Clinton már visszaszívná, amit Trump híveiről mondott

Clinton már visszaszívná, amit Trump híveiről mondott
Írta: Euronews

Hillary Clinton már megbánta, hogy Donald Trump támogatóinak felét “szánalmasnak” nevezte.

Hillary Clinton már megbánta, hogy Donald Trump támogatóinak felét “szánalmasnak” nevezte. A demokraták elnökjelöltje egy New York-i rendezvényen, meleg aktivisták előtt titulálta “szánalmasnak” ellenfele táborának egy részét.

Ahogy a rendezvényen fogalmazott, a Trump-hívők fele “rasszista, szexista, homofób és iszlámellenes”. A kijelentéssel nagy tetszést aratott. Később bocsánatot kért, de hangsúlyozta, nem hagy fel a bigott és rasszista “Trump-i” retorika elleni harccal.

Clinton szerint Trump kampánya komolytalan, és minden elképzelést alulmúlt, hogy egy amerikai elnökjelölt dicsőíti az orosz zsarnokot, Vlagyimir Putyint.

A republikánus jelölt szerint Hillary emberek millióit sértette meg megjegyzésével. Ahogy a Twitteren fogalmazott, “Hillary Clinton annyira sértően viselkedett az ő támogatóival, akik egytől-egyig keményen dolgozó emberek, hogy reméli, ez szavazatokba fog kerülni ellenfele számára.

A New York-i milliárdos az utóbbi napokban feljött a közvélemény-kutatásokban, és érzékelhetően csökkentette hátrányát. Két kulcsfontosságú államban, Floridában és Ohióban újra nyílt a küzdelem kettejük között, így a választás kimenetele is kétesélyes.

kapcsolódó cikkek