Loader
Hirdetés

Választási csalás gyanúja árnyékolja be a svéd baloldal szűk győzelmét

Választás Svédországban
Választás Svédországban Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Ferenc Szekely
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Előre bejelölt szavazólapokkal és esetleges szavazatvásárlással manipulálhatták a svéd választást. Ha ez igazolást nyer, úgy a nyomozás részleges megismétléshez is vezethet, miközben a két politikai tömb között mindössze három mandátum a különbség.

A svéd ügyészség választási csalás gyanújával indított előzetes vizsgálatot a közép-svédországi Borlängében történtek miatt. Az eljárás középpontjában Mohamed Abdukardir Ali, a Baloldali Párt kevéssé ismert jelöltjének meglepő parlamenti mandátuma áll.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A 30 éves politikus csupán a párt dalarnai listájának kilencedik helyén szerepelt, 648 személyes szavazattal azonban valamennyi párttársát megelőzte, és bekerült a parlamentbe. A svéd rendszerben a választó nemcsak pártra szavazhat, hanem a párt listáján szereplő valamelyik jelölt neve mellett is elhelyezhet egy úgynevezett személyes keresztet. A jelölt akkor írhatja felül a párt által meghatározott sorrendet, ha megszerzi a párt választókerületi szavazatainak legalább öt százalékát.

A rendőrségi feljelentés szerint emberek előre bejelölt szavazólapokat osztogathattak, majd főként hátrányos helyzetű városrészekből választókat szállítottak a szavazóhelyiségekhez. Az Aftonbladet értesülése szerint a rendőrség megfigyelt egy autót, amely választókat fuvarozott, és legalább egy olyan embert is, aki Ali nevével előre megjelölt lapokat próbált átadni nekik.

A lap forrásai készpénzosztás gyanújáról is beszámoltak, de ennek körülményeit egyelőre nem tisztázták. Senkit nem vettek őrizetbe, és nincs adat arra, hogy maga Ali gyanúsított lenne.

Ali határozottan tagadta a vádakat, és azt mondta, megdöbbentette az ügy. Az eljárást eredetileg bizonyítékok hiányában lezárták, de Oskar Edvardsson ügyész szerint olyan új információk kerültek elő, amelyek indokolttá tették a vizsgálat folytatását. A nyomozást a rendőrség országos operatív részlegének korrupcióellenes csoportja vette át. Egyelőre nincs hivatalosan megnevezett gyanúsított.

Két külön eljárás indulhat

Az ügynek büntetőjogi és választójogi következményei is lehetnek. Az ügyészség azt vizsgálja, történt-e jogosulatlan beavatkozás a szavazásba, ami Svédországban pénzbírsággal vagy szabadságvesztéssel büntethető. Ettől függetlenül a választási eredmény ellen a választók vagy a pártok jogorvoslatot kérhetnek a Választási Felülvizsgálati Bizottságtól.

A testületnek nem feltétlenül kell megvárnia egy esetleges büntetőeljárás végét. Akkor rendelhet el újraszámlálást vagy megismételt választást, ha megállapítható, hogy szabálytalanság történt, és alaposan feltételezhető, hogy az hatással volt az eredményre. Vagyis önmagában az előre kitöltött lapok létezése még nem elegendő: azt is mérlegelni kell, hány szavazatot érinthetett az ügy, és ezek megváltoztathatták-e a mandátumok elosztását.

Dalarna választókerülete 11 képviselőt küld a 349 tagú parlamentbe. A szeptember 13-i választáson innen hat mandátumot szerzett a balközép, ötöt pedig a jobboldali tömb. Országosan még ennél is szorosabb lett az eredmény: a balközép ellenzék 176, Ulf Kristersson leköszönő miniszterelnök jobboldali tábora pedig 173 helyet szerzett.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 11 dalarnai mandátum automatikusan gazdát cserélne. Egy esetleges új választáson valamennyi helyet ismét kiosztanák, de a legvalószínűbb változás a Baloldali Párton belüli személyi sorrendet érintené. Niklas Bolin politológus szerint a többség országos megfordulása kevéssé valószínű, mert a választók inkább az azonos politikai tömbhöz tartozó pártok között mozognak. A hárommandátumos különbség miatt azonban ezt sem lehet teljesen kizárni.

Svédországban parlamenti választást még soha nem kellett megismételni

Ha a felülvizsgálati testület most erre jutna, az új szavazást a döntéstől számított három hónapon belül kellene lebonyolítani. Addig az ügy bizonytalanságot teremthet a kormányalakítás körül, és politikai muníciót szolgáltathat a jobboldalnak, amely már a választás előtt is vitatta a kampány tisztaságát egyes, nagy bevándorló hátterű lakossággal rendelkező körzetekben

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Kormányra kerülhet a radikális jobboldal? Vasárnap több irányt is választhat Svédország

Külföldön szavazó oroszok nyolc az egyhez elutasítják Putyin pártját, szemben a hivatalos adatokkal

Nagy fölénnyel vezet a kormányzó Egységes Oroszország párt az előzetes választási eredmény szerint