Január 25-i forradalom – így emlegetik az egyiptomiak az öt éve a Tahrír-téren kirobbant felkelést. Az emberek az akkor már 30 éve uralmon lévő
HIRDETÉSJanuár 25-i forradalom – így emlegetik az egyiptomiak az öt éve a Tahrír-téren kirobbant felkelést. Az emberek az akkor már 30 éve uralmon lévő Hoszni Mubarak távozását követelték.
Ma a tüntetések által ikonikussá vált Tahrír-téren katonák állomásoznak. Hiába nemzeti ünnep a Forradalom Napja Egyiptomban, idén egyetlen központi ünnepséget sem szerveztek, és minden tüntetést betiltottak. Mindössze a jelenlegi hatalom néhány támogatójának engedélyezték, hogy kitelepüljenek a térre. Mostanában csak kevesen mernek olyan nyíltan beszélni, mint ez az emberi jogi aktivista:
– Sohasem gondoltam volna, hogy ide jutunk. Ha volt is egy százalék szabadságunk, egy százalék gazdasági hatalmunk a forradalom előtt, azt is elvesztettük. Erről pedig a jelenlegi rezsim tehet, nem a forradalom – mondta Dolly Bassiouny.
Asz-Szíszi tábornok 2013 júliusában lett az ország vezetője, miután a katonaság segítségével magához ragadta a hatalmat a választásokon nyertes iszlamistáktól.
Másfél hónappal a katonai hatalomátvétel után a biztonsági erők vérbe fojtották a Muzulmán Testvériség támogatóinak ülősztrájkját, majd az egész iszlamista ellenzéket betiltották, több vezetőjét pedig bebörtönözték. Idővel a leszámolás más ellenzéki csoportokra is átterjedt.
Az ötéves évforduló előestéjén, vasárnap este a köztársasági elnök rövid beszéddel fordult a néphez:
– A mai Egyiptom nem a tegnap Egyiptoma. Egy modern és fejlett, polgári államot építünk együtt, amely számára fontosak a demokrácia és a szabadság értékei.
A rendőrség az évforduló előtt már hetekkel megsokszorozta a rajtaütéseket és a házkutatásokat az ellenzékiekkel és mindenkivel szemben, akiről azt lehetett gyanítani, hogy utcára vonul január 25-én. A hírek értelmiségiek letartóztatásáról, kulturális központok bezárásáról, könyvkiadók átkutatásáról is szóltak. Az elmúlt évek tömeges megmozdulásain részt vett belvárosi fiatalok körében ennek megfelelően inkább a feszültség, mint a tettrekészség volt a meghatározó hangulat.
Néhány napja a rendőrség megjelent ebben a Merit Könyvkiadóban is.
A kiadó tulajdonosa azt mondta:
– Továbbra is tesszük a dolgunkat. Továbbra is álmodni fogunk a népünk mindenféle elnyomás- és diszkriminációmentes szabadságáról, amelyet a vallási vagy a katonai fasizmus kényszerítene rá. Továbbra is hangoztatni fogjuk, amiben hiszünk, azt, hogy nincs értelme az emberek elnyomásának vagy szabadságuk korlátozásának bármilyen vallási, nemzeti vagy politikai jelszó nevében.
Egyiptomban az is súlyos problémát jelent, hogy a politikából való kiábrándultsághoz gazdasági és szociális válság is társul. A turistákat elriasztották az utóbbi idők támadásai, így az egyik legfontosabb iparágból élők megélhetési gondokkal küszködnek.
Vendégünk Haszni Abidi, a genfi Arab és Mediterrán Világ Tudományi Intézet igazgatója.
Öt éve ilyenkor zsúfolásig megtelt a kairói Tahrír tér éneklő emberekkel, akik a Mubarak rezsim bukását ünnepelték. Most, a forradalom évfordulóján teljes a csend. Mi ennek az oka? – kérdezte az Euronews újságírója, Mohamed Abdel Aziz.
Haszni Abidi: – Ez a mai Egyiptom paradoxona. A Tahrír tér mindig is a diktatúrával szembeni ellenállás jelképe volt. Nemcsak Egyiptomban, hanem az egész arab világban, sőt kijelenthetjük, hogy világviszonylatban is.
A Tahrír tér akkor megmutatta, hogy képes egységbe kovácsolni, egy oldalra állítani az egyiptomiakat. A tér azonban öt év elteltével az egyiptomi emberek csalódásának, kiábrándulásának szimbólumává vált. Gonosz paradoxon, hogy január 25-e elméletileg a forradalom emléknapja, de ugyanakkor a hatalom betiltott minden tüntetést, felvonulást, tömegmegmozdulást.
E: – 2012 óta január 25-e a Forradalom Napja. De az utcák most kihaltak, üresek, az interneten a közösségi felületek némák. Ez a lemondás, az apátia jele lenne?
HA: – Igaz, hogy a Tahrír tér most kihalt, de azért nem vagyunk teljesen némák, még ha a hatalom el is rendelte a csendet. Az emberek lelkében nem a félelem vagy a közöny munkál – ez valóban aggasztó lenne -, hanem a józan belátás; ma az egyiptomiaknak fölösleges, nem időszerű életük kockáztatásával az utcára vonulni. Talán csak a középosztály tehetné ezt meg.
E: – 2011-ben az egyiptomiak büszkék voltak arra, hogy legyőzték a Mubarak totalitárius rendszerével szembeni rettegésüket. De úgy tűnk, félelmük visszatért. Talán még a korábbiaknál is intenzívebben. Mi történt öt év alatt?
HA: – Elsősorban az a frusztráló, hogy a demokratikus átmenet folyamata megszakadt. Sajnos Morszi elnök és a Muzulmán Testvériség az idő, valamint a tapasztalat hiánya miatt nem volt képes hidat építeni a társadalom minden egyes rétege felé. Dühösen próbálta lebontani az előző rendszer mélyen gyökerező struktúráit. Eközben nem volt képes egy új tiszti elitet kitermelni. Morszi így végül is kikövezte az utat az erejét soha el sem vesztő hadseregnek vissza a hatalomba. Végső soron még ma is Mubarak “szelleme” felelős az Egyiptomban tapasztalható kényes helyzetért.
HIRDETÉSE: – Az egyiptomiak kenyérre, szabadságra és társadalmi igazságosságra vágynak. Jelenleg milyennek ítéli az emberi jogok helyzetét Egyiptomban?
HA: – Manapság már nem csak a polgári szabadságjogok szenvednek csorbát, hanem a gazdaság fejlődése is lassul. Ehhez a két elemhez társul harmadikként, hogy asz-Szíszi elnök céljai között nem szerepel előkelő helyen a nemzeti megbékélés megteremtése. E nélkül a fontos törekvés nélkül, valamint az egyiptomi társadalom és gazdaság újjáépítése híján Egyiptom soha nem talál rá a nyugalmas és derűs jövőbe vezető útra.