Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Szlovákiában kezd elfogyni az ukrán határ mentén élők türelme a menekültekkel kapcsolatban

Access to the comments Kommentek
Írta: Julian GOMEZ  & Euronews
euronews_icons_loading
Szlovákiában kezd elfogyni az ukrán határ mentén élők türelme a menekültekkel kapcsolatban
Szerzői jogok  euronews

Három hónappal az ukrajnai háború kezdete után több mint 5 millió menekült szelte át az Európai Uniót. Néhányan azóta visszajöttek; sokan maradtak. Riporterünk úgy érezte, be kell számolnia a maradók mindennapjairól: Hogy érzik magukat? Hogyan birkózik meg gyászukkal és fájdalmukkal? Mik a bánatuk, félelmeik és reményeik?

De hasonlóan fontos volt, hogy a vendéglátó lakosság érzéseiről is beszámoljon. Vajon az önkéntesek, akik óriási segítséget nyújtottak, még mindig elkötelezettek? Vagy kezdik kimerültnek érezni magukat? És ha ez a helyzet, akkor miért? Mi volt a fordulópont?

És felmerült egy nagyon kényelmetlen kérdés is: mi a helyzet a más kontinensekről érkező migránsokkal, akiknek ugyanúgy szükségük van az empátiákra és támogatásra? Vajon ugyanúgy bánunk-e velük, mint az ukránokkal? Ha nem, miért?

Újságírónk úgy döntött, két teljesen különböző európai uniós országba látogat el. Az egyiknek közvetlen határa van Ukrajnával, és eddig korlátozott tapasztalattal rendelkezik a hatalmas menekültválság kezelésében - ez volt Szlovákia.

Egy másik ország messze esik a háború helyszínétől, de ismeri a bevándorlással kapcsolatos fáradságos problémákat - Franciaország.

Szlovákia rendkívül nagylelkűnek bizonyult szomszédjával szemben. Eddig 80 ezer ukrán menekült telepedett le ott. További 360 ezren utaztak át az országon. Riporterünk Pozsony közelében találkozott a Karliuka- családdal; anya, apa, három gyerek és nagypapa. Mindannyian Harkivból jöttek. Ingyenes házat kínáltak nekik, internettel és közművekkel együtt. Az édesanyának segítettek pedagógusként elhelyezkedni; az apának gyári munkásként. A nagyobb gyerekek egy helyi iskolába járnak. Szlovákia, azt mondták, elképesztően nagylelkű volt velük szemben. "Segíts, segíts mindig. Éjjel-nappal" - mondta Olga, a mama.

De aztán 550 kilométerre keletre onnan, az ukrajnai határon más érzésekkel találkozott újságírónk. élnek ott olyanok, akik önként jelentkeztek a segítségnyújtásra közvetlenül a háború kezdete után, de azóta úgy vélik, hogy egyes menekültek visszaélnek az emberek jóindulatával, álnok üzleteket kötnek a kiosztott humanitárius csomagokkal, valamint tartózkodóak és követelőzőek. "Talán kemény kifejezés, de ami most van, az az ukránokkal szembeni idegenkedés" - mondta Patrícia étterme bárjában, ami alig két kilométerre fekszik a határtól. „A legtöbben itt próbálnak nem általánosítani. Mindenképpen folytatnunk kell, de nem mindenki érdemli meg azt a segítséget, amit kínálunk neki."

A helyzet Franciaországban még bonyolultabb a menekültekkel kapcsolatban. Stábunk az északi Hauts-de-France régió egy sportarénájában járt, ahol 29 fiatal ukrán atlétát látnak vendégül. A komplexumban edzenek, esznek és alszanak. „Mindenünk megvan, amire szükségünk van” – mondta az egyik fiatal sportoló. "Ezek álomkörülmények."

Az itteni civil szervezetek üdvözölték ezt a kezdeményezést, de csodálkoznak, hogy 100 kilométerrel arrébb, pontosan ugyanabban a régióban, sok más, szintén háborúk és konfliktusok elől menekülő migráns miért nem érdemli meg ugyanezt az esélyt. Így hát stábunk elment Calais-ba, ahol az Eritreából, Szudánból vagy Afganisztánból érkező migránsok élnek nehéz körülmények között táborokban. A forgatás első napján több menekült futballozott a kopár pusztaságban – egy teljesen más világ, mint az ukránoknak kínált jól felszerelt sportlétesítmény. „Mi is egy háború elől menekülünk” – mondta nekem egy dél-szudáni migráns. "De itt éveket töltünk az utcán."

Vajon meddig tartható fenn a szolidaritás társadalmaink destabilizációja nélkül? Hajlamosak vagyunk-e kettős mércét alkalmazó empátiára a migránsok és menekültek származásától függően? Végső soron ezekre a kérdésekre próbál választ adni a riport.