rendkívüli hír

rendkívüli hír

Elnökválasztás a megosztott Ukrajnában

Elnökválasztás a megosztott Ukrajnában
Betűméret Aa Aa

Elnökválasztás kezdődött Ukrajnában. A 38 induló közül négynek van esélye a győzelemre. A mezőny megosztott, ahogyan a társadalom is. A voksolás kimenetelét latolgató elemzők szerint mindenképpen bizonytalanságot szül majd a választás, és ez jól jön Oroszországnak.

##

Jelöltek az élvonalban

Volodimir Zelenszkij új szereplő az ukrán politikai életben, az egyik legnépszerűbb komikus Ukrajnában. Rendhagyó kampányától azt reméli, hogy sikerül megújítania a politikai retorikát, ugyanakkor határozott programot nem körvonalaz.

Petro Porosenko Ukrajna leköszönő elnöke. Nemzeti programja az ország és az ukrán identitás újjáépítését tűzi ki célul, ellenállást hirdet Oroszországgal szemben. Kampánya nem nélkülözi a kecsegető ígéreteket, plusz juttatásokat, gázár-támogatást helyez kilátásba arra az esetre, ha ő győz az elnökválasztáson.

Julija Timosenko az ukrán politikai élet veteránja. Korábbi kormányfő, a 2005-ös "narancsos forradalom" után került hivatalba, majd 2007-től 2010-ig ismét ő volt a miniszterelnök. Kétszer is börtönbe került, szerinte politikai okokból. A kilencvenes években egy sikeres nagyvállalatot vitt, gázt importáltak Oroszországból. A mostani kampányban a gázáremelés ellen szónokolt, ami nagyon népszerűvé tette őt, de sokak szemében az állami szintű korrupció megtestesítője.

A negyedik a sorban a volt védelmi miniszter, Anatolij Hricenko, akinek jócskán megnőttek az esélyei azóta, hogy egyik riválisa, Lviv polgármestere, Andrij Szadovij visszalépett a javára. Őt elsősorban a nyugatbarát városi népesség támogatja, úgy tartják, hogy ő a korrupciómentes változata Petro Porosenkónak.

Mit akarnak az ukránok?

A lakosság szívesen látna új embert az ország élén. Elegük van a korrupt vezetőkből, amilyen a Majdan előtt Viktor Janukovics volt, és amilyennek Porosenkót is tartják. Nagyon sokan úgy érzik, hogy az igazságtalanság és a vétkesek büntetlensége továbbra is meghatározza az ukrán közéletet dacára a Majdan utáni kormányok ígéreteinek és a nyugati nyitásnak. Ugyanakkor tartanak a politikai bizonytalanságtól, ami az oroszoknak kedvez, és elfordíthatja tőlük a Nyugatot.

Kampányígéretek

A mostani elnökválasztási kampányban egyik jelölt sem volt igazán meggyőző a korrupcióellenes harcot, a gazdasági növekedést vagy a munkanélküliség visszaszorítását illetően. Továbbá egyikük sem tudta igazán megmagyarázni, hogyan is képzel véget vetni a kelet-ukrajnai konfliktusnak. Márpedig a 2014-es - Euromajdanként emelgetett - lakossági tiltakozás nemcsak a nyugati integrációról szólt, hanem a kormányhatalom megerősítéséről, az oligarchák letöréséről, új belpolitikai irányvonal kijelöléséről is. Márpedig ebben Porosenko nem váltotta be az ukránok reményeit, a régi rendszer logikájának képviselőjét látják benne, aki az orosz agresszióra hivatkozva igyekszik megerősíteni a nemzettudatot. Csakhogy az ukrán nyelv és kultúra promóciója a gazdasági visszaesés közepette nem bizonyul igazán népszerűnek különösen a legérintettebb délkeleti országrészben, illetve általában a fiatalabb generációk körében.

Úgyhogy ehhez képest a humorista Zelenszkij fellépése üdítően hat. Igéretek helyett a népakarat érvényesülését hirdeti, kampányában nem a tradicionális hirdetési formákat, hanem a közösségi médiát helyezte előtérbe. Őt leginkább a fiatalok támogatják, így nagyon sokan azok közül, akik külföldön élnek. Ez azt is jelenti, hogy sok szavazatra számíthat, mert ez a réteg veszi a fáradságot, hogy leadja voksát.

Mi várható vasárnap?

Ami a lakosság egészének aktivitását illeti, a legutóbbi felmérések szerint a választók 20 százaléka még mindig nem tudja, kire szavazzon, ezzel együtt elemzők szerint 80 százalék fölötti lesz a részvételi arány. Miután Zelenszkij tábora igen aktív, neki ez kedvezne, míg Porosenkónak és Timosenkónak az volna jobb, ha sokan otthon maradnának.

Habár az ukránok jól érzékelhetően változást akarnak, félnek is az ezzel járó bizonytalanságtól. Elemzők szerint ezért is nehezen megjósolható a vasárnapi ukrajnai elnökválasztás kimenetele. De bárki győz is, kérdéses időszak következik egyrészt azért, mert nem tudni, hogyan reagál majd az eredményre a riválisok hátországa, másrészt azért, mert Zelenszkij esetében még kérdéses, ki tölti majd be azt a politikai vákuumot, amelyet az ő személye csak reprezentál.

Mi jön a választások után?

A társadalmi megosztottságon ez a választás nem segít, mert a jelöltek között elég nagy a szakadék, és a lakosság és a politikai elit között sem kisebb, ráadásul egyik jelöltnek sincs erre vonatkozó víziója - mondják a Carnegie Intézet által megkérdezett szakértők hozzátéve, hogy Moszkva érdeke ezzel egybevág, mert a politikai bizonytalanság mindenképpen javítja majd az oroszbarát erők kilátásait az őszi parlamenti választásokon.