Kormányoffenzíva Kelet-Gútában

Kormányoffenzíva Kelet-Gútában
Szerzői jogok  REUTERS/BASSAM KHABIEH
Írta: Euronews

Egyetlen nap alatt 80-an haltak meg a bombázásokban, 40 ezren menekültek el. A kormányerők orosz és iráni támogatással foglalják el a felkelők területét.

A gútai légicsapások újabb emberéleteket követeltek – jelentik a helyszínről az ENSZ háborús megfigyelői.

A szíriai ENSZ-nagykövet szerint egyetlen nap alatt 40 ezren menekültek el a szír fővárostól, Damaszkusztól keletre fekvő Gúta külvárosból.

A Biztonsági Tanács az ENSZ-főtitkár különmegbízottját hallgatta meg a nyolcadik éve tartó konfliktusról.

Staffan de Mistura Brüsszelből jelentkezett be:

– A terepen fokozódik a helyzet. Ezt fel kell ismernünk. És erre választ kell találnunk, mert a világ aggódva figyeli a fejleményeket. A helyzet csillapítására kell törekednünk, mert ebben a pillanatban pont az ellenkezőjének, a helyzet eszkalálódásának vagyunk tanúi – jelentette az ENSZ-főtitkár különmegbízottja.

A pénteki bombázásokban Kelet-Gútában és a környező városokban 80-an haltak meg. Tizennégyen közülük gyerekek voltak.

A kormányerők a korábban felkelők által ellenőrzött terület 70%-át foglalták vissza Kelet-Gútában.

A támadás éppen egy hónapja, február 18-án kezdődött.

Az Oroszország és Irán által támogatott kormánycsapatok az eltelt négy hétben mélyen behatoltak a felkelők területeire, és három független övezetre szakították szét.

kapcsolódó cikkek