Világ
A dán tengerészet közölte, hogy tavaly szinte naponta hajózott a vizeiken árnyékflotta-hajó
A Dán Tengerészeti Hatóság szerint az európai szankciókat kijátszó, hamis zászló alatt hajózó orosz tankerek 2025-ben szinte minden nap keresztül hajóztak a vizeiken. Összesen 292 ilyen utat jegyeztek be.
Észtország
Észt külügyi hírszerzés: Oroszország egyelőre nem készül a NATO-megtámadására
A szervezet friss jelentése szerint a következő egy évben nem várható orosz támadás Észtország vagy valamelyik másik NATO-tagállam ellen. Oroszország azonban gyors ütemben fejleszti a hadseregét, és igyekszik feltölteni a lőszerkészleteit.
Oroszország
Erősen nőttek az orosz hadsereg veszteségei Ukrajnában - csökken a támadó nyomás
Európai és ukrán tisztviselők szerint az ukrajnai orosz hadseregben jelentősen megnőtt a harctéren elesett vagy eltűnt katonák száma, ami csökkenti Vlagyimir Putyin elnök által kitűzött áttörés esélyét a harctéren.
Világ
Észtország éjszakára bezárja két határátkelőjét, hogy jobban tudjon védekezni az orosz fenyegetéssel szemben
Ezeken az átkelőkön amúgy is megcsappant a forgalom. A felszabadult határőröket más szakaszokra vezénylik át. Olyan részekre, ahol Moszkva megpróbálja destabilizálni az ország védelmét.
Világ
Polgári védelmi szakértő: Németország nincs eléggé felkészülve a vészhelyzetekre
Áramkimaradások, kibertámadások, szabotázs - Németország kritikus infrastruktúrája sebezhetőbb, mint azt sokan gondolnák. Szakértők hibrid támadásokra figyelmeztetnek, amelyek megbéníthatják a városokat és a kórházakat a végsőkig feszíthetik.
Európai hírek
Az EU elhalaszthatja az Oroszországgal szembeni új szankciókat, mert a G7-ekkel egyeztet az árplafonok ügyében, akár teljes tilelom is jöhet
Az orosz olajra vonatkozó árkorlátozás drasztikusan megváltozhat, ha az EU a Finnország és Svédország által javasolt teljes tilalom bevezetése mellett dönt.
Oroszország
Putyin televíziós vérebe már a Starlink fizikai megsemmisítésével fenyegetőzik
Vlagyimir Rudolfovics Szolovjov nem független kommentátor, hanem a Kreml médiarendszerének egyik kulcsfigurája. Amikor ő amerikai műholdak és gyárak elleni csapásokról beszél, az inkább tesztjellegű politikai üzenet, mintsem egy spontán televíziós dühkitörés.
Amerikai Egyesült Államok
Lejárt az Új START-szerződés, ismét szabadon bővítheti nukleáris arzenálját az USA és Oroszország
Több mint fél évszázada először fordult elő, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között nincs érvényben jogilag kötelező megállapodás a stratégiai nukleáris erőik korlátozásáról. A két ország jelenleg a képességeik modernizálására fókuszál, miközben Kína rohamosan bővíti a készleteit.