Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Nem hátrálnak a sztrájkolók Szudánban

Nem hátrálnak a sztrájkolók Szudánban
Szerzői jogok 
Írta: Rita Konya
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A június elején vérrel feloszlatott ülősztrájkot követően egy héttel általános sztrájk kezdődött az országban a katonai diktatúra ellen. A tiltakozók civil kormányt követelnek.

Országos sztrájk kezdődött Szudánban vasárnap, és már az első napon halálos áldozatokat is követelt. Négyen haltak meg a fővárosban, Kartúmban, amikor a biztonsági erők éles lőszerrel és könnygázzal támadtak a barikádokat építő tüntetőkre.

Az emberek továbbra is a katonai diktatúra ellen tiltakoznak. Egy hét telt el azóta, hogy Kartúmban hatvanan életüket vesztették és több mint 300-an megsebesültek a tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásokban. Június 3-án a biztonságiak erőszakkal oszlatták fel a védelmi minisztérium előtt akkor már nyolcadik hete ülősztrájkoló, több ezres tömeget. Az ENSZ éles kritikával illette az történteket.

Maruan Ali

Médiaértesülések szerint a rajtaütést az a Szudáni Gyorsreagálású Erők nevű elitegység, a félkatonai RSF vezette, amelynek tagjai - emberi jogi csoportok szerint - szexuális erőszakot, kínzásokat követtek el, és civileket mészároltak le Dárfúr térségében éveken keresztül.

A június 3-i kartúmi történések után több kórház is jelezte, hogy nemi erőszakot elszenvedett embereket – nőket és férfiakat egyaránt – hoztak be hozzájuk, közvetlenül a támadás utáni órákban. Összesen hetven ilyen esetet regisztráltak, túlnyomórészt olyan sértettekkel, akiket szemtanúk egybehangzó állítása szerint az RSF fegyveresei támadtak meg.

A kartúmi véres eseményeket követően a katonai tanács felmondta a fő ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és jelezte: átmeneti kormányt hoz létre, valamint hét-kilenc hónapon belül - szigorúan nemzetközi felügyelet mellett - választásokat tart.

Az amerikai külügy Afrikáért felelős államtitkára, a magyar származású Nagy Tibor a héten Szudánba utazik, ahol a civilek elleni támadások azonnali beszüntetésére fog felszólítani. "A világ Szudánra figyel" - írta Twitterén.

A tiltakozóakció vezetői arra kérnek mindenkit, hogy nem menjenek ki az utcára, tartózkodjanak a nyílt demonstrációktól, mert „az életükkel játszanak”. A sztrájkot irányító Szudáni Szakmai Szövetség szerint a biztonsági erők célja a megfélemlítés, hogy az emberek mihamarabb újra felvegyék a munkát. Közleményükben így fogalmaznak: „nem tágítanak mindaddig, amíg egy civil kormány nem lép hatalomra a kelet-afrikai országban, és ezt be nem jelentik az állami tv-ben”.

Amel Pain

Szudánban a katonaság áprilisban buktatta meg az 1989 óta regnáló diktátort, Omar el-Besírt, miután akkor már több hónapja ezrek tüntettek folyamatosan, az elnök távozását követelve. A védelmi miniszter szükségállapotot hirdetett és bejelentette, felfüggesztik az alkotmányt, és kétéves átmeneti időszakra katonai tanács kerül Szudán élére, ennek letelte után pedig választásokat tartanak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

A szudáni milicisták lemészároltak 460 embert egy darfuri kórházban

Fogyatékkal élőket mészárolnak a szudáni milicisták, a kormány kiutasította az ENSZ-t

Mészárlásba fogtak a szudáni hadsereget kiűző félkatonai alakulatok Darfurban