NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Így szavaztak a különböző országok képviselői a Sargentini-jelentésről

Így szavaztak a különböző országok képviselői a Sargentini-jelentésről
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nincs igaza Orbán Viktornak a román néppárti EP-képviselőkkel kapcsolatban.

HIRDETÉS

Szerdán délután az Európai Parlament (EP) elfogadta a magyarországi jogállam helyzetéről szóló jelentést és indokoltnak tartotta hetes cikkely szerinti eljárás megindítását.

A szavazást értékelve a Kossuth Rádióban péntek reggel Orbán Viktor magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy a román EP-képviselők többsége nem támogatta a Sargentini-jelentést, ez azonban nem igaz.

Mivel név szerinti nyílt szavazás volt, az EP oldalán elérhető az eredmény pártcsoportra osztva, nevekkel. Ez alapján állítottunk össze két grafikont Európáról, és derült ki, hogy a román képviselők nem szavaztak a jelentés ellen, még a Fidesz pártcsaládján belül sem.

Arról már korábban közöltünk listát, hogyan szavaztak a néppárti képviselők, ebből kiderült, hogy 7-en voltak a jelentés mellett, hárman szavaztak ellene, ebből ketten a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői. Hárman tartózkodtak, azaz még ha ezeket is ellenszavazatnak számolnánk, akkor is 7-6 lenne az arány. A többi képviselő szavazatát is számolva még nagyobb az igenek aránya: 69,23 százalék.

Az összes országra nézve megnéztük azt is, hogy hányan szavaztak a jelentés mellett illetve ellene, az arányokat pedig úgy számoltuk ki, hogy a tartozkodó képviselőket is beszámoltuk szavazónak.

A néppárti tartozkodók is a nemre szavaztak?

85-en voltak velünk, mondta a magyar miniszterelnök az interjúban az Európai Néppártra utalva, hozzátéve, hogy nem voltak ennyien hajlandóak ellenük szavazni. A szavazás során a 115 Sargentini-jelentést támogató néppárti szavazat mellett 56 nem szavazat érkezett a pártcsaládból. 29-en viszont tartózkodtak, köztük többek között kilenc spanyol, hat francia és négy német képviselő van. Összesen három képviselő szavazott nemmel a dél-európai országban.

Az Európai Néppárt nem írta elő a képviselőinek, hogy miként szavazzanak, de Manfred Weber frakcióvezető közölte, hogy ő támogatni fogja a jelentést. Az említett négy bajor képviselőből is három tartózkodott.

Beleszámítanak-e a tartózkodó képviselők szavazatai az összesbe?

Megkérdeztük a magyar kormány által vitatott kérdésről az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája, és az alábbi választ kaptuk.

A 7. cikk szerinti eljárás során a szavazáskor az Európai Parlament az EU Szerződésben és a Parlament saját Eljárási Szabályzatában lefektetett előírásokat követte.

_A Parlament Eljárási Szabályzatának 178. pontja szerint "a szavazásra bocsátott szöveg elfogadásának, illetve elutasításának megállapításához csak a mellette és az ellene leadott szavazatokat veszik figyelembe, kivéve azokat az eseteket, amelyek tekintetében a Szerződések különleges többséget írnak elő". _

Ebben az esetben a kivétel nem állt fenn,mivel a Szerződésnek a 7. cikk alkalmazása során követendő eljárásra vonatkozó 354(4) cikk szerint"az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének alkalmazásakor az Európai Parlament a leadott szavazatoknak az egyben a tagjai többségét is kitevő kétharmados többségével dönt".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Magyarországról beszéltek a holland parlamentben

Orbán levélben köszönte meg az EP-s "nem" szavazatokat

Az Európai Tanács elé vinné Sargentini Magyarország ügyét