Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Az amerikaiak eladták az észak-koreaiak egyik hajóját

KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ
KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ Szerzői jogok  MTI/EPA/KCNA
Szerzői jogok MTI/EPA/KCNA
Írta: MTI
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Öt hónappal ezelőtt lefoglalták, azóta parkoltatták, most pedig eladták.

Az amerikai hatóságok eladták a szankciók megsértése miatt lefoglalt észak-koreai teherhajót

Az amerikai hatóságok eladták azt észak-koreai teherhajót, amelyet öt hónappal ezelőtt foglaltak le azzal a gyanúval, hogy megsértette a Phenjan ellen bevezetett szankciókat - közölte szerdán az amerikai parti őrség.

Az igazságügyi minisztérium által lefolytatott vizsgálat után a hajót egy szövetségi bíróság által lebonyolított árverésen adták el. A hajót hétfőn elvontatta Pago Pago kikötőjéből az a vállalat, amely megvette.

Észak-Korea szenet exportált a közel 15 477 ezer tonnás, Wise Honest nevű teherhajóval, amelyet az amerikai hatóságok májusban feltartóztattak azzal a gyanúval, hogy megsértette az ENSZ és Washington által Phenjan ellen bevezetett szankciókat. A hajót az Amerikai Szamoa-i székhelye, Pago Pago kikötőjébe vontatták, és ott vesztegelt öt hónapon át.

Ez volt az első eset, hogy az amerikai hatóságok lefoglaltak egy észak-koreai hajót szankciók megsértése miatt. Emiatt nyilatkozatháború robbant ki a két ország között. Phenjan többször meg nem nevezett következményekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat, ha nem engedi el a "briganti akcióban" lefoglalt teherhajót.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Trump nem javított, hanem inkább rontott az infláción az amerikaiak többsége szerint

Washington elismerte, hogy második csapást is mért a venezuelai droghajóra

Trump ultimátumot adott és szabad elvonulást ígért Maduro venezuelai diktátornak