fenyegető belső puccsnak, és meg kevésbé egy jelentős népfelkelésnek. Az oroszországi rendőrség és biztonsági erők hatalmas mérete, valamint a jogrendszer feletti állam teljes ellenőrzése még a kis léptékű tiltakozásokat is nagyon veszélyessé teszi.
Sokféle híresztelés szerint Putyin közeli beosztottjai közül sokan elégedetlenek a háborúval, morognak az ellenük szóló személyes szankciók és az ország növekvő gazdasági elszigeteltsége miatt, de közülük senkinek nincs jelentős vezetői tapasztalata, cselekvési akarata, és meg kevésbé társadalmi beágyazottsága.