Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Találkozunk a harcmezőn – üzente Trump Obamának

Barack Obama a 2020-as demokrata konvención
Barack Obama a 2020-as demokrata konvención Szerzői jogok  Democratic National Convention via AP
Szerzői jogok Democratic National Convention via AP
Írta: Németh Árpád
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

„Sosem nőtt fel a feladathoz, mert erre képtelen” – ezt mondta Obama republikánus utódjáról, aki sértődötten hadat üzent.

Donald Trump amerikai elnök nyomban visszavágott elődjének, Barack Obamának, aki élesen bírálta őt.

Sosem nőtt fel a feladathoz, mert erre képtelen” – a többi között így vélekedett Obama a demokrata konvención republikánus utódjáról. Azt mondta: Trump „soha nem vette komolyan” az elnöki feladatokat. Az őszi választás tétje „az amerikai demokrácia” – tüzelte a demokratákat a volt elnök.

Trump habozás nélkül visszavágott, és „rossz”, illetve „nem hatékony” elnöknek nevezte Obamát. Saját kormányzata munkáját dicsérte.

Nézzék csak meg: nagyszerű falat építünk a határon, biztonságban vagyunk” – példálózott.

Megismételte korábbi véleményét, miszerint őt éppen azért választották meg elnöknek, mert Obama és alelnöke, Joe Biden rossz munkát végzett.

Trump kedvenc üzenőfelületén, a Twitteren aztán már hadat is üzent elődjének Obamának, és a „csavaros” Hillarynak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Rubio cáfolta Orbánt: Magyarország tényleg csak egy év mentességet kapott az orosz kőolajra

Trump aláírásával véget ért Amerika történetének leghosszabb kormányzati leállása

Trump nyomására Szíria volt al-kaidás elnöke csatlakozott az Iszlám Állam elleni harchoz