Szíria: az ellenzék egy része ott van Szocsiban

Szíria: az ellenzék egy része ott van Szocsiban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A szíriai békéltetés mostani fordulójától az országon belüli párbeszéd beindulását várják a résztvevők. Úgy tudni, hogy az ellenzék távol maradó szervezetei is hajlandóak lesznek megtárgyalni az itt elért eredményeket.

A szíriai békéltetés legújabb fordulója az ellenzék legjelentősebb ernyőszervezete, a Tárgyalási Főbizottság távollétében kezdődött meg Szocsiban.

HIRDETÉS

Miközben az Aszad-rezsimmel szemben állók rendkívül megosztott táborának genfi képviselete nemet mondott az oroszországi találkozóra, több száz kisebb ellenzéki csoport hajlandó asztalhoz ülni a kormánydelegációval.

A szíriai ellenzék egyik vezetője, Kadri Dzsamil, aki 2012 nyara és 2013 ősze között az ország miniszterelnök-helyettese volt, azt magyarázta, hogy az új alkotmány szövegéről egyeztetnek, tehát sokféle eltérő álláspontot kell közös nevezőre hozniuk, és ez azt is jelenti, hogy meg kell tanulniuk konszenzusra jutni. A szíriaiaknak jó ideje nem volt alkalmuk megtapasztalni, mit jelent a politikai szabadság, vagyis egyeztetni, megvitatni és kompromisszumra jutni.

A genfi békéltetés egyik kerékkötője az a kérdés, hogy az elnöknek, Bassár el Aszadnak azonnal távoznia kell a hatalomból, vagy megtarthatja azt az első szabad választásokig.  Ez ügyben nemcsak a rezsim és az ellenzék nem jut dűlőre, hanem az ellenzéki csoportokat is megosztja a kérdés.

Kadri Dzsamil szerint Szocsiban egyfajta nemzeti kerekasztalnak kellene létrejönnie, mert az lenne hasznára az évek óta akadozó, leginkább a hadműveletekre koncentráló genfi békéltetésnek.

Meg nem erősített hírek szerint az ellenzék távolmaradó szervezetei is hajlandóak lesznek megtárgyalni mindazt, amiben a résztvevők meg tudnak állapodni Szocsiban.

Az Euronews tudósítója, Galina Polonszkaja arról beszélt, hogy Szocsiban a küldötteknek meg kellene választaniuk a szíriai alkotmány reformjáért felelős bizottság tagjait. Ezen kívül több más kérdésben is halaszthatatlan lenne megállapodniuk. De az igazság az, hogy már az is hatalmas előrelépés lenne, ha ez a folyamat egyáltalán elkezdődne kedden.     

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szíria királya akar lenni Aszad elnök, és van esélye, hogy az is lehet

Többen meghaltak Szíriában egy újabb orosz légicsapásban

Moszkva nem engedte el Aszad kezét, lázadókkal végeztek az orosz vadászgépek