NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Felesleges a kvótanépszavazás a szocialisták szerint

Felesleges a kvótanépszavazás a szocialisták szerint
Szerzői jogok 
Írta: Zsíros Sándor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Feleslegesnek és veszélyesnek tartja Orbán Viktor kvótaügyi népszavazását Molnár Gyula. Az MSZP új elnöke arra kéri a szavazókat, maradjanak otthon október másodikán, egy érvénytelen referendum szerinte a populista politika kudarcát jelentené. Az orbáni politika miatt Magyarország az Európai Unión kívül találhatja magát – mondta a politikus brüsszeli bemutatkozó látogatásán, ahol az ellenzék 2018-as esélyeiről is beszélt riporterünknek.

Zsíros Sándor, Euronews: – Kivel találkozott Brüsszelben és hogyan fogadták?

Molnár Gyula, elnök, Magyar Szocialista Párt: – Ez egy bemutatkozó látogatásnak indult, de végül nagyon magas szinten fogadtak, hiszen három fontos biztossal, három Magyarország számára fontos szereplővel is sikerült találkozni, de a parlament elnökével és a politikai pártcsaládunk meghatározó nemzeteinek, a német, a francia és az osztrák frakció vezetőivel is tartalmas volt a megbeszélésem.

Euronews: – A megbeszéléseken nyilván szóba került a magyarországi népszavazás a kvótaügyben. Pontosan miről tárgyaltak?

Molnár Gyula, elnök, Magyar Szocialista Párt: – Néhány perc múlva minden egyes tárgyaláson előjött, hogy hogyan látjuk mi ezt a helyzetet és mi lesz ebben a megoldás. Azt tudom mondani, hogy más megközelítésben, de mindenki elfogadja azt, hogy kell Európában valamifajta reform. Én azt mondom, hogy a jelenlegi hivatalos kormányállásponthoz képest sokkal inkább arról beszélgettünk, hogy miképpen lehetne a parlament jogkörét bővíteni. Egy picit furcsállom azt, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök, aki egyébként egyfelől népszavazást olyan intézménynek tekinti, ami a demokrácia kiszélesítése, közben pedig a másik oldalról az Európai Tanácsot akarja erősíteni. Ez egy furcsa kettősség. És amikor egyik oldalról védi a magyar szuverenitást azzal, hogy üzenünk Brüsszelnek, a másik oldalon azt állítja, hogy a közös hadsereget be lehet vezetni. Miközben az erről szóló javaslat egyébként nem annyira rossz. Azt érzékeltük, hogy lesz, vagy van valóságos megoldás és gondolkodás abban az irányban, hogy hogyan lehet a menekültügyet kezelni ott, ahol a probléma keletkezik. Van azzal kapcsolatban gondolkodás, hogy hogyan lehet megvédeni a határokat. És amit biztosan érzékeltem, nem volt olyan típusú felvetés, amely a kötelező betelepítési kvóták további dolgát felvetné. Ebből a szempontból én úgy érzékeltem, hogy az október másodikai népszavazás egy egyszerű üzeneten túl nem jár majd valóságos jogi következményekkel senki számára.

Euronews: – A szocialista párt támogatja a kötelező kvótarendszert?

Molnár Gyula, elnök, Magyar Szocialista Párt: – Nem. Ezt mi viszonylag gyorsan kimondtuk, csak valamiért úgy látszik, hogy ezt sokan félremagyarázták, vagy félreértették. Mi 2015 májusa óta azt mondjuk, hogy ez nem megoldás erre a problémára. Tulajdonképpen elfogadjuk azt a helyzetet, hogy a kormány a szükséges lépéseket megtegye. Azt gondoljuk, hogy a népszavazás fölösleges. A kormányfő megtehette volna, hogy akár parlamenti, akár kormányfelhatalmazással a szükséges tárgyalásokat lefolytassa. Tehát egyfelől azt mondjuk, hogy nem támogatjuk a kötelező betelepítési kvótát, a másik oldalról pedig világos, hogy ez a népszavazás nem erről szól már rég. Hanem sokkal inkább arról szól, hogy valamifajta üzenetet fogalmazzunk meg Brüsszelnek. Csak azt tapasztaljuk a politikában, hogy ami először üzenet, az később már javaslat, aztán döntés, és nagyon félnénk, ha ennek a vége az lenne, ha Magyarország egyszer csak kívül találná magát az Európai Unión.

Euronews: – Ha nem támogatják a kvótarendszert, akkor milyen alternatívát tudnak javasolni azoknak az országoknak, amelyeknek segítségre van szükségük a migránsok miatt?

Molnár Gyula, elnök, Magyar Szocialista Párt: – Pont az a probléma, hogy azt gondoljuk, hogy a menekültügyre a válasz az, hogy nemet mondunk a kötelező kvótára, miközben a megoldások nyilvánvalóan azok, hogy hogyan lehet Törökországban stabilizálni a helyzetet. Nyilván hosszabb távon az, hogy ne induljanak el ezek az emberek. Azt pontosan elfogadjuk és értjük, hogy nem kerítéssel, de más módon meg kell védeni a határokat. Amikor már valaki bekerült Magyarországra és bekerült az Európai Unióba, és a menekültstátuszt megkapta, akkor humánus megoldásokat kell találni arra, hogy be tudjon illeszkedni. Ez lenne a rövid csomag, nyilván ennél sokkal strukturáltabb minden egyes kérdés, de pontosan látjuk, hogy a 21.század egyik legnagyobb kérdése ez lesz. Erre nem lehet sem kerítéssel és egy olyan népszavazással válaszolni, amelyben a kérdés is maga olyan, hogy nem lehet rá jó választ adni.

Euronews: – Ön személy szerint elmegy majd szavazni október másodikán?

Molnár Gyula, elnök, Magyar Szocialista Párt: – Most azt gondoljuk, hogy politikailag az a helyes, ha ez a népszavazás nem lesz érvényes és eredményes. Mert ez a legegyértelműbb és legvilágosabb üzenet mindenki számára, hogy nem dőlnek be az emberek egy ilyen típusú populista, hangulatkeltő játszmának. Személy szerint én, és a párt is azt fogja a következő harminc-egynéhány napban bemutatni, hogy miért érdemes otthon maradni és miért kell azt elérni, hogy ezt a népszavazást ne támogassa a magyar emberek többsége.

Euronews: – Hogyan készül a Magyar Szocialista Párt 2018-ra? Reálisnak tartják-e, hogy leváltják Orbán Viktor kormányát?

Molnár Gyula, elnök, Magyar Szocialista Párt: – Én azt látom, hogy a magyar emberek közül tízből 6-7 azt gondolja, hogy kormányváltásra van szükség. A probléma az, hogy ez a 6-7 ember ma még nem látja azt az erőt, sem szervezeti értelemben, sem tartalmilag, sem szereplőiben, amely kész és képes erre a váltásra, erre a változásra. Ezért nekem, nekünk az a feladatunk, hogy a 106 egyéni körzetben megtaláljuk azt az egy jelöltet, aki kihívója lehet a Fidesz-Kdnp jelöltjének. Nyilván össze kell rendeznünk a politikai családot, ha ezt így szélesen lehet értelmezni. De inkább azt mondom, hogy a változást akarók pártjává kell válni. Akik változást akarnak és nem szélsőjobboldali változást, azokat kell tudnunk megszervezni. Nyilván jövő ilyenkorra meg kell találni a főszereplőt, mert főszereplő nélkül nincs show-műsor. Azt gondolom, hogy ez így együtt az alternatíva felmutatása, tartalmilag és személyében is, ez lehet az a lépés, aminek a végeredményeképpen 2018-ban változás lesz Magyarországon.

Euronews: – A Demokratikus Koalíciónak milyen szerepe lehet ebben? Összeolvadhat-e a két párt?

Molnár Gyula, elnök, Magyar Szocialista Párt: – Én nem foglalkozom most pártfúziókkal, szeritem ennek nincs itt az ideje. Mindenkinek helye van ebben, aki egy dologban megegyezik. Ez pedig az, hogy 2018-ban váltsuk le Orbán Viktort. Aztán utána vannak olyan dolgok, amelyekben meg kell állapodnunk, hogy a jogállamot hogyan lehet helyreállítani, hogyan lehet azt elérni, hogy ne egy támogatás-alapú gazdaság legyen itt Magyarországon. Sok apró részletkérdés van. De ha az alapkérdésben egyetértünk, akkor együtt kell működni, együtt is fogunk működni. Ennek nem MSZP-DK, hanem sokkal szélesebb együttműködésnek kell lennie. Nekem az az álmom, hogy ebben a civilek is részt vegyenek, de akár a szakszervezetek is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orbán a Fidesz-kampánynyitón: Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, istenkísértés

Indul a hivatalos választási kampány, az ellenzéknek nem sok lehetősége lesz

EP-választások: Magyar Péter pártja megváltoztathatja az erőviszonyokat