rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Katalónia már nem tűzfészek, de még van vele fejfájása Spanyolországnak

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
Egyelőre 6:0 balra
Egyelőre 6:0 balra   -   Szerzői jogok  AP Photo
Betűméret Aa Aa

Lassan már Európa páriájának számít Carles Puigdemont volt katalán elnök, aki haza nem mehet, mert ott vasra verik. Az európai sakktáblán futóként cikázva feltűnt Németországban, de megjárta Franciaországot, Finnországot, Dániát, Belgiumot, és most Olaszország következett, Szardínia szigetén őrizetbe vették, de nem csukták le. Az Unió nem fordul szembe Spanyolországgal azért, hogy istápoljon egy személyt, akit egyik fontos tagállama lázadóként köröztet, de azért Pedro Sánchez miniszterelnöknek Puigdemont még mindig tüske a körme alatt.

Régi konfliktus, máig nyitott sebekkel

A spanyol polgárháborúban (1936-39), amely a 2. világháború főpróbájának tekinthető, az egyik fő front Katalónia volt. Ez máig ható lelki trauma az utódok életében is. A tartomány jövőbeli sorsába mindenféle politikai erők hangzavara szól bele: a kommunistáktól a mérsékelt baloldalon át a liberálisokig és a konzervatív jobboldalig. A zavaros képet rombolják a mindkét végleten megtalálható anarchisták, a trockisták és a falangista (francoista) neonácik.

A vita nacionalista elemeit illetően az egységpárti spanyolok kicsit rosszabbul állnak. Ők már jórészt megtisztították magukat Franco tábornok örökségétől, földi maradványait is kitelepítették az Elesettek Völgyéből, de pillanatnyilag nincs vezérlő jelképük, hacsak a politikától magát távol tartó VI. Fülöp királyt nem tekintjük annak. Ő viszont nem vállal ilyen szerepet. Apja (I. János Károly) felfogásához hasonlóan Spanyolországot több nép egyenrangú közösségének tekinti, és a kormányzást a választott politikai erőkre bízza. A kormányt jelenleg a szocialista Pedro Sánchez vezeti, aki saját magát váltotta a 2019-es választáson, létrehozva egy színes és ellentmondásos koalíciót, benne katalán erőkkel is.

A demokratikus rendszert kiépítő király alkotmánya (1978) olyan szilárd lett, hogy azóta csak két módosításra szorult. Az alaptörvény nem engedi meg a monarchiából történő egyoldalú kiválást, és annak kísérletét a BTK bűncselekményként szankcionálja. Civilek esetén ez lázadást, fegyveres testület tagjaként pedig zendülést jelent. Mivel itt államellenes bűncselekményekről van szó, a büntetési tételek vaskosak lehetnek – és lettek is.

A kiválás elvileg lehetséges, de kizárólag tárgyalásos úton, és a többi spanyol népet is bevonva. Megegyezés nélkül viszont alkotmánysértő, és nem lehet fizetés nélkül távozni.

Az elszakadáspárti katalánoknak emocionális előnyt jelent, hogy van állandó történelmi jelképük Lluís Companys személyében, aki a polgárháború mártírja és a barcelonai olimpiai stadion névadója. A törvénytelen népszavazás előtt Puigdemont elnök látványosan rótta le kegyeletét a mártír emlékművénél, de ettől nem lett több támogatója.

Egy kivégzés emléke - előny a szakadároknak?

Companys a katalánok legnagyobb nemzeti hőse, 1933-40 között annak a köztársaságnak volt az elnöke, amelyet maga kiáltott ki. A köztársaságnak nem volt teljeskörű támogatottsága a lakosság körében, jórészt a szélsőbaloldali, szocdem és liberális erőkre támaszkodott. Ez eleve magában hordozta egy súlyos belső konfliktus esélyét, ami be is következett. A spanyol polgárháború során Katalónia borzalmas veszteségeket szenvedett, bombázta Mussolini és Hitler is. Sztálin egy idő után megvonta a szovjet pénzügyi és katonai segítséget, és ezzel a Köztársaságnak bealkonyult.

AP Photo
Franco és Companys, 1938AP Photo

Companys Franciaországba szökött a fia után, de szerencsétlenségére belefutott a Párizst épp akkor elfoglaló nácik karmaiba, akik haladéktalanul kiadták őt Francónak. Egy várbörtönbe zárták, hosszasan gyötörték, ketrecben tartották, amelyet perverz örömmel kerestek fel a francoista tisztek, hogy aprópénzt meg kenyérhéjat hajigáljanak hozzá. Végül egy hatvan perces tárgyaláson elítélték, az ügyvédjét pedig száműzték. Companyst 1940. október 15-én lőtték agyon a Montjuïc-vár udvarán. Utolsó percében Katalóniát éltette.

A polgárháború után sok naiv antifasiszta felismerte és beismerte (Arthur Koestler, André Gide, André Malraux), hogy ez nem Jó és Rossz harca volt, hanem két Rosszé, de ezt annak idején nem látták tisztán. A baloldali George Orwell eltökélt köztársaságpártiként vetette be magát a fegyveres küzdelembe, de keserűen kellett tapasztalnia, hogy a "Jó" oldalán a sztálini katonai titkosrendőrség rángatja a szálakat, és még neki is menekülnie kellett, mielőtt a trockista áruló bélyegét rásütik. „Egyetlen kommunista, pontosabban egyetlen ’jó’ kommunista sem ismerheti el, hogy a valóságnak megfelelően számolok be az eseményekről. Ha kötelességtudóan követi a pártvonalat, azt kell mondania, hogy hazudok, vagy a legjobb esetben is teljesen félrevezettek.” – kesergett még a frontvonalon, amikor egyik remekművét rótta a noteszébe (Hódolat Katalóniának).

A lázadásba süllyedt népszavazási kísérlet - a sokszínűség kudarctörténete

A 2017-es dráma nem volt előzmények nélkül. A poszt-Franco demokrácia ismét felhozta a függetlenség kérdését, amiről előtte szót sem lehetett ejteni. A vita nem csak Madrid és Barcelona között, hanem a tartomány népén belül is fenyegetően kiéleződött, hiszen a 7,7 milliós katalán lakosság nem homogén, hanem etnikailag igen sokszínű. A spanyol nemzet sok más tagja él itt, és gyakoriak a vegyesházasságok.

Legjobb példa erre Inés Arrimadas, a katalán liberálisok vezére (Ciudadanos), aki Puigdemont ellenzékének főalakja volt, és irgalmatlan humorával, pergő nyelvével sokszor megizzasztotta az elnököt. Ő a délnyugati Jerezben született és csak 2008 óta él Katalóniában. Kamaszlány korában focizott, és mert megveszekedett Barca drukker volt, a szíve húzta Barcelonába. Férje katalán ügyvéd, egyszerre tartják magukat spanyol hazafinak és Katalónia híveinek.

A Guardiola-rajongó tini úgy keveredett a politikába, hogy egy izgulós barátnője képviselőjelöltként indult a helyi választáson, és meghívta Inést egy kampányvitára, csak hogy legyen egy biztos arc a közönségben, akire néha rápillanthat. A lány olyan jó kérdéseket tett fel, hogy a vita után Albert Rivera pártvezér azonnal lecsapott rá és 'beszervezte'.

Mivel a primitív karaktergyilkolás természetesen a spanyol politikában is létezik, azonnal megkezdték a lejáratását, hogy nem is katalán, ezért nincs erkölcsi alapja a nevükben beszélni. Erre ő azt szokta felelni, hogy a választott identitás akár erősebb is lehet annál, mint amikor valaki beleszületik, aztán hordja magán köntösként, elfödve a gyarlóságokat.

Manu Fernandez/AP
Arrimadas kicsúfolja Puigdemont elnököt, 2017 szeptemberébenManu Fernandez/AP

Később kisütötték a lejáratására, hogy apja francoista titkosügynök volt, ami Katalóniában a megvetés legmagasabb foka. Kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz. A papa gyilkossági nyomozó volt a hatvanas években, majd átnyergelt az ügyvédségre. Apjának nagybátyja pedig köztársaságpárti katonatiszt volt, a fake news-iparosok legnagyobb bosszúságára. Ezután nem maradt más hátra, mint egy átok-mozgalom szervezése a közösségi médiában, hogy soha ne lehessen gyereke. De ezügyben is borsot tört az orruk alá.

Arrimadas ma már a párt elnöke és a spanyol parlament tagja.

A katalánok is megosztottak

Sok olyan spanyol él külföldön, főként Latin-Amerikában, aki katalán származásúnak tartja magát, de az egységet képviseli. Kiemelkedik közülük a perui születésű Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa, aki csak 60 évesen lett spanyol állampolgár, de kapott mellé egy őrgrófi rangot is. Llosa folyamatosan figyelmezteti népét a szakadás veszélyeire. Ő volt az első, akinek volt mersze egy hatalmas tömeg előtt kijelenteni, hogy államcsínyben vesznek részt.

A megosztottságra jellemző, hogy ugyanakkor viszont José Carreras operaénekes a nemzeti függetlenség híve, míg Pedro Almodóvar Oscar-díjas filmrendező valamilyen spanyol-katalán föderációt vagy államszövetséget üdvözölne, viszont ő is óv az önkényes elszakadástól. Szerinte egy monarchia és egy köztársaság létezhet egyazon szövetség keretében, miként erre az Európai Unió is példa.

Fontos szempont, hogy jelentős a nem-katalánok száma is a tartományban. 2020-ban már a bevándorlók és az illegális migránsok tették ki a népesség 16.2%-át. Szavazati jog híján legtöbbjük még nem tud közvetlen politikai szerepet játszani, de már képesek befolyással lenni egyes pártok magatartására és programjára. A szélsőbaloldali CUP például a korlátlan bevándorlás híve, és Puigdemont elnöksége idején ők voltak a katalán parlamentben a mérleg nyelve.

A jövőt érintő szempont az is, hogy hosszabb távon népességcsökkenés illetve etnikai átrendeződés fenyeget, mert a katalánok 6%-a már külföldön él, és a tavalyi termékenységi ráta -0.71% volt a tartományban. A lakosoknak már csak harmada beszél katalánul, és mindössze 12% ismeri anyanyelvi szinten mindkét államnyelvet. A katalánok körében a katolicizmus 50%-ra csökkent, és a második legerősebb világnézet az ateizmus.

Puigdemont elnöksége idején Katalónia nem erősítette meg gazdasági vezető szerepét. A törvénytelen népszavazás előtti hetekben a szakadár vezetés azzal szembesült, hogy meglódul a nagy pénzügyi és ipari vállalatok kitelepülése a tartományból, és nem csak a külföldieké, de a hazaiaké is.

Valóságos gazdasági exodus bontakozott ki, mert a cégek már jó előre készítettek terveket egy ilyen fordulatra.

AP Photo
Katalónia már nem magaslik ki a húzóerők közülAP Photo

A menekülés során 540 vállalatcsoport jelentett be tőke- és/vagy székhely áthelyezést, köztük 43 bank és piacvezető cég. Mások jelezték, hogy a függetlenség kikiáltása esetén aktiválják döntésüket. A tőkeáthelyezések a katalán belső bruttó termék (PIB) közel felét érintették, mintegy 100 000 millió euró értékben. Előző évben a teljes PIB 211 819 millió euró volt. A tőke nem csak a bivalyerős madridi régióba menekült, hanem Bilbao, Valencia, Zaragoza felé is. A folyamatot gerjesztette, hogy a madridi kormány előző héten megkönnyítette a tőkeáthelyezéseket és székhelyváltoztatásokat.

Olyan nevek is megkezdték a teljes vagy részleges áttelepülést, mint a Banco de Sabadell, az Oryzon (biotechnológia) és a CaixaBank. Az akkori német biztos, Günther Oettinger már egyenesen polgárháborús veszélyeket vetített fel a Die Zeit hasábjain.

A szakadároknak számolniuk kellett (volna) azzal is, hogy Spanyolország blokkolná Katalónia nemzetközi tagsági pozícióit (ENSZ, Európai Unió, NATO), és az új az ország légüres térben találná magát a globális térben. Megszűntek volna például az Európa-szerte működő katalán képviseletek és kulturális intézmények, melyek számláját Madrid fizette.

Az elszakadás ügye természetesen nemcsak a katalán, hanem az egész spanyol közvéleményt is felrázta. Erősödött az a nézet, hogy hagyni kellene őket menni Isten hírével, mert Spanyolország úgyis felszívja majd a képzettebb munkaerejüket és a jobb vállalataikat, és az így keletkező többletet a szegényebb tartományok (Murcia, Andalúzia, Galícia) fejlesztésére lehetne fordítani.

Ezt a vélekedést támasztotta alá a Spanyol Gazdasági Kamara elnöke is. José Luis Bonet – aki amúgy maga is katalán – arra figyelmeztetett, hogy a tartománynak 40%-os munkanélküliséggel kellene számolnia a kilépés után. Mivel a spanyolok migrációs hajlandósága Európán belül alacsony, a munkaerő mozgásának természetes iránya Madrid, Bilbao, Valencia és Sevilla lenne. Fenyegetőnek látta a katalán export hanyatlását is a vámhatárok visszaállítása miatt. Figyelmeztetése süket fülekre talált a barcelonai vezetőségnél.

Mariano Rajoy néppárti kormánya időben figyelmeztetett, hogy egyoldalú függetlenedés esetén Madrid nem fogja tudni folyósítani a segélyeket és a nyugellátást, mert Katalónia kiesik az eurózónából, és az új országnak saját valutája sem lesz.

Az elszakadási népszavazást közvetlenül megelőzte a legfontosabb figyelmeztetés: tiltás a spanyol legfelsőbb bíróságtól, sőt a katalán legmagasabb bírói fórumról is, jelezve az akció törvényellenességét és lehetséges büntetőjogi következményeit.

A spanyol alkotmány 155. szakasza felhatalmazást ad a központi kormánynak, hogy ideiglenesen átvegye egy tartomány közigazgatásának vezetését mindaddig, amíg a veszélyhelyzet el nem múlik. Az autonómia megmarad, de nem vezethetik azok, akik alkotmányellenesen jártak el. Ám a Puigdemont-társaságot ez sem riasztotta el, pedig bekövetkezése biztosra vehető volt.

Polgárháborúhoz közeli helyzet alakult ki

Noha a katalán törvényhozásban a Puigdemont-Junqueras csoportnak mindössze egyetlen mandátumnyi többsége volt, Arrimadas hatásos záróbeszéde ellenére a népszavazást elrendelték. Ezzel polgárháborús helyzetbe sodorták a tartományt. A tiltakozások, követelések és ellentüntetések egymást érték, és a nép önmaga ellen fordult. Lakosok letépték a spanyol állami jelképeket, a vendéglőkben rátámadtak a spanyolul beszélőkre, az iskolákban kollektíven megszégyenítették a spanyol kisgyerekeket a társaik előtt, az elnök zsebtévéje pedig (a 3-as csatorna) futószalagon termelte a nacionalista gyűlölködést.

Voltak persze józan hangok is, közülük is kiemelkedett a már emlegetett Mario Vargas Llosa, aki nagyhatású beszédben csillapította a kedélyeket és hivatkozott a józan észre.

Vargas Llosa beszéde sokakat lehiggasztott

Előállt az a helyzet, ami 1945 óta talán csak a délszláv háborúban fordult elő, mégpedig hogy az állam fegyveres testületei kerültek szembe egymással.

Egyik oldalon a több mint 170 éves Csendőrség állt (Guardia Civil), ami a polgárháborúban eleinte a Köztársaság oldalán állt. Franco a győzelem után még a feloszlatását is fontolgatta, majd inkább átszervezte és saját szolgálatába rendelte. A demokratikus fordulatot követően a csendőrség szívós munkával visszaszerezte a spanyol polgárok bizalmát, és idén már népszerűbb lett, mint Batman, a védelmező. Tekintélyt vívott ki a nemzetközi terrorelhárításban és az európai bűnüldözésben is. Az ETA baszk terrorszervezet 250 csendőrt ölt meg tombolásának éveiben.

Velük szemben sorakozott fel a katalán tartományi rendőrség, a Mossos d'Esquadra, és voltak pillanatok, amikor hajszálon múlt a fegyveres összetűzés a két rendfenntartó között. A Mossos például megtette, hogy rázárta az ajtót a csendőrökre, akik az ország különböző pontjairól érkeztek hullafáradtan az előző nap, és raktárakban, hangárokban szállásolták el őket. Ugyancsak a Mossos működtetett egy applikációt, amit azt mutatta a tüntetőknek, hogy mely útvonalakon nincsenek csendőrök, tehát hol lehet szabadon haladni az illegális szavazóhelyiségek felé.

Ebből az következett, hogy azokon a pontokon, ahol a tüntetők és a csendőrök mégis találkoztak, a tömeg óriási létszámfölénybe került. A nemzetközi média viszont csak a csendőrök erőszakos akcióit közvetítette. Kétségkívül voltak ilyenek is, hiszen a legfelsőbb bíróság parancsa az eseményt betiltotta, de az erőszak egy része kifejezetten önvédelmi jellegű volt.

A népszavazás drámai napja

A Mossos vezetői (például Josep Lluís Trapero parancsnok) ellen később emelt vádak éppen azon alapultak, hogy meggátolták a nemzeti rendvédelmi szerveket feladatuk ellátásában, amivel életveszélyes helyzetekbe sodorták őket és a polgárokat is.

Trapero esetében felmerült az is, hogy augusztusban nem kezelte komolyan a CIA-től kapott jelzéseket, hogy terrortámadás várható Barcelonában, ami végül be is következett. 2017 nyarán 15 ember vesztette életét a kettős katalóniai terrortámadásban, 14-en a híres Las Ramblas sétálóutcában.

Ha egy csendőrnek azt parancsolod, hogy álljon 8 órát a helyén, akkor megteszi. Ha ugyanezt egy rendőrnek parancsolod, akkor máris hívja a szakszervezetet.
Santiago López Valdivielso
a Guardia Civil tábornoka

Mindenki szerencséjére a csendőrök kitartottak, és az október 1-i törvénytelen népszavazás nem járt drámai következményekkel (465 sérültet számoltak össze, köztük több csendőrt).

AP Photo
Spanyol csendőrök és a katalán Mossos d'EsquadraAP Photo

Puigdemontnak végül nem volt mersze személyesen kikiáltani a függetlenséget, hanem a törvényhozás elnökére, Carme Forcadellre ruházta a felelősséget. Ennek azonnali következményei lettek, mert Forcadell már novemberben vád alá is került. A Legfelsőbb Bíróság 11 év börtönre ítélte, de egy tavalyi amnesztia futni hagyta, kilenc más elítélttel együtt. (Maga Puigdemont a rossz nyelvek szerint nőnek öltözve szökött át Franciaországba.)

Madrid tehát végül nem alkalmazta a megtorlás eszközét, de ez a figyelmeztetés sokakat elgondolkodtatott, és a politikai béke nagyjából helyreállt, és patthelyzet alakult ki az utóbbi években, amit a Covid-válság is fékezett.

A jelen helyzet

A történet bizarrságát fokozza, hogy miközben a lázadás több felelőse rács mögé került vagy gigantikus óvadékokat szurkolt le (Forcadell például 250 ezer eurót), Puigdemontot – távollétében – spanyol EP-képviselővé választották (a 2019-es EP-választásokon a Junts per Catalunya - Együtt Katalóniáért párt listavezetőjeként indult, a párt több mint egymillió szavazatot kapott, amivel 3 mandátumuk van jelenleg a parlamentben). A nemzeti függetlenség szószólója azóta is az Európai Parlament mentelmi joga mögé bújik, de azt felfüggesztették, tehát elvileg már nem nyújt számára védelmet.

Komoly vita folyt arról, hogy egyáltalán beülhet-e a tanácsterembe, mivel nem tudja felmutatni országa megbízólevelét. Azért nem, mert a spanyol törvények szerint az európai mandátumot csak személyesen és csak odahaza lehet átvenni, és ami még kínosabb, egyben fel kell esküdni Spanyolország alkotmányára és nemzeti érdekeinek képviseletére az uniós munka során. Tehát nem Katalóniára.

Ha viszont hazatér, akkor fenyegeti az azonnali őrizetbe vétel.

AP Photo/Francisco Seco
Belga rendőrök tartják vissza a volt katalán elnököt az Európai Parlament bejárata előtt, 2020 januárjábanAP Photo/Francisco Seco

Puigdemont végül megakadt az európai jogrend torkán. Volt, hogy beengedték a Parlament épületébe és fel is szólalhatott, máskor megakadályozták. Most az olasz kormány nyakába zúdult a dilemma, hogy (1) kiadja Spanyolországnak, (2) megtartja magának, vagy (3) futni engedi harmadik országba. Megtörténhet, hogy végül rá kell fanyalodnia a Marokkó által áprilisban felajánlott menedékjogra.

A még mindig nemzetközi körözés alatt álló Puigdemont hangulata hiperoptimista. Szóvivője szerint visszaszerzi európai parlamenti mentelmi jogát és győztesként térhet vissza Katalóniába. „Előbb-utóbb szabad állampolgárként mehet haza" – jósolja Mònica Sales, aki szerint szó sem lehet semmilyen bilincsekről. Az „előbb vagy utóbb” időpontját viszont éppúgy nem tudta megjósolni, mint hogy milyen trükköt eszeltek ki az uniós oltalom visszaszerzésére.

Ez nem mehet a végtelenségig

Az élet nem állhat le Puigdemont miatt. Szeptember közepén Sánchez spanyol miniszterelnök régóta várt találkozót tartott katalán partnerével, hogy véget vessenek a történelmi konfliktusnak, immár 4 évvel a sikertelen kilépési kísérlet után. Pere Aragonès, Katalónia mérsékelt centrista vezetője jó szándékkal ült le a tárgyalásra, de mozgásterét a keményvonalas katalán pártok erősen korlátozzák, vagy eleve el is utasítják a tárgyalást Madriddal. Ennek oka, hogy maguk a nacionalista erők is megosztottak. Sőt, olyan személyeket is be akartak erőltetni a tárgyalássorozatba, akik frissen szabadultak amnesztiával, pedig őket aligha fogja Madrid tárt karokkal fogadni partneréül.

Joan Mateu Parra/AP
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és Pere Aragonès katalán elnök találkozója Barcelonában, szeptember 15-énJoan Mateu Parra/AP

Aragonès (38 éves ügyvéd) februárban foglalta el Puigdemont egykori székét. Vele szemben egy 49 éves közgazdász ül. Életkoruk és politikai nézetrendszerük közeli, de ez kevés a megegyezéshez. Sánchez keze is kötött, mert a feltörekvő spanyol radikális jobboldal (VOX) az ország egységét erősítené, mintegy tükörképéül a katalán nacionalistáknak.

Sánchez a nyáron további amnesztiákkal igyekezett jobb hangulatot teremteni a tárgyalásokhoz. A tárgyalási szándéknál többet egyelőre nem sikerült felmutatniuk, de már ez is egy lépés az elmúlt évekhez képest. Aragonès az összes személy elengedését kéri, akik részt vettek a négy év előtti lázadásban, valamint tárgyalásokat a kiválás lehetőségéről. Előbbit Sánchez akkor fontolja meg, ha Puigdemont nem kap menlevelet, mivel nem jelent meg a spanyol bíróság előtt, míg a többiek alávetették magukat az eljárásnak. A másik pontot eleve elutasítja, tehát a kiválásról hallani sem akar.

Aragonès van nehezebb helyzetben, mert Katalónia már nem égető kérdés a spanyol vezetés számára, és a koronavírus és az illegális bevándorlás mögé szorult. A szeparatisták további búbaja, hogy nem sikerült érdemleges európai támogatást szerezniük, és az Unió is tartózkodó ebben a kérdésben. A népszavazás másnapján az Európai Bizottság törvénytelennek minősítette a lépést és jelezte, hogy a katalán vita megoldása spanyol belügy.

A szeparatisták számára halvány illúzió lehet Nicola Sturgeon újabb bejelentése Skócia kiválásáról a brit korona alól. De a skót első miniszter asszonynak pont annyi esélye van erre, mint Katalóniának, mert Boris Johnson ugyanúgy nem fogja megengedni ezt megtörténni, mint Pedro Sánchez sem.

A katalánokkal egyezkedve Sáncheznek nem szabad elfelejtenie, hogy rajtuk kívül létezik még 15 további régió, akik eddig is nehezményezték, hogy Katalónia előnyt élvez velük szemben, noha nekik is lennének igényeik. A szeptemberi egyeztetés előtt a legnagyobb régió, Andalúzia jelezte, hogy ő is szeretne kétoldalú tárgyalásokat Madriddal. Juanma Moreno tartományi vezető szerint az nem járja, hogy a katalán békülés Spanyolország más területeinek számlájára történjen, mert ő is szeretne adókat csökkenteni. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a Valencia-Murcia-Andalúzia trió gazdasági teljesítménye nagyobb, mint Katalóniáé.

Eközben Sáncheznek már a következő választásra is figyelnie kell, ahol a katalán pártok támogatására továbbra is égető szüksége lesz. Addig még van két éve, de a sikerhez az is kell, hogy az erőszak ne költözzön vissza Barcelona utcáira.