Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Mintha egy benzinkút égne - a 2007-es görög tűzvész magyar szemmel

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám
Jambrik Rudolf
Jambrik Rudolf   -   Szerzői jogok  saját fotó

Sokan valószínűleg már nem is emlékeznek rá, hogy a Görögországban tomboló hatalmas tűzvész egyáltalán nem előzmény nélküli. Sőt, 2007-ben részben ugyanazon a területen pusztított erdőtűz, ahol most, összesen 84 ember halálát okozva. Magyarországról akkor 19 tűzoltó indult útnak, hogy segítsen nehéz helyzetben lévő görög társainak. Egyikük, Jambrik Rudolf mesélte el az élményeit az Euronewsnak.

A magyar tűzoltók önkéntes alapon vállalkoztak a feladatra 14 évvel ezelőtt, és saját eszköztárukkal, rendőri felvezetéssel, erőltetett tempóban érkeztek meg Görögországba 2007. augusztus 27-én. Meglehetősen tábori körülmények között laktak, a földön aludtak, vagy a tűzoltóautók tetején, ahol éppen biztonságos helyet találtak. Egyhetes bevetés volt előirányozva számukra, és úgy nézett ki, hogy ha váltás kell, akkor jön még egy kontingens, katonai repülőgéppel. Erre azonban végül nem volt szükség.

„Nekünk nem volt helyismeretünk, ezért görög tűzoltók is jöttek velünk. Kicsit úgy éreztem, hogy megpróbálnak egyszerűbb feladatokat adni, nehogy bajuk essen a külföldi tűzoltóknak, hiszen elég sok görög tűzoltó meghal egy ilyen tűzvész során. Ez odáig rendben is van, hogy kivezényeltek egy kisebb káresethez, csak hát a kicsi káresetből hamar lesz nagyobb tűz" - mondta a már nyugdíjba vonult tűzoltó.

Mintha egy benzinkút gyulladt volna ki

A Görögországba érkező magyarok hamarosan megtapasztalták, hogy a körülmények ott teljesen mások, mint amit addig megszoktak.

„Rettenetesen érdekes, hogy ami ott van, az mindenben eltér a magyar viszonyoktól. A hőmérséklet, a széljárás, az erdő minősége is. Mi itthon nagyon veszélyesnek tartjuk a fenyőerdő tüzét, viszont a görög terepen a ciprusfélék, olajfák, bokrok még rosszabbak, hirtelen belobbannak. Én már az autóból kinézve, vonulás közben is úgy fogalmaztam, hogy már megint kigyulladt egy benzinkút" - mesélte Jambrik, majd így folytatta:

Később azt is megtapasztaltuk testközelből, hogy mennyire nehéz a terep. Nem is az volt az igazi nehézség benne, hogy hegyes, köves, szurdokokkal tarkított a táj, ahol nincs út egyáltalán, és ahova vizet se nagyon tudunk magunkkal vinni. Hanem maga a növényzet. Még a motoros láncfűrésszel sem nagyon tudtunk utat vágni. Ujjnyi vastagságú bokrok voltak, amiket eltörni nem lehetett. A tűzoltó nyilván védőruhában próbálja megközelíteni a tűzfészket, és ha a ruha beleakad egy ilyen bokorba, abból legalább olyan nehéz kiszabadulni, mint egy krokodil karmai közül. Talán ez is okozta több görög tűzoltó halálát az elmúlt évek során.

„Azt minden tűzoltó tudja, hogy a tűz nagyon gyorsan terjed felfelé, lassabban oldalra, és a leglassabban lefelé. De amikor egy hegy tetejéről elindult egy lángcsóva, és meglehetősen gyorsan elkezdett terjedni lefelé, mi is tátva hagytuk a szánkat" - tette hozzá.

A küldetés során rájuk leselkedő veszélyekről Jambrik Rudolf így nyilatkozott:

„Amikor a hegy tetején tartózkodtunk, bármelyik pillanatban körbezárhatott volna minket is a tűz, és akkor bizony azon kell gondolkozni, hogy hogyan is meneküljön meg az ember. Elég kevés esély van erre, főleg, ha nincsen víz a közelben."

Lángok 2007-ben Athén közelében

Légi támogatás nélkül reménytelen a helyzet

A tűz által sújtott területek gyakran megközelíthetetlenek voltak, ilyen környezetben pedig hatékonyan csak légi járművek, repülőgépek és helikopterek segítségével lehetett eloltani a lángokat. Jambrik szerint ugyanez a helyzet a mostani erdőtűz kapcsán is:

„Látszik, hogy a helyzet tényleg meghaladta a helyi tűzoltóság képességeit. Ez egy nagyon nagy, több ezer hektáros kiterjedésű, hatszáz tűzgócot számláló terület. Ezekkel az elemekkel szemben azt hiszem, hogy szinte nulla a tűzoltó beavatkozási értéke. A repülőgépek az igazán hatékonyak, vannak, amik 10-12 ezer liter vizet tudnak vinni egyszerre, és megközelíthetetlen terepen is használhatók. De egy ország nem rendezkedhet be úgy, hogy flottát tart fönn erre" - magyarázta.

Magyarországról is érkezhet még segítség

Görögország az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül igényelt támogatást a mostani helyzet kezelésére, és az Európai Parlament összesítése szerint 11 országból érkezett is segítség, 9 repülőgép, nagyjából 1000 tűzoltó és 200 jármű formájában. Magyarország egyelőre nincs ezen országok között. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta az Euronewsnak, hogy azért nem vettünk részt az uniós mechanizmusban, mert a Görögország által támasztott igényeket a többi uniós tagállam kielégítette.

Magyarország ezen túl kétoldalú segítségnyújtás keretében felajánlotta a támogatását Görögországnak. Ahogy azt az Azonnalinak a szóvivő megírta, az OKF „egy 104 tűzoltóból és 20 eszközből álló kontingenst állított össze, amely több megye tűzoltóiból, valamint két parancsnoki autóból, öt gépjárműfecskendőből, két vízszállító járműből, öt erdőtüzes gyorsbeavatkozó gépjárműből, egy buszból, két kisbuszból és három tehergépkocsiból áll.” Mukics szerint ez a kontingens azért nem indult útnak, mert a görög fél egyelőre nem kérte a magyar segítséget, de ha ez megváltozik, akkor Athén számíthat a magyar tűzoltókra.