Trump Davosban: Amerika az első, de mindenki jól jár

Trump Davosban: Amerika az első, de mindenki jól jár
Szerzői jogok  Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved   -   Evan Vucci
Írta: Euronews

Az amerikai elnök magát nevezte példának az európai vezetők számára. Valamint továbbra is szkeptikus a klímaváltozást illetően, de azért elültetnek „ezer milliárd fát”.

Az 50. davosi Világgazdasági Fórum első napján lépett pulpitusra az Egyesült Államok elnöke.

Donald Trump félórás beszédében sürgette Európát, hogy kövesse az ő politikáját, példáját a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban. Felhozta a Kínával kötött új kereskedelmi megállapodást, ami szerinte igazi, 21. századi minta.

- Megállapodásunk első szakasza lezárult, a 2. szakasz tárgyalásai pedig hamarosan megkezdődnek. Kína alapvetően vállalta, hogy megteszi azokat dolgokat, amiket nem akart megtenni; intézkedéseket hoz a szellemi tulajdon védelmére, valamint véget vet a technológia-átadás kényszerének. De ezeket az eredményeket csak a vámtarifák emelésével érhettük el náluk, ezért másokkal szemben is alkalmazzuk - jelentette ki.

Valamint hosszasan sorolta az USA gazdaságának - hála az ő kormányzásának - javuló statisztikáit.

Trump számára továbbra is Amerika az első, de állítása szerint az Egyesült Államok úgy működik együtt a világgal, hogy az mindenki, minden ország előnyére válik.

- A múlt dicsőségéből nyerjük az erőt, hogy naggyá váljunk. Mert ez a jövőbe vezető közös küldetésünk. Együtt erősebbé tesszük nemzeteinket, biztonságosabbá országainkat, gazdagabbá kultúránkat, szabadabbá népünket - és a világ gyönyörűbb lesz, mint valaha volt - osztotta meg vízióját az amerikai elnök.

Donald Trump arról is említést tett Davosban, hogy továbbra is szkeptikus a klímaváltozást illetően, és elhessegette (mint mondta, "tegyék ezt az emberek is") a közelgő apokalipszis rémképét.

Ugyanakkor bejelentette Washington új programját, aminek keretében "ezer milliárd fát" ültetnek el.

kapcsolódó cikkek