NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Új kor hajnala Szaúd-Arábiában

Új kor hajnala Szaúd-Arábiában
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Átírta az öröklési sorrendet a szaúdi uralkodó. A királyság "erős embere" követi őt a trónon.

HIRDETÉS

Szalman király váratlan, de elemzők szerint sokat mondó döntést hozott. Azzal állt a nyilvánosság elé, hogy mostantól féltestvére helyett annak fia, vagyis unokaöccse az első trónörökös Szaúd-Arábiában. Második trónörökösként pedig saját fiát nevezte meg.

Az, hogy generációt váltson az utódlás, mindössze másodszor fordul elő a közel-keleti nagyhatalom történetében. De a 79 éves Szalman király nyilván nem azért jutott erre az elhatározásra, hogy a dinasztia más ágát is trónra segítse.

Az, hogy unokaöccse, Mohammed bin Nayef a királyság keménykezű belügyminisztere, saját fia, Mohammed bin Salman pedig a hadügyminiszter, arra utal, hogy az uralkodó szerint most a biztonsági kérdéseknél nincs fontosabb. A terrorfenyegetettség erősödése, az iráni atomprogram keltette feszültség közepette Szaúd-Arábia a maga konkrétságában is viszályba került Teheránnal, amikor nemzetközi koalíció élén beavatkozott a jemeni hatalmi harcokba.

Az iráni külügyminiszter március közepe óta többször is felszólította Szaúd-Arábiát, hogy vonuljon ki Jemenből, ne ártsa bele magát az ottani síita lázadók és a szunnita politikai vezetés küzdelmébe. Utóbbi egyébként maga kérte az intervenciót látva, hogy nem bír a lázadókkal, akik Jemen fővárosának és északi területeinek elfoglalása után dél felé fordultak, és rátámadtak az elűzött államfőnek otthont adó déli kikötővárosra, Ádenre is. A jemeni elnök azzal indokolta a kérést, hogy a tavaly szeptember óta elhatalmasodó káosz hátterében Irán áll, amennyiben támogatja a jemeni síita húszikat.

Mielőtt megadnánk a választ arra, ki is az a két férfi, akik mostantól a szaúdi trón várományosai, érdemes megemlíteni, hogy Szalman király leváltotta az ország külügyminiszterét is, aki több mint 40 éve vezeti a szaúdi diplomáciát. Az új külügyminiszter Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete lett jelezve, hogy a két ország stratégiai szövetsége, amely idén lépett a nyolcadik X-be, szerephez juthat a közeljövőben.

Mohammed bin Salman, Szaúd-Arábia második trónörököse Mohammed ben Salmant senki sem ismerte egészen addig, amíg apja, Salman Bin Abdulaziz trónra nem került. Attól kezdve azonban a politikai színpad állandó szereplőjévé vált annak ellenére, hogy erre sem életkora, sem fellépése nem predesztinálta. Azt, hogy pontosan hány éves, senki sem tudja, 30 körül lehet, az viszont nyílt titok, hogy sem tapasztalata, sem karizmája. Apja ennek ellenére kinevezte őt a hadügyek élére, hogy a jemeni intervenció – aminek előkészítése már jó ideje folyt – saját embere kezében legyen. Ez persze eközben jót tett Mohammed bin Salman megítélésének is: a jemeni hadműveletek és az azt kísérő diplomáciai manőverek a jövő emberévé avatták őt hazájában.

Bin Salman végzett jogász. Diplomáját a riyadi egyetemen szerezte.Karrierje apja mellett, tanácsadóként indult 2009-ben. Mire apja trónörökös lett 2013-ban, Bin Salman már a stáb vezetője volt. Egy évvel később kormánytisztséget kapott. A védelmi tárca akkor lett az övé, amikor apja trónra lépett 2014-ben.

Mohammed bin Nayef, Szaúd-Arábia trónörököse

Mohammed bin Nayef az első az Al Saud dinasztiában, aki nem egyenes ági leszármazottként válik trónörökössé. Ez már önmagában korszakhatárt jelöl még akkor is, ha ezt Bin Nayef személy szerint meg is szolgálta. Az al-Kaida elleni küzdelem élharcosának tekintik őt Szaúd-Arábiában, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy többször vált merénylet célpontjává. Belügyminiszterként a szó szoros értelmében kisöpörte a szunnita terrorhálózat fegyvereseit az országból.

Mohammed bin Nayef 55 éves, politikatudományokból szerzett diplomát az Egyesült Államokban, ahol CIA-kiképzést is kapott a terrorizmus elleni küzdelemhez. Mostantól nemcsak Szaúd-Arábia belügyminisztere, hanem mint trónörökös, a a kormányfő helyettese is.

Elemzők szerint ezzel a mostani lépéssel Szalman király megerősítette a Szudairi-ág hatalmát a királyi családon belül. Ezt Abdul Aziz király legkedvesebb feleségének, Hassza bint Ahmad al-Szudairinek a fiai, illetve leszármazottai alkotják.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A szanai repülőtér bombázása növelte a feszültséget Rijád és Teherán között

Zelenszkij szaúdi támogatást kér a béke érdekében

72 év után újra lehet majd alkoholt venni Szaúd-Arábiában