A valódi veszélyt Orbán számára nem a megválasztott amerikai elnök jelenti, hanem csapatának tagjai. Egyikük, a megválasztott elnökhöz hasonlóan Magyarországhoz sok szálon kötődő Tony Blinken lehet a nemzetbiztonsági tanácsadó vagy akár külügyminiszter is.
A valódi veszélyt Orbán számára nem a megválasztott amerikai elnök jelenti, hanem csapatának tagjai – idézi a Magyar Hang Alexander Faludyt. Faludy György unokája szerint ugyanis Tony Blinken lehet a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója, sőt akár külügyminiszter is.
A szerző emlékeztet arra, hogy Joe Biden érdeklődése Magyarország iránt nem halványul, elvégre a Balaton partján töltötte mézesheteit második, jelenlegi feleségével, Jill-lel. A romantikus látogatást Biden közeli barátja, Tom Lantos szervezte meg, aki a vészkorszak egyetlen túlélője volt az amerikai szenátusban.
Joe Biden egy évvel későbbi magyarországi látogatásáról a Magyar Országos Levéltár őriz egy feljegyzést.
„_Mozgása és tevékenysége alapján csak ennyi ismerettel rendelkezünk a szenátorról_” – ezt írja a vélhetően hírszerzési feljegyzés első oldalának alján, ahol a demokrata Biden életrajzában felsorolják iskolai végzettségét, családi állapotát, politikai pályafutását.
„_Biden szenátor a Szenátus egyik legfiatalabb tagja. Megválasztása óta aktívan tevékenykedik a Szenátus Külügyi Bizottságában. Az elmult év során aktivitása eredményeképpen lényeges befolyásra tett szert. Kiemelten foglalkozik a kelet-nyugati kapcsolatok, az enyhülés, az európai bizottság kérdéseivel. Ez az első látogatása a kelet-európai szocialista országokban_” – idézzük szöveghűen a feljegyzést.
Az 1977-ből származó kordokumentum szerint Biden
„_- Pozitivan értékelte magyarországi tapasztalatait és a magyar-amerikai kapcsolatok alakulását. Ugy nyilatkozott, hogy még ez év karácsonya előtt vissza fogják adni a koronát._”
Ugyanakkor
„_- Meglehetősen pesszimistán beszélt a gazdasági diszkrimináció megszüntetésének kilátásairól, bár személy szerint a Jackson-Vanik féle módositás ellen van. A Fehér Ház és a State Department korábban azt fontolgatta, hogy rábirja a Kongresszust, tegyen kivételt a kisebb szocialista országokkal és vegye ki ezeket az országokat a kereskedelmi törvény hatálya dől. Ennek az elgondolásnak azonban nincs realitása, ha a Kongresszusra várunk, akkor még sokáig semmi sem fog történni - mondotta._”
Nos, a Magyarországot tehát régóta és jól ismerő Joe Biden Tony Blinkent nevezheti ki nemzetbiztonsági tanácsadónak, sőt akár külügyminiszternek. Ezt az értesülést a Financial Times is megerősítette. A tekintélyes brit napilap szerint Blinken a fő esélyes a külügyi tárca irányítására. Részben Franciaországban végezte tanulmányait, és az USA, illetve a szövetségesei közötti kapcsolat újjáépítésének a szószólója.
Tony Blinken magyar származású
Tony Blinken édesanyja, Judit révén magyar származású. Ráadásul édesapja, Donald Blinken az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt 1994-1998 között. Donald Blinken, és Tony mostohaanyja, Vera Blinken a névadója a budapesti Közép-Európai Egyetemhez tartozó Nyílt Társadalom Alapítványok levéltárának.
A levéltár, az OSA, a CEU utolsó mentsvára Magyarországon azok után, hogy az Orbán-kormány Bécsbe száműzte a CEU-t, ahol Donald Blinken még mindig az egyetemi vezetés tiszteletbeli tagja.
Fia Antony, vagy becézve Tony, 1962-ben született, és igencsak jártas a diplomáciában. A 2015-2017-es időszakban külügyminiszter-helyettes volt, azt megelőzően pedig, 2013 és 2015 között a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettese az Obama-kormányzatban.
Biden elnöki kampányában Blinken a jelölt külpolitikai tanácsadója volt.
Joe Biden győzelme esetén nem kell komoly szankcióktól tartania Magyarországnak és Lengyelországnak – ezt írtuk nemrégiben. A demokrata jelölt győzelme mégis komoly bajt okozhat Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Jarosław Kaczyński lengyel pártvezetőnek. R. Daniel Kelemen az amerikai Rutgers Egyetem apai ágon magyar származású politológus-professzora szerint Biden érdekelt a demokrácia külföldi védelmezésében.
Tony Blinken egyébként nem az első, magyar származású tisztségviselő a Fehér Házban.
Trump és Bannon személyes közbenjárására sem maradhatott azonban hivatalában a Nagy-Britanniában született Gorka Sebestyén. Az elnök szélsőjobbhoz kötődő, az amerikai állampolgárságot utólag felvett helyettes tanácsadója ugyanis nem tisztázta magát a biztonsági átvilágításon. Az elnököt a beiktatástól szolgáló helyettes tanácsadó egy héttel Bannon után szintén távozásra kényszerült.