Március 17-e az írek nagy napja, minden az ünneplésről szól, és szinte mindenki hord valami zöldet. Pedig az ünnepelt színe a kék, nem is Patrik volt a neve, és 16 évesen rabszolgaként került az ír szigetre,
Március 17-e az írek nagy napja, minden az ünneplésről szól, és szinte mindenki hord valami zöldet. Pedig az ünnepelt színe a kék, nem is Patrik volt a neve, és 16 évesen rabszolgaként került az ír szigetre.
1. Szent Patrik nem volt se Patrik, se ír
Szent Patrik Maewyn Succatként született a római uralom alatt lévő Britannia provinciában. Ír fosztogatók rabolták el, és eladták rabszolgának. Juhokat kellett őriznie. Megszökött, Britanniába ment, és egy kolostorban lelt menedékre. Pappá válásakor vette fel a Patricius nevet. Egy jelenés biztatására visszatért Írországba, hogy az ott élő pogány íreket a keresztény hitre térítse. Szent Patrik Írország fő védőszentje, és egy legenda szerint ő lesz az, aki ítélkezik az írek felett az ítélet napján.
2 Szent Patrik napon kéket kéne hordanunk
Eredetileg a kék szín tartozott Szent Patrikhoz, még van is ennek a színnek egy árnyalata, amit róla neveztek el. Aztán a történelem folyamán a gondolat, hogy a szent napján lóherét tűztek a gomblyukukba egy politikai eszmével, Írország függetlenségével is társult, így a zöld viselet az ezzel való szimpatizálást is jelentette, és szép lassan a zöld lett az ünnep uralkodó színe.
A WalletHub felmérése szerint az ünneplők 82 százaléka tervezi, hogy valami zöld ruhát viseljen. Chicago folyóját minden évben egy főleg zöldségalapú több mint 20 kilós festék segítségével varázsolják zöldre, ennek hatása körülbelül öt óráig tart.
3. Mi köze a lóherének Szent Patrikhoz?
A hagyomány szerint Szent Patrik a Szentháromság külön entitását és mégis megbonthatatlan egységét a háromlevelű lóhere példájával igyekezett megértetni az írekkel. Ma a lóhere Szent Patrik napjának egyik központi szimbóluma. Annak az esélye pedig, hogy négylevelű lóherét találjunk egy a tízezerhez.
4. Tényleg ő szabadította meg Írországot a kígyóktól?
Mint minden szent életéhez, az övéhez is fűzödnek történetek csodákról. Az egyik ilyen szerint ő volt az, aki kiűzte a mérges kígyókat az ír szigetről, tudósok szerint azonban a jégkorszak utáni Írországban egyáltalán nem létezhettek kígyók.
5. Miért éppen március 17-én van?
461-ben március 17-én halt meg Szent Patrik, ezért ez a nap a szenté. A katolikus egyház hagyománya mögött az a gondolat áll, hogy ez az a nap, mikor a mennybe ment a szent.
Nemcsak Írországban munkaszüneti nap. Észak-Írországban, a Karib-tenger Montserrat nevű szigetén (a szigetre a XVII. és a XVIII. században importált rabszolgák között sok ír volt) és Új-Fundland és Labrador kanadai tartományban is.
6. Nem volt igazi népünnepély az ír kocsmáknak – egészen 1970-ig
Az 1903-tól 1970-ig érvényben lévő, erre vonatkozó írországi törvény alapján Szent Patrik napján, mivel vallási ünnepnap, az ország összes kocsmájának zárva kellett maradnia. Mikor 1970-ben nemzeti ünnepé nyilvánították, a bártulajdonosoknak is akadt ünnepelnivalójuk: kinyithattak a megszomjazó tömeg legnagyobb örömére.
A “modern” Szent Patrik napi ünneplést sokan kritizálják azért, hogy túlságosan elüzletiesedtek, és már nem a szent és munkásságának tiszteletéről szólnak.
7. Világ írjei, ünnepeljetek!
Persze manapság már nemcsak az ír származásúak ünnepe a Szent Patrik nap, bárki szinte bárhol csatlakozhat a világon. Számos hagyománya az ünneplésnek az Egyesült Államokból indult, ami nem meglepő, ha belegondolunk, hogy az ország népességének több mint a 10 százaléka (nagyjából 34 millióan) vallja magát írnek, vagy legalábbis ír származásúnak. Írország lakossága 4 és fél millió. Árulkodó tény az is, hogy 16 Dublin nevű település van az USA-ban.
Amerikában volt az első felvonuáls, méghozzá New Yorkban, 1762-ben. Az első amerikai ünnepés évtizedekkel ezelőtt, Bostonban volt, egészen pontosan 1737-ben. Amerikai a legrövidebb felvonulással “büszkélkedő” település is: az arkansasi Hot Springben mindössze 98 lábnyi, azaz kevesebb mint 30 méteres volt a Patrik-napi parádé.
“Földön kívül” sem feledkeztek meg a híres szentről: 2011-ben a Nemzetközi Űrállomáson az ír-amerikai űrhajós Catherine Coleman zenéléssel ünnepelt, 2013-ban a kanadai Chris Hadfield emlékezett meg az írek nagy napjáról az országról az űrből készített fotók posztolásával. Természetesen nem feledkezett meg a zöld ruhadarabról sem, és ennek bizonyítékát is feltette az internetre.
8. Mit kap Donald Trump?
Amit előtte minden évben Obama: egy kristályvázát, teli lóherékkel. A hagyomány az, hogy minden évben az ír elnök ezzel ajándékozza meg az Egyesült Államok vezetőjét. A lóherék igazán pechesek, nem érik meg az ünnepnap végét: azonnal elpusztítja őket a titkosszolgálat.
9. Szexista koboldok
A mesében sincs olyan, hogy koboldlány, a legenda szerint a szivárvány tövében található aranyat őrző teremtmények szigorúan csak hímneműek lehetnek, akármennyire is próbálják megvezetni az emberiséget a jelmezárusok.
A WalletHub számítása szerint, ha egy ilyen aranybödönben ezer érme található, akkor edényenként körülbelül 1,2 millió dolláros vagyonra vigyáznak a koboldok.
10. Igazi ünnepnap a Guinnessnek
Ha valakinek van oka ünnepelni Szent Patrik napon (vagy azt követően) az az írek híres sörének gyártója és forgalmazója. Szemben ugyanis átlagos nappal, mikor “csak” öt és fél millió korsónyit hajtanak fel világszerte belőle, ezen a napon becslések szerint 13 millió korsónyival oltják szomjukat az ünneplés hevében az emberek.
És a bónusz…egy igazi ír tószt
“A tető felettünk sose essen darabjaira, és a barátaink, akikkel összegyűltünk ne essenek ki a látókörünkből”. (Eredetiben: May the roof above us never fall in, and may we friends gathered beneath it never fall out!)