HIRDETÉSNem sokkal múlt dél, mint minden szombaton ilyenkor, az északkelet-nigériai Maiduguri piacterén hatalmas a tömeg. A bejáratnál két rendőr motozza meg az érkezőket, a hatóságok semmit sem bíznak a véletlenre a Boko Haram terrorcsoport fenyegette térségben. Egy éjfekete szemű, tízéves kislány kerül sorra, nincs nála táska, kifejezéstelen arccal mered az ellenőrző ponton túl hömpölygő sokaságba. Az egyik egyenruhás lehajol hozzá, hogy a szabályoknak megfelelően végigtapogassa a testét, keze az első simításra felismeri: dinamitot ragasztottak a gyerek testére. Kiáltana a társának, de a robbanás elnyomja a hangját. Azonnal meghal, és rajta kívül még 18-an. A gyerek testrészeit több száz méteres körbe veti szét a detonáció.
Bármennyire is megrázó ez az eset, mégsem az első alkalom, hogy gyerekeket használnak ki a terroristák a támadásra vagy kiskamaszok maguk hajtanak végre gyilkos küldetéseket. Minél kisebb, minél ártatlanabb egy gyerek, annál hamarabb altatja el a biztonságiak gyanakvását. Már a vietnami háborúban is okoztak jelentős veszteségeket az amerikai katonáknak a vietkongok által bevetett gyerekkorúak, de az izraeli-palesztin konfliktusban is felbukkantak a kisiskolásokból kiképzett öngyilkos merénylők. Különösen a második intifáda idején, 2000 és 2005 között volt ez jellemző, az Amnesty International és a Human Rights Watch jelentése szerint.
A pszichológusok keveset tudnak a terroristák belső világáról, motivációiról, mivel a támadók nagy része meghal, mielőtt fogságba kerülne és megvizsgálhatnák. Ez még inkább igaz a gyerekkorú gyilkosokra. Néhány eset feltárására azért volt mód, ebből szomorú képet kaphatunk arról: hogyan lesz egy gyerekből terrorista.
Alapvetően három út vezet a szélsőséges csoportokhoz. A kiskorú gyermek a szülei tudtával vagy okán keveredik a radikálisok közé, azaz árván marad terrorista szülei halála után, esetleg az éhező, szegény családok adják el a fegyvereseknek, bízva a gyerek és maguk jobb sorsában. A Sunday Mirror 2012. novemberében közölt egy tudósítást Vazirisztánból, Pakisztán északnyugati részéből, ahol egy kiképzőtáborban lőfegyverrel gyakorlatozó gyerekeket mutatott be az al-Kaida propaganda videója. A kicsik többségének az apja is terrorista volt. Egyes izraeli bloggerek szerint az idő tájt kétezer dollárt kapott egy palesztin szülő, ha gyermeke meghal egy öngyilkos merényletben. Az akcióban megsebesült kicsikért 300 dollár járt, de volt arra is példa, hogy (ha nem szerelik le időben) egy kamaszodó fiú önként vállalta volna a halált, mert azzal kecsegtették, hogy a túlvilágon szűzlányok várják.
A szélsőségesek el is rabolhatják a gyerekeket egy-egy megszállt településről, erre az előbb említett, nigériai Boko Haram szolgált több példával is a legutóbb. Az is előfordul, hogy a kamaszkorba lépő fiatal egy szélsőséges személy (esetleg az imán) befolyására maga dönt úgy, hogy csatlakozik, és ezért elszökik otthonról. A New York Daily News mutatta be tavaly augusztusban egy 13 éves fiú sorsát, Mohamed az Iszlám Állam dzsihádistái által megszállt területen egy imán ösztönzésére csatlakozott a terroristákhoz. A kiképzőtáborban végig kellett néznie, ahogy megfeszítenek egy fiatalt, amiért nem ünnepelte a ramadánt, vagy megköveznek egy házasságtörő asszonyt. Akkor telt be nála a pohár, amikor egy lefejezéshez kellett asszisztálnia. Törökországba szökött, ahol megtalálta az időközben szintén határon átmenekült családját. Ahogy apja mondja, az Iszlám Állam emberei azt tanítják, a harc szórakozás, amiben a fegyverek a játékszerek.
Kevés az olyan fiatal, mint Mohamed, aki megtörik az embertelenségek láttán. Többségüket sikerül a táborokban apró lépésekkel hozzászoktatni az egyre kegyetlenebb elvárásokhoz. De a szakemberek szerint ez koránt sem a kiképzők tehetségét bizonyítja. Szinte minden radikalizálódó fiatalnál visszatérnek bizonyos, korábbról hozott jellemzők. Az egyik ilyen motívum a gyermekkorban elszenvedett megaláztatások vagy akár szexuális zaklatások, amelyek után ismét teljes értékű és megbecsült embernek érezheti magát a fiatal az erőszakos szélsőségesek befogadó közösségében. Mások a nélkülözés, éhezés, nincstelenség miatt fordulnak a radikális eszmékhez, amelyek bűnbakként állítják be a jobb sorsú hitetleneket, összemosva a vallási és szociális motivációkat.
A terroristáknál megfigyelhető, hogy önértékelési, dühkezelési problémáik vannak, gyakran érzik úgy, hogy nem érti meg őket a világ (elég csak a párizsi kóser boltban túszejtő Amédy Coulibaly magyarázkodó kifakadására gondolni, amelyet a rosszul lerakott telefonon keresztül hallgathatott végig az egész világ). Az is visszatérő jellemző, hogy legnagyobb félelmeik közé tartozik a nevetségessé válás. Ezzel együtt a legtöbb terrorista mégsem szenved pszichológiai rendellenességtől, még ha a világot csak a jók és rosszak összességeként látja is. A kialakuló szakmai nézet szerint ez az árnyalatokat hiányoló értékrend és a reménytelenség vezethet a radikalizálódáshoz. A terrorista csoportok azért veszélyesek, mert a bizonytalanoknak egyszerre magyarázzák meg a kilátástalanság okait és kínálnak kiutat belőle.
A radikalizálódás réme sem új keletű. Az Independent 2009-es cikke arról számolt be, hogy egy brit országos kampány során a tanárok és gyermekpszichológusok csaknem 200 olyan brit kisiskolást szűrtek ki, akik fokozottan veszélyeztetettek a szélsőséges eszmék befogadása miatt, és így akár terroristákká is válhatnak. Másfél év alatt ugrott meg ez a szám, 18 hónappal korábban mindössze tíz potenciális gyilkost számoltak össze a diákok között a tesztek után.
Ugyanígy figyelmeztető jel, hogy egyes becslések szerint Franciaországban évente 100 ezer fiatal hagyja félbe az iskolát. Képzetlenségük és szociális lecsúszásuk szintén a fanatikus csoportok felé űzhetik őket.