Az utolsó órák

Az utolsó órák
Szerzői jogok  REUTERS/Juan Medina
Írta: Euronews

Pénteken zárul a kampány Spanyolországban, ahol négy éven belül immár a harmadik parlamenti választást rendezik vasárnap.

Ma zárul a kampány Spanyolországban, ahol négy éven belül immár a harmadik parlamenti választást rendezik vasárnap. A pártok ezúttal sokkal inkább az érzelmekre próbáltak hatni, kisebb hangsúly jutott a gazdaságra és a munkahelyekre.

Az egyik legfontosabb téma a katalán függetlenség kérdése volt, amit az öt számottevő párt egyike sem támogat. A verseny szorosságát jelzi, hogy a várakozások szerint nem lesz olyan erő, amely egyedül képes lenne kormányt alakítani.

A közvélemény-kutatások a jelenlegi miniszterelnök szocialista pártjának előnyét mutatják. Pedro Sanchez azért volt kénytelen előrehozott választást kiírni, mert a katalán nacionalista pártok nem támogatták kisebbségi kormánya idei költségvetését.

A Pablo Iglesias vezette újbaloldali Podemos a közszolgáltatások, elsősorban az egészségügy megvédésével próbált kampányolni, az előrejelzések szerint nem sok sikerrel.

A jobboldali Néppárt új vezetője júliusban vette át a bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott volt kormányfőtől, Mariano Rajoytól a párt vezetését. Pablo Casado a korábbinál konzervatívabb irányba próbálja vinni a pártot.

Az inkább jobboldali Ciudadanos elnöke, Albert Rivera a szabadpiac bajnokának állítja be magát. Középen álló pártjával mind a szocialistáktól, mint a Néppártól elvenne szavazókat.

Az elmúlt években megerősödött szélsőjobboldali Vox pisztolyt viselő elnöke, Santiago Abascal a fegyvertartás szabályainak enyhítését, a regionális rendszer újragondolását és az Európai Unió gyengítését hirdeti.

A Vox elsősorban a Ciudadanostól és a Podemostól vehet el szavazókat. Akik között még mindig sok a bizonytalan, a megkérdezettek több, mint negyede nem döntötte el, kire voksol.

Az euronews riportere szerint a pártok megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni az utolsó órákból. A kampány kifejezetten agresszív volt a Vox előretörése, a jobboldal szétdarabolódása és a sok bizonytalan választó miatt.

kapcsolódó cikkek