NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Fullajtár-Dietrich párhuzam

A Fullajtár-Dietrich párhuzam
Írta: Rita Konya
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Karcos-mély hangú füstös-vamp. Flaszternyerseséget és érzékiséget mesterien ötvöző díva, akiért megőrültek férfiak és nők.

HIRDETÉS

Karcos-mély hangú füstös-vamp. Flaszternyerseséget és érzékiséget mesterien ötvöző díva, akiért megőrültek férfiak és nők. A maszkulin erőt és mágikus nőiességet ördögien elegyítő isteni Marlene. “A” Dietrich.
Milyennek látta Őt a világ és hogyan gondolkodott Ő a világról? Erre keresi a választ Fullajtár Andrea, akit a pinceszínházi, Greta Garbóról szóló, évekkel ezelőtti előadás után immáron egy másik klasszikus díva testhezálló szerepében láthat a közönség: a németek, amerikaiak, az egész világ egykoron ünnepelt istennőjét, a huszadik század egyik legnagyobb hatású színésznőjét idézi meg orfeumbeli estjével.

Politikai nézeteit, művészetét és szexualitását tekintve egyaránt ellentmondásos személyiség elevenedik meg a mulató aprócska pódiumán. Pontosabban az, hogy hogyan viszonyul Fullajtár Andrea a néhai ünnepelt sztárhoz, aki kosarat adott Hitlernek – mondván, egy szobafestővel nem tárgyal. A színésznőhöz, aki a front közvetlen közelében énekelt az amerikai katonáknak. A humanista androgün vamphoz.

A dalok közötti intermezzóként Dietrich gondolatait halljuk – vagy a dalok szakítják meg a gondolatokat? Sztorizik a díva, egymás után fedik fel magukat a Dietrich ABC betűi, és szép lassan kirajzolódik előttünk a vamp-álarc mögött lakozó ember.

Eközben felcsendülnek a jól ismert slágerek – angol, német, francia, magyar nyelven vegyesen. Többször visszatér a Boomerang Baby, a háborúellenes dalok közül elhangzik az In den Kasernen, a Lili Marleen és a Sag mir wo die Blumen sind, Kurt Weill a szerelem mulandóságát megéneklő Surabaya Johnny-ja, a La vie en rose, valamint Friedrich Holländer kevésbé ismert Kleptomániása, Spiró György fordításában. Sőt, az is bebizonyosodik, hogy egy hastáncbetét drámai is lehet.

És közben mesél, mesél. A kék angyalról, a Sternberggel való találkozásról, az emigráció alatt megéltekről, és arról, hogyan röhögött a képébe a Náci Birodalom nagykövetének, aki a Führer üzenetét tolmácsolva hazahívta, “birodalmi filmcsillagnak”. Hogyan közölte erre ő, hogy “amennyiben Sternberggel dolgozhat együtt, persze”. Hogyan fagyott meg a levegő a zsidó származású rendező nevének hallatán. Mesél toleranciáról, amire meg kell tanítani a gyermekeinket – itt már teljesen nyilvánvalóan összekeveredik a fullajtári világkép Dietrichével. Egy pacifista kiáltvány, tele iróniával, a néhai díva szavaival megfogalmazva – súlyosan aktuális gondolatok a jelenkor színművészének tolmácsolásában.

Ki volt Marlene? Elviselhetetlen szörnyeteg vagy csak a hírnév végletekig fegyelmezett szolgálója? Mindkettő? Tulajdonképpen mindegy is. Egy biztos, aki egyszer találkozott vele, egy életre a hatása alá került. Ahogyan ez megformálójáról is elmondható.

Fullajtár Andrea szubjektív estjének premierje december elsején volt az Orfeumban. Az őt kísérő muzsikusok: Gátos Iván (zenei vezető), Gátos Bálint (basszusgitár), Kaszás Péter (dob). Ötletgazda/fordító: Zöldi Gergely, a jelmezek Papp Janó munkái. Az előadás rendezője Novák Eszter.

Végezetül íme egy rendhagyó Dietrich ABC néhány betűje: szavakhoz rendelt gondolatok, emlékek – ezúttal nem Dietrichtől, hanem Dietrichről:

ALKOHOL
Életének utolsó szakaszában sokat nyúlt az italhoz és gyógyszereket is szedett. “Amikor az alkohol hatása alábbhagy, az ember lehangolt és dühös lesz. Ez az alkohol tragédiája – ez volt Dietrich tragédiája. Ördögi kör. Ha az ember nem több üresfejű csinos mozicsillagnál, akkor könnyebb. De ő túlságosan intelligens volt. Ahogy az élete befejeződött, az volt az igazi tragédia.” (Maria Riva, Dietrich lánya – Frankfurter Allgemeine Zeitung)

STERNBERG
“Marlene Dietrichet, a mozivászon csillagát, a legendát Josef von Sternberg osztrák születésű, Amerikába kivándorolt rendező teremtette meg, és a porosz családból származó Marlene kőkeményen őrizte is ezt a képet. A kék angyallal kezdődött minden, és a Hollywood-ban forgatott további – szám szerint hat – közös film végleg megalkotta a Dietrich-mítoszt. Miközben bizonytalan zsarnokként volt érzelmi rabja megszelídíthetetlen biszexuális múzsájának.” (Tim Robey, Telegraph)

SZERELEM
“Folyton szerelmes volt: egy dalba, egy férfiba, egy nőbe, egy ételbe, egy virágba, mindig ugyanazon a hőfokon égett. Birtoklási vágya óriási volt – birtokolni akart engem, a gyerekét is. És birtokolt is. Anyámnak igazi akasztófahumora volt. Imádták. Ronald Reagan amerikai elnökként utolsó telefonját vele bonyolította, nemkülönben kedvelte őt Mihail Gorbacsov, aki az ellene megkísérelt puccs utáni visszatérését követően anyám számát tárcsázta először.” (Maria Riva)

VONZERŐ
“17 éves lehettem. Egy svájci síparadicsomban tartott karácsonyi jótékonysági partin négyszázan mulattak, köztük Liz Taylor, Richard Burton, Noel Coward. Egyszer csak a terem túlsó felében kinyílt egy kis ajtó, és először csak egy lábat lehetett látni: a zajos mulatozást síri csend váltotta fel, mindenki a parányi ajtórést figyelte. Ő pedig belépett, végigment a termen, egyenesen Cowardhoz. Mind a négyszáz ember őt figyelte. Leírhatatlan hatást gyakorolt az emberekre.” (Peter Riva, Dietrich unokája)

Előadásfotó: Marosi Viktor, próbafotók: Kalmár András (Kultúrpart)

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

„Marlene pacifizmusa fogott meg” - Interjú Fullajtár Andreával

Talgo-felvásárlás: visszaütött a magyar kormány kétes hírneve

Gázában a helyzet változatlanul tragikus