Megvan az új brit belügyminiszter

Megvan az új brit belügyminiszter
Írta: Euronews

Sajid Javidot nevezte ki belügyminiszterré Theresa May brit miniszterelnök. A lemondott Amber Ruddot váltja.

Sajid Javidot nevezte ki belügyminiszterré Theresa May brit miniszterelnök hétfőn. Amber Ruddot váltja a belügyi poszton. A 48 éves politikus eddig az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter volt a konzervatív párti kormányban.

Javid pakisztáni bevándorlók gyermekeként született Nagy-Britanniában, csakúgy, mint London munkáspárti polgármestere, Sadiq Khan.

Amber Rudd vasárnap este nyújtotta be lemondását. Döntésének hátterében az illegálisnak minősített bevándorlók kitoloncolásának belügyminisztériumi gyakorlata állt. Kiderült, hogy ezzel kapcsolatban félrevezető tájékoztatást adott a londoni alsóháznak. 

Rudd az ötödik távozó miniszter Theresa May kormányából. 

Az ügy komoly belpolitikai botrányt okozott Nagy-Britanniában. Az úgynevezett Windrush-generáció az Empire Windrush nevű hajóról kapta a nevét. A háború utáni első bevándorlók között volt az a csaknem 700 egykori gyarmati polgár, aki ezen a személyszállítón érkezett Jamaicából Londonba 1948-ban. A gyarmatokról származó emberekkel akarták enyhíteni az Egyesült Királyság második világháború utáni munkaerőhiányát.

Az utóbbi hetekben a kormány eredménytelenül érvelt a közvélemény előtt amellett, hogy miért akarják megvonni az 1948 és 1971 között az Egyesült Királyságba érkezett egyes bevándorlók és leszármazottaik alapvető jogait. Az érintettek mellett több demonstrációt is szerveztek.

kapcsolódó cikkek