NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

„Az anya nő, az apa férfi”

Több száz örökbefogadásra váró családot is érinthet a módosítás.
Több száz örökbefogadásra váró családot is érinthet a módosítás. Szerzői jogok Háttér Társaság
Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az igazságügyi miniszter által benyújtott módosító javaslat megnehezíti az azonos nemű párok számára, hogy gyerekeket fogadjanak örökbe. A kabinetminiszter a gyerekek testi lelki fejlődésének megóvásával indokolta a veszélyhelyzet kihirdetésének éjjelén benyújtott javaslatot.

HIRDETÉS

Andris 4 éves, nevelőszülei – Márton és Ádám – két éve fogadták örökbe. Attól tartanak, hogy második gyerekükkel már nehezebb helyzetben lesznek. Már ha lesz egyáltalán lehetőségük örökbe fogadni.

„Hogy ennyire hangsúlyos már a téma a közbeszédben, és tényleg, akárhányszor bekapcsolja az ember a tévét, azzal találkozik, hogy mi miért nem vagyunk jó család, hogyan nem érdemeljük meg, hogy így éljünk boldogan, ahogy most vagyunk” - mesélte Ádám.

Az igazságügyi miniszter által benyújtott módosító javaslat megnehezíti az azonos nemű párok számára, hogy gyerekeket fogadjanak örökbe. A kabinetminiszter a gyerekek testi lelki fejlődésének megóvásával indokolta a veszélyhelyzet kihirdetésének éjjelén benyújtott javaslatot. Ennek értelmében alaptörvény kiegészül azzal a mondattal, hogy „Az anya nő, az apa férfi.”, az örökbefogadók pedig elsősorban házaspárok lehetnek.

„Általánosságban egy gyereknek a testi-lelki fejlődését az szolgálja, hogyha van édesanyja és van édesapja. Lehetnek kivételes esetek, a törvény is ezért ad lehetőséget egyedülálló szülőnek is az örökbefogadásra és ezt köti miniszteri hozzájáruláshoz. Ez szerintem egy ésszerű, gyermek érdekeit szolgáló szabályozás."
Gulyás Gergely
miniszterelnökséget vezető miniszter

„Általánosságban egy gyereknek a testi-lelki fejlődését az szolgálja, hogyha van édesanyja és van édesapja. Lehetnek kivételes esetek, a törvény is ezért ad lehetőséget egyedülálló szülőnek is az örökbefogadásra és ezt köti miniszteri hozzájáruláshoz. Ez szerintem egy ésszerű, gyermek érdekeit szolgáló szabályozás" - fogalmazott a miniszterelnökséget vezető miniszter.

A pár úgy érzi, egy párhuzamos valóságban élnek: a környezetükben nem tapasztaltak elutasítást: „A barátok, a szomszédok, a család, a tágabb, szűkebb, de akár a vidéki nyaralóban is a szomszédok is ugyanúgy elfogadóak és mindenki tud rólunk és mi ebből soha nem csináltunk semmilyen ügyet” - mondta Márton.

Az LMBT Szövetség ügyvivője szerint a kormány diszkrimináló intézkedéseket hoz az egyenlő bánásmód hatóság megszüntetésével, az örökbefogadási törvény és az Alaptörvény módosításával: „Hogy pontosan ez mit jelent a gyakorlatban, azt nem teljesen értjük, de ez az örökbefogadásra vonatkozó javaslattal együtt olvasva arról szól, hogy az azonos nemű párkapcsolatban élő személyek semmiképpen se fogadhassanak Magyarországon örökbe” - fogalmazott Dombos Tamás.

A meleg párok – ahogy Márton és Ádám is - eddig egyedülállóként jelentkezhettek örökbefogadó szülőnek. A módosító javaslat szerint ha valaki egyedülállóként akar örökbe fogadni, akkor alkalmasságának megállapításához „a családpolitikáért felelős miniszter” járulhat hozzá.

Novák Katalin egy Facebook-bejegyzésben ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a cél az, hogy minden gyermek családban nőhessen fel; és a tervezett módosításokkal a gyerekek érdekeit védik: „Joga kell, hogy legyen egy kisfiúnak ahhoz, hogy kisfiúként, egy kislánynak pedig ahhoz, hogy lányként nőhessen fel Magyarországon. Mára ez is szükségessé vált.”

A Polgári törvénykönyv örökbefogadási szabályainak módosításáról december közepén szavaz a parlament.

Csütörtökön Brüsszelben a magyar nagykövetség előtt tüntetnek a javaslat ellen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Bíróság előtt a lengyel Fekete Madonnát felszivárványozó aktivisták

Kavarás a választási törvény körül: mire lesz ez jó?

Antifa-per: a bíróság nem engedte, hogy Ilaria Salis házi őrizetbe kerüljön