A dél-ázsiai térség és az egész világ egyik legveszélyesebb konfliktusforrása lehet a Spratly- és Paracel-szigetek környéke, illetve maga a
HIRDETÉSA dél-ázsiai térség és az egész világ egyik legveszélyesebb konfliktusforrása lehet a Spratly- és Paracel-szigetek környéke, illetve maga a Dél-kínai-tenger, miután Kína és a környező országok évtizedek óta egymásnak feszülnek a terület hovatartozása miatt. Az Egyesült Államok is átcsoportosítja haderejének egy részét a csendes-óceáni térségbe a következő években.
Áprilisban olyan új műholdképek kerültek elő, amiken az látszik, hogy Kína nagy erőkkel tölti fel az apró, lakatlan atollokat, húzza fel a kifutópályákat a szinte a semmiből emelt mesterséges homokszigetekre.
Kié a Dél-kínai-tenger?
Kína magának követeli a 3,5 millió négyzetkilométernyi vízfelület jelentős részét, ami miatt több közeli országgal, elsősorban a Fülöp-szigetekkel és Vietnammal, de Malajziával, Bruneivel, Szingapúrral és Indonéziával is vitában áll. A gőzerővel tartó építkezésekkel elsősorban ezeket a követeléseit nyomatékosíthatja a hosszabb távú célok mellett.
Kína állítása szerint területigénye évszázadokra nyúlik vissza, de 1947-ben egy térképet is kiadtak, amin a Paracel(Hszisa)- és a Spratly(Nansa)-szigetek hozzájuk tartoztak.
Vietnam szerint azonban Kína az 1940-es évek előtt nem követelte magának a szigeteket, amiket ők már a XVII. század óta sajátjuknak tekintenek, és állításuk szerint erről papírjuk is van.
A Fülöp-szigetek többek között a földrajzi közelsége miatt is magának követeli a Spratly-szigetek egy részét.
Malajzia több kisebb szigetre is igényt tart, Brunei viszont leginkább a felségvizeit félti. Mindkét ország az ENSZ Tengerjogi Egyezményére hivatkozik, ami alapján a tengerparttal rendelkező országok a 200 tengeri mérföldön belüli területet kizárólagos gazdasági övezetükké nyilváníthatják. A kínaiak szerint azonban erre hivatkozva sem lehet megsérteni egy másik ország szuverenitását.
A sokegyenletes vita nem maradt meg elméleti szembenállás és retorikai puffogtatások szintjén, hanem halálos áldozatokat is követelt már. Kína 1974-ben erővel próbált érvényt szerezni követeléseinek a Paracel-szigeteknél, a harcokban pedig több mint 70 vietnami katonát öltek meg. 1988-ban ezúttal a Spratly-szigeteknél csapott össze a két ország, Vietnam akkor 60 tengerészét veszítette el.
Tavaly is akkor törtek ki Kína-ellenes zavargások, amikor egy kínai olajfúró-tornyot állítottak fel Vietnam által magának követelt vizeken.
### Miért olyan fontos a Dél-kínai-tenger?
Röviden? A pénz miatt!
Az egyik fő szempont Kína számára, hogy jelentősebb részben hozzáférjen a Dél-kínai-tenger fenekén lévő olaj- és földgáz készlethez. Olajat először 1969-ben találtak a stratégiai fontosságú szigeteknél, a Dél-kínai-tenger olajtartalékát 23-30 milliárd tonnára becsülik, ráadásul mintegy 900 ezer milliárd köbméter földgázt is rejthet a talapzat.
Már most is hasznot húz ebből Kína, még úgy is, hogy ennek a jogi alapjai vitatottak. Az egész területről egyes becslések szerint 5000 milliárd dollár értékű szénhidrogén hozható felszínre évente!
Nem elhanyagolható a terület halászati értéke sem. Ez utóbbi pedig nem csak az erőforrások kiaknázásáról szól: a halászok az emberi frontvonalat is jelentik a területi követelések harcában, mert a nemzetközi jogban területszerzés jogcíme lehet az elbirtoklás, ami azt jelenti, hogy a kérdéses terület felett melyik állam gyakorolta a tényleges közhatalmat folyamatosan. Kína ezzel akarja legitimálni a követeléseit – a halászok jelenléte miatt ők gyakorolták a közhatalmat -, ráadásul a bíróság előtt is könnyebb védeni azt az álláspontot, hogy csak halászok vannak jelen a területen, mintha tengeri naszádokkal adnának nyomatékot az elképzeléseiknek. Jelenleg is zajlik egy per az Állandó Választott Nemzetközi Bíróság előtt Kína és a Fülöp-szigetek között a vitatott területek ügyében.
Stratégiailag fontos terület
Sokan aggodalmukat fejezték ki a zátonyok szigetté való feltöltésével kapcsolatban. Az egyik jellegzetes félelem az, hogy a mesterséges szigetek hossza pont 1800-3000 méter, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy katonai repülőgépek szálljanak fel róluk. Ezzel nem csak a tengeren erősödik meg Kína, hanem a szárazföldi területek szívébe is képes lesz behatolni. Az erőteljesebb jelenlét még nem elég ahhoz, hogy az Amerikai Egyesült Államok katonai fölénye megkérdőjeleződjön a térségben, de az észak-amerikai országnak mindenképpen figyelnie kell a kínai megerősödésre. James Hardy, az IHS Jane’s Defence Weekly hadiipari folyóirat Ázsia-szerkesztője azt mondta, hogy ez egy jól kitervelt folyamat: Kína arra törekszik, hogy a zátonyokat összekötve egy tengeri és légvédelmi erődláncolatot alakítson ki.
Ebből a szakértők egy része arra következtet, hogy Kína a Dél-kínai-tengeren is egy légvédelmi azonosító övezetet akar létesíteni, pedig a Kelet-kínai tengeren egy ilyen övezetnek a kijelölése okozott már konfliktust Kína, a környékbeli országok és az Egyesült Államok között. A szigeteken létrejövő bázisok alkalmasak lesznek arra is, hogy a kínai parti őrség nagyobb erőkkel tudjon jelen lenni és sokkal hatékonyabban működjön a Dél-kínai-tengeren.
Ezt az Egyesült Államok sem nézi tétlenül, nem véletlen, hogy Barack Obama is többször hangoztatta már, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordít majd a csendes-óceáni térségre és Dél-Ázsiára, 2012-ben pedig be is jelentették, hogy 2020-ra az amerikai flotta nagyobbik része – több repülőgép-hordozót is beleértve – ebben a térségben szolgál majd. Az Egyesült Államok azt is jelezte, hogy szélesíti védelmi együttműködését Új-Zélanddal, emellett Ausztráliával is erősítik kapcsolataikat, és megsokszorozzák közös hadgyakorlataik számát is a régióban.
Jogi huncutság
Kína azt állítja az ügy kapcsán, hogy a zátonyok, s ebből fakadóan azok feltöltése is teljes mértékben szuverenitása alá esik, más szóval joga van azt tenni, amit akar. Továbbá a Nemzetközi Bíróság előtt szeretné elérni, hogy miután a zátonyok sziget méretűvé duzzadtak, ne csak az azoktól 12 mérföldnyire terjedő felségterületre legyen jogosultsága, hanem mivel a sziget lakhatóvá válik, ezért jár nekik a tengerjogban előírt 200 mérföldes különleges gazdasági övezet is (EEZ). (Lakatlan és lakhatatlan területek köré nem lehet EEZ-t kijelölni.) Ezekkel pedig Kína jelentősen meg tudná növelni a térségben betöltött szerepét, mind katonailag, mind politikailag. Közben jogi előnyökre is szert tehet és az erőforrásokat is megszerzi magának. Így mondhatni Kína összeköti a pontokat és erős rendszer kiépítését tervezi a Dél-kínai-tengeren.
### Mi lehet a megoldás?
A jogi megoldás kérdése is többször felmerült már. Például 2012-ben a kínaiul Huangjan (Huangyan) sziget, a Fülöp-szigetek szerint Panatag-zátony miatt feszült egymásnak Peking és Manila, több hajójuk is farkasszemet nézett egymással. A Fülöp-szigetek végül 2013 elején jelentette be, hogy ENSZ-bíróság elé vinné az ügyüket, de még ez sem hozhatna az ügyben Kínára kötelező döntést.
Tajvan egy afféle béketervvel állt elő május 26-án, kedden peace initiative, mely reményeik szerint csökkentené a feszültséget a környező országok, Kína illetve az Egyesült Államok között.
A terv hasonló, mint amely mentén megoldódott a Kelet-kínai-tengeren halászati vitája Japán és Tajvan között.
Erre a kínai külügyminisztérium szóvivője, Hua Chunying úgy reagált, hogy országa érdekelt a térség stabilitásának megteremtésében, de elsődleges feladata Kína területi szuverenitásának megőrzése.
HIRDETÉSPatt!
Tomorrow's syndicate cartoon. Thanks for sharing. #SpratlyIslands#SouthChinaSea#Chinapic.twitter.com/VL5BsulckP
— Ed Hall (@halltoons) May 25, 2015