NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szén helyett megújuló energia – Magyarország nem kapkodja el

A stockholmi KVV6 erőmű
A stockholmi KVV6 erőmű Szerzői jogok Forrás: Stockholm Exergi
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Svédország a tervezettnél két évvel korábban, már az idén bezárta utolsó széntüzelésű erőművét. Magyarország közben eláll az európai Green Dealtől.

Svédország a tervezettnél két évvel korábban, már az idén bezárta utolsó széntüzelésű erőművét.

HIRDETÉS

A Stockholm Exergi KVV6 jelzésű hjorthageni létesítményét 2022 helyett le is kapcsolták.

A karbonsemlegesség jegyében

Nagy-Britannia közben csúcsot döntött: egy hónapja nem éget szenet a hőerőművekben – írtuk a minap. Helyette gázzal és atommal tüzel, illetve megújuló forrásokból: szélből, napból fedezi energiaszükségleteit.

A járványnak nem kis szerepe van a környezetkáros széntüzelés leállásában: a fogyasztás 15%-kal megcsappant áprilisban.

Négy évtizeden át otthonok ezrei számára biztosított áramot, de június 30-án már nem száll fel füst ennek az erőműnek a kéményéből – tudósítottunk februárban annak kapcsán, hogy egy újabb széntüzelésű erőmű zár be Spanyolországban.

A széntüzelésű erőművek bezárásában egyébként finanszírozási okok is közrejátszanak: szinte több veszteséget termelnek ugyanis, mint energiát.

Az elkövetkező években több ország is leáll a széntüzelésű erőművek üzemeltetésével: Franciaország 2022-ben, Szlovákia és Portugália 2023-ban, az Egyesült Királyság 2024-ben, Írország és Olaszország pedig egy évvel később. A 2015-ös párizsi megállapodással összhangban ebben az évtizedben hagy fel a széntüzelésű erőművek hasznosításával Görögország, Hollandia, Finnország, Magyarország és Dánia. Németország a 2038-as határidővel késik, bár ezt felülírhatják a gazdasági gondok.

Az USA napenergiára költ 1 milliárd dollárt

Az Egyesült Államok eközben 1 milliárd dolláros beruházással egy napelem-farmot hoz létre Nevadában.

AP Photo/David Goldman
Egy amerikai napelem-farm bejárásaAP Photo/David Goldman

Ez lesz a világ nyolcadik legnagyobb, ilyen jellegű létesítménye – tudatja az amerikai belügyminisztérium. A tervek szerint 260 ezer otthont fog ellátni villamos energiával.

Magyarország eláll a Green Dealtől

Magyarország nem akarja, hogy a válságkezelés szívében az európai zöld megállapodás, a European Green Deal álljon.

Ellentétes a magyar emberek érdekeivel.
Schanda Tamás
az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) politikai államtitkára

Az államtitkár az Index szerint mindössze egy mondatban válaszolt Ungár Péternek arra a kérdésére, hogy Magyarország csatlakozik-e ahhoz a kezdeményezéshez, amit egy sor EU-s környezetvédelemért felelős miniszter tett egy közös levélben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zöld téli olimpia kizsákmányolás árán

Hibernációból ébredeznek a repülőterek

Talgo-felvásárlás: visszaütött a magyar kormány kétes hírneve