"Ha azt mondták, lőjük agyon őket, mi lőttünk. Meg kellett tenni. Aki nemet mondott, azt megkínozták vagy megölték. Nekünk lányoknak még nehezebb volt, mert minket a fiúk is használtak. Úgy” - mondta Anna, akit 13 éves korában raboltak el és kényszerítettek gyerekkatonának.
A több mint öt éve tartó polgárháború és a 2018. szeptemberben aláírt békemegállapodások után Dél-Szudán a talpraállással küzd. Közel 4 millió ember még mindig a szomszédos országokban, vagy hazája területén tengődik ún. belső menekültként.
HIRDETÉSA trauma még mindig mély, a fiatalok körében főleg. Közel 100 ezer gyermek és serdülő szenvedett el súlyos jogsértéseket. Köztük vannak azok, akikeket gyermekkatonáknak hívnak.
Yambióban, Equatoria nyugati felének fővárosában, az ország déli részén stábunk ottjártakor a fiatalok a Tindoka képzési központban gyülekeznek munkára. Reggelente tinédzserek tucatjai kezdik így a napjukat. Ők néhányak, abból a 3600 gyermekből, akiket besoroztak katonának és akik az ENSZ segítségével szabadulhattak ki a kényszerű katonaságból. Mivel védenünk kell őket, a riportban nem a valódi nevükön szerepelnek.
Christian 19 éves, őt erőszakkal toborozták, 13 éves korában. Két évet töltött a földi pokolban.
„A fák alatt aludtunk. Nehéz volt élelmet szerezni. Csak úgy jutottunk hozzá, ha megtámadtunk érte másokat. Rossz dolgokat kellett csinálnunk. Utasítottak rá. Megölni valakit... Ha nem tetted, akkor téged öltek meg. A bátyám… Ketten voltunk a seregben. De őt megölték” - mondja.
Anna alig volt 13 éves, amikor iskolába menet foglyul ejtették. Aztán harcra képezték. Kálváriája több mint egy éven át tartott.
„Embereket kellett vernünk, kínoznunk, elrabolni tőlük az értékeiket. Ha azt mondták, lőjük agyon őket, mi lőttünk, meg kellett tenni. Aki nemet mondott, azt megkínozták vagy megölték. Nekünk lányoknak még nehezebb volt, mert minket a fiúk is használtak. Úgy” - mondja.
Anna most varrni tanul, több kor-, és sorstársával együtt. Mint sokan közülük, neki is van már gyermeke. Anna most abban reménykedik, hogy lesz megtakarított pénze a kisfia, sőt, saját maga taníttatására. Arról álmodozik, hogy orvos lehet belőle.
A központban biztosított képzés csak egy része annak a 3 éves rehabilitációs programnak, amelyet az Európai Unió Humanitárius Segélyszolgálata is finanszíroz.
„A Dél-Szudánban élő gyermekek igényeinek ellátása az egyik fő célunk. Több mint kétmillió gyermeket vágott el a háború az oktatástól. Ezért rájuk, a gyermekekre koncentrálunk: mert nem akarunk egy újabb elveszett generációt. Muszáj valami alapfokú oktatást, alapvető készségeket nyújtani nekik, hogy részt vehessenek az ország újjáépítésében” - mondja Mathias Eick, az EU Humanitárius Segélyek Főigazgatóságának illetékese.
Christian nagybátyjával és egy szociális munkással találkozik. Ahogyan a program minden résztvevője, így ő is kapott pszichológiai és társadalmi támogatást. Értékes segítség ez a háború traumáinak leküzdésében. Ők pedig azok a szociális munkások, akik végig segítik a fiatalakat ezen a folyamaton. Segítik őket visszailleszkedni a közösségbe. Christianról apja megtagadta. Elhunyt anyja testvére, tehát a nagybátyja viseli most gondját.
„Amikor hazatért, vad volt. Semmit nem értett. Még én, a tulajdon nagybátyja is féltem tőle. Aztán, mióta iskolába jár, tanult egy csomó dolgot, és rengeteget változott. Most már, ha idegenek jönnek, üdvözi őket, képes mosolyogni. Ez óriási változás” - mondja a nagybácsi.
Az UNICEF irányítása alatt zajló program megváltoztatta Christian, Anna és még sok más sorstársuk életét. Ez a hosszú távú munka azonban a pénzhiány miatt könnyen veszélybe kerülhet.
Ráadásul ezer gyermek még mindig a fegyveres erők és csoportok kezében van.
Helene Sandbu Ryeng, az UNICEF illetékese a következőket mondja: „Ezt a programot több mint egy éve alulfinanszírozzák, már más forrásokat is felhasználtunk a fenntartására. Azonban ezek a pénzeszközök most kimerültek. Tehát, ha nincs új bevételünk, lehet, be kell zárnunk a Tindokát, ahol most vagyunk. Akár az egész programot be kell fejeznünk. És a lehetséges béke meghosszabbításával több gyermeket fogunk kijönni az erdőből, és segítségre lesz szükségük. Csakhogy források nélkül nem tudunk nekik megfelelő segítséget nyújtani. "
Christian szerelőnek tanul. Tisztában van vele, hogy jövője – ahogy több ezer háborúban élő gyermek jövője – a még mindig törékeny békefolyamat fenntarthatóságától is függ.
„Itt még mindig csak kevesen építenek betonból házakat, mert a háború még mindig túl közel van itt a fejekben, bármikor újrakezdődhet. Bármi megtörténhet” - mondja, majd felpattan biciklijére és elhajt.